Connect with us

Horvátország

PROSTITÚCIÓ: Érkezik a Truman, izgalomban az örömlányok az ex-YU térségében

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

truman
play icon A cikk meghallgatása
()
Olvasási idő: 2 perc

A jelenleg az amerikai 6. flotta kötelékében hajózó Harry S. Truman, Nimitz osztályú repülőgép-anyahajó horgonyt vetett a spliti akvatóriumban a norvég Fridtjof Nansen fregatt kíséretében. Az Egyesült Államok horvátországi nagykövetsége szerint ez egy rutinlátogatás, amelyet azért hajtanak végre, hogy megerősítsék a védelmi partnerséget Amerika és kulcsfontosságú szövetségesei között. A hivatalos közleményben egyéb partnerkapcsolatokról nincs szó.

Más kultúrák megtapasztalása

A diplomáciai szótár használatával készült közlés szerint a látogatással szeretnék lehetővé tenni a tengerészek számára, hogy megtapasztaljanak más kultúrákat is, és egy kis szünetet tartsanak a képességeiket igencsak igénybe vevő munka közben.

Az anyahajó, pontosabban annak F18-as repülőgépei nemrég részt vettek a NATO Neptune Strike 22 hadgyakorlatán. Ennek keretében a horvát, olasz, magyar, román, lengyel, észak-macedóniai, baltikumi ún. JTAC-csoportok (Joint Terminal Attack Controller) gyakorolták a Hornetek célra vezetését.

A hivatalos blabla közel sem olyan érdekes, mint a Truman spliti látogatásával kapcsolatos mozgósítás, amelyre egy másik hadseregnél került sor a volt Jugoszlávia térségben.

Szerbiai, montenegrói, boszniai prostituáltak erős különítményei indultak ugyanis az Adriára, hogy kisegítsék a horvát kolleginákat a gyakorlatilag egy kisebb várost jelentő anyahajó több mint ötezer főt számláló legénységének ellátásában.

Bár erről hivatalosan megerősített hír még nem érkezett, a Truman 2015-ös spliti vendégeskedése alapján nyugodtan megelőlegezhetjük a bizalmat, hogy az efféle szolgáltatásban az idén sem lesz fennakadás, még annak ellenére sem, hogy Horvátországban a prostitúció illegális tevékenységnek számít.

Megismerkednek a szépségekkel

A rendelkezésünkre álló információk szerint az éjszakai pillangók mellett a spliti vendéglősök is erősen készülnek a partra szálló jenki tengerészek látogatására. Az eddigi tapasztalatok szerint a matrózok előnyben részesítik a hazai ízeket, lett légyen szó hamburgerről, vagy különféle kevert italokról, koktélokról.

A Truman legénysége hivatalos látogatása keretében, immár hagyományosan, egy humanitárius akcióban is részt vesz, a spliti Maestral Gyermekotthon árváit igyekeznek majd felvidítani az intézmény csinosításával, legutóbb például újrafestették a kerítést, az idén is valami ehhez hasonló akcióra készülnek.

A tengerészeknek különböző túrákat is szerveznek, hogy megismerkedjenek Horvátország szépségeivel. A kevésbé szervezett túráknak ugyancsak az a céljuk, hogy a megfáradt amerikai tengerészek elmerüljenek Horvátország & a Balkán egyéb természeti szépséginek tanulmányozásában.

Az amerikai hadihajó érkezésének előestéjén a helyi sajtó arról írt, hogy a prostituáltak nagyobb csoportokban érkeztek a napokban Splitbe a Horvátországgal szomszédos országokból, miután a horvát hatóságok tavaly és idén több prostitúcióval foglalkozó csoportot számoltak fel.

A Borkai-ügyből is levonható tanulság szerint a prostituáltak általában jachtokon nyújtják szolgáltatásaikat, a jelenleg mutatkozó igények magas száma miatt az örömlányok azonban valószínűleg eltérnek ettől a gyakorlattól, ezért hotelek és egyéb bérelt helyiségek is számításba jönnek.

Hogy a hajózásban járatlanabb olvasók is megértsék, milyen bazi nagy tengeri járműről is van szó: a Truman 333 méter hosszú, 77 méter széles és 74 méter magas, ami a szárazföldön egy 24 emeletes épületnek felelne meg. Legénysége maximálisan 6250 fő (jelenleg olyan 5500 fő szolgál rajta) és 90 harci gépet, helikoptert képes befogadni.

Csúcssebessége meghaladja a 30 csomót (55,5 km/h) meghajtásáról két atomreaktor és négy gőzturbina gondoskodik. Elméletileg minden 25 évben kell felvennie hasadóanagot, amely idő alatt ismét csak elméletileg 3 millió mérföldet lenne képes hajókázni, megállás nélkül.

Tetszett a cikk?

Osztályozd a csillagokkal!

Átlag: / 5. Szavazatok:

Ha tetszett ez a cikk,

kövess bennünket ezeken a csatornákon:

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

Segíts nekünk, hogy jobb cikkeket írjunk,

Ezért mondd el a kifogásod

Az olvasás folytatása




BALK könyvek Balkán

Horvátország

A Horvát Demokratikus Közösség befolyása alá kerül a regionális sajtó?

Avatar photo

Közzététel:

a megjelenés dátuma

regionális horvát
A kormányközeli Media Solutions hirtelen megtáltosodott, és elindult megmenteni a tönk szélén szédelgő horvát regionális lapokat
play icon A cikk meghallgatása
()
Olvasási idő: 3 perc

A Horvát Újságíró Egyesület (Hrvatsko novinarsko društvo, HND) november 23-án, szombaton nyilatkozatot kért a horvát Gazdasági Versenyhivataltól (Agencija za zaštitu tržišnog natjecanja, AZTN) a Glas Slavonije, a Novi list, a Glas Istre és a Zadarski List tulajdonjogának koncentrációjával kapcsolatban. Az újságírószövetség közlésének értelmében a versenyhivatal válaszolt az Istra24 portál megkeresésére, miszerint augusztus 4-én értesítést kaptak a vállalkozások összefonódásának megvalósítására irányuló szándékról, és felkérték a Media Solutionst, hogy egészítse ki a bejelentést, amelyet még nem nyújtottak be az AZTN-hez szeptember 18-án, amikor a regionális napilapok tulajdonjogának konszolidációjáról szóló szöveget közzétették”.

Mi itt a gond voltaképpen?

A Horvát Újságíró Egyesületet egyrészt a Media Solutions tulajdonosi szerkezete aggasztja – a tulajdonosok egyértelműen a kormánypárthoz kötődnek – másrészt az a tény, hogy annak ellenére, hogy a vállalat pénzügyi nehézségekkel küzd, ezért a Glas Slavonije dolgozóinak fizetése hónapokat késik, és a számlájuk blokkolva van -, most hirtelen terjeszkedésbe kezd.

Ez a horvát kollégák szerint politikai konnotációt kölcsönöz ennek az üzleti tranzakciónak. Arról nem is beszélve, hogy a fúziót a 2024-es szuperválasztási év előtt hajtják végre, amikor megválasztják a kormányt, a köztársasági elnököt és az európai parlamenti képviselőket.

horvát sajtó

Az eszéki Media Solutions többségi tulajdonosa, Oleg Uskoković kifejezetten erős HDZ-s kapcsolatairól ismert (Forrás: LiderMedia)

Gyors vizsgálódásunk eredményeként kiderítettük, hogy az eszéki Media Solutions többségi tulajdonosai Oleg Uskoković kifejezetten erős HDZ-s kapcsolatairól ismert dubrovniki ügyvéd/üzletember és Bojan Divjak, aki annyit tett az emberiségért, hogy a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) egyik alapító tagjának, Vladimir Šeksnek az unokaöccseként látta meg a világot.

A képet – nyilván szándékosan -, még egy kicsit homályosabbá teszi, hogy az üzletben társként rész vesz a szlovák JOJ Media House médiaholding is.

Persze, amíg a Horvát Újságíró egyesület sötét ármányt és cselszövést lát a dologban, Oleg Uskoković a Media Solutions vezérigazgatója egészen másként vélekedik.

Szerinte, a Media Solutions csupa szívjóságból és a polgárok minőségibb tájékoztatását szem előtt tartva vállalkozott a fúzióra.

Oleg Uskoković szerint az akvizíció és a Glas Slavonijevel való jövőbeli egyesülés célja, hogy konszolidálja a regionális napilapokat, miután az elmúlt években számos olyan válsághelyzeten mentek keresztül, amelyek erősen befolyásolták üzleti tevékenységüket, mint például a 2020-as Covid-válság, a papír árának 2021-es rendkívüli emelkedése, és végül az energiaárak 2022-es erőteljes növekedése kétségessé tette fennmaradásukat.

A Media Solutions vezetője valahol július végén, amikor a tranzakcióra sor került, és azt bejelentették a horvát Gazdasági Versenyhivatalnál, hangsúlyozta, hogy a fúzió lehetővé teszi a napilapok számára a gazdasági jövőt egy rendkívül versenyképes környezetben.

horvát sajtó

Bojan Divjak, aki annyit tett az emberiségért, hogy a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) egyik alapító tagjának az unokaöccseként látta meg a világot

Spekuláljunk egy kicsit horvát fejjel!

Minden esetleges félreértés elkerülése végett, a következőket nem tudjuk semmilyen dokumentummal vagy egyéb bizonyítékkal alátámasztani, így akár népmesének is felfogható, amit most mondunk, viszont egyike a valószínű forgatókönyveknek, amelyek szerint az egész lejátszódott.

Az írott sajtót sújtó válságok miatt a regionális lapok igencsak lerongyolódott állapotban voltak, így a választások előtt remek ötletnek tűnt ezek aprópénzért történő felvásárlása.

Erre bármely politikai párt szívesen vállalkozott volna, de Horvátországban az ilyesmit kizárólag csak a kormánypárt tudja végrehajtani.

Természetesen az ügylethez szükséges tőke semmiképpen sem követhető vissza a HDZ-hez, kis millió módja van annak, hogyan lehet pénzt juttatni valakinek akár az állami költségvetésből is, nem beszélve a szövevényes kompenzációkról, ahol valaki megelőlegezi a szükséges pénzt saját számlájáról, hogy máshol igen kedvező feltételek mellett kössön üzletet.

Meg aztán létezik burkolt, vagy szimpla zsarolás, donorhálózat, ígérgetés, fenyegetés, hogy ne soroljuk már tovább a politika eszköztárát.

Akárhogy is volt, az anyagi nehézségekkel küszködő Media Solutions egy pillanat alatt megtáltosodott, és elindult megmenteni – külföldi (szlovák) partnerével közösen :o) – a tönk szélén álló horvát regionális lapokat.

A kérdés most csak az, és lényegében ez áll a Horvát Újságíró Egyesület aggodalmának hátterében, hogy milyen sors vár a most “kézhez vett” regionális sajtóra.

A legjobb esetben hasznos kis fogaskeréknek bizonyulnak, ha a kormánypárt továbbélteti őket némi állami segéllyel, viszont az is előfordulhat, hogy a választások után a felszámolás vár rájuk, bár ez nem lenne bölcs dolog, lévén, hogy ezúton olyan területekre sikerült a kormánypártnak betörnie a Glas Istre és a Novi list révén, mint Fiume, vagy Isztria, ahol az ellenzék volt és van hatalmon.

Tetszett a cikk?

Osztályozd a csillagokkal!

Átlag: / 5. Szavazatok:

Ha tetszett ez a cikk,

kövess bennünket ezeken a csatornákon:

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

Segíts nekünk, hogy jobb cikkeket írjunk,

Ezért mondd el a kifogásod

Az olvasás folytatása

KÖVETÉS

A BALK Hírlevele


Azonnali értesítés

Meteorológia

A szerző cikkei

Könyvek kedvezménnyel

B.A. Balkanac

Balkanac

in english

Könyvek kedvezménnyel

Tíz nap legjava