Románia
Romániában sem lehet más a politika – minden marad a régiben
Sok mindenről egyeztettek, vitáztak a pártvezetők az eltelt öt hét alatt. Legkevesebbet a felelősségvállalásról. A parlamenti aritmetika azt mutatja, hogy a csődhelyzetért leginkább felelős szociáldemokraták, a PSD nélkül nem lehetne csak kisebbségi kormány összegrundolni
A független elnökjelölt, Nicușor Dan győzelmével felcsillant a remény, hogy lehet más a politika a Dâmbovița partján. Fogadkoztak is a magukat gyorsan Európa pártinak tituláló pártok, azok amelyek Romániát kis híján csődbe vitték a szuperválasztási 2024-es esztendőben, hogy ezentúl minden másként lesz.
Ezentúl reálpolitikát folytatnak, nem esnek egymásnak koalíciós partnerekként, nem marakodnak a koncért, nem tülekednek a tisztségekért, nem nyúzzák meg a népet stb., stb. – hajtogatták sűrűn, majd egyre ritkában. De csak egy darabig. A kormánykoalíciós tárgyalások kezdetéig.
Szekeret a lovak elé? Na, ne már!
Nicușor Dan megválasztott elnökként gondolt egy merészet. Mielőtt bárkit is felkért volna kormányalakításra, közös asztalhoz ültette az européer politikai pártokat, hogy fogadják el a kormányprogram államháztartást rendbe tevő részét, egyezzenek meg azokban a kötelezően vállalandó megszorításokban, amelyekkel csökkenteni lehetne az államdeficitet. Ehhez a közösen vállalt programhoz válasszanak aztán kormányfőt.
Sokan abban reménykedtünk, hogy a politikai osztály kijózanodik, és végre ő is belefárad az örökös kampányba, munkához lát, hogy merülési szinten tartsa az országot.
Hiába való volt reménykedni! A választási kampány ma is zavartalanul folyik. Hetekig tárgyalt a négypárti koalíció azokról az intézkedésekről, amelyek valamelyes egyensúlyba tudnák hozni az államháztartást. Eredmény nélkül.
Mert senki nem vállalja, hogy hozzá kössék a népszerűtlen adó- és illetéknövelési javaslatokat, amelyeket amúgy nem lehet sokáig elodázni. A pártvezetők fejében már a 2028-es parlamenti választások jártak: az, hogy hogyan lehetne abból és akkor a legjobban kijönni? Jobban mint a koalíciós partnerek, az igazi ellenségek.
Nem lehet a lovak elé kötni a szekeret – üzenték meg az államfőnek a pártok. Lássuk a medvét, azaz a kijelölt kormányfőt! – követelték, bizonyítva, hogy egyelőre nem lehet más a politika Romániában, nem szólhat másról, mint tisztségek, források elosztásáról.
A balek párt elnöke, mint miniszterelnök
Sok mindenről egyeztettek, vitáztak a pártvezetők ez alatt az öt hét alatt. Legkevesebbet a felelősségvállalásról. A parlamenti aritmetika azt mutatja, hogy a csődhelyzetért leginkább felelős szociáldemokraták, a PSD nélkül nem lehetne csak kisebbségi kormány összegrundolni.
Az PSD azonban csupán akkor volt hajlandó vállalni a „kormányzás igáját”, ha a három párt elfogadja, hogy a liberális miniszterelnök után, 2027-ben szociáldemokrata lesz a kormányfő. A rotációs kormányzás áldatlan hatásait megtapasztalva, senki nem tapsolt az ötletnek.
Igazi balekok lennénk, ha ebbe belemennénk – mondta a liberális párt erős embere, Vasile Blaga. Végül igazi balekokként belementek ebbe a kompromisszumba. Így az aláírt protokoll szentesíti a másfél-két év utáni miniszterelnökcserét.
A PSD arra számít, hogy a választások előtt megnyílik az állam pénzeszsákja, ismét osztogathat belőle a következő két évben biztosan kiéheztetett klientúrájának, s szidhatja a koalíciós partner-ellenséget a rossz kormányzásért, megfeledkezve arról, hogy a PSD adta a kormányba a legtöbb minisztert.
Ezek után pénteken – egy kis intermezzoval – Nicușor Dan megnevezhette kormányfő-jelöltjét, a nemzeti liberális Ilie Bolojannak szavazott bizalmat.
A kis intermezzo: az államfő a kampányban írásban vállalta, hogy mandátuma ideje alatt nem növekszik az áfakulcs. Erre emlékeztette Ilie Bolojant is, aki azonban kijelentette: csak akkor vállalja a miniszterelnök-jelöltséget, ha azonnali, bár ideiglenes megoldásként növelheti az áfát.
Rövid ideig ekkor felmerült a technokrata kormányfő lehetősége, de – mint lehető legrosszabb megoldást – a pártok elvetették.
Máig nem szivárgott ki, hogy az államfő és Ilie Bolojan miben egyeztek meg, de eldőlt: 2027-ig a szigorú könyvelői magatartásáról híres-hírhedt Bolojan lesz Románia miniszterelnöke.
Áldozati kormány alakul
Az 56 éves bihari születésű Ilie Bolojan szerint áldozati kormány lesz az általa vezetendő kabinet, amely ennek tudatában készen áll megszüntetni a kiváltságokat és lefaragni a felesleges állami kiadásokat.
A miniszterelnök-jelölt hangsúlyozta: ismeri az ország költségvetési helyzetét, tisztában van azzal is, hogy a következő kabinet várhatóan áldozati kormány lesz, amelynek nehéz harcot kell majd vívnia a hiány csökkentése érdekében. „A szavak ideje lejárt, most a tetteké a főszerep” – szögezte le.

Ilie Bolojan tisztában van azzal, hogy kormánya áldozati szerepet tölt be (Forrás: MI)
Ilie Bolojan szerint „nagy léptékű átszervezésekre” is szükség van. „Nagy kihívás lesz jól kormányozni, de csak ez teremtheti meg a fejlődés feltételeit, így lehet leállítani a pazarlást, és egészséges mentalitást kialakítani” – fogalmazott.
A miniszterelnök-jelölt a leendő koalíciót alkotó pártokhoz is intézett üzenetet. Mint mondta, ahhoz, hogy visszanyerjék a polgárok bizalmát, előbb egymásban kell megbízniuk.
„Bonyolult időszak előtt állunk, és ha nem tudjuk félretenni a pártköntöst, és nem állunk ki egymás mellett a nehézségek közepette (…), a négypárti koalíció nem fogja jól végezni a dolgát” – szögezte le Ilie Bolojan.
Ez azonban nem lenne meglepő, lévén az új kormányban is azok jutnak tárcákhoz, akik az előző kormányokban is ott voltak, akik miatt az államháztartási hiány ma Európában a legmagasabb, 9,3 százalék. Ott ülnek majd az új kormányban a liberálisok és szociáldemokraták, mint akik jól végezték dolgukat.

