Horvátország
A HÁBORÚ MESSZE VAN: Rekordévre számítanak a horvátok az Adrián, kezdődik a nyári turistaszezon

Csúcsszezont sejtet, hogy szombaton több mint 80 gép szállt le a spliti repülőtér forró kifutópályájára, vasárnap pedig közel 70 gépet várnak. A helyiek már most dörzsölik a kezüket, mert arra számítanak, hogy a vendégáradat meghaladja a 2019-es rekordot!
Szombaton tele volt repülővel az égbolt a horvátországi Split felett, amelynek repülőterén több mint 80 gép landolt, és majdnem ugyanennyi várható vasárnap is.
Mate Melvan, a reptéri szolgálat vezetője a “Slobodna Dalmacijanak” megerősítette, hogy a hétvégén pontosan 150 gép érkezik különböző európai kiindulópontokról, körülbelül 35 ezer utassal.
– A forgalom probléma és késések nélkül halad. Szombaton 83 gép szállt le, vasárnap pedig 67 érkezik. Megnyitottuk az összes járatot, így 24 országból, illetve 90 városból indulnak Splitbe a gépek
– mondta Melvan, aki szerint visszatérnek a régi szép idők.
– Már a 2019-es rekordforgalom 80-85 százalékánál tartunk, idén júliusban és augusztusban pedig túlszárnyaljuk a két évvel ezelőtti csúcsot
– jelentette ki Melvan, de nem csak a növekvő légiforgalom utal arra, hogy idén tele lesz az Adria.
Az autópályákon időnként már most torlódások alakulnak ki, és mindenfele külföldi rendszámú autók láthatók mind Splitben, mind a környéken.
Ha minden így marad, akkor idén nyáron minden eddigi rekord megdőlhet, ami azt is jelenti, hogy a járvány és a háború messze van, ez pedig mindenképpen jó hír – Horvátországnak biztosan.

-
B A Balkanac6 nap telt el azóta
Szobi, Dibi, Modi, Csonti + Titokzatos szigetek (keményvalutában)
-
Macedónia1 nap telt el azóta
Lavrov részt vehet az EBESZ szkopjei ülésén, Bulgária megnyitotta előtte a légterét
-
Bosznia5 nap telt el azóta
A boszniai védelmi miniszter szerint Boszniában szerb paramilitáris csoportok működnek
-
Szerbia6 nap telt el azóta
Politikai rendőrség lesz-e a szerb titkosszolgálat?