Az elsődleges adatok szerint a jelek arra utalnak, hogy a tüzet az otthon egyik lakója okozta, aki maga is életét vesztette
A szerb teniszező megjegyezte, hogy „sajnos, nem a belgrádi gázolás az egyetlen olyan helyzet, amikor diákokat és fiatalokat ért erőszak, ami nagy vereség a szerb társadalom...
Január 20-a fontos nap lehet a szerbiai diákmegmozdulások esetében, mert meg kellene megkezdődnie a második félévnek a közép- és az általános iskolákban, de a tanárok egy...
A magyar külügyminiszter a belgrádi látogatást követően bejelentette, hogy Magyarország és Szerbia felgyorsítja az összes közös energiaberuházását, ami vonatkozik a magyar és a szerb villamosenergia-hálózatok közötti...
A blokád nem tartott egy óránál tovább, ekkor ugyanis megjelentek a rohamrendőrök, akik a helyszínen tartózkodó újságírók szerint erőszakosak voltak, lökdösték a riportereket, az ellenzék képviselőit...
A biztonsági őrök az utolsó pillanatban tekerték ki a kést a támadó kezéből, egy pillanattal azt követően, hogy kipattintotta a kés élét
A gázolásról szóló esetről a kormánypárti média jóformán be sem számolt, ugyanakkor eléggé pörgette az egy öreg hölgy fellökésével kapcsolatos esetet, természetesen a maga részrehajló módján
Milorad Dodik szerinte, ha Grönland és Kanada, vagy Kelet- és Nyugat-Németország esetében ez lehetséges, akkor miért nem csatlakozhat a Republika Srpska Szerbiához? Hozzátette, hogy Oroszországnak is...
A sofőr elmenekült a helyszínről, de a rendőrség már beazonosította és őrizetbe is vette, a szerbiai állami televízió értesülése szerint a gyanúsítottat emberölési kísérlet bűntettével vádolják
Vučić már megint megszavaztatná a lakosságot. A szerb elnök az újabb (alkotmányellenes) komédiával azt követően kezdte szórakoztatni a nagyérdeműt, hogy a CRTA civil szervezet legutóbbi felmérése...
Magyarország és Szerbia felgyorsítja a közös energetikai-energiabiztonsági beruházásokat, így a két ország hálózatait összekötő újabb villamosenergia-kapcsolat létrehozását és az első közös kőolajvezeték építését
A szerb belügyminiszter szerint a jogi kar hallgatói hívták meg az ismerőseiket a szerb újév megünneplésére, akik problémamentesen bejutottak az épületbe, ahova üvegeket vittek be. Fél...
A CRTA felmérése szerint az Aleksandar Vučić szerb elnök iránti bizalom mindössze 34%-os, ami jól tükrözi a szerb jogrendszerrel és a politikai vezetéssel szembeni általános szkepticizmust....
A diákok közölték, hogy a támadás nem változtat a terveiken, és felszólították az embereket, hogy január 17-én csatlakozzanak hozzájuk a szerbiai állami televízió elé tervezett tiltakozás...
Körbe vagyunk véve erőszakkal, és elsősorban ez a rendszer is, amelyben élünk, ennek felel meg. Ezt ösztönzi az emberben. Ha megnézzük, akkor a kapitalizmusban mi a...
Vasárnap aztán jött egy újabb bejelentés, amely arról szólt, hogy az azeriek nem hagyják cserben "szerb testvéreiket és barátaikat"
A transzparenseken ott voltak az áldozatok nevei, de olyan üzenetek is voltak, amelyek a polgármesterhez szóltak, vagy emlékeztettek arra, hogy „a gerinc nem csak anatómiai fogalom”,...
Verma hangsúlyozta, hogy a szankciók célja az orosz tulajdon eltávolítása azokból a vállalatokból, ahol Moszkva érdekelt, beleértve a NIS-t is. Elmondta, hogy a változtatások révén a...
A horvát kormány biztos abban, hogy Szerbia a megadott határidőn belül rendezni tudja a NIS-szel kapcsolatos tulajdonosi kérdéseket, és a Janaf működése semmilyen módon nem kerül...