Horvátország
Korrupció miatt hullottak a fejek, állami cégvezetők rács mögöttA miniszterelnök szerint nincs itt semmi látnivaló
A horvát kormány egyszerre több állami vállalat vezetőjét menesztette, köztük a Horvát Posta, a Vasutak, a Szerencsejáték Zrt., az ACI és egy kommunikációs osztály éléről. Ugyanekkor Andrija Mikulić, állami főfelügyelő is repült, mert egy korrupciós ügy szereplője: állítólag 180 ezer euró kenőpénzt fogadott el illegális hulladéklerakók engedélyezéséért. A korrupcióellenes horvát hivatal már hónapok óta vizsgálódik, de csak most csapott le. A botrány valószínűleg jóval kiterjedtebb, mint elsőre tűnik: más állami cégeknél is lehettek súlyos visszaélések
Csütörtökön, a kormányülésülés zárt részén a kormány leváltotta Andrija Mikulić állami főfelügyelőt, és ezzel párhuzamosan megindította öt nagy, állami tulajdonú vállalat igazgatótanácsi elnökének visszahívását feltételezett korrupció miatt. A főfelügyelőt két kőbányában elkövetett vesztegetés és sikkasztás miatt tartóztatták le.
A Horvát Posta Felügyelőbizottsága javasolta, hogy hívják vissza Ivan Čulót, az igazgatótanács elnökét, de ugyanígy járt Ivan Kršić a Horvát Vasutak Infrastrukturától (Hrvatske željeznice, HŽ), Kristijan Pavić az ACI-tól, Ignacio Čutura a Horvát Szerencsejátéktól, valamint Mate Botica az Adóállomások és Kommunikáció Osztályról.
Ezekben a pozíciókban ideiglenesen új vezetők váltják őket. Ivana Mrkonjić vezeti a Horvát Postát, Damir Lončarić a HŽ Infrastruktúrát, Ankica Kruljek veszi át az ACI irányítását, Nikolina Klaić a Horvát Szerencsejáték élére kerül, míg Denis Nikola Kulišić az Adóállomások és Kommunikáció Osztály igazgatótanácsának megbízott elnöke lesz.
Tán csak nem korrupció lapul a háttérben?
A hírek szerint a kormány intézkedésével párhuzamosan az USKOK (Korrupció Elleni Hivatal) kiterjedt akciót hajtott végre több helyszínen Zágrábban.
Ennek folyamán letartóztatták Andrija Mikulić állami főfelügyelőt egy Bosznia-Hercegovinával határos vadászterületen, Kostajnicánál. Az, hogy a főinspektor úr munkaidőben lépett le vadászni, már más lapra tartozik, akárcsak az is, hogy a vadászatot kiterjesztette volna a hétvégére is.

Ivan Turudić horvát főügyész szerint óvatosan indultak Mikulićért, mert fegyver volt nála az erdőben, ami a vadászat körülírása (Forrás: Index)
A horvát lapok értesülései szerint, a letartóztatás egy jelentős, illegális hulladéktemetési ügyből eredt, amelyben a Šincek házaspárhoz kötődő személyeket tartóztatták le az év elején.
Emlékeztetőül: az USKOK idén nyáron bővítette vizsgálatát a hulladékgazdálkodási engedélyek illegális kiadásával kapcsolatban. A rendőrség figyelme ekkor Josip és Monika Šincek felé fordult, akik a gospići hulladékkezelő cég vezetői voltak, valamint a megyei környezetvédelmi tanácsadó, Jerko Kostelac viselt dolgai iránt is érdeklődtek.
Az USKOK gyanúja szerint Kostelac kétszer is kiadta az engedélyt, annak ellenére, hogy tudta, hogy a helyszínen mintegy 5800 tonna illegálisan tárolt hulladék van, és a jegyzőkönyvben jelezte, hogy a feltételek teljesültek, és ellenőrzést végeztek, bár ilyenre a valóságban nem került sor.
Josip Šincek társaival együtt állítólag illegálisan közel 35 000 tonna veszélyes műanyagot és orvosi hulladékot rakott le több horvátországi helyszínen, azzal vádolja Andrija Mikulićot, hogy kenőpénzt követelt tőle, és állítólag 180 ezer euróval hagyta magát megvesztegetni.
A felügyelők szerint ez lehetővé tette Šincek számára, hogy cége tovább működjön, és további illegális hulladékot szerezzen be. A Šincek család már előzetesben van, és az USKOK kérte Kostelac őrizetbe vételét is. Šincek céget visszaéléssel és okmányhamisítással vádolják.
Ám, mint ezt a horvát kollégák pedzegetik, ezzel nem lesz vége az esetnek, mert állítólag a Horvát Postánál is furcsa dolgok történtek, ahol állítólag Ivan Čulo közbenjárásával a covid-járvány idején, megkerülve a közbeszerzést, közvetlen megállapodással szerezték be a csomagelosztó kioszkok rendszerét, de a környező országokban megvalósított, hasonló rendszerekkel szemben, vagy tíz millió euró felárral.
Plenković szerint nincs itt semmi látnivaló
Andrej Plenković horvát miniszterelnök pénteken bejelentette, hogy további változások lesznek az állami tulajdonban lévő cégeknél, válaszolva ezzel a több állami tulajdonú vállalat vezetőjének visszahívásával kapcsolatos kérdésekre. Plenković tagadta, hogy a kormány azért hívta vissza Andrija Mikulić főfelügyelőt, mert tudott róla, hogy le fogják tartóztatni.
Az Európai Néppárt (EPP) pénteken a zágrábi Westin szállóban megtartott új többéves európai költségvetési konferenciájának margóján, az újságírók kérdéseire válaszolva Plenković elmondta, hogy a visszahívásokról szóló döntés nem egyik napról a másikra született, hanem „ez egy folyamat következménye”.

A horvát miniszterelnök megnyomta a gombot: állítólag nem tudott róla, hogy a főfelügyelőt le akarják tartóztatni
– A tegnapi változásokra akkor került sor, amikor hatályba lépett az új törvény a Horvát Köztársaság tulajdonában lévő jogi személyekről, és amikor jelentős reform felé haladunk az állami tulajdonú vállalatok irányításában – mondta, majd hozzátette, hogy az OECD-tagságról folytatott tagsági tárgyalások utolsó hónapjait egy sokkal komolyabb reform fogja követni.
– És ezek lépések abban az irányban – tette hozzá. A leváltott vezetők egyik-másika már régebb óta volt hivatalban nálam – mondta Plenković. „Ezért a dolgokat szellőztetni és frissíteni kell egy kicsit. Még több változás is lesz – jelentette be.
Butkovićot is kiviszi a huzat? Más miniszterek is veszélyben
A horvát médiában jelenleg nagy találgatás folyik, hogy ki lesz, ki lehet a „szellőztetés” további áldozata?
Sokan Oleg Butković miniszterelnök-helyettesre, az tenger-, közlekedési és infrastruktúra jelenlegi miniszterére tippelnek, mert az említett cégek zöme az ő tárcájához tartozik.
Mások ezt azzal cáfolják, hogy a most menesztett főnökök nem Butković emberei, hanem inkább más hatalmasságok beépített téglái, mint amilyen például Branko Bačić miniszterelnök-helyettes, aki az építésügyi tárca vezetője és az állami tulajdonú ingatlanok minisztere, vagy maga a házelnök, Gordan Jandroković.
Ha az ügynek lesz folytatása, megírjuk.
