Szerbia
Šešeljnél pisztoly volt, használni is kész lett volna?
Miután ez szinte évtizedek óta megszokott jelenség – Šešelj már a szerb folklór része – az ottani média nem is igen regisztrálja az ilyen kijelentéseket. Tudjuk azonban, hogy ezeknek a megnyilvánulásoknak is „köszönhetően” mi történt a volt Jugoszlávia területén: kitört a háború
Teljesen skizofrén állapotba kerülhet az, aki Szerbiában esetleg komolyan veszi a párhuzamos valóságokat. Miközben az ország akadémiai képviselői, professzorok, egyetemi hallgatók a bulvárnak is nehezen minősíthető, inkább szennylapnak és szennytelevíziónak nevezhető Informer épülete előtt tüntettek, Vojislav Šešelj radikális csetnikvajda arról beszélt élő adásban ennek a tévének a stúdiójából, hogy pisztoly van nála, és kész ölni vele, ha szükséges.
Dezinformer, dekontamináció
Már napokkal ezelőtt bejelentették az egyetemi hallgatók, hogy a szombati, leginkább tömegesre tervezett tüntetés helyszíne Belgrádban az Informer Televízió szerkesztősége előtt lesz.
Az egyetemi hallgatók által Dezinformernek átkeresztelt lap, illetve ma már médiaház, amely a szerb elnök kedvence, erről többször is beszélt, a tüntetések kezdete óta célkeresztbe helyezett több egyetemi hallgatót és tanárt is.
Az egyetemisták szerint folyamatosan nemcsak félretájékoztatja lapjának olvasóit és televíziójának nézőit, hanem egyenesen hazudik, és erőszakra, leszámolásra buzdít.
Az Informer volt egyébként az a televízió, amely március 15-én, amikor a hivatalos verzió szerint a kormányzat nem vetett be hangágyút (vagy más fegyvert), annak használata kapcsán hencegett, és nacionalista nótákat küldött az egyetemistáknak és az ellenzéknek.

Tüntetés az Informer előtt, körülbelül kétszer ennyien voltak, csak nem fértek rá a képre, becslések szerint összesen tízezren lehettek
Az egyetemi hallgatók szombaton 14 órától 20 óráig tartották úgymond blokád alatt a szerkesztőséget, amely elé vörös szőnyeget terítettek, a kerítésre „szégyenfalat” aggattak az Informer legdurvább címoldalaival, közben pörköltet főztek, mert azt sokáig kell „dinsztelni” – ez ugyanis a „pumpálás” után a másik közkedvelt jelszó a tüntetéseken. És a kerítésre banánt aggattak.
Az egyetemisták elvitték a tüntetésre az újságírói etikai kódexet is, kinyomtatva, de az elektronikus médiumokról szóló törvény is ott volt náluk. Emellett „dekontamináltak”, vagyis takarítani és fertőtleníteni próbáltak, lemosták a kerítést, de elmondásuk szerint nagyon sok volt az iszap, ezért nehéz dolguk volt.
Šešelj élő adásban állította, hogy van nála pisztoly
Miközben az egyetemi hallgatók kint arról beszéltek, hogy szerintük nincs összhangban az etikai kódexszel, ahogyan az Informer tudósít, az államfőtől kezdve, a parlament elnökén keresztül, a védelmi és a pénzügyminiszterig mindenki a kormánypárti szennylap és a tulajdonos, Dragan Vučićević védelmére kelt.
Vučić az elnöki palota köré telepített kormánypárti egyetemistákkal találkozva azt mondta, hogy „senkinek nincs joga 250 alkalmazottat túszul ejteni, és senkinek sincs joga lezárni az Informer épületét, de abban biztos volt, hogy senki nem fogja őket fizikailag veszélyeztetni, mert ezt ők, mármint a kormányzat „szavatolja”.
A Brnabić szerb házelnök is kiállt az Informer és a csapatukban lévő összes, általa bátornak nevezett ember mellett Dragan Vučićević vezetésével, és annak a meggyőződésének adott hangot, hogy az ellenük irányuló erőszakkal csak „még elszántabbá teszi őket”, hogy továbbra is úgy tudósítsanak, ahogy azt szerintük tenniük kell.
S ha mindez nem lett volna elég, Vojislav Šešelj, főradikális már korábban bejelentette, hogy a blokád idején támogatása jeléül az Informer TV szerkesztőségében tartózkodik majd.
Be is kapcsolták, ha már ott volt, élő adásba, amelyben kijelentette, hogy „biztonságban érzi magát, bárhová is megy, mivel az utóbbi időben ismét elkezdett fegyvert viselni.”
Šešelj az „Informer” televízió különkiadásának vendége volt a Dezinformer elleni tiltakozás kapcsán, és fenyegetőzött is.
– Most elmegyek az Informer szerkesztőségéből, de senki nem fog megállítani. Tudom, hogy a csőcselék megöl, de sokan közülük is meghalnak!
– mondta Šešelj, aki egyébként többször is rántott már fegyvert nyilvánosan, most más cselekedeteit nem taglaljuk.
Nem először henceg a pisztolyával
A szerb médiában erről az esetről alig jelent meg információ, de ha most nem is hangzott el ilyesmi, az utóbbi időben a szerb sajtó regisztrált hasonló megnyilvánulásokat a csetnikvajda részéről, aki Aleksandar Vučič közvetlen főnöke volt a radikális időkben.
Šešelj többször is azt emlegette mostanában, hogy ismét elkezdett pisztolyt hordani magával, a szintén kormánypárti Prva televízióban pedig maga is visszaemlékezett a kilencvenes évekre.
– Az 1990-es években, amikor a csőcselék körbevett, fegyvert ragadtam, és a levegőbe lőttem. Ha ez még egyszer megtörténik, megvédem magam, harcolok. Aztán zárjanak börtönbe, tegyenek, amit akarnak velem
– mondta a szerb radikális vezető december közepén a Prvának. A csetnikvajda agymenéseit lehetetlen még regisztrálni is, mert mostanában napi rendszereséggel jelenik meg valamelyik rezsimhű televízióban, előrehaladt kora és nagy súlya miatt azonban már az is előfordult, hogy elaludt egy-egy műsorban.
A dicső múlt
Šešelj 1990-ben egy tv-műsorban a műsorvezetőnek meg is mutatta a nála lévő pisztolyt, de fegyverrel hadonászott egy, az egykori parlament régi épülete előtt, a Milan király utcában tartott tüntetés során is.
A radikálisok vezetője korábban – amikor parlamenti képviselő volt – számos botrányt okozott a parlamentben is. Folyton félbeszakított másokat, vízzel öntötte le azokat, akik olyasmit mondtak, ami nem tetszett neki, dühében pedig bútort is tört, sőt, verekedésbe is keveredett.
Az ezzel kapcsolatos hátrányt azóta már más képviselőknek is sikerült behozniuk, vagy legalábbis megközelíteniük ezt a szintet a „parlamenti munka” során a „kiteljesedő szerb demokráciában”.
Sokan most is azonnal párhuzamot vontak az 1992-es tüntetésekkel és Šešelj hírhedt hadonászásával, amikor a pisztolyával fenyegette meg a diákokat, akik szappannal dobálták meg.
Miután ez szinte évtizedek óta megszokott jelenség – Šešelj már a szerb folklór része – az ottani média nem is igen regisztrálja az ilyen kijelentéseket. Tudjuk azonban, hogy ezeknek a megnyilvánulásoknak is „köszönhetően” mi történt a volt Jugoszlávia területén: kitört a háború.
