Románia
Szocdemek és liberálisok egymásra utálva
A felmérések szerint a majdnem száznapos kampány nem változtat meg semmit: Romániát csak a szociáldemokrata-liberális nagykoalíció irányíthatja a következő négy évben is. Bárki legyen is Románia államfője, a PSD–PNL kormányt alakíthat. Politikai elemzők szerint egy burleszk operettnek a nézői vagyunk
Öt évvel ezelőtt Klaus Iohannis elnökjelölt azzal kampányolt, hogy megválasztása esetén eltiporja az általa “vörös pestisnek” nevezett Szociáldemokrata Pártot (PSD), végleg lesöpri a romániai politikai élet porondjáról. Iohannis jobboldali kormánykoalícióra bízta az ország vezetését, az azonban a szakadék szélére kormányozta Romániát. Ekkor kénytelen-kelletlen az elnök visszahívta a PSD-t, amelynek a legtöbb mandátuma volt a parlamentben, hogy a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) együtt kormányozzanak. A választók kapkodták a fejüket, nem akarták elhinni, hogy a két ősellenség, a PSD és a PNL megfér egy csárdában. Hamar rájöttek azonban, mi az a közös nevező, amely összehozza a két politikai alakulatot: a hatalom megtartásának vágya.
A lehetséges elnökség hevében
Most azonban csörtézik a két párt. Ugyanis kevesebb mint száz nap van a parlamenti választásokig, és még kevesebb az elnökválasztásig. A félelnöki Romániában az elnök politikai szerepe óriási; közvetlenül ő határozza meg az ország külpolitikáját, kapcsolata a titkosszolgálatokkal több, mint együttműködő, és lehetősége van kénye-kedve szerint alakítani a kormány összetételét. Ezért a PSD és a PNL is elsődleges feladatának tartja az elnöki tisztség megszerzését.
Kapcsolódó cikk
A PSD húsz éve sikertelenül próbálkozik ezzel, noha mindig megnyerte a parlamenti választásokat, az elnökit sorra elbukta. Valós esélye egy ízben volt, amikor a jelenlegi NATO-főtitkár-helyettes, Mircea Geoană elnökként feküdt le a választások napján, majd másnap reggel arra ébredt, hogy – amint azt bennfentesek jó előre megmondták – a külföldi szavazatok megfordították az eredményt, és a szolgálatok visszafordították Traian Băsescu szolgálatát: ő maradt Románia ura.
A PSD-nek most valós esélyei vannak arra, hogy Ion Iliescu után ismét szociáldemokrata elnöke legyen Romániának. A miniszterelnök, Marcel Ciolacu a felmérések szerint 13 százalékkal előzi meg a második helyezett Nicolae Ciucát, a PNL jelöltjét. Ezt az előnyt növelni kívánta Ciolacu azzal, hogy a PSD vasárnapi jelölő kongresszusán keményen bírálta a liberálisokat.
Azzal vádolta őket, hogy a szakadék szélére juttatták az országot elhibázott gazdaságpolitikai intézkedéseikkel, igyekeztek megingatni a társadalom alapját jelentő család hitelét, és kiszolgáltatták Romániát a globalista erőknek. A pártelnök vádjait a PSD alelnöke, Sorin Grindeanu még überelte is.
Operettáriák a közönség kedvéért
A PNL – amely tudja, milyen sokat nyerhet, ha ő adja Románia elnökét a következő öt évben – természetesen megsértődött. Gyorsan visszavágott. A PSD-t hálátlannak nevezte, olyan politikai alakulatnak, amely ahelyett, hogy elismerné, hogy a PNL-nek köszönhetően került kormányra, támadja politikai partnerét.
Adrian Cozma, a PNL képviselője, már vasárnap este kijelentette: a liberális minisztereknek ki kell lépniük a kormányból… azonnal, hétfőn reggel!
Hétfőn délután azonban minden miniszter a helyén volt, nem tették meg azt, amit Cozma kért. A szociáldemokraták kinevették a liberális képviselőt, aki szerintük „egy magányos farkas, akinek szamárbőgése nem hallatszik a mennybe.”
Egy eddig ismeretlen liberális egyetemi tanár, Tănase Stamule dörgedelme még a romániai érdes közbeszédhez szokott füleket is sértette:
– Amikor Grindeanu beszédét hallgatom, aki a PSD választási szatyrainak hordozója és hírhedt szolgája Liviu Dragneának (előző PSD-elnök – megjegyzés tőlem – A. A.), aki az ország első perecsütőjének (Marcel Ciolacunak – A. A.) megafonjává változott, rájövök, hogy az Isten csodát tett: hangot adott az állatvilág gerinctelenjeinek.
Politikai elemzők szerint burleszk operettnek a nézői vagyunk. A két párt színleg tusakodik egymással, de szívből – legalábbis a csúcsvezetők – nem utálják egymást. Nem véletlen, hogy magányos farkasok, és senki által nem ismert liberálisok tiltakoznak a szociáldemokraták támadásai ellen.
Nicolae Ciucă liberális pártelnök csak ennyit mondott:
– A liberális minisztereknek sikerült megszerezniük azt a pénzt, amellyel megvalósultak azok a tervek, amelyek avatásán a szociáldemokraták vágják el a szalagot.
Száz nap, amely nem változtatja meg a világot
Mi az oka annak, hogy a politikai csörte az avatottak számára úgy tűnik, mintha sok hűhó lenne a semmiért?
Az, hogy a felmérések szerint a majdnem száznapos kampány nem változtat meg semmit: Romániát csak a szociáldemokrata-liberális nagykoalíció irányíthatja a következő négy évben is. Bárki legyen is Románia államfője, a PSD–PNL kormányt alakíthat.
Ugyan a PNL meglebegteti, hogy szívesebben kormányozna egy jobboldali koalícióban, de nem jön ki a matek. A PNL volt elnöke, Ludovic Orbán vezette Jobboldali Erő Pártjával, a progresszív Mentsétek Meg Romániát Szövetséggel, sőt még a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel együtt sem érnék el az ötven százalékot.
A PSD sem rendelkezne a törvényhozásban fele plusz egy szavazattal, még a Románok Egységéért Szövetséggel sem, amellyel egyébként sem lenne üdvös összebútoroznia oroszbarát és Európa-ellenes diskurzusa miatt.
Így marad a régi kényszerű szerelem, és hivatalos megerősítéséig a “se veled, se nélküled” jelszóval eljátszott operett a két szereplőről, akik egymásra vannak utalva, akarom mondani, utálva.
- Szerbia5 nap telt el azóta
Vučić leteremtette a szabadkai polgármestert, mert nem hívta meg Pásztor Bálintot a fogadására 🚂✨
- Bosznia4 nap telt el azóta
Villámár, áradás, özönvíz, Boszniában több helyütt is apokaliptikus helyzet alakult ki
- Szerbia4 nap telt el azóta
A vajdasági magyar fiatalok elhagynák Szerbiát a sorkatonai szolgálat miatt?
- B A Balkanac5 nap telt el azóta
Kelta Odüsszeia meg Mi magunk + pia a köcsögben (útirajz fecni)