Connect with us

Horvátország

Beroš ártatlannak vallja magát, december 29-én lesz az elnökválasztás

Miután a Hazafias Mozgalom és ennek elnöke a vukovári polgármester, Ivan Penava a kormány koalíciós partnerévé vált, idén nagy volt a nemzeti összeborulás, disszonáns hangok nélkül. Nem sokkal mielőtt ez a cikk „nyomdába került”, a horvát miniszterelnök bejelentette, hogy a kormány csütörtökön kiírja az elnökválasztást, amelynek az első fordulóját december 29-én tartják meg

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

A horvátok számára Vukovar és Škabrnja örökre az erő és a kitartás szimbólumai maradnak
A horvátok számára Vukovar és Škabrnja örökre az erő és a kitartás szimbóluma maradnak
Cikk meghallgatása

A kutya ugat, a karaván halad. A tegnapi eseménytelenség mára kissé strukturáltabbá vált, mivel kedd már nem volt munkaszüneti nap. A tegnapi kincstári eseményről – Vukovár elestének évfordulója – szándékosan nem számoltunk be, egyrészt azért mert tavaly ezt megtettük, másrészt pedig igazán nem volt semmi rendhagyó. Kivonult az állami vezetés, jöttek a külföldi vendégek, a városban megjelenő 120 ezer ember között szép százalékban akadt olyan, akit kirendeltek, mint a régi szép időkben. Miután időközben a Hazafias Mozgalom és ennek elnöke a vukovári polgármester, Ivan Penava a kormány koalíciós partnerévé vált, idén nagy volt a nemzeti összeborulás, disszonáns hangok nélkül.

Milanović köztársasági elnök nem jelent meg Vukovárban, ehelyett a dalmát hátországba, Škabrnja faluba látogatott el, ahol a háború elején több, mint 60 polgári személy vált a szerb félkatonai egységek áldozatává. Az eset érdekességei közé tartozik, hogy a kormány nevében Oleg Butković közlekedés- stb. ügyi miniszter jelent meg a megemlékezésen, azaz parlamenti választások sztárja, Milova tehénke szellemi atyja.


A kevésbé muris látványosságok között szerepelt a Hitler-bajuszos Marko Skejo

A kevésbé muris látványosságok között szerepelt a Hitler-bajuszos Marko Skejo

A kevésbé muris látványosságok között szerepelt a Hitler-bajuszos Marko Skejo, aki a valamikori HOS (Hrvatske obrambene snage – Horvát Védelmi Erők, a Paraga-féle Horvát Jogpárt katonai szárnya) fekete egyenruhájában parádézott társaival együtt fel és alá. Skejóék zászlaján sok mindent lehetett olvasni, többek között az hírhedt usztasa jelmondatot, hogy Za Dom spremni, de azt is megtudhattuk, hogy a felvonuló marcona hadfiak egy része a szintén usztasa Vitéz Rafael Boban nevét viselő HOS zászlóalj tagja volt.

Korrupciós botrány? Nincs itt semmi látnivaló

Annak ellenére, hogy az elmúlt években rojtosra beszéltem a szám a horvát korrupciós botrányokkal kapcsolatban, van, aki még mindig lázba jön ezek hallatán. Szóval, megismétlem még egyszer: bármekkora is korrupciós botrány, ami Horvátországban kipattan, a farkasfalkákat megszégyenítő üvöltést produkáló horvát média 3-5 nap elmúltával megjuhászodik, majd teljesen megfeledkezik róla, mintha mi sem történt volna.

Ha véletlen lenne valaki, aki ezt nem hiszi el, azt emlékeztetem az INA-s gázbotrányra, a JANAF-os botrányra és így tovább. Majd egyszer ítélet születik ezekben az ügyekben is – az átfutási idő legkevesebb 10 év – de többnyire még ennél is több.

A Vili Beroš, most már ex-egészségügyi miniszter körül kirobbant botrányról igazán nincs mit mondani. Az ember vizsgálati fogságban van – magánzárkában, egészségügyi sétáit is ketrecben végzi, mint valamiféle fiók Pablo Escobar – azt sem lehet tudni, hogy konkrétan mivel vádolják, akárcsak azt sem, hogy végül ki lesz az illetékes a vizsgálat lefolytatására, a horvát államügyészség, vagy az EPPO.

Akik 2016 és 2021 között távoztak a horvát kormányból, egészen pontosan 21-en voltak, azóta még nyolcan mentek, lásd a cikk alatti mellékletet (Forrás: Hina, Index, RTSG News)

Akik 2016 és 2021 között távoztak a horvát kormányból, egészen pontosan 21-en voltak, azóta pedig közel tízen (Forrás: Hina, Index, RTSG News)

Lassacskán az eddig külföldön „üzleti ügyben” tartózkodó Petrač família is bevonul a remetineci vizsgálati börtönbe, miközben az eredetileg az EPPO nyomozói által kiszúrt Whatsapp üzenetek legfeljebb gyanúra adhatnak okot, de nem bizonyítanak semmit.

A védőügyvédek ma nyilatkoztak a sajtónak, általában ugyanazt, hogy csak ma nyertek betekintést az ügyiratba, és hogy védenceik a továbbiakig ártatlannak tekintik magukat.

Az ellenzék szerint Plenković „monnyon le”

Az ellenzék eddig sokszor kért bizalmatlansági szavazást Andrej Plenković kormányának egyik tagja ellen, de csak egyszer indult felelősségre vonási eljárás a miniszterelnök ellen. Ez tavaly februárban történt a Hazafias Mozgalom kezdeményezésére, amikor Ivan Penava még Plenkovićot tartotta a legnagyobb veszélynek Horvátország fennmaradásának tekintetében.

A javaslatban, amelyet más ellenzéki pártok is támogattak, a Hazafias Mozgalom azzal vádolta a miniszterelnököt, hogy részt vett „számos, több milliárd kuna értékű korrupciós botrányban, amelyek károsították az állami költségvetést”, hogy nem üldözi a háborús bűnöket, és hogy nem hajtja végre az egészségügyi reformot.

Andrej Plenković miniszterelnök bejelentette, hogy a kormány csütörtökön dönt az elnökválasztás kiírásáról, amelyet december 29-én, vasárnap tartanak meg

Andrej Plenković miniszterelnök bejelentette, hogy a kormány csütörtökön dönt az elnökválasztás kiírásáról, amelyet december 29-én, vasárnap tartanak meg

Mint ezt akkor mondta, véleménye szerint ezzel a miniszterelnök megszegte az esküjét. A szavazás nem volt szoros, az ellenzéknek csak 56 szavazatot sikerült felmutatni a 151 tagú parlamentben.

Ezen a héten az SDP parlamenti eljárásra bocsátja javaslatát, amelyre Vili Beroš letartóztatása adott okot. A jelenleg papíron az erőviszonyok a parlamentben 79:71 a kormánypárt javára, ám kevéssé valószínű, hogy szavazáskor 60-nál több szavazatot tud összehozni az ellenzék.

Ha valaki még mindig kormányválságot hallucinál, menjünk végig még egyszer. Tehát, ahhoz, hogy Plenković és vele együtt a kormány is megbukjon, az ellenzékből mindenkinek jelen kellene lenni a parlamentban, és a miniszterelnök ellen kellene szavaznia, ami már önmagában véve is lehetetlennek tűnik, arról nem beszélve, hogy legalább öt kormánypárti képviselőnek kellene pártot váltania a parlamentben, ami még elméletileg sem lehetséges.

Végezetül csak annyit, hogy Ivan Turudić fő államügyész úgy döntött, hogy az USKOK illetékes Beroš és társai ügyében, ami azt jelenti, hogy folytatnia kell a nyomozást és más eljárásokat, amelyeket ebben az ügyben az Európai Ügyészség is párhuzamosan folytatott, így az EPPO mehet oda, ahol a part szakad.





HOZZÁSZÓLÁS : Facebook

Magyarország

B.A. Balkanac

Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

BALK Magazin
.
sitemap