Adria
CSAKIS ONLINE! Horvátországban online fizetőssé vált a hajósok idegenforgalmi illetéke
A Horvát Idegenforgalmi Közösség és a tengerészeti, közlekedési, és infrastrukturális minisztérium közös döntése értelmében a hajós turisták az idegenforgalmi illetéket kizárólag online, a nautika.evisitor.hr oldalon fizethetik be. Ennek értelmében a továbbiakban nem lesz lehetőség az illeték kikötői kapitányságokon és azok kirendeltségein történő befizetésére.
Idegenforgalmi adó hajósoknak
A portálon történő fizetéshez minden nemzetközileg használatos bankkártyát elfogadnak.
A bankkártyával történő fizetést követően a hajós egy visszaigazolást kap az e-mail címére, amelyet a hajózás teljes ideje alatt meg kell őriznie. 
Az idegenforgalmi adót szabályozó törvény szerint a hajósok az adót a hajó hosszúsága, illetve 2020-tól a hajón tartózkodó személyek száma és az általuk eltöltött vendégéjszakák száma alapján kötelesek megfizetni.
A Horvát Idegenforgalmi Közösség közleménye szerint a hajós turisták tájékoztatása céljából készült egy szórólap is, amely a magyaron kívül nyolc nyelven ismerteti az online fizetésre vonatkozó tudnivalókat. A szórólapot az e-mail mellékletében küldik ki.
Egyre több a magyar hajós turista az Adrián
A statisztikai mutatók szerint a magyar turisták évről évre egyre nagyobb számban választják a hajós turizmust.
A kihívásokkal terhelt 2020-es esztendőben a horvát tengervizeken mint egy 45 ezer magyar vendégéjszakát regisztráltak, ami 50%-os visszaesést mutat 2019-hez képest, amikor a magyar hajós turisták 85 000 vendégéjszakát töltöttek az Adrián. 
Szigetek – COVID free zone
A turisztikai főszezon közeledtével a horvát turisztikai és sportminisztérium a közegészségügyi intézettel karöltve „Horvát szigetek – COVID free zone“ elnevezéssel új akciót indított.
A kezdeményezés célja, hogy objektív tájékoztatást nyújtson egy-egy sziget fertőzöttségi adatairól, melyek jellemzően jóval kedvezőbbek, mint a szárazföldi mutatók. A minisztérium a már működő www.safestayincroatia.hr portálon fogja közzétenni az aktuális „szigeti” járványügyi adatokat.
A Földközi-tengeri térségen belül Horvátország a második helyen áll a szigetek számát tekintve. A 78 nagyobb és 524 kisebb szigetet, valamint 642 szirtet számláló tengeri „birodalom“ nagy vonzerő a turisták számára, s egyben ezek a földdarabok jelentős részét adják a turisztikai forgalomnak.
Az aktuális járványügyi mutatók mellett a turisták az említett portálon az adott szigeten működő tesztállomások listáját is megtalálhatják, illetve annak is utána nézhetnek, hogy egy-egy szigetre hogyan lehet a legegyszerűbben eljutni.

