Connect with us

Szerbia

A legmagasabb szintről támadják az ellenzéki újságírókat Szerbiában
Vučić, a ragadozó elnök

2025 első hónapjaiban drámai mértékben nőtt az újságírók elleni erőszakos cselekmények száma Szerbiában – a Független Újságírók Egyesülete szerint közel háromszáz esetet jegyeztek fel, köztük kilencven fizikai támadást. A hatalom ellenségként kezeli a kritikus médiát, miközben a rendőrség gyakran nem védi meg az újságírókat, hanem maga is fenyegetést jelent rájuk. Az állami retorika és a következmények nélküli agresszió súlyosan veszélyezteti a sajtószabadságot – és a demokratikus alapértékeket is Szerbiában

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Vuk Cvijićet, a Radar újságíróját mindkét számán hívta a "jól értesült" ismeretlen telefonáló
Vuk Cvijićet mindkét számán hívta a "jól értesült" ismeretlen telefonáló
Cikk meghallgatása

Csaknem háromszáz újságíró elleni támadást jegyez 2025 eleje óta a Szerbiai Független Újságíró Egyesület, ebből kilencven fizikai támadás volt, a többi fenyegetés vagy sértegetés. A támadások esetében nem válogatósak az erőszakoskodók: halálos fenyegetés, fizikai támadás, a sértegetés számos fajtája, mindegyikből van az adatbázisban.

Ahogy egyre inkább növekszik a nyomás a hatalomra, és ahogy egyre nagyobb kihívásokkal szembesül, a miniszterek, és maga az államfő sem fogja vissza magát: teljesen magától értetődő és egyszerű kérdésekre is fenyegetéssel, megalázással, személyeskedéssel reagál.



Mindez pedig arra bátorítja híveit, hogy nyugodtan fenyegessék, bántsák azokat, akik nem értenek velük egyet. Az újságírók pedig már a rendőrségben sem bízhatnak, az újvidéki és a belgrádi példa legalábbis felveti a kérdést, kit védenek a speciális egységek.

A United Media csoport célkeresztben

Újvidéken a „vörös vonalat” a rendőrök szeptember 5-én lépték át, amikor a Bölcsészettudományi Kar előtti tüntetésen történt rendőri beavatkozás során több újságírói stábot is megtámadtak, köztük az N1 televízió csapatát is.

Ksenija Pavkov, az N1 tudósítója azt nyilatkozta, akkor vált világossá mindannyiuk számára, hogy a rendőrség “nemhogy nem védi meg őket, hanem nagyon gyakran maga is fenyegetést jelenthet számukra. Célpontokká váltunk azok részéről, akiknek védeniük kellene bennünket” – mutatott rá.

Kávészünet csendőri felügyelettel, Ksenija Pavkov, az N1 televízió újvidéki tudósítója

Kávészünet csendőri felügyelettel, Ksenija Pavkov, az N1 televízió újvidéki tudósítója (Forrás: Facebook)

A rendőrséghez benyújtott feljelentések ellenére egyelőre nem ismert, hogy akár egyetlen rendőri erőszakkal kapcsolatos esetet is felderítettek volna az újságírók elleni támadások során, és arról sem tudni, hogy a támadókat megbüntették volna.

„Leveleket és üzeneteket kapunk, amelyekben azzal fenyegetnek, hogy megölnek, megerőszakolnak minket, felgyújtanak bennünket, vagy úgy végezzük, mint a Charlie Hebdo szerkesztősége” – mondják az N1 munkatársai, akik az ilyen légkörért a hatalmat tartják felelősnek.

A támadások kivizsgálására az államot a nemzetközi újságíró-szervezet, a Riporterek Határok Nélkül (RSF) is felszólította. Megállapításuk szerint a tüntetésekről való tudósítás magas kockázatú munkává vált Szerbiában.

Maszkos támadók

A rendőrségen kívül az újságírókat maszkos támadók is bántották. Számos olyan eset van az elmúlt egy évben, amikor az újságírók kezéből kicsavarták telefonjaikat, ami munkaeszköznek számít – ez történt Apró Leával, az N1 újvidéki munkatársával több alkalommal, de Natalija Jakovljevićtyel és Nataša Filipovićtyal, a Magločistač és a subotičke.rs tudósítóval a Szerb Haladó Párt székháza előtt Szabadkán is.

A nemzetközi figyelem is ráirányult arra az esetre, amikor az N1 televízió stábja, Maja Nikolić újságírónő és Ivan Pavlović operatőr csapatát a parlament épülete előtt támadták meg. Egy férfi kilépett az úgynevezett Ćacilendből, rájuk rontott, és összetörte a kamerájukat és az állványukat. A helyszínen jelen lévő rendőrök minderre nem reagáltak.

Utóbb kiderült, hogy a férfi büntetett előéletű, de hogy a támadásnak lett-e következménye, nem tudni. A támadásokat már korábban is elítélték az európai parlamenti képviselők egy határozatban, amelyben úgy fogalmaztak, hogy ez „államilag támogatott erőszakhullám” – az újságírókat is célzó megfélemlítést, valamint az önkényes letartóztatásokat, és a kémprogramokkal történő jogellenes megfigyelést mind-mind említik.

Az Európai Parlament a határozatában aggodalommal jegyezte meg azt is, hogy a szerb kormány láthatóan tárgyalásokat folytat a United Media tulajdonosával annak érdekében, hogy „meggyengítsék” a cégcsoporton belül működő független médiumokat.

Az UM égisze alatt Szerbiában az N1 és a Nova televízió, több internetes portál, a Danas napilap és a Radar hetilap működik.

Vučić azzal vádolta a United Group alapítóját, Dragan Šolakot, hogy „az egyik legfontosabb mozgatórugója” volt a tüntetéseknek, amelyeket a hatalom – bizonyítékok nélkül – „nyugatról szponzorált színes forradalomként” írt le.

Vučić az N1 tüntetésekről szóló tudósításait „terrorizmushoz” hasonlította. Korábban ő és munkatársai a televíziót „antiszerb médiumnak”, „oligarchamédiumnak” nevezték.

A ragadozó elnök

Szerbia a Riporterek Határok Nélkül sajtószabadság-világindexe szerint jelenleg a 96. helyen áll a 180 országból. Ez két hellyel jobb eredmény a 2024-esnél, ami azonban nem jelenti azt, hogy a helyzet javult volna, a sajtószabadság indexe Szerbiában romlik, a jobb helyezés pedig azzal magyarázható, hogy más országok is visszaesést könyveltek el.

A sajtószabadság hanyatlása Szerbiában többek között annak következménye, hogy a kormánypárt politikai támadásokkal igyekszik elfojtani a független újságírást.

A Riporterek Határok Nélkül idei jelentésében Szerbia külön helyet kapott. Bár szerencsére nem voltak meggyilkolt, elrabolt vagy bebörtönzött újságírók – mint más, a jelentésben szereplő országokban, amelyekkel egyébként nem is lehet összehasonlítani Szerbiát –, 91 fizikai támadást jegyeztek fel újságírók ellen.

A jelentés szerint a fizikai támadások felét rendőrség tagjai követték el. A helyzetet súlyosbítja, hogy ezekben az esetekben senkit sem büntettek meg, és senki sem vontak felelősségre.

Az RSF listája

Az RSF listája szerint a sajtószabadság idei ragadozói között szerepel Orván Viktor magyar miniszterelnök is, ő azoknak a csoportjábaba került, akik politikailag elnyomják a tájékoztatás szabadságát, Aleksandar Vučić azokkal van egy csoportba, akik erőszakot, gyilkosságot és letartóztatásokat alkalmaznak az újságírókkal szemben, Robert Fico pedig azok között kapott helyett, akik gyűlöletet keltenek az újságírókkal ellen (Forrás: ANEM)

Ez a nemzetközi újságíró-hálózat nemrég összeállította a „médiaszabadság ragadozóinak” listáját is, akik 2025 során veszélyeztették az újságírókat és a tájékoztatáshoz való jogot. A listán többnyire autoriter és fél-autoriter állami vezetők, valamint pártjaik, szervezeteik és minisztériumaik szerepelnek – összesen 34 név.

Hszi Csin-ping, Vlagyimir Putyin és Aljakszandr Lukasenka mellett felkerült a listára Szerbia elnöke, Aleksandar Vučić is.

A Savatović-ügy és az elnök viselkedésének következményei

A biztosítékot kedden – Aleksandar Vučićnál Mladen Savatović, az N1 újságírója azzal ütötte ki, hogy megkérdezte – Nikola Selaković kulturális miniszter tervezi-e a lemondását, tekintettel arra, hogy a Szervezett Bűnözés Elleni Ügyészség vádemelési kezdeményezést nyújtott be ellene.

A kérdés teljesen jogosnak tűnik, a szerb államfő viszont, államfőhöz méltó válasz helyett rátámádt Savatovićra. Az elnök az újságírót „hazugnak”, „neveletlennek” nevezte, azt állította, hogy Hitlerhez hasonlította őt, és azzal is megfenyegette, hogy „megregulázza”, megnevelei „ha már a szülei nem tették”.

Savatović több alkalommal is kérte az elnököt, hogy a kérdésére válaszoljon, hagyjon fel a személyeskedéssel és ne vádolja olyasmivel, ami soha meg sem történt. Később azt nyilatkozta: mindig is voltak sértések és célozgatások, de az elnök számára úgy tűnik ezek a kérdések különösen rosszul estek. Mladen Savatović azt mondta, hogy feljelentést tesz az elnök ellen.

Mladen Savatović a napokban nyilvános szóváltásba keveredett a szerb elnökkel, meg is fenyegették

Mladen Savatović a napokban nyilvános szóváltásba keveredett a szerb elnökkel, meg is fenyegették

Már másnap, csütörtökön Savatovićot egy „Srećko” álnéven kommentelő személy megfenyegette az N1 portálon megjelent cikk alatt, amelynek címe: „Savatović: Pert indítok Vučić ellen, elvesztette az önuralmát”.

A fenyegetésben a káromkodások és sértések mellett a szerző azt is közölte, hogy Savatovićot meg fogja várni az N1 épülete előtt.

Ugyanebben a légkörben szerdán a Radar hetilap újságírója, Vuk Cvijić “16 óra 10 perckor ismeretlen, külföldi számról érkező hívást kapott. A rövid beszélgetés során az ismeretlen személy azt mondta neki, vigyázzon, mit fog holnap megjelentetni” – közölte a Független Elekronikus Médiumok Szövetsége.

Az ANEM szerint Cvijićet az elmúlt évben több alkalommal nyilvános helyeken fizikailag is megtámadta egy bulvárlap tulajdonosa és rátámadtak a rendőrök is. Ezen ügyek egyikének sem lett bírósági következménye.



HOZZÁSZÓLÁS : Facebook

Magyarország

B.A. Balkanac

Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

BALK Magazin
.
sitemap