Románia
PÁRTELNÖKÖK KLUBJA: 1+2 pártelnöki csatársor, avagy ki üljön fel elsőként a román kormányzati ringlispílre?

Mintha nem is a kormány, hanem a pártelnökök klubjának megalakításán munkálkodnának Romániában, ahol még mindig folyik a tülekedés a miniszterelnöki posztért. Az RMDSZ elnöke szerint a Bukarestben létrehozandó nagykoalíciós kormány csak akkor lesz működőképes, ha valamelyik pártelnök tölti be a miniszterelnöki posztot, a másik két párt elnöke pedig miniszterelnök-helyettesi tisztséget vállal a kormányban.
A “legigazibb pártelnök”
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke az 1+2 felállású kormányról szóló elképzeléssel kapcsolatban kedden beszélt a magyar közmédiának, miután Florin Cîțuval, a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökével, valamint Marcel Ciolacuval, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetőjével tárgyalt a közös kormányprogram még vitás kérdéseiről.
Az RMDSZ elnöke ezt a “kormányzati csatársort” a következőképpen indokolta:
– A koalíciós egyeztetéseken a közpolitikák irányát, a parlamenti együttműködést kell majd hétről hétre megbeszélni, a döntéseket azonban a kormányon belül kell meghozni, nem lehet arra várni, amíg a kormánytagok a pártvezetéssel konzultálnak. Ahhoz, hogy a kormányzat jól működjön, a koalíciós pártok elnökeinek kell a kormányt vezetniük.
Kelemen Hunor szerint azért sem lenne jó más felállással próbálkozni, mert egy másik tisztségviselő kinevezése később az illető párton belül feszültségeket okoz.
Ehhez azonban hozzá kell tenni, hogy a jelek szerint maguk a pártvezetők sem nagyon tudnak kiegyezni, hogy ki legyen a “legigazibb pártelnök”, aki betölti a kormányfői posztot.
Az RMDSZ elnöke szerint mivel mindkét román párt igényt tart a kormányfői posztra, felmerült az a megoldás, hogy egymást váltva töltsék be a tisztséget.
– A rotációs elvet többnyire elfogadhatónak tartják, viszont nagy a gyúródás, hogy ki ugrik fel elsőként a ringlispílre
– mondta Kelemen Hunor, aki egy korábbi fordulóban azt is felajánlotta, hogy magyar miniszterelnöke legyen Romániának, bár ehhez most már nem ragaszkodik.
A legkisebb pártelnök
Arra a kérdésre, hogy “helycserés miniszterelnökösködésben” az RMDSZ is részt venne-e, Kelemen Hunor azt mondta:
– Ez így lenne elvszerű, de tisztában van azzal, hogy egy magyar nemzetiségű kormányfő kinevezését sokan előítéletekkel fogadnák Romániában, az RMDSZ pedig a legkisebb pártként nem támasztott olyan feltételt, hogy csak akkor vesz részt a koalícióban, ha ő adhatja a miniszterelnököt.
Az RMDSZ elnöke beszámolt arról is, hogy nehezen haladnak az egy hete kezdődött kormányalakítási tárgyalások. Eddig a közös kormányprogram kialakításán dolgoztak, de ezt sem sikerült még lezárni, mert komoly szemléletbeli különbségek vannak a pártok között. Egyebek között az adópolitikáról, a szociális juttatásokról folyik a vita.
Abban ugyanakkor egyetértenek, hogy a törvény által előírtnál jelentősebb nyugdíjemelésre van szükség, de további költségvetési elemzések kellenek még, hogy megállapodhassanak ennek mértékéről.
Az RMDSZ a kisnyugdíjasokat akarja védeni oly módon, hogy járandóságukat legalább az infláció mértékével emeljék, a gyermeknevelési támogatás terén pedig új – adókedvezményekre épülő – megközelítést javasolt.
Az RMDSZ elnöke szerint az országnak sürgősen teljes jogkörű kormányra van szüksége, amely költségvetés-kiigazítást hajthat végre, kidolgozza és a parlament elé terjeszti a jövő évi büdzsé tervezetét, de félő, hogy az egyeztetések további elhúzódása most már nem az álláspontok közeledéséhez, hanem a “repedések” elmélyüléséhez vezet.
A megoldatlan problémák és feszültségek miatt Kelemen Hunor kizártnak tartja, hogy – az eredeti célkitűzéseknek megfelelően – még ezen a héten a parlament elé terjesszék az új kormány programját és névsorát : erre az RMDSZ elnöke szerint jövő hét elején kerülhet sor.

-
Magyarország6 nap telt el azóta
Lázadoznak a kamionosok Kelebiánál, a szerbek a magyar vámosokat hibáztatják
-
Szerbia7 nap telt el azóta
A szerb elnök szerelmes Giorgia Meloniba(?) és a magyar zászló esete
-
Szerbia3 nap telt el azóta
SZERB SZUVERENITÁS: A szerb médiahatóság elnöke náci egyenruhában jelenítette meg magát
-
Bosznia2 nap telt el azóta
MEGY A PARA: Helez kitart amellett, hogy az oroszok Boszniában paramilitáris erőket képeznek ki