Horvátország
A SAJTÓ A HIBÁS: Állítólag csak az üres dobozokat lovagolta meg, de azért őszinte bocsánatot kért

A horvát közegészségügyi intézet igazgatója bocsánatot kért, mert ráült a Pfizer által küldött dobozokra. Krunoslav Capak miután átvette a két dobozt, megpihent rajtuk egy kicsit. A képeket az intézet honlapján tették közzé, majd a heves reakciók hatására nem sokkal később le is vették onnan.
Nem úgy volt az
Először egyik közeli munkatársnője kelt a közegészségügyi intézet igazgatójának védelmére, aki szerint a dobozok már üresek voltak, amikor Capak megpihent rajtuk.
A képekből nem derül ki, hogy Capak csak az egyik dobozt használta szék helyett, vagy mindkettőt „meglovagolta”. De nem a szám, hanem a gesztus vitatott.
Ezt követően az igazgató közleményben kért „őszinte bocsánatot”, és ő is megismételte, hogy a dobozokban már nem volt vakcina, amikor rájuk telepedett.
– Olyan emberként, aki hazánk sok más polgárához hasonlóan őszintén örült a várva várt védőoltásnak, nem szeretném, ha egy fénykép beárnyékolná annak a pillanatnak a nagyságát, hogy a Covid-19 vakcina első szállítmánya végre megérkezett Horvátországba
– jegyezte meg Capak, majd elmagyarázta, hogy az oltási, vagyis inkább az „ülési rend” alkalmazására azután került sor, miután a dobozokban lévő vakcinákat a megfelelő helyen tárolták.
– Az látható az egyik képen, amely a sok közül a nyilvánosság számára hozzáférhetővé vált, hogy leültem egy dobozra, amelyben akkor már nem volt oltóanyag, és az ujjammal a doboz címkéjére mutattam. Akkor az járt a fejemben, hogy itt van, végre megérkezett! Itt van!
– szögezte le közleményében a közegészségügyi vezető.
Annak fejtegetésébe nem érdemes belemenni, hogy az öröm és a diadal jeleként nem lett volna logikusabba a magasba emelni az üres dobozt, mint maga alá gyűrni.
Visszatámadott
Miroslav Capak láthatóan megsértődött, és azonnal vissza is vágott.
– Sajnálom, hogy ez a fotó a média számára fontosabbá vált, mint maga a hír, hogy a vakcina megérkezett Horvátországba, valamint az a számos más fotó, amelyekről szabadon elmondhatjuk, hogy a történelmi pillanatról tanúskodnak. Azt is látom, hogy ezzel alkalom nyílt arra, hogy a médiában megjelenjenek azok, akiknek nincs mondanivalójuk a saját tevékenységükkel kapcsolatban, így mindenről és mindenki másról beszélnek
– jegyezte meg a horvát közegészségügyi intézet igazgatója, aki szerint a szóban forgó fotó, vagy netalán kettő, „érdemtelenül” került a figyelem középpontjába.
– Őszinte bocsánatot kérek azoktól az olvasóktól és emberektől, akikben ez a fotó, és a médiában történt értelmezése, téves benyomást keltett
– verte el a port a sajtón a horvát közegészségügyi vezető közleménye végén.
Arról nem szól a fáma, hogy ezt álló helyzetben, vagy ülő helyzetben tette-e.

Horvátország
SZLAVÓNORSZÁG: Hétvégi csipetkék „öreganyám gerendájáról” és egyéb furcsaságokról

A tapasztalat azt mutatja, hogy az aki nem tud egy csipetkét lazítani, az nem sok jóra számíthat az életben. A szakadatlan görcsöléstől ragad rá mindenféle nyavalya, akármilyen „egészséges” életmódnak hódol is különben. Einstein után szabadon: sokkal olcsóbb és kellemesebb pár sört legurítani a haverokkal a sarki kocsmában, mint pszichiáterhez járni. A BALK a technológia jelen fejlettségi állapotából következően még nem tud megfelelő alkoholos italokkal szolgálni kedves olvasótáborának, viszont annyit megtehetünk, hogy alkalomadtán némi komolytalansággal tegyük vidámabbá a hétvégét.
Eszéki napilap Kínában
A furcsaságok között előkelő helyen szerepel, hogy a nemrégiben az eszéki Glas Slavonije (Szlavónia Hangja) napilap kínai tudósítója Ina Stašević a pekingi China Daily napilap szerkesztőinek bemutatta a regionális horvát napilapot, a jövőbeni együttműködés reményében.
Bármennyire furcsának tűnik is a hír, mégsem nélkülöz minden logikát, mert az Eszéki Egyetem már évek óta jó kapcsolatokat ápol a Huaweijel, és a szlavóniai üzletemberek is már egy ideje próbálkoznak a kínai piacon, például az eszéki sörgyár, vagy a Žito élelmiszeripari kombinát.

Az APM Terminals és a helyi Energia Naturalis (ENNA Logic) vállalat megkapta a koncessziót a fiumei konténerterminál kiépítésére (Forrás:
WorldCargo News)
Ha már Szlavónországnál tartunk, a vukovári gázmogul, Pavao Vujnovac Energia naturalis (ENNA) csoportosulása megkezdte az előkészületeket a tőzsdei bejegyzésre.
Hogy melyik tőzsdéről van szó, pillanatnyilag még nem tudni, de egyes híresztelések szerint akár a Zágrábi Tőzsdén is jegyezhetik az ENNA részvényeit, ami jelentős mértékben megnövelhetné a nem túl jelentős horvát tőzsde forgalmát, lévén hogy az ENNA meghirdetett befektetései meghaladják az egy milliárd eurót.
A vállalat jelentős projekteket fejleszt a megújuló energiaforrások, elsősorban a nap- és geotermikus energia szegmensében, de folytatódnak a vasúti teherszállításon és a kikötőkön keresztül történő szállítás és logisztika fejlesztésébe történő beruházások is, különösen a stratégiailag fontos Rijeka Gateway projekt révén, amelynek célja, hogy Fiume új közép-európai logisztikai csomóponttá és az Adria legfontosabb konténertermináljává váljon.
Öreganyám gerendája
A nyári székhelyemhez képest a szomszédos faluban, Babina Gredában – szó szerint fordításban Öreganyám gerendája, Google-magyarul pedig Babagerenda, de valójában a greda jelentése itt nem gerenda, hanem a környezetéhez képest magasabban fekvő területet jelenti – az ENNA Geo húsz év után feltámasztotta az itt található termálvizes furatokat.

Az elmondottak „képi nyelvre” lefordítva (Forrás: Županjac.net)
A HINA horvát hírügynökség jelentése szerint az ENNA Geo szakértői négy hónapos, időjárási és egyéb problémákkal való küzdelem után biztonságos munkaterületet készítettek elő a hidrodinamikai mérésekhez a Babina Greda 1 furatnál, Nikola Legčević projektmenedzser pedig megerősítette a mező nagy geotermikus potenciálját.
A HINA ugyan nem tért ki erre, de mi azzal bővítjük ki az információt, hogy a tulajdonképpeni nagy durranás a Babina Greda 2 furat, ahol 3,5 kilométeres mélységben 2002-ben 170 fokos termálvizet találtak.
Ez ugyanis kifizetődővé teszi az esetleges, akár 65-80 megawatt teljesítményű geotermális erőmű kiépítését is. A projekt ez idáig azért hevert az íróasztal fiókjában, mert a geotermális erőművek építése roppant drága, és ha nem lenne a jelenlegi európai energiaválság, valószínűleg nem is foglalkoznának vele.
Konkrétan 1 MW költsége 6-8 millió euró körül van, ami azt jelenti, hogy egy 10 MW-os erőmű kiépítése 60-80 millió euróba kerül. Viszont ez megbízható, tiszta energiaforrás és a meleg víz az energiatermelés mellett, tovább hasznosítható, lakossági, vagy gazdasági célokra értsd: lakások, melegházak fűtése. Ha már így elérkeztünk a környezetvédelemhez, leírom azt is, amin már egy ideje morfondírozom.
Zöldek-e a zöldek?
Ahogy múlik az idő, egyre inkább arra a véleményre hajlok, hogy a zöldek politikai pártként leginkább attól zöldek, hogy elképesztő zöldségekkel traktálják az embereket.
Például Németországban csakazértis leállítják az atomerőműveket, de ezerrel hajszolják a szénmel működő hőerőműveket. Meg akarják szüntetni a függőséget az orosz földgáztól, és ennek érdekében kialakítják a függőséget az egyéb helyekről származó, jóval drágább gáztól.

Kapcsolódó cikk
A TUDÓSÍTÓ VISSZAVÁG: Kinek az ángyikája elfogult, továbbá megawattok a föld mélyéről
Valahogy senki sem veszi a fáradtságot, hogy elmagyarázza a tisztelt publikumnak, hogy miután nem rendelkezik számottevő saját energiaforrással, Európa még egy jó ideig külső forrásoktól függ, és a legtöbb amit megtehet, hogy több forrásra támaszkodik.
Ha már a zöldeknél tartunk, hogy fér össze a környezetvédelemmel a háborúság támogatása? Ha belegondolunk és miért ne gondolnánk bele, kevés olyasmi van ami jobban ártana környezetünknek, mint a harci tevékenység.
Elég csak arra gondolni, hogy a francia-belga határ mentén Verdun közelében még mindig – több mint száz évvel az I. világháború után – létezik az úgynevezett „vörös övezet” ahol a talaj annyira szennyezett az elpufogtatott robbanóanyagtól, harci gázoktól, egyéb „finomságoktól”, hogy máig is veszélyesnek számít.
Törődik ezzel Annalena Baerbock? Nem úgy néz ki.
-
Koszovó4 nap telt el azóta
KOSZOVÓI ELNÖK: Szerbiának nincs helye az európai nemzetek között, plusz 1 kecske
-
English6 nap telt el azóta
HYPOCRITICAL PROTEST: 52 Serbian and 41 KFOR soldiers injured in Kosovo, including Hungarians
-
Szlovákia4 nap telt el azóta
GLOBSEC 2023: Szlovák biztonságpolitikai fesztivál, amelyre az egész világ odafigyelt
-
Szerb Köztársaság1 nap telt el azóta
Dodik Moszkvába utazgat, mégis kap pénzt az Európai Uniótól