Horvátország
MISÉK ZÁRT AJTÓK MÖGÖTT: Rendőrök akadályozták meg a híveket, hogy részt vegyenek egy virágvasárnapi szentmisén
A rendőrség Split egyik külvárosában szétoszlatta a hívőket, akik a virágvasárnapi szentmisére igyekeztek. A Sirobuja városrészben lévő templomban így csak néhányan vettek részt a misén, amelyet a helyi pap tartott. A pap ennek ellenére azt kéri az emberektől, hogy ha tudnak, akkor továbbra is járjanak templomba.
Isten szolgája
Virágvasárnapján többen is templomba indultak Sirobujában, amely Split egyik partmenti külvárosa.
A templom előtt azonban rendőrök vártak rájuk, akik a koronavírus-járvány miatt bevezetett intézkedésekre hívták fel a figyelmüket, és ennek szellemében hazaküldték őket.
– A rendőrök emlékeztették a polgárokat a Nemzeti Polgári Védelmi Központ intézkedéseire, amelyek az összejövetelek megtartásának korlátozására vonatkoznak. Az állampolgárok ezt követően eloszlottak
– nyilatkozta a split-dalmáciai rendőrigazgatóság szóvivője.
Ezt megelőzően a helyi média arról számolt be, hogy többen is szentmisére gyűltek össze egy pap sürgetésére, aki ezt hamarosan meg is erősítette.
Josip Delaš elmondta, hogy ő kérte a híveket a virágvasárnapi szentmisén történő részvételre.
Két méteres távolság
A sirobujai pap azért hívta templomba híveket, mert úgy gondolja, hogy az emberek a templomon belül is tarthatják a két méteres távolságot egymástól, ahogyan azt a Nemzeti Polgári Védelmi Központ megköveteli.
– Meghívtam a híveket a szentmisére a sirobujai Szent Leopold Mandić templomba, és mindig meghívom azokat, akik el tudnak jönni
– mondta Don Delaš a Hina horvát hírügynökségnek.
Szavai szerint a hívek a templomban elhelyezkedhetnek úgy, hogy két méterre legyenek egymástól.
– Több tucat hívő gyűlt össze a templom bejáratánál a tervezett mise előtt, de nem léphettek be a templomba, mert a rendőrök megakadályozták őket ebben
– panaszkodott Delaš atya, aki elmondta, hogy a misét ugyan ennek ellenére megtartotta, és megáldotta a barkát, amelyet arrafelé olajágak képviselnek.
Misék zárt ajtók mögött
A virágvasárnapi ágszentelés nem maradt el, mindenkinek jutott az olajágból.
A spliti egyházmegye utasítása alapján a megszentelt ágakat a papok a templomok bejáratánál hagyták, ahonnan az emberek vihettek belőlük, miközben betartották az előírt távolságot.
Splitben a legtöbb helyen így zajlott az ünnep.
– Szomorú ez! Vannak virágok a házban, és elvettük ezeket a megáldott ágakat a templom elől, de ez nem az igazi. Száz felé vagyunk, mindenki másfelé, alig találkozunk, és most jön a húsvét, amikor az egész családnak együtt kellene lenni
– mondta egy spliti nő, aki a “zárt ajtók mögött” tartott szentmiséről kihozott ágakra várt.
– Szép dolog, hogy az egyház legalább azt lehetővé tette, hogy megszentelt ágakat kapjunk. Vettem a nővéremnek és a barátaimnak is, majd beadom nekik, mert ők nem tudtak eljönni.
Így zajlott tehát a virágvasárnapi ágszentelés Splitben, a béke, a remény, valamint a koronavírus jegyében.
Horvátország
A Horvát Demokratikus Közösség befolyása alá kerül a regionális sajtó?
A Horvát Újságíró Egyesület (Hrvatsko novinarsko društvo, HND) november 23-án, szombaton nyilatkozatot kért a horvát Gazdasági Versenyhivataltól (Agencija za zaštitu tržišnog natjecanja, AZTN) a Glas Slavonije, a Novi list, a Glas Istre és a Zadarski List tulajdonjogának koncentrációjával kapcsolatban. Az újságírószövetség közlésének értelmében a versenyhivatal válaszolt az Istra24 portál megkeresésére, miszerint augusztus 4-én értesítést kaptak a vállalkozások összefonódásának megvalósítására irányuló szándékról, és felkérték a Media Solutionst, hogy egészítse ki a bejelentést, amelyet még nem nyújtottak be az AZTN-hez szeptember 18-án, amikor a regionális napilapok tulajdonjogának konszolidációjáról szóló szöveget közzétették”.
Mi itt a gond voltaképpen?
A Horvát Újságíró Egyesületet egyrészt a Media Solutions tulajdonosi szerkezete aggasztja – a tulajdonosok egyértelműen a kormánypárthoz kötődnek – másrészt az a tény, hogy annak ellenére, hogy a vállalat pénzügyi nehézségekkel küzd, ezért a Glas Slavonije dolgozóinak fizetése hónapokat késik, és a számlájuk blokkolva van -, most hirtelen terjeszkedésbe kezd.
Ez a horvát kollégák szerint politikai konnotációt kölcsönöz ennek az üzleti tranzakciónak. Arról nem is beszélve, hogy a fúziót a 2024-es szuperválasztási év előtt hajtják végre, amikor megválasztják a kormányt, a köztársasági elnököt és az európai parlamenti képviselőket.
Az eszéki Media Solutions többségi tulajdonosa, Oleg Uskoković kifejezetten erős HDZ-s kapcsolatairól ismert (Forrás: LiderMedia)
Gyors vizsgálódásunk eredményeként kiderítettük, hogy az eszéki Media Solutions többségi tulajdonosai Oleg Uskoković kifejezetten erős HDZ-s kapcsolatairól ismert dubrovniki ügyvéd/üzletember és Bojan Divjak, aki annyit tett az emberiségért, hogy a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) egyik alapító tagjának, Vladimir Šeksnek az unokaöccseként látta meg a világot.
A képet – nyilván szándékosan -, még egy kicsit homályosabbá teszi, hogy az üzletben társként rész vesz a szlovák JOJ Media House médiaholding is.
Persze, amíg a Horvát Újságíró egyesület sötét ármányt és cselszövést lát a dologban, Oleg Uskoković a Media Solutions vezérigazgatója egészen másként vélekedik.
Szerinte, a Media Solutions csupa szívjóságból és a polgárok minőségibb tájékoztatását szem előtt tartva vállalkozott a fúzióra.
Oleg Uskoković szerint az akvizíció és a Glas Slavonijevel való jövőbeli egyesülés célja, hogy konszolidálja a regionális napilapokat, miután az elmúlt években számos olyan válsághelyzeten mentek keresztül, amelyek erősen befolyásolták üzleti tevékenységüket, mint például a 2020-as Covid-válság, a papír árának 2021-es rendkívüli emelkedése, és végül az energiaárak 2022-es erőteljes növekedése kétségessé tette fennmaradásukat.
A Media Solutions vezetője valahol július végén, amikor a tranzakcióra sor került, és azt bejelentették a horvát Gazdasági Versenyhivatalnál, hangsúlyozta, hogy a fúzió lehetővé teszi a napilapok számára a gazdasági jövőt egy rendkívül versenyképes környezetben.
Bojan Divjak, aki annyit tett az emberiségért, hogy a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) egyik alapító tagjának az unokaöccseként látta meg a világot
Spekuláljunk egy kicsit horvát fejjel!
Minden esetleges félreértés elkerülése végett, a következőket nem tudjuk semmilyen dokumentummal vagy egyéb bizonyítékkal alátámasztani, így akár népmesének is felfogható, amit most mondunk, viszont egyike a valószínű forgatókönyveknek, amelyek szerint az egész lejátszódott.
Az írott sajtót sújtó válságok miatt a regionális lapok igencsak lerongyolódott állapotban voltak, így a választások előtt remek ötletnek tűnt ezek aprópénzért történő felvásárlása.
Erre bármely politikai párt szívesen vállalkozott volna, de Horvátországban az ilyesmit kizárólag csak a kormánypárt tudja végrehajtani.
Kapcsolódó cikk
SAJTÓSZABADSÁG: Határon innen, határon túl, avagy hogyan bontsuk kívülről a rendszert?
Természetesen az ügylethez szükséges tőke semmiképpen sem követhető vissza a HDZ-hez, kis millió módja van annak, hogyan lehet pénzt juttatni valakinek akár az állami költségvetésből is, nem beszélve a szövevényes kompenzációkról, ahol valaki megelőlegezi a szükséges pénzt saját számlájáról, hogy máshol igen kedvező feltételek mellett kössön üzletet.
Meg aztán létezik burkolt, vagy szimpla zsarolás, donorhálózat, ígérgetés, fenyegetés, hogy ne soroljuk már tovább a politika eszköztárát.
Akárhogy is volt, az anyagi nehézségekkel küszködő Media Solutions egy pillanat alatt megtáltosodott, és elindult megmenteni – külföldi (szlovák) partnerével közösen :o) – a tönk szélén álló horvát regionális lapokat.
A kérdés most csak az, és lényegében ez áll a Horvát Újságíró Egyesület aggodalmának hátterében, hogy milyen sors vár a most “kézhez vett” regionális sajtóra.
A legjobb esetben hasznos kis fogaskeréknek bizonyulnak, ha a kormánypárt továbbélteti őket némi állami segéllyel, viszont az is előfordulhat, hogy a választások után a felszámolás vár rájuk, bár ez nem lenne bölcs dolog, lévén, hogy ezúton olyan területekre sikerült a kormánypártnak betörnie a Glas Istre és a Novi list révén, mint Fiume, vagy Isztria, ahol az ellenzék volt és van hatalmon.
-
Koszovó13 óra telt el azóta
Lelőttek egy rendőrt Koszovóban, akár magyar katonák élete is veszélybe kerülhet
-
Románia4 nap telt el azóta
KÖLCSÖNÖS ZSAROLÁS: Ausztria nyomná a gázt, Románia behúzta a féket
-
Montenegró3 nap telt el azóta
Szerbiai állampolgárok ásták az alagutat Montenegróban, 19 fegyver tűnt el
-
Szerbia6 nap telt el azóta
Még idén kiírják, de csak jövőre lesznek választások Szerbiában, vajon miért?