Connect with us

Földrengés

TÉGLA VAGY KÉSZHÁZ: A föld reng, a segély érkezik, de mi lesz az újjáépítéssel?

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Cikk meghallgatása

A közép-horvátországi Petrinjában és környékén még mindig vannak erős utórengések, szombaton is volt egy 3,4-es erősségű. A tavaly év végi katasztrofális földrengés óta a fedél nélkül maradt emberek nagy részét sikerült valamilyen formában elszállásolni. A kormány már az újjáépítési terveken dolgozik, de úgy látszik, hogy a legnagyobb probléma ezúttal – tájainkon teljesen szokatlanul – nem a pénz lesz, hanem az építőipari kapacitások hiánya.

Munkaerőhiány

Bár a foglalkoztatottak száma alapján a feldolgozóipar és a kereskedelem után a horvát építőipar a harmadik legnagyobb munkáltató az országban – illetve a negyedik, mert Horvátországban az állam ad kenyeret a legtöbb embernek – a szektor mégis krónikus munkaerőhiánnyal küzd.



A külföldiek munkavállalásával kapcsolatos 2020-as kvóták alapján – amelyeket időközben a parlament eltörölt – az építőipar 33 ezer külföldi munkás foglalkoztatására tarthatott igényt, de ebből 9,5 ezer kihasználatlanul maradt.

A munkaerőhiányt – amiről a BALK már tudósított – jelentős mértékben súlyosbítja az ex-jugoszláv térségről történő kivándorlás.

A horvát építőiparban hagyományosan sok bosznia-hercegovinai, szerbiai munkás dolgozott, de ezek legnagyobb része elvándorolt nyugatra, főként Németországba.

A Horvát Gazdasági Kamara adatai szerint az építőipar az utóbbi években főleg Ukrajnából és Indiából, illetve egyéb ázsiai országokból importált munkaerőt, ám még nem világos, hogy ezekből a forrásokból ki tudják-e elégíteni az igényeket tekintettel a földrengés után megnövekedett keresletre.

Készházak

Mirjana Čagalj, a Horvát Gazdasági Kamara építőipari szektorának alelnöke, óvatosan derülátó ebben a kérdésben.

A Večernji listnek nyilatkozva annak a reményének adott hangot, hogy a cégeknek sikerül megtartaniuk a külföldi munkaerőt, illetve, hogy ezen felül még újabbakat is tudnak mozgósítani.

– Az újjáépítés még nem indult be, de a cégek már megkezdték az előkészületeket. Értesüléseink szerint az újjáépítés folyamán, a tájainkon eddig nem nagyon használatos házgyári megoldásokat is hasznosítják, kész elemeket, falakat, födémeket szerelnek össze a helyszínen. Miután ezek az épületek rendelkeznek minden létező bevizsgálási bizonyítvánnyal, nem lehet gond a felhasználásukkal. Ez jelentős mértékben csökkenteni tudná a munkaerő-szükségletet, illetve felgyorsíthatja az újjáépítést

– mondta Čagalj.

Szociális jelleg

A Horvát Munkaközvetítő Intézet közmunkák szervezését jelentette be Sziszek- Monoszló megyében. Hírek szerint 500 személyt szeretnének alkalmazni a közmunkák során, akik huzamosabb ideje kiszorultak a munkaerőpiacról. De ha nagy lesz az érdeklődés, ezt a számot akár növelhetik is.

Davorko Vidović sziszeki parlamenti képviselő véleménye szerint ennek az intézkedésnek főként szociális jelentősége lesz, ám szerinte ez nem oldja meg az építőipar problémáit.

– Ezt az 500 embert a romeltakarításon kívül, másra nem nagyon lehet alkalmazni. Az építőiparnak képzett szakmunkásokra, kisegítőkre van szüksége, és ezt Horvátországon belül nem tudjuk biztosítani.

A Večernji list értesülései kissé árnyaltabbá teszik a képet, a napilap ugyanis a zagorjei montázsházgyártó cégnél készített riportot, és ennek tulajdonos-igazgatója azt mondta, hogy a munkaerővel nincs gond, ha az embereknek tisztességes béreket hajlandók fizetni.

Josip Mihalić elmondása szerint cége a székhelye körüli 20 kilométeres körzetben gond nélkül talál megfelelő munkaerőt, mivel a szakmunkások és a munkavezetők bére meghaladja a havi 1500 eurót.



Magyarország

B.A. Balkanac

Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

BALK Magazin
.
sitemap