Bosznia
NINCS PÉNZ, VAN ŠEŠELJ: Fokozódik a bosznia-hercegovinai Központi Választási Bizottság agóniája
Május 19-én járt le a törvényi határidő a boszniai kormány szerepét betöltő Miniszterek Tanácsa (Vijeća Ministara Bosne i Hercegovine) számára, hogy az október 2-ra kitűzött választásokhoz átutalja a lebonyolításért felelős Központi Választási Bizottságnak (Centralna Izborna Komisija, CIK) a szükséges 6 millió euró összeget. A Miniszterek Tanácsa azóta addig jutott, hogy a kapkodó idegbeteg jelzővel egyáltalán nem illethető Vjekoslav Bevanda horvát nemzetiségű pénzügyminiszter a nemzetközi közösség boszniai képviselőinek unszolására május 30-ra összeállította az idei és jövő évi költségvetés tervezetét. Ezeket Bevanda majd öt hónap késéssel benyújtotta a Miniszterek Tanácsának, amely azóta sem vette napirendre a költségvetést.
A válsztások ára
A CIK-nek azóta több közbeszerzést le kellett állítania, mivel a Miniszterek Tanácsának döntése miatt nem kapta meg a finanszírozásukhoz szükséges összeget. Így június másodikán a választási szerv vezetése újra felszólította a végrehajtó hatalom igen csak „megfontoltan működő” csúcsszervét, hogy tegyen eleget a kötelezettségének, és adjon pénzt.
A Központi Választási Bizottság 12.658.000 konvertibilis boszniai márkát, megközelítőleg 6 millió eurót kér számon a Miniszterek Tanácsán. A CIK mai napon kelt nyilatkozata szerint, amennyiben az említett összeg átutalása nem történik meg napokon belül, az veszélyezteti az október 2-i választás megszervezését.
A testület vezetése felhívta a figyelmet, hogy a végrehajtó hatalom csúcsszerve törvénysértést követett el, amikor a jogszabályban megadott május 19-re vonatkozó fizetési határidőt nem tartotta be. A szükséges összeg június 2-ig történő meg nem fizetése a CIK vezetését azért hozta „különösen nehéz helyzetbe”, mert ettől kezdve minden egyes nappal nő annak a valószínűsége, hogy a választás lefolytatása nem lesz akadálymentes.
Az egyre feszültebb boszniai belpolitikai viszonyok között az EU vezetői és Christian Schmidt a nemzetközi közösség bosznia-hercegovinai főképviselője határozottan amellett érvelt a korábbi hetekben, hogy az októberben esedékes választást meg kell tartani.
Az EU részéről Ursula van der Leyen még február végén jelezte, hogy nem lesz ingyen választás Boszniában: vagyis az unió a válságokkal terhelt költségvetési helyzetét nem akarja tovább rontani azzal, hogy megfinanszírozza a választást az EU tagságtól, ha nem is fényévekre, de majd 30 évre tengődő nyugat-balkáni „csodaországban”.
Nem kapkodó idegbeteg
Von der Leyen azóta megváltoztatta az álláspontját, és az uniós vezetők maguk vetették fel, hogy megfinanszírozzák a választást, csak kerüljön arra sor.
Ekkor a függöny mögül színre lépett a választási reformmal, illetve annak hiányával elégedetlen Horvát Demokratikus Közösség (Hrvatska Demokratska Zajednica Bosne i Hercegovine, HDZ BiH) pártájnak oszlopos tagjai közé tartozó Vijekolslav Bevanda pénzügyminiszter, akiről az előbb már megállapítottuk meg, hogy nem kapkodó idegbeteg.
Az elszánt dalmát ugyan tagadta, hogy horvát érdekek mentén akadályozná a választáshoz szükséges összeg költségvetés részeként történő elfogadtatását, de a vak is látta, hogy jó pártkatonaként az elmúlt hetekben minden létező manővert bevetett, hogy a költségvetés elfogadását elhúzza.
A helyzetet tovább bonyolította az elmúlt napokban, hogy lelkes boszniai horvát alkotmányjogászok előásták a Daytoni Egyezmény részeként elfogadott boszniai alkotmány egyik rendelkezését, ami kifejezetten tiltja, hogy a választás megtartását nemzetközi szervezetek vagy szuverén államok finanszírozzák.
Ezzel a választási bizottság kasszájának Bosznián kívüli forrásból való feltöltése lehetetlenné vált, viszont a horvát származású jogászok boldogok voltak, mert ideig-óráig sikerült elmeszelniük a választások megtartására irányuló bosnyák erőfeszítéseket.
Így nem maradt más lehetőség a választási bizottság számára, minthogy június 2-án ügyészségi feljelentés kilátásba helyezésével kísérelje meg újfent rávenni a Miniszterek Tanácsát feladati ellátására.
A jelenlegi helyzetben egyáltalán nem biztos, hogy sor kerülhet az októberi választások megtartására a belső feszültségektől sújtott Bosznia- Hercegovinában, de Isten és Allah útjai kiszámíthatatlanok, várjuk ki a végét!
Feljelentethetik a feljelentőt
Míg a választási bizottság vezetése a Miniszterek Tanácsa tagjainak feljelentését fontolgatta, a boszniai valóság gyorsabb volt, mert az Áldozatok és a Népírtás Szemtanúinak Egyesülete (Udruženja Žrtava i Svedoka Genocida) levelében felszólította június 2-án a CIK-et, hogy következő ülésén törölje a választási jegyzékbe vett jelölőszervezetek sorából a Szerb Radikális Párt dr. Vojislav Šešelj (Srpska Radikalna Stranka dr. Vojislav Šešelj, SRS) pártot.
A radikálisok törlését kezdeményező egyesület arra hivatkozott, hogy dr. Vojislav Šešeljt, alias csetnikvajdát, 2018-ban a hágai nemzetközi törvényszék háborús bűncselekmények elkövetése miatt elítélte.
A háborús bűnös nevével jelzett szervezet indulása a választáson felveti Valentin Inzko, a nemzetközi közösség korábbi boszniai főképviselője által 2021 augusztusában kiadott népírtás tagadása elleni törvény megsértését azzal, hogy egy háborús bűncselekmény miatt elítélt személy neve szerepel a párt megnevezésében.

