Horvátország
BANDAHÁBORÚ: A montenegrói škaljari klán tagját lőtték le Pag szigetén – videó ?

Az egész balkáni sajtót lázban tartja, ami reggel hat óra körül Pag szigetén történt, hiszen három ország is érintett, miután egy szerb bérgyilkos egy montenegrói maffiózót likvidált Horvátországban, így semmi kétség afelől, hogy folytatódik a bandaháború a délszláv térségben. A történetnek van még egy szereplője, egy volt szerbiai szépségkirálynő.
Szinte minden világos
Délszláv sajtójelentések szerint Goran Vlaović (38), akit a közkedvelt Zrće strand közelében lévő egyik strandnál brutálisan likvidáltak, a montenegrói škaljari klánhoz tartozott.
Feltételezések szerint a montenegrói férfit egy szerbiai fiatalember ölte meg, akit a bűncselekmény után elfogtak, bár megpróbálta elhagyni a támadás helyszínét. A horvát rendőrség a támadó kilétét egyelőre nem hozta nyilvánosságra, de a feltételezések szerint hivatásos bérgyilkosról van szó.

Horvát médiabeszámolók szerint a támadás akkor történt, amikor Vlaović elhagyta a klubot, és mintegy 20 méterrel lehetett tőle, amikor a „hóhér” – aki valószínűleg kint várt rá – hátulról odalépett hozzá, és egy hangtompítós pisztolyból nyakon lőtte. Az áldozat azonnal összerogyott, és erőteljesen vérezni kezdett, így a bűncselekmény helyszínén nagy mennyiségű vérnyom maradt, vagyis hatalmas vértócsa keletkezett.
Az áldozat nem volt egyedül, az éjszakát ugyanis a mellékelt képen látható Dragana Banić volt szerbiai szépségkirálynővel töltötte, az itt látható kép az Instagramról származik. A jelenleg manekenként dolgozó Banić a gyilkosságot követően elmondta, hogy barátjával nyaralni érkeztek a horvátországi Pag szigetére.
– Nyaralni jöttünk Pag szigetére. Nem tudom, hogy pontosan mi történt. Nem láttam azt a pillanatot, de vele voltam a sürgősségi osztályon. Szörnyen érzem magam. Nagyon rosszul érzem magam
– mondta Banić, aki két és fél éve volt kapcsolatban a meggyilkolt Vlaovićtyal.
A mellékelt videó jobb felső sarkában látható a gyilkosság pillanata, a fehér sapkát, fekete hosszú ujjú pólót, és szürke nadrágot viselő gyilkos hátulról lépett oda áldozatához, akire egyetlen lövést adott le, majd szaladni kezdett. Az is jól látható, hogy a Vlaović barátnője egy lépéssel előrébb volt, és valóban nem látta a lövés leadásának pillanatát.
A meggyilkolt montenegrói maffiózó nem ismeretlen a szerbiai rendőrség előtt, 2010-ben ugyanis részt vett Marko Vesnić, alias Buco (29) likvidálásában, Vesnić a belgrádi Crvena Zvezda legnagyobb szurkolói csoportjának, a Delijének egyik vezetője volt. Ezt követően valószínűleg ott volt az említett Buco esküvői komájának „kivégzésénél” is. Feltételezések szerint az elkövetők szökésében segédkezett.

Horvátország
Sztrájkügyben a bíróság a kormány ellen döntött, új multiplex mozi nyílt Koszovóban

Hétfőn Horvátországban azzal kezdődött a nap, hogy tíz óra tájban a zágrábi Megyei Bíróság bejelentette a döntését, amely lehetővé teszi a köztisztviselők és közalkalmazottak sztrájkját az igazságszolgáltatásban. Tehát az összes bírósági tisztviselő, gyorsíró, sofőr, takarítónő és más alkalmazott, aki ma reggel 7 órakor kezdte meg a sztrájkot, immár legálisan folytathatja a megmozdulást. Ezzel a bíróság lényegében a kormány ellen döntött, mert a kabinet a sztrájk betiltását követelte.
Szabad sztrájkolni
Történelmi nap ez a szakszervezetek, különösen a „nem reprezentatívak” számára, mert a bíróság kimondta, hogy törvényes a munkavállalók sztrájkja a bíróságokon és az ügyészségeken.
– Délelőtt 10 órakor ott voltunk a megyei bíróságon a sztrájkot jogszerűnek nyilvánító ítélethirdetésen, 10 óra 5 perckor pedig meghívást kaptunk Ivan Malenica igazságügyi minisztertől, hogy ma fél háromkor menjünk be tárgyalni. Nos, ez a megmozdulás legalább arra jó volt, hogy létrejöjjön a találkozó
– mondta Iva Sušković, az Állami és Helyi Alkalmazottak Szakszervezetének (SDLS) elnöke a zágrábi városi polgári bíróság előtt röviddel déli 12 óra előtt tartott tüntetésen.
Salamoni döntés
A kormány „tartalék főhadiszállásán”, a zágrábi Nemzeti és Egyetemi Könyvtárban Andrej Plenković miniszterelnök fél tízkor találkozott a közszolgálati szakszervezetek képviselőivel.
A találkozón a miniszterelnök mellett részt vett Oleg Butković miniszterelnök-helyettes és tengerügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszter, Marko Primorac pénzügyminiszter, Ivan Malenica igazságügyi és közigazgatási miniszter, Davor Filipović gazdasági és fenntartható fejlődési miniszter, Marin Piletić a munkaügyi kérdésekért és a nyugdíjrendszerért, valamint a család- és szociálpolitikáért felelős miniszter, Vili Beroš egészségügyi miniszter, valamint Radovan Fuchs tudományos és oktatási miniszter.

Andrej Plenković miniszterelnök és Sanja Šprem a Horvát Pedagógus Szakszervezetek képviselője (Forrás: Twitter, Andrej Plenković)
Nem sokkal 11 óra után véget ért a találkozó, amelyet követően Plenković miniszterelnök és Sanja Šprem a Horvát Pedagógus Szakszervezetek képviselője állt ki a sajtó munkatársai elé.
– A párbeszéd keretében arra jutottunk, hogy a következő napokban egyetértési megállapodást kötünk, amely megelőlegezi a kormány döntését az állami alkalmazottak és a köztisztviselők ideiglenes illetménykiegészítésének kifizetéséről
– jelentették be a találkozót követően tartott sajtótájékoztatón.
– Ezt a köz- és állami alkalmazottak fizetéséről szóló új törvény kidolgozásával összefüggésében kell érteni
– nyilatkozta Plenković miniszterelnök, hozzátéve, hogy a törvénynek január 1-jéig hatályba kell lépnie, és hozzátette, hogy két különböző rendeletet fogadnak el, egyet az állami tisztviselők, és egyet a köztisztviselők vonatkozásában.
Plenković szerint a közös döntések 219 000 alkalmazott bérét érintik, és bejelentette, hogy a legalacsonyabb bérek 100 euróval emelkednek.
Azok, akiknek valamivel magasabb fizetésük van, 80 vagy 60 euró növekedéssel számolhatnak. Ugyanakkor a kormányfő azt is közölte, hogy a nyaralási pótlék mindenki számára azonos lesz, azaz 300 euró.
Új mozi Koszovóban
Amíg Európa döntő többsége egy újabb háború kirobbanásával ijesztgeti magát Szerbia és Koszovó között, a német-horvát Blitz Cinestar, amely a régió legnagyobb filmszínházhálózatát működteti, bejelentette, hogy június 2-án, pénteken megnyitotta eddigi legnagyobb, 15 moziteremmel büszkélkedő megaplexét Koszovó fővárosában, Prištinában.

Fő a kényelem, a pristinai megamozi egyik terme a tizenötből (Forrás: Cineuropa)
A megamozi Európa azon részének legnagyobb bevásárlóközpontjában, a Prishtina Mallban működik, fittyet hányva mindenféle vérgőzös jóslatnak.

Kapcsolódó cikk
A HÁBORÚ JELEI: Az oroszok tovább nyomatják a tézist, hogy háború lesz Koszovó és Szerbia között
A prištinai CineStar Megaplex a legnagyobb, legmodernebb, és egyben a legszebb mozi Koszovóban.
A Wall-to-wall Harkness vásznakat, a Barco 4K RGB lézerprojektorokat, a Real D Ultimate 3D-t, a JBL hangszórókat és a Crown audioerősítőket magában foglaló technológia mellett a prištinai CineStar belső berendezése, a zágrábi Franić & Šekoranja tervezőiroda munkáját dicséri.
A zágrábi tervezőiroda más, díjnyertes CineStar mozik belső berendezéséért is felelős, köztük a 2018-as Európa legjobb új építésű mozijának díjával büszkelkedő CineStar Split belső berendezése is az ő terveik után készült.
Körülbelül ennyit a háborúról, ami körül szakértők sora aggodalmaskodik Belfasttól České Budějovicéig.
Addig amíg nem zárják be a Ferizaj (szerbül Uroševac) melletti Camp Bondsteelt, illetve az amerikaiak nem vonulnak ki Koszovóból, nyugodtan lehet fagyizni és moziba járni, főleg most, hogy már van hova a CineStar jóvoltából.
-
Koszovó5 nap telt el azóta
KOSZOVÓI ELNÖK: Szerbiának nincs helye az európai nemzetek között, plusz 1 kecske
-
Szerb Köztársaság3 nap telt el azóta
Dodik Moszkvába utazgat, mégis kap pénzt az Európai Uniótól
-
English2 nap telt el azóta
Dodik travels to Moscow, yet receives money from the European Union
-
Szlovákia5 nap telt el azóta
GLOBSEC 2023: Szlovák biztonságpolitikai fesztivál, amelyre az egész világ odafigyelt