Horvátország
Szerb-horvát nyári játékok: a Thompson-koncert
A horvátok felettébb büszkék arra, hogy horvátok, szeretik a hazájukat és szeretnek horvátok lenni. Thompson pontosan erre játszik rá, megerősítve a nemzeti pátoszt a szabadságért vívott harc, a horvát hősök emlegetésével
Mint erről az egyik horvát kolléga lamentált vasárnap, őszintén még egy valamire való újságcímet is nehéz összehozni „az évszázad koncertjéről”. Fél millió ember bevonult a lóversenypályára, meghallgatta a kb. három órás hangversenyt, majd utána haza ment.
Senki sem sérült meg, senki sem halt meg, még közlekedési baleset sem történt a Hippodrom környékén. Ez azért szeget üt az ember fejébe: azért mégsem lehet véletlen, hogy a horvátországi össznemzeti megnyilvánulások, mint például a sportolók, focisták ünneplése egy-egy nemzetközi siker után, kivétel nélkül kifejezetten békésen, mindennemű kilengés nélkül zajlanak.
Hogyan tudná ezt az ember megmagyarázni, pedig ilyenkor az alkohol patakokban folyik, hülye pedig Horvátországban is bőven akad. Elég csak belegondolni, hogy egy nagyobbacska csapat egész Görögországba ment verekedni a múltkorában, alig mentették ki őket a görög börtönökből.
A horvátok szeretnek horvátok lenni
Lehet szeretni vagy nem szeretni, de 504 ezer embert csak összerántott, akár a következő elnökválasztáson is indulhatna. Látványból nem lenne hiány a kampánygyűléseken
Szóval mindezt csupán egyféleképpen lehet elmagyarázni: a horvátok felettébb büszkék arra, hogy horvátok, szeretik a hazájukat és szeretnek horvátok lenni. Thompson pontosan erre játszik rá, megerősítve a nemzeti pátoszt a szabadságért vívott harc, a horvát hősök emlegetésével.
Ha nagyon ironizálni akarnánk – és akarunk – Thompson annyiban szélsőséges, hogy mindebből szélsőségesen jól megél. A helyszínt megjáró ismerőseim is megerősítették, hogy magán a hangversenyen az emberek azon felül hogy énekeltek, zászlókat lobogtattak, táncoltak, ugráltak, nagyon vigyáztak arra, hogy ne okozzanak kellemetlenséget embertársaiknak.
Sokan családjukkal jöttek, rengeteg volt a gyermek. A rendőrség csupán 123 esetben lépett fel – ez fél milliós tömeg esetében elhanyagolható -, jellemzően tiltott pirotechnikai eszközök használata miatt, melyekből 121 darabot koboztak el.

A horvát házelnök neje és Captain Croatia, vagyis Zdravko Marić volt pénzügyminiszter társaságában (Forrás: Facebook)
Gordan Jandroković, az Országgyűlés elnöke úgy nyilatkozott, hogy a hangversenyre azért jöttek az emberek össze, hogy ünnepeljék az egységet, a büszkeséget és a hitet.
– Sok boldog és vidám fiatal volt és mi, idősebbek, büszkék vagyunk a fiatalságunkra – mondta a házelnök, aki szerint az ilyen rendezvényeken a polgárokat az egység, a hazaszeretet és a család iránti hűség köti egybe, megosztottság és gyűlölet nélkül, és ezt lehetett érezni a koncerten.
Félremagyarázás felsőfokon
Őszintén, abban reménykedtem, hogy a brit Guardian is szól pár keresetlen szót a „szélsőjobboldali” eseményről, de a nyugatiak közül, a nagy hírügynökségeken kívül, jobbára a németek és franciák foglalkoztak az üggyel.
Szemléltetésképpen, az Associated Press (AP) úgy foglalta össze, hogy jobboldali énekesről van szó, aki „a második világháborús Horvátország nácibarát bábrezsimje iránti észrevehető szimpátiájáról ismert”.
Az AP figyelmét nem kerülte el Thompson felhívása a színpadról, miszerint „ez a koncert megmutatja (a horvát) egységet”, és hogy felszólította Európa többi részét, hogy „térjen vissza a hagyományokhoz és a keresztény gyökerekhez”. Az ügynökség ezt azzal pontosította, hogy Thompsont néhány európai városban eltiltották a fellépéstől „a gyakori nácibarát koncertek miatt, de Horvátországban még mindig rendkívül népszerű”.
Szóval irkáltak a kollégák ezt-azt, de az eseménynek – mint ezt már bejelentettük – a legnagyobb népszerűségnek a szomszédban, Szerbiában örvendett.

A közönség, több mint félmillió ember (Forrás: X platform)
Ősándorsága, Aleksandar Vučić szerb elnök szombaton azt mondta, hogy „(Thompson) koncertje a neonáci értékek, az usztasa értékek támogatását jelenti”. Ugyanakkor Vucskó lemondóan azt is hozzátette, hogy ezzel kapcsolatban „az egész Európa csendben lesz”.
A szerb bulvárlapokat most kikerüljük, viszont megemlítjük a jobb napokat is látott belgrádi Politika napilap véleménycikkét. Szerintük „A második világháború utáni legnagyobb európai fasiszta összejövetele Zágrábban volt”.
A napilap folytatta Aleksandar Vučić szerb elnök néhány nappal korábbi vonalán. A Politika úgy találta, hogy „az összejövetel, amely terjedelmét, retorikáját és példátlan szimbólumait tekintve a második világháború vége óta Európa legnagyobb fasiszta gyűléseként jellemezhető, az Európai Unió intézményeinek egyetlen hivatalos reakciója nélkül ment végbe.”
A szerb lap szerint az EU szégyenletes hallgatása az általuk állítólag képviselt értékek mély válságára utal, vagy egyszerűen azt az üzenetet küldi, hogy a náci Németország és Adolf Hitler egykori leghűségesebb szövetségesei a legkívánatosabb partnerei ennek a szövetségnek.
– Másrészt a szerb népet, amely hatalmas áldozatokat szenvedett el a második világháborúban, és a jugoszláviai antifasiszta harc fő hordozói közé tartozott, ismét „ellenségként” mutatják be – ezúttal egy zenei előadás keretében – írta a Politika.
Fejezzük be!
Bár erről – ha nem is magáról az eseményről – még rengeteget lehetne írni, a dolgok jobb és teljesebb megértése érdekében, ettől most eltekintünk. Lehet hogy még a héten visszatérünk rá, ha nem lesz valamilyen nagy cirkusz.
Viszont, közöljünk némi tényt, adatot is. Szóval a szervezők szerint az eseményen 504 ezer látogatót jegyeztek, a Rókus-féle értesülések értelmében a Horvát Köztársaság rendőrségének egyharmada vett részt a koncert biztosításában.
A Hippodrom környékén és a Sürgősségi Orvosi Beavatkozások Központjában dolgozó orvosi csoportok összesen 245 beavatkozást hajtottak végre. A leggyakoribb okok a következők voltak: alkoholmérgezés és túladagolás, kisebb sérülések és sebek, allergiás reakciók, mellkasi fájdalom és tudatzavarok.
Az esemény biztonságáról gondoskodó törzs „főhadiszállása” a Horvát Kommunista Párt Központi Bizottsága székházában a „Kockácskában” (Kockica) volt.

A világ tíz legnagyobb koncertje, az első és a harmadik a délszláv térséghez kötődik
Davor Božinović belügyminiszter a HRT és a Tik-Tok közvetítésével megköszönte a látogatóknak, hogy követték a szolgálatok utasításait, és rámutatott, hogy a koncert ritkán látott látványosság volt.
– Ma este Zágrábból szeretném elmondani – köszönöm mindenkinek! Horvátország egész területéről és külföldről érkező polgároknak, akik tiszteletben tartották az utasításokat, türelmesek voltak, és megmutatták, hogy egy ilyen tömeges összejövetelt méltósággal és békével lehet lebonyolítani. Köszönet a rendőrségnek, a sürgősségi szolgálatoknak, az összes alkalmazottnak és önkéntesnek, valamint több ezer embernek, akik hónapok óta készítik elő ezt az eseményt. Megmutatta, hogy a horvát intézmények tudnak és tudnak – globális szinten – mondta a TikTokon közzétett bejegyzésében.
A belügyminiszter gratulált a szervezőknek és Marko Perković Thompsonnak, szerinte ez egy olyan látványosság volt, amelyet ritkán látni a világon.
– Ez nem csak egy koncert volt, hanem az összetartozás, a haza szeretete és a minket összekötő értékek ünnepe – megosztottság nélkül, világos üzenettel” – mondta Božinović, aki szerint egyúttal hozzátette, hogy Horvátország demokratikus, európai és szervezett ország, ahol mindenkinek joga van a saját zenéjéhez, identitásához és békés gyülekezéshez.
– Ma este ismét bebizonyítottuk, hogy egy ekkora eseményt incidens nélkül meg tudunk szervezni – mondta Davor Božinović belügyminiszter.
Mi még csak annyit tennénk hozzá, hogy a koncert látványtervezését ugyanaz a cég végezte, amely a katari foci-vb megnyitóját tervezte. Volt minden, mint karácsonykor, tűzijáték, húsz méteres lángcsóvát okádó lángszórók, 1A minőségű hangosítás, fények, képíró drónok, óriási LED-kivetítők és így tovább.
A fél literes víz 5 euróba, fél liter sör 7 euróba a Thompson emlék-műanyagpohár 2 euróba került. Állítólag a hangverseny szervezése 17 millió eurót emésztett fel, a bevétel pedig egyszer majd kiderül, vagy nem.
