Zoran Milanović horvát elnök ma (szerdán, február 1-jén) Zágrábban találkozott Nataša Pirc Musar szlovén elnökkel, majd a találkozó után sajtótájékoztatót tartottak, amelyen egy cipészes mondás is előkerült. Az általunk gyakran a legendás brit nulla-nullás ügynökök legnevezetesebbikéhez hasonlított Milanović, a Dnevnik.hr-nek nyilatkozva azt mondta, hogy a beszélgetés kellemes volt, és hogy a nyitott kérdésekről volt szó köztük, például a választott bíróság határozatáról, de beszéltek a régióról is. Pirc Musar karácsony környékén történt beiktatásakor jelezte, hogy első külföldi útja a Balkánra fog vezetni, hogy folytassa elődje, Borut Pahor térségre összpontosító erőfeszítéseit a térségre összpontosító Brdo-Brijuni-folyamatban.

Jogászok egymás közt

A szlovén elnök nem feledkezett meg azidőtájt tett ígéretéről, és most megerősítette, hogy a Brdo-Brijuni folyamat esetében ott szeretné folytatni, ahol elődje abbahagyta.

– mondta Pirc Musar, aki még hozzátette, hogy tudni fogják, miként oldjuk meg a problémákat.

A szlovén elnök elárulta, hogy lényegében már a következő találkozón gondolkozik.

– jelentette ki a szlovén elnök, majd megjegyezte, hogy szeretne eltávolodni az ideológiai témáktól.

Ki a megtévesztett szerető?

Milanović nem volt hajlandó kommentálni a szomszédos országban zajló kémügyet, de ugyanakkor Ukrajnával kapcsolatosan is alaposan begombolkozott. Úgy nyilatkozott, hogy nem beszéltek Ukrajnáról.

– mondta Milanović. Persze, a visszafogottsággal kissé elkésett, miután a “szabad világ” kollektíve felhördült afelett ahogy Krím és Koszovó sorsáról értekezett. A Krím-ügyet meg sem kísérelte megmagyarázni, viszont Koszovóval kapcsolatban megosztott egy pár gondolatot az újságírókkal.

Arra a kérdésre, hogy beszélt-e a szerb elnökkel, Milanović azt mondta, hogy Vučić elnökkel utoljára 2015 őszén beszélt telefonon.

Abban az időben mindketten miniszterelnökök voltak. Emlékezetünk szerint Milanović az akkori “titkos beszélgetés során” arra kínált megoldást Vučićnak, hogy a magyarok háta mögött miként kezeljék az Európára zúduló migránsáradatot!

A horvát elnök most követendő példának nevezte Vučić hozzáállását, aki azt mondta, hogy mielőtt bármit mond Milanović Koszovóról tett kijelentéséről, tüzetesen át akarja tanulmányozni, hogy mit mondott a horvát elnök. (Vučić azért “nem volt képben”, mert az inkriminált horvát elnöki nyilatkozat idején búcsúlátogatáson látta vendégül Belgrádban “öreg barátját”, Miloš Zeman cseh elnököt.)

Ám Zoki Bond, ha már mikrofon közelében volt, sietve megállapította, hogy Szerbia nyugati csatlakozásához néhány dolognak meg kell változnia.

– mondta Milanović. Azt is hozzátette, hogy Szerbiának valahogy el kell ismernie Koszovót.

– viccelődött a horvát köztársasági elnök.

Milanović egyúttal röviden kitért a legújabb korrupciós botrányféleségre – napvilágra került ugyanis a korrupcióval vádolt Gabriela Žalac és a knini ex-polgármester Josipa Rimac levelezése a WhatsAppon – amire rádobott még néhány lapáttal a Nacional nevet viselő bulvárlap, nyilvánosságra hozva a Horvát Erdőgazdaság (Hrvatske šume) letartóztatott vezetőjének, Krunoslav Jakupčićnak a mobiltelefonjáról származó üzeneteket.

A botrány körülbelül arról szól, hogy a horvát vezetők egyike-másika hogyan szerzett munkát valamelyik ismerőse ismerősének.

Milanović véleménye szerint ez nagyon komoly dolog, szemben a kormányfővel, aki röviden “nemtémának” nyilvánította az egészet.

Visszatérve a kaptafához

A Horvát Köztársaság viselt dolgairól az átlagnál kissé jobban tájékozott hírlapíróként most én térnék vissza a kaptafához.

A kígyót-békát kiáltó kollégák, ellenzéki politikusok egy teljesen hétköznapi dologból szeretnének affért kreálni, Horvátország megalapítása óta, már több mint három évtizede, így működnek a dolgok. Ti., ha valakinek van valahol valakije a hatalmi struktúrákban, könnyen, vagy könnyebben jut jól fizető szinekúrához, mint az, aki ilyennel nem rendelkezik.

Persze, ez nem igazán horvát különlegesség – nagy a gyanúm, hogy már réges-régen is nagyobb eséllyel pályázhatott az ember a varázslói státusra, ha jóban volt a törzsfőnök feleségével – valahogy ez a legliberálisabb demokráciákat sem kerülte el. Sőt az autokráciákat, vagy az átkos kommunizmust sem.

Amióta világ a világ, az járt jól, aki megfelelő ismeretségekkel rendelkezett. Ez természetesen felháborító, de vajmi keveset tehetünk ellene.

A meritokrácia – ha ilyen valaha is létezett -, amelyben csak az ember tehetsége, tudása, rátermettsége számít, nem a Földnek nevezett bolygó “nevezetessége”, és ezért fordul elő, hogy a jól fizető állásokban rendre azokat az emberek találjuk, akik az égvilágon semmihez sem értenek, csak egyvalamihez: az érvényesüléshez.

– Világos, hogy a Krím sohasem lesz újra Ukrajna része. Ellenzem, hogy fegyvereket szállítsanak Ukrajnába, ez csak meghosszabbítja a háborút. Mi a cél, Oroszország szétverése, a moszkvai kormányzat leváltása? Ez őrület – fakadt ki a napokban az egyre inkább Moszkva-baráttá váló horvát államfő, Zoran Milanović. Andrej Plenković kormányfő – aki egyébként támogatja Kijev megsegítését – nemsokkal korábban – egészen pontosan Davosban – arról beszélt, hogy amíg Ukrajna mögött komoly nemzetközi szolidaritás áll, 30 évvel ezelőtt, amikor Horvátország harcolt a szerb agresszió ellen, a világ nem segített, sőt fegyverszállítási embargóval sújtotta a térség államait. Úgy tűnik, Zágrábban is rövid a politikusok emlékezete, Horvátország ugyanis nagyon komoly támogatást kapott a kilencvenes években, és ennek köszönhetően alakult ki néhány év alatt a horvát haderő.

Kváziembargó

Amikor 1995 nyarán – néhány nappal a szerb kézen lévő horvátországi területek ellen 1995. augusztus 4-én indított Vihar (Oluja) hadművelet kezdete előtt – Zágrábban díszszemlét tartott a horvát hadsereg, sokan meglepődtek: a fehér tábornoki egyenruhában feszítő államfő, Franjo Tudjman előtt egy komoly tűzerővel rendelkező hadsereg sorakozott fel.

A horvátországi harcok 1991-es kezdetekor még legfeljebb csak kézifegyverekkel, illetve néhány ágyúval felszerelt haderő 1995-re már jónéhány T-55-ös és T-72-es szovjet harckocsit, valamint harci gépeket és helikoptereket is beszerzett, s a hadsereg több száz, vállról indítható tankelhárító, illetve légvédelmi rakétát is begyűjtött.

A Vihar elindítása előtt húsz darab MiG-21-es vadászból, valamint 15 darab Mi-24-es helikopterből állt a horvát légierő.

Mindezt úgy sikerült elérnie, hogy hivatalosan az ENSZ fegyverszállítási embargót léptetett életbe a titói Jugoszláviát alkotó köztársaságok, így Horvátország ellen.

– nyilatkozta még 1995-ben Tim Ripley, a Jane’s Intelligence Review nevű katonai szaklap elemzője.

A külföldről – leginkább Magyarországon és Szlovénián keresztül – bejuttatott fegyverek mellett alkatrészek is tonnaszámra érkeztek, külföldi elemekből állították össze például Horvátországban a hadsereg 135 darab páncélozott harcjárművét.

Álvakság Nyugaton

S lehet, hogy Horvátország – ellentétben Ukrajnával- sokat fizetett a fegyverekért, de az egész ügylet nem jöhetett volna létre anélkül, hogy a szerbeket agresszornak tartó nyugati hatalmak ne hunyjanak szándékosan szemet a hatalmas mennyiségű katonai felszerelés Balkánra juttatása fölött.

A kézifegyverek jó részét – 36 ezer Kalasnyikov géppisztolyt – például Magyarország adta el a függetlenedő Horvátországnak.

Martin Špegelj, aki később védelmi miniszterként is szolgált, pár évvel ezelőtt elismerte, a több tízezer automata fegyver csak töredéke volt annak a fegyveráradatnak, amelyet egyes országok biztosítottak a horvátok számára.

A nagyobb katonai eszközöket – például a repülőket és a helikoptereket – szétszedve csempészték be Horvátországba, majd azokat ügyes kezek újra összeszerelték.

A fegyverek beszerzéséről is szól Martin Špegelj könyve

Elemzők szerint legalább 1,3 milliárd dollár értékű fegyver jutott be Horvátországba, s ez mai értéken legalább 3 milliárd dollárt jelentene.

Ez idő tájt látványosan megszaporodtak Horvátországban az amerikai szakértők, akiknek feladata minden bizonnyal az volt, hogy részt vegyyenek a fegyverembargó kijátszását jelentő ügyletek akadálymentes lebonyolításában.

A másik feladat pedig a horvát katonák kiképzése volt, Joseph Went tábornok, a városi hadviselésre, Robert Wood ezredes a harckocsik elleni védekezésre, James Lindsay tábornok pedig az alacsony intenzitású hadviselés elemeire oktatta hallgatóit.

A végeredmény az lett, hogy 1995-re Zágráb már egy 80-100 ezer fős, jól felszerelt hadsereggel láthatott neki a szerb megszállás alatt lévő területek visszafoglalásának.

A cél egyértelmű volt, a Nyugat mindenképpen meg akarta akadályozni, hogy Szerbia „túlnyerje” magát: az 1991-1995-ös jugoszláviai polgárháború első szakaszában Slobodan Milošević szerb majd jugoszláv elnök hadserege ugyanis egyértelműen nyerésre állt, s jórészt a nyugati katonai segítségnek volt köszönhető, hogy “megfordult a hadiszerencse”.

Még jó, hogy akkortájt nem azok kerültek többségbe, akik úgy gondolták, a „fegyverszállítások csak meghosszabbítják a háborút, a szerb kézen lévő krajinai területek pedig sohasem kerülnek vissza Horvátországhoz”.

Zoran Milanović megint olyat mondott, ami a “politikai Nyugaton” kiverte a biztosítékot, és amit csak Moszkvában szeretnek hallani, Ukrajnában viszont egyáltalán nem. Az igencsak “zokibondos” kijelentése, miszerint “Koszovót a Nyugat elrabolta Szerbiától”, a “Krím félsziget pedig soha többé nem lesz Ukrajna része”, Milanović nyilatkozatainak újabb díszítő eleme, ami leginkább azokat dühíti, akik abból indulnak ki, hogy az élet vagy a háború egy sakkjátszma, amelyben csak fehér és fekete figurák vannak. Ugyanakkor a nyughatatlan Zoki Bond üzenetei már régen nem Koszovónak és Szerbiának, vagy Ukrajnának és Oroszországnak szólnak, hanem a horvát közvéleménynek, ezen nyilatkozatok által teszi ugyanis magát észrevehetővé, miután az elnöki felhatalmazások nem túl nagy mozgásteret biztosítanak számára.

Zoki Bond ismét akcióban

Az általunk gyakran Zoki Bondként emlegetett horvát elnök ismét akcióba lépett, vagy ahogy a cikk címében fogalmaztunk, megint kiverte a biztosítékot.

Milanović a korábban földrengés, a kilencvenes években pedig háború sújtotta Petrinyában (horvátul Petrinja) szónokolt a litvániai NATO-misszióba induló 3. horvát kontingens búcsúztatóján, és tette közkincsé, sőt a szájhagyomány által terjedő “horvát & világörökség részévé” a két inkriminált mondatot, illetve gondolatfoszlányt.

A horvát elnök szemlét tart Petrinyában, majd kiveri a biztosítékot (Forrás: Nova TV)

– fogalmazott a horvát elnök, és hozzáfűzte, hogy valójában nem a koszovói kérdéséről beszél, hanem arról a koncepcióról, amely szerint egyesek azt hiszik, joguk van mindenhez, ha az megfelel nekik, de ha más teszi, akkor az “bűncselekmény”.

Aligha lehet félreérteni a célzást, az bizonyára a “politikai Nyugat” vezető országának, a Egyesült Államoknak szólt, amelynek a koszovói megbízottjai éppen a napokban vetették papírra, illetve a számítógépek képernyőjére, hogy Koszovó “legközelebbi barátjának és szövetségesekének” tekintik magukat.

– jelentette ki a horvát elnök, aki úgy fogalmazott, hogy a horvátok nem gyűlölték annyira a szerbeket, mint amennyire “ezek ott fönt gyűlölik az oroszokat”.

Zoki Bond jövőlátásáról is tanúbizonyságot tett, mivel megjósolta, hogy “a Krím soha többé nem lesz Ukrajna” része, és Horvátországnak a humanitárius segélyek küldésén, valamint az orosz agresszió elítélésén túl nem kellene részt vennie ebben a konfliktusban.

– magyarázta a horvát elnök, hogy mekkora különbségek vannak közte és az oroszok között – és hogy szerinte mi az oroszok érdeke.

Akik a történelem jó oldalára “estek”

Horvátországban azzal reklámozzák az Argeta tyúkpástétomot, hogy a kenyér jó oldala (dobra strana kruha). Andrej Plenković horvát miniszterelnök mostanában azt kezdte hirdetni magáról, hogy ő pedig “a történelem jó oldala”, amiből következik, hogy akik nem úgy gondolják, mint ő, azokat szépen felcímkézik.

Ebben az olvasatban az élet, a politika és a háború valóban olyan mint egy sakkjátszma, amelyen a fehér oldalon álló huszárok Argeta tyúkpástétommal kent kenyeret esznek, a rossz oldalon állók pedig az ukrajnai sárban dagonyáznak.

– mondta Plenki (Plenx), aki ezáltal némileg fényezte a horvát kormánypártot, majd megjegyezte, hogy az elnöki álláspont nem esik egybe a horvát külpolitika törekvéseivel, de egyúttal azt is megmutatta, hogy melyik oldalon osztják a pástétomos kenyeret.

– jelentette ki a horvát miniszterelnök, kijelölve a jó oldal helyét a sakktáblán.

A Horvát Demokratikus Közösség is reagált Zoki Bond nyilatkozatára, és megjegyezte, hogy “amikor Putyin védelméről van szó, akkor Milanovićnak nem okoz gondot, hogy szégyent hozzon magára, és vitába szálljon a szövetségeseivel”.

A HDZ közleménye szerint ebben a “kicsik” továbbra is szó nélkül követik őt. A “kicsik” szó minden bizonnyal a “káriesz kicsinyeire” történő utalás.

A “káriesz egyik kicsinye” is elítélte a horvát elnököt

A horvát miniszterelnök két héttel ezelőtt úgy nyilatkozott, hogy a Most (Híd) képviselőjét, Nikola Grmoját és a hozzá hasonlókat, mondjuk Peđa Grbin szociáldemokrata vezetőt, akit a HDZ közleménye most néven is nevez, a kormányban csak a “káriesz kicsinyeiként” emlegetik.

Plenković akkor Grbint is, és Grmoját is egy kalap alá vette Milanović államfővel, akivel együtt ők sem állnak a történelem jó oldalán.

A jelek szerint azonban Grmoja az uzsonnaszünetig javítani akart a bizonyítványán, ezért ő is elítélte a horvát elnököt.

Nikola Grmoja, a káriesz egyik kicsinye (Forrás: Nova TV, screenshot)

– üzente a “történelem jó oldala felé kacsingatva” Zoki Bondnak az ellenzéki Grmoja.

Miután a horvát elnök részéről nem ez volt az első alkalom, hogy a nyilatkozata kiverete a biztosítékot, ezért a horvát Szociáldemokrata Párt álláspontja már korábbról ismert.

Peđa Grbin, a legnagyobb horvát ellenzéki párt vezetője, aki szintén a “káriesz társaság tagja”, tíz nappal ezelőtt (január 22-án) úgy írta le Milanović Ukrajna iránti politikáját, hogy az államfő szerint Oroszország az agresszor, Ukrajna pedig a megtámadott fél.

Ehhez hozzátette, hogy a szociáldemokraták vezetőjeként semmi okát sem látják annak, hogy miért ne támogatnák Milanovićot a horvát elnöki poszt újbóli megszerzésében.

A legújabb közvéleménykutatásokból arra lehet következtetni, hogy Milanović taktikája bevált, a nevét sokszor emlegetik a történelem rossz és jó oldalán, és ami még ennél is fontosabb, gyakran kezdődnek vele a horvát televíziók híradói.

A zágrábi Nova Televízió egy héttel ezelőtt tette közzé a “cro-barométer” néven ismert közvéleménykutatását, amely szerint – nyilván a gyakori szereplésnek is köszönhetően -, a horvát elnök igencsak jó pozíciókból mehetne neki a következő elnökválasztásnak, ha azokat most tartanák, a pozitív kedveltségi listát ugyanis vezeti, a legkevésbé szimpatikus öt politikus közé pedig be sem került.

Kit szeretnek a horvátok, és kit nem?

A zágrábi Nova TV által készített “cro-barométer” felső sorában az öt leginkább kedvelt horvát politikus látható, ezen Zoki Bond az első helyet foglalja el.

Az alsó sorban az öt legkevésbé kedvelt horvátországi politikus van, megjegyzendő, hogy ezen a listán az első helyet Milorad Pupovac, a horvátországi szerbek vezetője “bitorolja”, messze leszakadva tőle a “horvát mezőny”, amelyben Milanović nem szerepel: sem dobogós, sem listás nem lett.