Szerbia
Belgrádban elütöttek egy csendben demonstráló diáklányt 🔞
A sofőr elmenekült a helyszínről, de a rendőrség már beazonosította és őrizetbe is vette, a szerbiai állami televízió értesülése szerint a gyanúsítottat emberölési kísérlet bűntettével vádolják

A szerb fővárosban a BG 930-CF belgrádi rendszámtáblájú autó sofőrje a járdán elütött egy diáklányt, aki az újvidéki áldozatokra emlékező megmozduláson való részvételre készült. Az eset után a sofőr távozott a helyszínről.
Könyvek kedvezménnyelA BALK nem kalapozik, csak annyit kérünk tőled, hogy könyvet rajtunk keresztül vásárolj! Te kedvezményt kapsz, és mi is jól járunk.Könyvek kedvezménnyel, kattints ide!
A beszámolók szerint az sofőr felhajtott a járdára nem sokkal a megemlékezés kezdete előtt, ahol elütötte az egyik diáklányt, aki az ütközés erejétől az autó tetejére került.
A sofőr továbbhajtott a lánnyal, amíg az le nem csúszott, és az úttestre nem esett, ahol beütötte a fejét, ennek következtében pedig – szemtanúk szerint – folyni kezdett a füléből a vér.
A mentők gyorsan a helyszínre érkeztek, és kórházba szállították az eddigi információk szerint súlyos sérüléseket szenvedett áldozatot, aki a jogi egyetem elsőéves hallgatója. Az X platformon megjelent információk szerint az áldozat a húsz éves Sonja Ponjavić.
A Fonet hírügynökség jelentése szerint a szerencsétlenül járt lány életveszélyes állapotban van, amit a szerbiai mentőszolgálat diszpécsere közölt a kevésbé ismert, de általában megbízható független belgrádi hírügynökséggel.
Az eset miatt demonstrációra készülő jogi kar hallgatói az orvostanhallgatóktól arról értesültek, hogy elütött kolléganőjük állapota súlyos.

Sonja Ponjavić
Az incidens után a rendőrök is a helyszínre érkeztek, és állítólag tanúvallomásokat vettek fel.
A kormánypárti média, az Informer, a Novosti és az Alo! nem számolt be az esetről, ezek a lapok – kivétel nélkül – még mindig annak a bizonyításával vannak elfoglalva, hogy január 13-áról 14-ére fordulóra, a szerb újév érkezését követően verekedés tört ki a jogi egyetemen a diákok között.
Ennek nyilvánvalóan az a célja, hogy diszkreditálják a diákmozgalmat.
Őrizetbe vették a sofőrt
A belgrádi főügyészség délután bejelentette, hogy átvette a 36 éves sofőr ügyét, aki egy sötétkék Ford Focus Caravan típusú autóval a Roosevelt utcában egy forgalmi blokkádnál elütött egy lányt, és több méteren keresztül vitte a jármű tetején.
A sofőr elmenekült a helyszínről, de a rendőrség már beazonosította és szinte pillanatok alatt őrizetbe is vette, a szerbiai állami televízió értesülései szerint emberölési kísérlet bűntettével vádolják.
A szerbiai közösségi médiában terjedő hírek szerint az autó tulajdonosa Rade (Senad) Ćirić, valószínűleg ő volt a sofőr is. A szerb médiában egyelőre több név is forgalomban van.
Ivica Dačić szerbiai belügyminiszter szerint az elkövető nem ismeretlen a rendőrség előtt, egy hétszeresen elítélt alakról van szó, akit különböző bűncselekmények elkövetőjeként tartanak nyilván.
Hírügynökségi jelentések szerint az incidens pillanatában további két személy is volt az autóban, akik közül az egyik kiskorú. Az ütközés során a gépjármű szélvédője megrongálódott.
Könyvek kedvezménnyelA BALK nem kalapozik, csak annyit kérünk tőled, hogy könyvet rajtunk keresztül vásárolj! Te kedvezményt kapsz, és mi is jól járunk. Könyvek kedvezménnyel, kattints ide!

- Magyarország7 nap telt el azóta
Milyen üzleti tevékenységet folytatnak a Balkáni thrillerben említett személyek, magyar vonatkozások is vannak
- Szerbia6 nap telt el azóta
Az egyetemisták Újvidékről taxival mentek vissza Belgrádba
- Balkán5 nap telt el azóta
Kikerül a forgalomból a színes forradalmakat generáló NED is?
- Bosznia5 nap telt el azóta
Az amerikai kitoloncolások miatt lesznek visszatérők Boszniába is