Szerbia
„A fasizmus arca”: bántalmazták a szerb kormánypárti fődiákot
Egyelőre nem tudni, hogy az incidens kapcsán bárkit is őrizetbe vettek-e, az indíték azonban egyértelmű: Pavlovićot politikai szerepvállalása miatt bántalmazták. Felmerül azonban a kérdés, hogy az eset mennyire volt megrendezett, és hogy a Pavlovićra támadók között voltak-e provokátorok is, ami nem idegen a Szerb Haladó Párttól
Miloš Pavlović, orvostanhallgató és az utóbbi hónapok diáktüntetéseinek kormánypárti alakja azt állítja, hogy brutális támadás érte őt és barátját szerdáról csütörtökre virradó éjjel a belgrádi egyetemi városban.
Az incidens után a sürgősségi központban személyesen fogadta őt Zlatibor Lončar egészségügyi miniszter, miközben a kormánypárti médiumok – Pink, Informer, Alo és Večernje novosti – kamerái már készenlétben várták a nyilatkozatokat.
Az incidenst követően a szerb elnök is megnyilvánult, és azt a mondókát találta ki, hogy „Jobb a Ćaci, mint a náci”, a Ćaci alatt a kormánypárti, a náci alatt pedig a változást követelő diákokat értve.
Kerekesszékben tolták be
Pavlović a kamerák előtt, kerekesszékben nyilatkozva elmondta, hogy társát és őt ok nélkül támadták meg, pusztán csak azért, mert megjelentek az egyetemi városban.
„Nem félelmet éreztem, hanem rettegést. Ez a fasizmus arca, nem egy tankönyvi fogalom, hanem az, ami rád üvölt, miközben földre teper,” nyilatkozta a kamerák előtt a Pionír parkból ismertté vált kormánypárti diákvezető.
Az incidens pillanatai
„Meg akartak lincselni minket, és még büszkék is erre a szégyenletes cselekedetre!” – írta a Kurir című kormánybarát napilap a főćacit idézve. A mérsékeltebb Blic arról számolt be, hogy Pavlovićot és barátját „lökdösték, rugdosták, vízzel locsolták le, és kifütyülték”.
Az eset állítólag akkor történt, amikor Pavlović barátaival egy újbelgrádi kávézóban ült – olyan személyekkel, akiket öt hónapja nem látott. Elmondása szerint az utcán támadták meg őket ismeretlenek. „Fémdobozokat és ütéseket kaptam az arcomba, a hátamba, a hasamba. Leütöttek, de sikerült felkelnem és elmenekülnöm” – mondta.
Nem akarja, hogy Szerbia „fasizmusba süllyedjen”
Zlatibor Lončar egészségügyi miniszter a kórházban jelentette be, hogy Pavlović és társa hát-, has- és deréktáji sérüléseket szenvedett, az egyik fiatal a veséje környékére kapott ütést, ahol korábban műtéten is átesett.
A CNN-hez közeli N1 csatorna reggeli műsorában egy vendég megjegyezte, hogy a korábbi diákverések esetében egyetlen alkalommal sem vonult ki az egészségügyi miniszter, és nem aktivizálta magát Aleksandar Vučić szerb elnök sem, de akkor ezt még nem lehetett tudni.

A kormánypárti diákok vezetője tolószékből ad interjút a rezsimhű médiának éjjel két óra előtt, amit az Informer televízió élőben közvetített
Egyelőre nem világos, hogy az incidens kapcsán bárkit is őrizetbe vettek-e, az indíték azonban egyértelmű: Pavlovićot politikai szerepvállalása miatt bántalmazták. Felmerülhet azonban a kérdés, hogy az eset mennyire volt megrendezett, és hogy a Pavlovićra támadók között voltak-e provokátorok is, ami nem idegen a Szerb Haladó Párttól.
A kormánypárti médiumok közösségi médiából származó, részben homályos videókat közöltek, amelyeken állítólag a konfliktus pillanatai láthatók – ezek hitelességét azonban nem erősítették meg független források.
Ez nem az első eset, hogy Pavlović állítólagos támadás áldozata lett: márciusban is hasonló esetet jelentett, akkor egy borsspray-támadás után került kórházba, bár később kiderült, hogy az eset körülményei nem voltak egyértelműek.
Pavlović most azt ígéri: a történtek csak megerősítették eltökéltségét, hogy még hangosabban és elszántabban álljon ki a demokrácia és az erőszakmentesség mellett. „Nem akarom, hogy Szerbia fasizmusba süllyedjen” – mondta.
Erős szavak
A szerb kormánypárti média erős szavakat használ a történtek ábrázolásához, az Informer például azt írja, hogy szerdáról csütörtökre virradó éjjel, egy újbelgrádi kávézó előtt brutális, fasiszta támadás áldozata lett Miloš Pavlović, a Belgrádi Egyetem Orvostudományi Karának harmadéves hallgatója, aki „csak tanulni szeretne”.
A támadás idején vele voltak barátai és egyetemi társai – Vladimir Balać, Milutin Mijović, Luka Lalošević és más fiatalok – akik mindössze egy nyugodt estét szerettek volna eltölteni, egy ital mellett, békés környezetben.
Ám az este rémálommá vált, amikor őket a kávézó előtt fasiszták várták, akik ütlegelni, szidni, lökdösni kezdték őket – valódi linccselést hajtva végre.
Ez a fasizmus legrosszabb arca, ahol gyerekek támadnak gyerekekre. A „blokáderek” (tüntető diákok) erőszakkal fertőzték meg a fiatalokat – eddig csak kiabáltak, utakat zártak le, leállítottak mindent, most azonban ez egy új, sötétebb szintre lépett: fizikai üldöztetésre és lincsre.
A szintén kormánypárti Novosti úgy fogalmaz, hogy „a fasiszta banda, amely tanulni vágyó fiatalokat támad meg, el kell hogy nyerje méltó büntetését!”.
A lap internetes portálján megjegyzi, hogy „Szerbia polgárai nem akarják újra látni a harmincas évek Bécsének és Münchenének képeit. A legjobbjainkat, akik csak tanulni akarnak, a legaljasabb fasiszta banda lincselte meg!”
A sürgősségi központban Miloš Pavlović könnyek között, „láthatóan megrendülten beszélt az őt ért erőszakról”:
„Brutális fizikai támadás ért. A barátaimmal együtt csak békésen ültünk egy kávézóban. De odakint a fasizmus igazi arcával találtuk szembe magunkat. Az erőszak ideológiává vált, és ezeknek az embereknek már a programja az erőszak. Az egész tanulmányi időmet itt, az egyetemi városban töltöttem. Most visszamentem, hogy meglátogassam a barátaimat, akikkel jóban-rosszban együtt voltam. Még a portást, Boro bácsit is meg akartam látogatni. És erre mi történt? Odakint megtámadtak.”
Pavlović végezetül megjegyezte: „reméli, hogy az illetékesek felkutatják a felelősöket, és igazságot szolgáltatnak.”
Vučić is bevetette magát
A kórházi kitérő után a szerb kormánypárti fődiák reggel már a szerb államfő társaságában jelent meg az elnöki palotában, amiről maga a szerb elnök számolt be instagramos profilján egy hosszabb videóban.
Az elnök a találkozóról készült videóüzenetben kijelentette: „Az állam többé nem tolerálja az erőszakot – mindenki, aki részt vett a lincselésben, felelni fog tetteiért.”
„Megtiszteltetés, hogy ma reggel vendégül láthattam Miloš Pavlovićot, a belgrádi Orvostudományi Kar évfolyamelső hallgatóját, az egyetem egyik legjobb diákját. Szörnyű dolog történt vele – elkövette a bűnt: elment egy kávézóba, és nem a szobájában ült, ahogy Šolak (az N1 televízió tulajdonosa) bűnözői hazudják, hanem ásványvizet és kólát ivott. Ezért aztán jöttek a blokáderek, mint valami horrorfilmben, körbevették a kávézót, dörömböltek az üvegen, kapartak, firkáltak” – mondta Vučić.
Miloš Pavlović a fikusz szerepét eljátszva asszisztált a vučići propagandához, meg sem szólalt a videóban
Az elnök szerint a támadók azok közül kerültek ki, akik „eddig mindenkit fasisztának neveztek”, akik „a hangágyúkról hazudtak”, akik „mindig sírtak és panaszkodtak, ha valaki csúnyán nézett rájuk – de most ők követték el a legdurvább erőszakot”.
„Beleégették Szerbia szégyenét Belgrád arcába” – fogalmazott, hozzátéve: „ezek az emberek emlékeztetnek minket arra, milyen volt Bécs a harmincas években, és München a negyvenes évek hajnalán”.
Bécset és Münchent korábban a szerbiai rezsimhű sajtó is emlegette, ami egyre inkább azt a gyanút kelti, hogy előre kitervelt és összehangolt kormányzati akcióról van szó, amelynek a végrehajtói és elszenvedői a tanulni vágyó diákok voltak, beleértve a vezetőjüket is.
Vučić hangsúlyozta: Belgrád mindig is a szabadság és az antifasizmus városa volt, és „nem engedheti meg magának, hogy az erőszak győzzön”. Azt is elmondta, hogy hasonló jelenetek zajlottak le korábban Niš városában is, ám ezek – szerinte – csak még inkább egységbe kovácsolják a társadalmat.
„Az állam eddig tűrt, hallgatott, eltűrt mindent. De most cselekszik. Mindenki, aki azt gondolta, hogy csak azért, mert valaki szorgalmasabb, jobban tanul, vagy másként gondolkodik, megütheti – felelni fog a törvény előtt. Világos üzenet lesz mindenkinek: Szerbia győzni fog” – mondta.
A beszéd végén külön méltatta Pavlovićot és a többi „fiatal hőst”, akik – Vučić szavaival – „kibírták a lincset és a terrort”.
„Büszke vagyok erre a fiatal fiúra, és minden fiatalra, akik kitartottak. A ‘ćaci’ szó mostantól a szabadság szimbóluma. Higgyék el – a ‘ćaci’ sokkal szebben hangzik, mint a ‘náci’” – zárta szavait.
A videóüzenet mellé Vučić ezt írta: „Jobb a Ćaci, mint a náci! Az állam többé nem tűri az erőszakot. Szerbia győzni fog!”
