Horvátország
Tragédiába forduló esküvők, jelzőrakéták okoztak sérüléseket
Egyetlen napon belül, kevesebb mint egy órás különbséggel – kísérteties hasonlósággal – két nő is súlyosan megsérült Dalmáciában. Az egyik halálosan. Mindketten esküvői ünnepségeken vettek részt, amelyeken felelőtlenül kilőtt jelzőrakéták találták el őket. Az egyik eset Makarskán, a másik Šibenikben történt, ami újra ráirányította a figyelmet a pirotechnikai eszközök jogellenes használatának veszélyeire Horvátországban
Egyetlen napon, kevesebb mint egy órán belül, két súlyos baleset is történt Dalmáciában, ahol mindkét esetben felelőtlenül használták a jelzőrakétákat, az egyik eset Makarskában, a másik, tragikus kimenetelű pedig pedig Šibenikben történt.
Két eset, egy napon belül
Médiajelentések szerint az első eset szeptember 27-én, körülbelül 18 órakor történt Makarska központjában, a Kačić térnél, a katedrális előtt.
Egy esküvői ünnepség során – a rendelkezésre álló információk szerint – valaki jelzőrakétát lőtt ki, amely eltalált egy női vendéget. A nő súlyos testi sérülést szenvedett, orvosi ellátásban részesült, majd kórházba szállították. Az esetről tájékoztatták az ügyészséget, a rendőrség pedig büntetőeljárást indított.
Alig egy órával később, 19 óra körül, Šibenikben történt hasonló, de ennél is súlyosabb eset, amely, tragédiával végződött.

A šibeniki tragédia helyszíne (Forrás: Šibenik.in)
A Franjo Tuđman utcában, a Szent Jakab-katedrális közelében, szintén egy esküvői ünnepség során ismét jelzőrakétát lőttek ki, amely súlyosan megsebesített egy nőt.
Őt azonnal a šibeniki általános kórházba szállították, ám a fején keletkezett sérülések következtében életét vesztette, az orvosok már nem tudtak segíteni rajta. A rendőrség megerősítette, hogy őrizetbe vettek egy 52 éves férfit, akivel szemben nyomozás indult.
Nem hivatalos források szerint a rakétát egy, a házaspárhoz közel álló személy lőtte ki.
A törvény tiltja
Az esetek kapcsán megszólalt Davor Božinović belügyminiszter is, aki nem küldene rendőrt minden esküvőre.
– Az ilyesmi súlyos visszaélés és a törvény megsértése egy felnőtt személy részéről. A jelzőrakéták használata engedélyhez kötött, de kizárólag speciális körülmények között, például tengeri mentésnél – hangsúlyozta a miniszter.
– Korábban is voltak már hasonló esetek. A rohamrendőrség közbeavatkozott egy esküvőn a Spliti-Dalmáciai megyében, amit nyilvánosan bíráltak is – tette hozzá Božinović, aki megjegyezte, hogy
most viszont mindenki szigorúbb fellépést követel.
– De hát nem felügyelhetünk minden esküvőt. Nehéz ezt megérteni – jegyezte meg Božinović, aki közölte azt is, hogy a belügyminisztérium kezdeményezte az uniós pirotechnikai irányelv szigorítását, mert jelenleg forgalomban vannak olyan eszközök is, amelyeket nem kellene hozzáférhetővé tenni bárki számára.
– A jelzőrakétáknak semmi keresnivalójuk az esküvőkön, ez rossz példát mutat a felnőttek részéről – mondta a miniszter.
Mi is az a jelzőrakéta?
A két tragikus kimenetelű esemény rávilágított a pirotechnikai eszközök, különösen a jelzőrakéták közösségi rendezvényeken történő használatának veszélyeire.
A jelzőrakéták eredetileg katonai, légi és tengeri célokat szolgáló eszközök, amelyeket vészhelyzetek jelzésére, pozíció meghatározására, vagy segítségkérésre használnak. Nem ritka azonban, hogy sporteseményeken a szurkolók is használják. Ezek az eszközök egész évben legálisan beszerezhetők.

A šibeniki tragédiát okozó rakéta (Forrás: X platform)
Kilövésük során erős fényt (piros vagy fehér) és nagy zajt bocsátanak ki, s a nagy sebességű kilövés következtében rendkívül veszélyesek lehetnek, ha nem megfelelően kezelik őket – amire ez a két esemény is tragikus bizonítékul szolgál.
