Connect with us

Szerbia

Tiltakozások Újvidéken és Belgrádban, tevékenyek a civil ruhás rendőrök

Továbbra is nagyon súlyos annak a három személynek az állapota, akikre az újvidéki vasútállomás bejáratát védő előtető zuhant, ami 14 ember halálát okozta. Az esetet követően a hatóságok legalább negyven embert hallgattak meg, miközben Belgrádban és Újvidéken is több kisebb tüntetés volt, az igazi nagy megmozdulások azonban várhatóan kedden kedden kezdődnek, amikor lejár a három napos gyász a vajdasági székvárosban

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Véresek a kezeik - ezzel a mottóval tartottak kormányellenes tüntetést Belgrádban
Véresek a kezeik - ezzel a mottóval tartottak kormányellenes tüntetést Belgrádban (Screenshot)
Cikk meghallgatása

Nagyszámú ember – főleg fiatalok – gyűltek össze a belgrádi Száva téren, a régi vasútállomásnál, ahonnan az építésügyi minisztérium felé indultak, hogy tiltakozzanak az újvidéki tragédia ellen. Az építésügyi minisztérium előtt megmutatták pirosra festett tenyerüket a rendőröknek (akik nem engedték megközelíteni az épületet), és a vezetéknevükön szólították őket, majd azt kérdezték tőlük, hogy van-e egyetlen egy becsületes köztük, hogy letartóztassa a felelősöket. A tömeg ezt követően azt skandálta a rendőrök felé, hogy „gyilkosokat védetek”.

Belgrád: Nézzetek tükörbe!

A felvonulók azt írták a transzparenseikre, hogy ami Újvidéken történt az „Bűncselekmény, és nem tragédia”, „Mondjatok le!”, vagy hogy „Ha felelősöket kerestek, akkor nézzetek a tükörbe”.



A tüntetés a szerb kormány épülete előtt folytatódott, ahol az aktivisták bejelentették, hogy Goran Vesićnek keddig van lehetősége lemondani.

Bűnösök vagytok, felelni fogtok - ezzel a mottóval szerveződik a vasútállomás előtti tüntetés Újvidéken, amelyet kedden 18 órakor tartanak meg

Bűnösök vagytok, felelni fogtok – ezzel a mottóval szerveződik a vasútállomás előtti tüntetés Újvidéken, amelyet kedden 18 órakor tartanak meg

Elmondták, hogy ma (és holnap) még Belgrádban tüntetnek, mert Újvidék gyászol, de keddtől Újvidék mondja meg, hogy miként lép fel a történteket követően Szerbia többi része.

A belgrádi kormány épülete előtti járdán és a Fellebbviteli Bíróság épületén (fenti kép) piros tenyérnyomokat hagytak a demonstrálók, a „Gyilkosokat véditek” felirat kíséretében.

Nikola Ristić aktivista rámutatott, hogy a tüntetések radikalizálódása következik, ha az első követelésük nem teljesül, vagyis ha Goran Vesić nem mond le. A titkosrendőrök ezt követően Ristićet bevitték arra hivatkozva, hogy az alkotmányos rend megdöntésére törekedett.

Miután kiengedték a rendőrségről Ristić a kormány épülete előtt csatlakozott a demonstrálókhoz, és arra bíztatta őket, hogy hagyjanak mindenfelé véres (vörös festékes) nyomokat, mert vér tapad a kormány kezéhez.

Ristić szerint ezzel utalnak arra, hogy hiábavaló a szerbiai média blokádja a szerb kormány részéről, mert ez lesz a jel, amely emlékeztet arra, hogy „vér tapad a kezükhöz”. Egyúttal hatalmas tüntetést jelentett be kedd délutánra Újvidéken.

Belgrádban egyébként megoszlik a demonstrálók ereje, egy részük ugyanis a „régi Száva hídnál” tüntet, vagyis őrizik a hidat, nehogy Aleksandar Šapić belgrádi polgármester rendelete alapján megkezdődjön a bontása.

Újvidék: A korrupció öl

Az egyesült újvidéki ellenzék Miloš Vučević szerb miniszterelnök, Goran Vesić közlekedési, építési és infrastrukturális miniszter, valamint Milan Đurić újvidéki polgármester lemondását követeli, de felmerült Tomislav Momirović volt közlekedési, építési és infrastrukturális miniszter lemondása is a követelések között. Ezek mind Aleksandar Vučić emberei.

Miran Pogačar, a Bravo! Mozgalom városi tanácsnoka egy kis viedót is készített, szerinte meg kell állítani a Szerb Haladó Pártot

Miran Pogačar, a Bravo! Mozgalom városi tanácsnoka egy kis viedót is készített, szerinte meg kell állítani a Szerb Haladó Pártot (Forrás: screenshot)

Újvidéken közben a Bravo! Mozgalom aktivistái plakátokat ragasztottak a Szerb Haladó Párt irodáira – ebből a városban több is van – azzal a felirattal, hogy „A korrupció öl, felelni fogtok”.

Az ezzel a felirattal ellátott plakátok Miloš Vučević szerb miniszterelnök, Goran Vesić jelenlegi, és Tomislav Momirović korábbi közlekedési, építési és infrastrukturális miniszter arcképét ábrázolták, egy külön plakáton pedig az volt olvasható, hogy „Mindannyian az előtető alatt vagyunk”.

Miran Pogačar, a Bravo! városi tanácsnoka szerint a kérdés csak az, hogy ki lesz a következő áldozat, ezért a Szerb Haladó Párt által vezetett Szerbiának meg kell állnia, és a kormánynak felelnie kell a történtekért.

Radomir Lazović, az ellenzéki Zöld-Baloldali Front társelnöke, kijelentette, hogy a rendőrök öt hatóságok tanácsost vittek be, mert részt vettek a „Véresek a kezeitek” jelszóval tartott megmozduláson.

Lazović szerint a szerb kormányt terheli a felelősség az Újvidéken történtekért, és ezért tárgyalni kíván a többi ellenzéki párttal egy parlamenti bizottság megalakításáért a felelősök megnevezése érdekében.

Vučević: Kínaellenes hangulatkeltés folyik

Miloš Vučević szerb miniszterelnök, aki közben elutazott Sanghajba, az újvidéki vasútállomáson történtekről azt mondta, hogy Szerbiában „Kínaellenes hangulatkeltés folyik”.

Az ő arcképével (is) megjelent plakátokkal kapcsolatban Vučević azt mondta, hogy „most nincs itt a politikai válaszok ideje”, mivel még tart a gyász Újvidéken, ugyanakkor skandalumnak minősítette, hogy a történteket bárki is gyilkosságnak nevezi.

– El tudja képzelni, hogy mekkora szörnyetegnek kell lenni ahhoz, hogy bárki is kijelentse, hogy ezeket az embereket valaki megölte. Komoly monstrumnak kell lennie annak, aki azt gondolja, hogy valaki bármit is azért tett, hogy megöljön néhány embert

– panaszkodott a szerb miniszterelnök az őt elkísérő kormánypárti újságíróknak.

A szerb miniszterelnök nem sokkel a tragédia után Kínába utazott

A szerb miniszterelnök nem sokkel a tragédia után Kínába utazott (Forrás: X platform)

Vučević úgy nyilatkozott, hogy közben megkezdődött azoknak az építményeknek az ellenőrzése, amelyeket az újvidéki vasútállomáson dolgozó cég épített, ugyanakkor megjegyezte, hogy „Kínaellenes kampány” indult Szerbiában, bár ennek egyelőre komolyabb jelét nem látni.

– Soha nem leszek részese ennek a potenciálisan Kínaellenes hisztériának, amit kikényszerítenek. Vegyék figyelembe, hogy most geopolitikai indíttatásból kezdődött el a hisztériakeltés, hogy le kell tartóztatni az összes kínai cég képviselőjét

– jelentette ki Vučević, aki szerint az nem felelősségre vonás, hanem hajsza, hogy most egyesek fejét követelik.

Ezt követően a szerb miniszterelnök méltatta a kínai cégekkel való együttműködést, kétoldalú találkozókat jelentett be, és elmondta, hogy nagyon várja a találkozást kínai kollégájával.



HOZZÁSZÓLÁS : Facebook

Magyarország

B.A. Balkanac

Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

BALK Magazin
.
sitemap