Szerbia
Teljes munkabeszüntetésre készülnek a tanárok, Vučić szerint kedden már minden iskolában volt tanítás
Aleksandar Vučić korábban azt mondta, januárra mindenki megkapta a teljes fizetését, februárban viszont már nem lesz így. Mindenki annyit kap, amennyit dolgozott, üzente az államfő. A tanárok viszont visszaüzentek: Vučić nem illetékes abban, hogy a fizetéseik megvonásáról döntsön és beszéljen
Valóban rendeződik a helyzet a szerbiai oktatásügyben, vagy a hatalom képviselői csak reménykednek? A gyakorlat azt mutatja, hogy ezen kérdésfelvetés mögött rejlik a valóság, miközben az államfő és az illetékes miniszter is próbál úgy tenni, mintha minden rendben lenne.
A helyzet az a mindennapokban, hogy nemhogy csökkent, hanem nőtt a tiltakozásokhoz csatlakozó oktatási intézmények száma. Nemcsak az egyetemek, hanem a középiskolák és általános iskolák is csatlakoznak a sztrájkhoz, nemcsak a nagyvárosokban, mint Belgrád és Újvidék, hanem olyanokban is, mint Szabadka.
Van olyan általános iskola, ahol a tanárok egy része nem tartja meg a hagyományos órákat, ami egy hónappal ezelőtt még elképzelhetetlennek tűnt sok kisebb településen.
Az államfő szerint rendeződik a helyzet, kedden
Aleksandar Vučić szerb államfő múlt vasárnap kicsit zavartnak tűnt, amikor arról beszélt, hogy akkor most mi is a helyzet az oktatásban. Ezúttal is úgy nyilatkozott, mintha a gyeplő az ő kezében lenne, és minden rajta múlna, így amikor a tanításról kérdezte a riporter a Pink Televízióban, szó szerint ezt mondta:
– Lesz tanítás hamarosan, keddtől minden iskola dolgozni fog Szerbiában, az általános iskolák, minden lesz.
Mindeközben a belgrádi gimnáziumokban el sem kezdődött a második félév, és vannak olyan általános iskolák is, ahol nincs tanítás. A szülők többsége pedig támogatja a harcukban a tanárokat, ami szintén nem tetszik az államfőnek. Szerinte egyáltalán nincs rendben az, hogy valaki nem dolgozott meg a fizetéséért, de mégis megkapja azt. A tudásról nem is beszélve, amit Vučić szerint ez idő alatt nem adtak át.
Perlik az iskolákat
Miközben a tiltakozásban részt vevő oktatási intézmények és oktatásügyi dolgozók száma folyamatosan növekszik, az államfő szerint az elégedetlen szülők, akik szerint a gyerekeknek az iskolában a helyük, perelni kezdték az oktatásügyi intézményeket, mert megrövidítették a gyermekeiket, vagyis nem biztosítják az alkotmányos jogot: a tanulást. A perköltségeket pedig nem az állam fizeti majd, üzente az államfő.
Az illetékes minisztérium egy héttel ezelőtti adatai szerint az 1773 iskola közül az intézmények 92 százalékában van oktatás.
Ez a százalékarány január 20-a, vagyis a második félév után hivatalosan jóval nagyobb volt, akkor ugyanis, Slavica Đukić Dejanović azt nyilatkozta, hogy az iskolák 98 százalékában zavartalanul folyik az oktatás.
Ráadásul a mostani 92 százalékban benne vannak azok az intézmények is, ahol törvényes sztrájk van, vagyis a tanárok 30 perces órákat tartanak. Más források szerint az iskolák több mint 35 százalékában van valamilyen formában tiltakozás.

A szabadkai Svetozar Marković Gimnázium (Forrás: Wikipédia)
Az oktatásügyben dolgozók szerint viszont január 20-a, vagyis a sztrájk és tiltakozás kezdete óta semmi sem változott, egy dolgot kivéve, hogy egyre több iskola csatlakozott a sztrájk valamilyen formájához.
A gyakorlatban és a helyszínen is ezt tapasztalni, mert míg január 20-a után csak a fővárosi és újvidéki középiskolák és általános iskolák egy része vett részt a teljes munkabeszüntetésben, addig mostanra, egy hónappal később, már számos vajdasági iskola bekapcsolódott a tiltakozásba.
Nincs tanítás többek között a szabadkai Svetozar Marković Gimnáziumban, a Szabadkai Zeneiskolában, a szabadkai Egészségügyi Szakközépiskolában, de nem tart órákat a szintén szabadkai Ivan Goran Kovačić Általános Iskolában a tanári kar egy része.
Emellett a topolyai Dositej Obradović Gimnáziumban harminc perces órákkal zajlik az oktatás, a negyedikes tanulók pedig bojkottálják az órákat az egyetemi hallgatók követeléseinek teljesítéséig.
A sort folytathatnánk, mert napról napra nő azoknak az iskoláknak a száma, amelyek valamilyen formában csatlakoznak a tüntetésekhez. Nincs rendes tanítás Szerbia több városában sem: Požegán, Ariljeben, Užiceben, Čačakon, Kragujevacon, Nišben.
Táncos-zenés tiltakozás valahol Šumadijában
Az užicei körzet iskolafórumának adatai szerint harminc iskolában egyáltalán nincs oktatás, tizenkettőben rövidített órákat tartanak. A legtöbb iskolában megadják a lehetőséget azoknak a tanároknak, akik tanítani szeretnének, így vannak diákok, akik bejárnak egy-egy órára.
Az oktatásügyi dolgozók szerint egyáltalán nem rajtuk múlik, hogy a tanítás elkezdődik-e. Az intézmények teljesítsék a követeléseiket, és mindenki visszaülhet az iskolapadba.
Az N1 legújabb információi szerint Szerbiában több mint 400 iskolában tiltakoznak valamilyen formában a pedagógusok. Körülbelül 10 ezren beszüntették a munkát, és mintegy hétezren tartanak 30 perces órákat.
A Plus független ügynökség adatai szerint a belgrádi iskolák felében nincs oktatás. A reprezentatív szakszervezetek pedig hallgatnak. Pontosan ezért nagyon nehéz meghatározni, a több mint ezerhétszáz iskolából hányban nincs tanítás egyáltalán és hányan döntöttek a rövidített órák mellett.
A követelésteljesítés helyett ijesztgetés
Ahelyett viszont, hogy az egyetemi hallgatók követeléseinek teljesítésére koncentrálna, a hatalom inkább ijesztgetéssel és fenyegetéssel próbálja meg rávenni a tanárokat, hogy kezdjenek el tanítani, miközben szeretné megosztani a szülőket, miszerint, ha március elejéig nem ülnek vissza az iskolapadba, akkor a gyerekeik elveszítik az évet.
Ehhez képest az iskolák azt mondják, ha március végéig is eltart a tüntetés, ők akkor is át tudják adni az anyagot a fennmaradt hetek alatt. Kiemelik, nem engedik meg maguknak, hogy a diákok a megfelelő tudás nélkül maradjanak, de a harctól sem állnak el, hogy az oktatás végre visszanyerje a becsületét.
Aleksandar Vučić korábban azt mondta, januárra mindenki megkapta a teljes fizetését, februárban viszont már nem lesz így. Mindenki annyit kap, amennyit dolgozott, üzente az államfő. A tanárok viszont visszaüzentek, Vučić nem illetékes, hogy a fizetéseik megvonásáról döntsön és beszéljen.
Slavica Đukić Dejanović miniszter is megerősítette: az elnök ezt mondta, akkor ez lesz, erről értesítették az iskolák igazgatóit is.
A sztrájkban részt vevő iskolák képviselői viszont határozottan állítják: ha csökkentik a fizetésüket, akkor nem kötelességük bepótolni az elmaradt órákat. A szülők kitartanak a tanárok mellett, online deklarációt tettek közzé, amelyben többek között arra kérik az intézményeket, hogy fogadják el és teljesítsék a tanárok követeléseit, amelyek egyben az egyetemi hallgatók követelései is. A deklarációt több mint ötezren írták már alá.
A Vreme csütörtöki értesülései szerint az oktatásügyi dolgozók nem formális szervezetei, amelyeknek tagjai továbbra sem tartanak órákat, ötnapos munkabeszüntetésre hívják az oktatásügyi dolgozókat.
Aleksandar Vinić, a Sztrájkoló Iskolák Szövetségének képviselője a Vremenek azt mondta, a szerdai megbeszélésen született meg a döntés, amely szerint arra buzdítják majd az iskolákat, hogy február 24-e és 28-a között teljesen szüntessék be a tanítást.
Keddre, február 25-re négy órán át zajló tüntetést jelentettek be az Oktatásügyi Minisztérium épülete elé. Ez sem az a kedd lesz ezek szerint, amikor “szinte minden iskolában elkezdődik a tanítás”. Úgy tűnik, ennek éppen az ellenkezője várható.

