Connect with us

Koronavírus

A NAGY PLAZMAGYŰJTÉS: Szerbia kampányt indított a vérplazmával történő gyógyítás megkezdése érdekében

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

A szerb miniszterelnök április 6-án jelentette be, hogy Szerbia a “plazmaterápia” bevezetését tervezi. Akkor azt mondta, hogy ezt körülbelül tíz nap múlva indítják be, mert lesz elegendő felgyógyult személy, akitől vért vehetnek. Ana Brnabić a múlt pénteken jelezte, hogy elindul a „nemzeti plazmaprogram”. A Balkánon egyébként nem csak Szerbia gondolkodik a vérplazma felhasználásában a koronavírus ellen, hanem Horvátország és Macedónia is.

A nagy plazmagyűjtés

Ana Brnabić szerb miniszterelnök szerint a gyógyult személyek vérplazmájának begyűjtése a COVID-19 betegség elleni küzdelem következő szakasza.


– Nagy örömömre szolgál, hogy beindítjuk a vérplazmával történő gyógyítás nagy nemzeti kampányát, és ezzel lassan belépünk a járvány elleni küzdelem következő szakaszába

– jelentette ki a szerb miniszterelnök, aki felhívást intézett a betegségből kigyógyult személyekhez.

– Arra kérem a koronavírus-betegségből felgyógyult személyeket, hogy jelentkezzenek, mert közösen életeket menthetünk meg.

A szerb miniszterelnök egy kis „mozgalmi stílust” is belevitt a „nagy nemzeti plazmagyűjtés” bejelentésébe.

– Őrizzük meg a felelősséget, a szolidaritást, a fegyelmet, és mindannyian közösen lépjünk be a harc következő szakaszába. Ezzel az egészségügyi rendszerünk új arcát mutatja meg. Véleményem szerint egyáltalán nem maradtunk le a fejlettebb országoktól. Ez a terápia egyes országokban még gyerekcipőben jár, mi viszont már beindítottuk a programot

– lelkesítette a népet a szerb miniszterelnök.


[totalpoll id=”7444″]

A Vajdaságban is gyűjtenek

A szerb egészségügy „új arcára” Sanja Radović Škodrić, a szerbiai egészségbiztosítási alap igazgatója irányított még több fényt.

– Nagyon rövid idő alatt biztosítani tudtuk a felszerelést, elvégeztük a szükséges felújításokat, és ezzel párhuzamosan összehangoltuk a protokolt más országokkal.

Az igazgató asszony szerint már értesítették a betegséget túlélt potenciális donorokat, és közülük szinte mindenki, aki megfelel a kritériumoknak, készen áll a véradásra.

Létesül egy plazmagyűjtőközpont a Vajdaságban is, bár ott nem terjedt el a betegség olyan mértékben, mint Belgrádban, vagy Szerbia déli részén.

– Egyelőre mindent a belgrádi vértranzsfúziós intézet végez, ahol már fogadtuk is az első donort. A második központ Újvidéken lesz, de idővel tovább bővítjük a kapacitásokat.

Korábban már szó volt arról, hogy Szerbia „plazmabank” létrehozására készül, amihez viszont tömeges tesztelésre van szükség vérminta alapján.

Ana Brnabić az említett április 6-i tévéműsorban jelezte, hogy egy laboratórium létrehozását tervezik, amely a vérben lévő antitestek kimutatásán dolgozna.

Klorokinnal is gyógyítanak

Ugyancsak pénteken jelentették be, hogy a zimonyi Galenika gyógyszergyárban megkezdték egy klorokin alapú gyógyszer előállítását.

– A gyógyszer hazai előállításával biztosítjuk a szükséges mennyiséget, és ezzel felkészülünk az őszi időszakra is

– nyilatkozta ezzel kapcsolatban Sanja Radović Škodrić, a szerbiai egészségbiztosítási alap igazgatója.

Škodrić elejtett félmondata arra utal, hogy a vezető szerb orvosok szerint a koronavírus a „nyári szünet” után akár vissza is térhet a Föld északi féltekére.

A klorokint a malária ellen, egyes változatait pedig egy-két autoimmun betegség tüneteinek enyhítésére használják.

Szerbiában eddig mintegy 372 ezer klorokin tartalmú tablettát állítottak elő, amelyeket várhatóan már kedden bevetnek a koronavírus tüneteinek enyhítésére.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország5 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság5 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia1 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró2 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátország számára a találkozó lehetőséget kínál arra, hogy a mediterrán kérdéseket az európai napirend előterébe helyezze, miközben megerősíti diplomáciai szerepét a régióban, beleértve az EU költségvetésének alakítását is - legalábbis ez az a kormányközeli optimista álláspont, amellyel a CroatiaWeek portál az internetet beragyogja
Horvátország7 nap telt el azóta

Az EU költségvetéséről tanácskozik Dél-Európa Splitben
Splitben a mediterrán kilencek már a brüsszeli nagy meccsre melegítenek: pénzről, bővítésről és a Nyugat-Balkánról egyeztetnek

Éjszakai vonatozás: befejeződött a Budapest-Belgrád vasútvonal csúcsmenetrendi terhelést szimuláló tesztelése - számolt be róla a Facebookon Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, amire a belgrádi Vreme is reagált
Magyarország7 nap telt el azóta

Miért félnek a magyarok utasokat felengedni a Sólyomra?
A Sólyom repülne, de egyelőre utasok nélkül: Magyarország teszteli a Belgrád–Budapest gyorsvasutat

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró3 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap