Connect with us

Szerbia

VAHABISTÁK: Belgrádban őrizetbe vettek egy férfit, aki kapcsolatban állt az Iszlám Állammal

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Dzsihádra szólított fel egy szerb férfi az interneten, akit Belgrádban vettek őrizetbe. Igor Despotovićot öt évvel ezelőtt már letartóztatták, mert kamionos merényletet készített elő Belgrád sétálóutcája ellen. A szerb férfi erre azt követően készült, hogy áttért az iszlámra, majd radikalizálódott.

Belgrádi médiajelentések szerint a szerb állampolgárságú Despotovićot most terrorcselekmények elkövetésére történő nyilvános felbujtás gyanújával állították elő.


A férfit a szerb terrorelhárítás, a szerb rendőrség és a szervezet bűnözés elleni ügyészség együttműködésének keretében vitték be.

Despotović már öt évvel ezelőtt a szerb rendőrség látókörébe került, amikor a 13 emberéletet követelő barcelonai merénylethez hasonló kamionos támadást akart végrehajtani Belgrád főutcája, a Knez Mihailova ellen. Ennek terveit akkor megtalálták a nála lévő telefonokban és laptopban.

Az viszont nem világos, hogy most tervezett-e esetleg hasonló merényletet, miután egy internetes csoport adminisztrátoraként nyilvánosan erőszakra bújtatott, és dzsihádra szólított fel.

– Nagy mennyiségű pénz találtak nála, és most folyik annak ellenőrzése, hogy ezt a kifejezetten nagy összeget mire szánták, netalán ebből akarták-e finanszírozni a támadásokat


– írja a belgrádi kormánypárti Informer meg nem nevezett informátora, aki szerint faji és vallási gyűlölet szítása miatt korábban már elítélték a most 30 napos őrizetbe került férfit.

A BIA szerb titkosszolgálat jelenleg az összes nyomot ellenőrzi, amelyek potenciálisan más radikális iszlamistákhoz vezethetnek, akik készek az ISIS utasítására merényleteket végrehajtani Szerbiában.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország6 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság6 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia2 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró3 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátországban van egy két cementgyár, amely szemétégetőként is működik. A tervek szerint a komoračnoi Holcimban égetnék el a gospići hulladékot, ha ezt a tiltakozók esetleg nem akadályozzák meg
Horvátország1 nap telt el azóta

Szemétégető erőművek: Horvátország négy létesítményt tervez
A szemétből energia lehet, de a horvát hulladékpolitika körül leginkább az indulatok szabadultak el

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró4 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

Haladó körökben Raša Nedeljkov, a CRTA választásmegfigyelő szervezet programigazgatója sajtótájékoztatón ismertette a szerbiai választásokkal kapcsolatos megállapításokat
Szerbia4 nap telt el azóta

A független választási megfigyelő Vučićék legnagyobb ellensége?
A hatalom a független választási megfigyelőket támadja, a CRTA pedig tovább számolja a szabálytalanságokat

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap