Horvátország
Jön az algériai gáz Horvátországon át, plusz Algéria lehet Európa akkumulátora
A MOL formálisan nem bérlője a krki terminálkapacitásnak, a svájci MET magyar leányvállalata és a Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) közvetítésével mégis tudott gázt importálni Algériából, miután ez a két cég a legnagyobb bérlő, és nem a Vujnovac féle Első Gázipari Társaság. A horvát gazdasági minisztérium szerint a MET és az MVM rendszeresen ugyanazokat a tarifákat fizeti, mint az összes többi felhasználó, ráadásul 2037-ig már lefoglalták a krki LNG-kapacitások nagy részét
Világszerte nagy figyelmet váltott ki a legnagyobb algériai és afrikai energiavállalat, a Sonatrach vezetőjének interjúja, amelyet a helyi nemzeti televíziónak adott. Rachid Hachichi kifejezte a Sonatrach készségét arra, hogy ellássa Európát a szükséges mennyiségű gázzal és villamos energiával, és az egyik szállítási útvonalként Horvátországot és a krki LNG-terminált jelölte meg. Az algériai vállalat vezetője elmondta, hogy a Sonatrach olyan nagy globális vállalatokkal kötött szerződéseket, mint az Exxon Mobil, a Chevron, a Sinopac és az olasz Eni. Ezzel párhuzamosan az algériaiak számos új európai gázpiacot igyekeznek megnyitni, például Horvátországot, Csehországot és Németországot. Hachichi mintegy mellékesen, új kihívásként azonosította a napenergia-erőművekből származó villamos energia exportját. – Algéria lehet Európa »akkumulátora – mondta a Sonatrach vezetője, utalva Algéria nagy potenciáljára a napenergia terén. Az Algériából Európába irányuló villamosenergia-export tenger alatti kábeleken keresztül érkezne Olaszországba és Spanyolországba, ám ez még a jövő zenéje, mert a vezeték egy részét még nem fektették le. A cseppfolyósított földgáz (LNG) megnövekedett exportja már az omišalji terminálon halad keresztül.
Mi a helyzet a horvát terminálon?
A krki terminált üzemeltető állami vállalat, az LNG Croatia megerősítette a Jutarnji list napilapnak, hogy tárgyalásokat folytattak a Sonatrach algériai céggel, de nem annak az Európába irányuló gázexport-terveiről, hanem azokról a műszaki feltételekről, amelyeket a terminál biztosít a gázt szállító hajók fogadására.
Az LNG Croatia lényegében azonos tárgyalásokat folytatott a Sonatrach-hal, mint az összes többi vállalattal, amelyek ügyfeleiken keresztül exportálnak cseppfolyósított gázt. Ezeken a tárgyalásokon az LNG Croatia részletesen felvilágosítja a partnereket a terminálon fogadható LNG minőségéről és a krki LNG-terminál műszaki jellemzőiről.
Az LNG Croatia azt is megerősítette a zágrábi napilapnak, hogy ez év eleje óta két algériai LNG-szállító hajó kötött ki az omišalji terminálon.
Miután az LNG forgalmazását a terminál felhasználói végzik, az LNG Croatia üzleti döntéseiket nem tudja részleteseb előre jelezni, mint ahogy azt sem, hogy konkrétan kivel kötöttek LNG-beszerzési szerződéseket.
Hachichi fent említett interjújának a világsajtóban megjelent számos elemzésében azt állítják, hogy a magyar MOL idén május végén Krk érintésével LNG-t importált Algériából, de a Jutarnji számára az LNG Croatia ezt nem tudta, illetve nem akarta sem megerősíteni, sem cáfolni.
Bár a MOL formálisan nem bérlője a krki terminálkapacitásnak, a svájci MET magyar leányvállalata és a Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) közvetítésével mégis tudott gázt importálni Algériából.
Ezek a cégek bérlői az omišalji terminálnak, a magyar és a horvát kormány közötti, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter által kezdeményezett vita során ugyanis kiderült, hogy nem a Vujnovac féle Első Gázipari Társaság (Prvoplinarsko društvo – PPD), hanem a magyar MET és az MVM a legnagyobb bérlők Krk szigetén.
További horvát cáfolatok
Eddig Horvátországon belül is úgy vélték az elemzők, hogy a Vujnovac féle PPD a krki terminál legnagyobb bérlője, miután az LNG Croatia ősszel bejelentette, hogy 2037. október 1-jéig nincs szabad kapacitás a terminál bérbeadására.
Akkor az LNG Croatia nem hozta nyilvánosságra, hogy melyik vállalat bérelte a kapacitásokat, de a horvát média „megtudta”, hogy a PPD-ről van szó. Ezt világgá is kürtölték, de senki sem cáfolta az információt, így a dolog annyiban maradt. Viszont a gazdasági minisztérium múlt heti bejelentése értelmében a helyzet egészen másként fest.
– Miután a Horvát Köztársaság az Európai Unió pénzügyi támogatásával sikeresen megvalósította a projektet, Magyarország megváltoztatta álláspontját, és panaszkodni kezdett a terminál és a gázvezetékes szállítórendszer kapacitásának elégtelenségére és a használat árára. A sors iróniája, hogy 2037-ig a két legnagyobb magyar vállalat az LNG-terminálok kapacitásának legnagyobb bérlője, és rendszeresen ugyanazokat a tarifákat fizeti, mint az összes többi felhasználó
– áll a minisztérium közleményében.
Kapcsolódó cikk
GÁZ-OLAJ: A horvátok bővítik az LNG-t, és 2,5-tel szorozzák fel a kőolaj tranzitdíját
A krki LNG-terminál bérlői között szerepel a szlovén Geoplin is, amely még 2022 decemberében szerződött a Sonatrach-hal a cseppfolyósított gáz Algériából történő importjára.
Akkoriban megállapodtak abban, hogy 300 millió köbméter földgázt importálnak olyan vezetékeken keresztül, amelyek Algériából Tunézián és a tengerfenéken keresztül gázt szállítanak Olaszországba, ehhez a hálózathoz csatlakoznak a szlovén gázvezetékek.
Szlovénia folyamatosan megújítja szerződéseit a Sonatrach-hal, így idén májusban Robert Golob szlovén miniszterelnök Algériába látogatott, és részt vett a Geoplin és a Sonatrach között meglévő szerződés kiegészítésének aláírásán.
- Szerbia5 nap telt el azóta
Vučić leteremtette a szabadkai polgármestert, mert nem hívta meg Pásztor Bálintot a fogadására 🚂✨
- Bosznia4 nap telt el azóta
Villámár, áradás, özönvíz, Boszniában több helyütt is apokaliptikus helyzet alakult ki
- Szerbia3 nap telt el azóta
A vajdasági magyar fiatalok elhagynák Szerbiát a sorkatonai szolgálat miatt?
- B A Balkanac5 nap telt el azóta
Kelta Odüsszeia meg Mi magunk + pia a köcsögben (útirajz fecni)