Connect with us

Románia

Klaus Iohannis román elnök csalással és okirathamisítással szerezte a házait

A két épület Nagyszeben történelmi központjában tekinthető meg. Az egyik ilyen ANAF tulajdonba került ingatlan a Gheorghe Magheru (Trianon előtt Bahn gasse, majd Vasút) utca 35. szám alatti sarokház. A másik takaros küllemű épület a Nicolae Bălcescu (1920 előtt Heltauer gasse, majd Disznódi) utca 29. szám alatti XV. századi alapokra emelet kétszintes ingatlan, amelyet legutoljára 1823-ban alakítottak át copf stílusúvá

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Az ügyészség azért nem mert vádat emelni a korábban pártelnökként is tevékeny államelnök ellen, mert Iohannis keze messzire elér
Az ügyészség azért nem mert vádat emelni a korábban pártelnökként is tevékeny államelnök ellen, mert Iohannis keze messzire elér
Cikk meghallgatása

A romániai adóhatóság (ANAF) elkezdte átvenni azokat a Klaus Johannis és családja által korábban birtokolt ingatlanokat, amelyek a Legfelsőbb Semmisítő- és Ítélőtábla (ÎCCJ) szeptember 26-ai döntése szerint az államfő és családja rafinált csalássorozattal szerzett meg a kommunizmus bukása után. A szóban forgó kilenc nagyszebeni épület mellett a politikusnak további 260 ezer eurót is meg kell térítenie az államnak, mivel a lefoglalt ingatlanok nagy részét jogtalanul bérbe adta. Iohannis ellenfelei szerint a dél-erdélyi város volt polgármestere azért választotta mindig a Raiffeisen bankot bérlőnek, hogy az osztrák pénzintézet így tudta elrejteni az adóhatóság elől az elnök korrupciós ügyeit.

Vasút utca és Disznódi út

A 2001-ben elindított rendőrségi nyomozás bár kiderítette, hogy az államfő és családja hamisított okiratok segítségével szerezte meg Ceaușescu bukása után az összes szebeni ingatlanát, ám az ügyészség azért nem mert vádat emelni a korábban pártelnökként is tevékeny államelnök ellen, mert Iohannis keze messzire elér.


A 14 évig tartó rendőrségi nyomozás is csak annyit akart megállapítani, hogy a volt középiskolai fizikatanár hamisított családfa és kamu örökösödési szerződések bevonásával szerezte meg nagy értékű ingatlanjait a dél-erdélyi városban a román rendszerváltás után, amelyből csak a lentebb részletezett két épület esetében 2015-ig több mint 320 ezer euró bérleti díjat szerzett.

A két épület Nagyszeben történelmi központjában tekinthető meg. Az egyik ilyen ANAF tulajdonba került ingatlan a Gheorghe Magheru (Trianon előtt Bahn gasse, majd Vasút) utca 35. szám alatti sarokház. Ezt az Orsolya rendi templommal és kolostorral szemközti háromszintes, eklektikus stílusú egykor bérházként vegetáló épületet 1901-ben építtette Kiss Ágnes magánzó.

Az impériumváltás idején a sarokház tulajdonjoga kisajátítás útján a román állam birtoka lett. Bukarest azóta sem kárpótolta a meglopott magyar asszony leszármazottait.

A másik takaros küllemű épület a Nicolae Bălcescu (1920 előtt Heltauer gasse, majd Disznódi) utca 29. szám alatti XV. századi alapokra emelet kétszintes ingatlan, amelyet legutoljára 1823-ban alakítottak át copf stílusúvá.

Ennek az „L” alapterületű épületnek az aljában és udvarán 1921-től működött a Román Bank helyi fiókja, amelyet 1936-ban váltott fel a város legfényűzőbb mozija, az ezer férőhelyes Cinema Corso, amely 1951-ben kapta meg új keresztnevét, a Pacea (Béke) nevet. A népszerű amerikai westernfilmeket, francia vígjátékokat és indiai drámákat bemutató filmszínházat 2005-ben zárták be, majd 2009-ben lebontották.

Mind a két épület közös jellemzője, hogy Trianon után Bukarest önhatalmúlag kisajátította az ingatlanokat, amelyeket 1921-ben eladta az Alsóporumbákon (Porumbacu de Jos) született, 1908-ban az Egyesült Államokba kivándorló, majd az I. világháború után Erdélybe visszatérő Eliseu Ghenea (1888-1969) borbélynak.

Mind a két épület közös jellemzője, hogy Trianon után Bukarest önhatalmúlag kisajátította az ingatlanokat

Mind a két épület közös jellemzője, hogy Trianon után Bukarest önhatalmúlag kisajátította az ingatlanokat (Forrás: Patrimoniu Sibiu)

Mivel fodrásznak nem volt gyermeke, így örökbe fogadta felesége unokaöccsét Nicolae Baștea földművest. Amikor a Maria keresztnevű asszony meghalt, akkor Eliseu bár átíratta a hagyatékot fogadott gyermekére 1963-ban, ám egy évvel később a román állam ismét államosította a két épületet.

Hamisított családfa

Mivel a kommunizmus bukása után országszerte elindult a korábbi tulajdonosok lakás-visszaszolgáltatása és a lakásprivatizáció, így Nicolae Baștea két évvel halála előtt 1991-ben szintén végrendelkezett. A földönfutóvá lett örökös úgy jelölte meg szebeni házának örököseit, hogy ténylegesen, formálisan és jogilag 1964-től már nem volt tulajdonán belül.

Ennek ellenére a Vasút utcai és a Disznódi úti ház kedvezményezettjeként azért unokaöccsét, Ioan Baștea vállalkozót, a leendő elnök feleségét Carmen Ioannis angoltanárnőt és annak édesanyját, Georgata Lăzurcă nyugdíjast jelölte meg, mert ők hárman 1997-től úgy voltak itt bérlők, hogy a csalásért cserébe megígérték, hogy élete végéig gondozni fogják.

Az örökösök megpróbáltak az államtól visszaszerezni a Ghenea házaspár tulajdonát, de ez kezdetben azért nem sikerült, mert a szakértők megállapították, hogy az 1963-as végrendeletet nem Eliseu borbély fogalmazta meg és írta alá.

Az „örökösök” ekkor eskü alatt egy olyan hamis nyilatkozatot tettek először Radu Gabriel Bucșă közjegyző, majd Liviu Munteanu városi jegyző előtt, amely igazolta, hogy Nicolae valójában Eliseu unokaöccse, nem pedig Maria-é volt.

Ez a rokonság mérésére szolgáló új bizonyíték meggyőzte a köztisztviselőket, hogy 1999-ben hamis örökösi bizonyítványt állítsanak ki a Iohannis és a Baștea családoknak, s így a két épület négy lakása, valamint az utcai üzlethelyiségek az ő tulajdonuk lehessen. Ugyanezen a napon Ioan Baștea mindössze 3200 dollárért eladta a Disznódi úti ingatlan felét Klaus és Carmen Iohannisnak.

Perek sokasága

A többi bérlő persze rögtön fellebbezett a döntés ellen, és azt kérték a bíróságtól, hogy semmisítse meg az 1999-es öröklési bizonyítványt. A többi lakó olyan „új” rokonsági mutatókat vázoltak fel, amelyek az elnök családját háttérbe szorították. Nicolae unokaöccsének három örököse a néhai Ghenea-házaspár hagyatékának legfeljebb egy nyolcadára volt jogosult. Az ingatlanok igazi tulajdonosa az örökhagyó alsóporumbáki rokonsága volt.

Ennek ellenére a Iohannis család Miamiban élő barátja (aki öröklés útján idővel szintén tulajdonos lett) Rodica Baștea azt kérte a bíróságtól, hogy semmisítse meg döntését, és Bukarest adja nekik vissza a nagyszebeni ingatlanokat.

A legfelsőbb bíróság azonban idén szeptemberben elutasította a keresetet és jogtalan bérleti díj felszámolása miatt további 260-260 ezer euró megfizetésére kötelezte a Iohanis és a Baștea famíliákat.

Iohannis e két ingatlan földszinti bérleti díjaiból további hat belvárosi ingatlant vásárolt feleségével közösen. 1997-ben vásárolt egy 84,60 négyzetméteres lakást, majd egy ennél jóval nagyobb 253 négyzetméterest. A harmadik ingatlan egy 67 négyzetméteres lakás, amelyet Carmen Iohannis örökölt meg 2020-ban.

A három lakáson kívül három lakóházat is birtokol az elnöki pár: egy 1992-ben vásárolt, illetve részben ajándékba kapott 377 négyzetméteres, valamint egy 76 és egy 64 négyzetméteres alapterületű házat.





HOZZÁSZÓLÁS : Facebook

Magyarország

B.A. Balkanac

Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

BALK Magazin
.
sitemap