Connect with us

Járvány

TÖMEGESEN: Szerbiában több mint harminc helyszínen oltanak, főleg egészségügyi dolgozókat és az idősotthonok lakóit

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

vakcina szerbia
play icon A cikk meghallgatása

A szerbiai közegészségügyi intézet vezetője kijelentette, hogy Szerbiában több mint 30 helyszínen 110 oltási pontot alakítottak ki. Verica Jovanović a állami televíziónak úgy nyilatkozott, hogy idén az egész népesség legalább 20 százaléka megkapja az oltást, ami 60 százalékos immunitást jelentene, beleértve ebbe azokat is, akik a védettséget a betegség legyűrése által szerezték meg.

A szerbiai közegészségügyi intézet vezetője szerint a védőoltást először azok az egészségügyi dolgozók kapják meg, akik a klinikai központokban és a közkorházakban dolgoznak, s a koronavírusban megbetegedett embereket ápolják.

– Ezek a klinikai központok Szerbia négy legnagyobb városában , ugyanakkor Belgrádban oltanak még a katonai kórházban, majd az összes általános kórházban is

– jelentette ki a közegészségügyi vezető.

Hozzátette, hogy ezen a héten, az ortodox kivételével, folyamatosan végzik a vakcina beadását.

– Elképzeléseink szerint nyolc és fél ezer egészségügyi dolgozót, valamint a szociális intézmények két és fél ezer lakóját és dolgozóját oltjuk be

– közölte Jovanović, aki megemlítette, hogy előbb azok vehetik fel a vakcinát, akik nem betegedtek meg, és csak utána következnek, akik már átvészelték a betegséget.

Tegnap 19 500 Pfizer-vakcina érkezett Szerbiába. Ez a második kontingens azt követően, hogy az ország tavaly december 22-én 4875 adag vakcinát kapott.

Az előrejelzések szerint januárban 80 000 adag Pfizer-vakcinát kap , de Oroszországból és Kínából is nagy mennyiségű várható.

A BALK Hírlevele


Meteorológia

B.A. Balkanac

Balkanac

IN ENGLISH

Tíz nap legjava