Újabb dátum, újabb bizonytalanság – a Szerb Haladó Párt újvidéki nagygyűlése továbbra is csak ígéret, miközben Aleksandar Vučić kerüli a közvetlen találkozást a tiltakozó várossal. Az...
Az újvidéki vasútállomás tragédiája után tíz hónappal vádat emeltek tizenhárom személy – köztük Goran Vesić volt miniszter ellen is. Miközben az ügyészség szerint a bűncselekmények sorozata...
Közben két egyetemi oktató arra lett kíváncsi, hogy Szerbia 2013-ban miért tért át az Európai Unió támogatásával megvalósuló projektekről - amelyek komoly átláthatósági szabványokat követnek -...
Az építkezés biztonsági szabályainak ismételt megsértése komoly kérdéseket vet fel az érintett vállalatok és a felügyeleti szervek felelősségét illetően, persze ez Szerbiában csak elméletben van így
Az összegyűltek transzparenseket vittek magukkal, amelyeken szerb és szlovén nyelven azt üzenték Aleksandar Vučić szerb elnöknek, hogy "Huljo, ruke su ti krvave!", vagyis "Söpredék, véresek a...
Vesić, akit Aleksandar Vučić több alkalommal is barátjának nevezett, letartóztatását követően éhségsztrájkba kezdett, majd az orvosok egészségi állapota rosszabbodását állapították meg, amiért a fogdából kórházba szállították,...
Mindaz, ami ebben a cikkben olvasható, arról szól, hogy miként működik a "politikai figyelemelterelés", hiszen már lassan senki sem emlékszik arra, hogy mi történt az újvidéki...
Kedden az ellenzék képviselői lezárták az újvidéki ügyészség épületének bejáratát, és ezzel megakadályozták, hogy a bíróság és az ügyészség dolgozói bejussanak a munkahelyükre. Ugyanakkor a szerbiai...