Connect with us

Egyesült Államok

AMERIKAI NAGYKÖVET: Szerbiának a Nyugat és a Pride felé kell fordulnia

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Az Egyesült Államok belgrádi nagykövete azt mondta, nincs semmiféle kétsége afelől, hogy Szerbiának a Nyugat felé kell fordulnia. Christopher Hill a belgrádi NIN hetilapnak adott interjújában úgy fogalmazott, hogy Szerbiának ezt a gyerekekért, és a gyerekek gyerekeiért, valamint minden más okból kifolyólag kell megtennie.

A lábukkal szavaztak

Az amerikai nagykövet – aki a kilencvenes években részt vett a boszniai békét megteremtő daytoni szerződés előkészítésében – megjegyezte, hogy az új generációk bizonyos értelemben már megmutatták, hogy mit gondolnak.


– Sok szerbiai fiatal indul el Nyugatra, azt viszont nem látom, hogy keletre mennének. Ezért úgy gondolom, hogy teljesen világos, hová akar eljutni Szerbia

– mondta Hill, aki hozzátette, hogy az Egyesült Államok partnerként tekint Szerbiára, és támogatja azokat a szerb törekvéseket, hogy az ország az EU teljes jogú tagjává váljon. De az amerikai nagykövet itt nem állt meg.

– Szeretném azt látni, hogy Szerbia, amely a barátunk és a partnerünk, egy nap talán úgy dönt, hogy csatlakozik a NATO-hoz

– jegyezte meg Hill. Ha Szerbia szeretné, hogy ezt a nagykövet meglássa, akkor elég gyorsan cselekedni kellene, merthogy Hill augusztus 10-én betöltötte a hetvenedik életévét.

– Tudom, hogy Szerbiának nehéz ebben a kérdésben döntenie, de én erre összpontosítok abban a törekvésünkben, hogy közelebb kerüljünk Szerbiához

– jelentette ki a nagykövet, aki annak ellenére a NATO egyenragú tagjai között szeretné tudni Szerbiát, hogy 1999-ben bombákkal szórta meg az akkor még az agonizáló Kis- Jugoszláviához tartozó országot a koszovói albánok ellen végrehajtott véres pogromok miatt.

Az oroszok és a Pride

A nagyköveti gondolatmenet logikus folytatása volt, hogy Hill ikszedik alkalommal elismételtette azt a nyugati mantrát, miszerint hazájának és az EU-nak az álláspontja az, hogy Szerbiának csatlakoznia kell az Oroszország elleni szankciókhoz.

A Ringier Axel Springer médiaistállóhoz tartozó NIN megkérdezte a nagykövettől, hogy a Nyugat & az Egyesült Államok, stb. eltűri-e, hogy az új szerbiai kormánya továbbra is elszabotálja az Oroszország elleni szankciók bevezetését.

– Tisztában vagyok azzal, hogy a szankciók bevezetése történelmi okokból komplex kérdés Szerbia számára, de mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy Oroszország mit tett

– mondta Hill, aki bizonyos értelemben önmaga is Szerbia történelmének és az EuroPirde2022-nek a része, merthogy közelebbről meg nem határozott minőségében részt kíván venni a melegfelvonuláson.

– Azt kell mondanom, hogy sok ország, köztük Szerbia is nagy előrelépést tett ebben az ügyben, és úgy gondoltam, hogy az Europride-hoz hasonló rendezvények megszervezése lehetőség kínál Szerbia számára, hogy megmutassa: mekkora erőfeszítéseket fejtett ki a másságukat kifejező emberek iránti tisztelet megteremtése érdekében

– mondta az amerikai nagykövet, aki a közös nyelv megtalálását és a jövő felé fordulást tartotta a legfontosabbnak azokkal az országokkal, amelyekkel az amerikaiak még mindig nem értenek egyet bizonyos dolgokban. De ami késik, az vagy múlik, vagy nem.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

English

.
sitemap