Horvátország
NEMZETKÖZI POZÍCIÓK: A MOL-t a kártérítés is érdekli, de sokkal fontosabb Hernádi és a cég hírneve

A Washingtonban elvesztett választottbírósági eljárást követően Horvátországnak kétmilliárd horvát kunát, vagyis mintegy 266 millió eurót kell fizetnie a magyar MOL-nak. Dalibor Valinčić, a magyar olajcég ügyvédje a zágrábi Nova TV-nek adott interjújában azonban úgy nyilatkozott, hogy a kártérítésnél is fontosabb kérdés Hernádi úr és a MOL nemzetközi hírnevének fenntartása/helyreállítása.
A horvát és a nemzetközi jogrend
Az interjúban Valinčić hangsúlyozta, hogy a MOL maximálisan elégedett a választottbírósági döntéssel, ami persze, még nem jelenti azt, hogy bizonyos kérdésekben nem próbálnak megfelelő elégtételt venni, mint az majd lejjebb kiderül.
– A horvát büntetőbíróságok és a két nemzetközi bíróság is ugyanazokat a bizonyítékot vizsgálta meg (mint a választottbíróság), és merőben ellentétes következtetésekre jutottak
– jegyezte meg Valinčić, aki szerint a központi kérdés ebben az esetben is az volt, hogy a MOL elnöke adott-e kenőpénzt Ivo Sanader volt horvát miniszterelnöknek. A magyar olajcég ügyvédje szerint a választottbíróság egyértelműen elutasította a Horvát Köztársaság összes állítását azzal kapcsoltban, hogy bármiféle bizonyíték létezik ebben a tekintetben.
Valinčić nyilatkozata szerint a MOL ezekután azt várja a horvát államtól, hogy módosítsa a Hernádi Zsolt vonatkozásában Horvátországban lefolytatott büntetőeljárás eredményét.
A MOL ügyvédje azt is megindokolta, hogy a horvát bíróságoknak miért kellene elfogadniuk a külföldi bírósági döntést.
– A horvát igazságszolgáltatás nem létezhet és élhet elszigetelve a nemzetközi jogrendtől, és ezért úgy vélem, hogy a horvát bíróságoknak komolyan át kell gondolniuk a Hernádi úr büntetőjogi felelősségével kapcsolatos döntéseiket
– jelentette ki Valinčić, aki megjegyezte, hogy Washingtonban is meghallgatták Robert Ježićet, aki az ügy koronatanújaként Sanader ellen vallott.
Valinčić szerint a vallomás egyáltalán “nem volt meggyőző”, és ellentmondott még azoknak a dokumentumoknak is, amelyeket Horvátország terjesztett a bíróság elé.
Nem (csak) a pénz fontos
A MOL 8 milliárd kuna kártérítést kért a horvát államtól, de elégedett a bírósági döntéssel kirótt 2 milliárd kunával is.
– Ez valóban csak a negyede a kért összegnek, de ebben a tekintetben a MOL mindenképpen elégedett, mert mindenekelőtt bebizonyította, hogy a 2008-ban és 2009-ben lefolytatott üzleti tárgyalásokhoz és az azokat követően létrejött megállapodáshoz nem kötődik korrupciós tevékenység
– nyilatkozta az ügyvéd, aki szerint Horvátországnak tiszteletben kell tartania a befektetők iránt vállalt köztelezettségeit. Valinčić megjegyezte, semmi sem akadályozza a MOL-t abban, hogy további lépéseket tegyen azoknak a maradék követeléseknek a tekintetében, amelyeket a mostani bíráskodás során csak technikai okokból utasítottak el.
Az interjút készítő újságíró itt felvetette, hogy a jelek szerint a MOL számára fontosabb Hernádi Zsolt szabadáságának kérdése, mint a követelt pénz megszerzése. Valinčić erre úgy válaszolt, hogy a korrupció és a MOL vezérigazgatója által elkövetett állítólagos bűncselekmények kérdése a MOL hírnevének szempontjából különösen fontos.
– Természetes, hogy ez volt a központi kérdés a MOL számára, függetlenül attól, hogy mekkora anyagi ellentételezést ítéltek meg a választottbírósági eljárás során, mert elsősorban a cég hírnevének kérdése fontos a nemzetközi piaci pozíciók szempontjából
– állapította meg a magyar olajcég ügyvédje, aki még egyszer hangsúlyozta, hogy a Horvát Köztársaságnak és a horvát igazságszolgáltatásnak össze kell hangolnia összes intézkedéseit és döntéseit a nemzetközi bíróságok megállapításaival és határozataival.
Valinčić úgy vélte, hogy ez a választottbírósági döntés azért jelentős, mert megállapította, hogy a MOL, mint külföldi befektető, bizonyos esetekben nem részesült méltányos bánásmódban.
– Biztos vagyok abban, hogy e tekintetben Horvátországnak nemcsak, hogy ki kell kell fizetnie a pénzbeli ellentételezést, hanem a továbbiakban úgy kell viselkednie a MOL-lal szemben, mint ami egy Horvátországban működő külföldi befektetőt megillet
– szögezte le a MOL ügyvédje a Washingtonban hozott választottbírósági döntéssel kapcsolatban a zágrábi Nova TV-ben pénteken este sugárzott interjúban.

-
Magyarország6 nap telt el azóta
Lázadoznak a kamionosok Kelebiánál, a szerbek a magyar vámosokat hibáztatják
-
Szerbia7 nap telt el azóta
A szerb elnök szerelmes Giorgia Meloniba(?) és a magyar zászló esete
-
Szerbia3 nap telt el azóta
SZERB SZUVERENITÁS: A szerb médiahatóság elnöke náci egyenruhában jelenítette meg magát
-
Bosznia2 nap telt el azóta
MEGY A PARA: Helez kitart amellett, hogy az oroszok Boszniában paramilitáris erőket képeznek ki