SZIGETLAKÓ LEHET: A lastovoi ajánlattal bárki élhet állampolgárságtól függetlenül

Olvasási idő: 1 perc

Nemrégiben azzal az elmés megállapítással leptük meg a BALK olvasóit, hogy tengerpartra nemcsak születni lehet. Fel is hoztuk a Splittől mintegy kilencven kilométerre lévő Lastovo példáját, ahol a helyi római katolikus egyház kezdeményezésére a szigetre költöző családok négyzetméterenként 10 lipáért, vagyis 50 forintnak megfelelő összegért bérelhetnek mezőgazdasági földterületet. A feltétel csupán az, hogy a bérlők valóban odaköltözzenek, ott éljenek és gazdálkodjanak. A lehetőség több olvasónk figyelmét is felkeltette, ezért utánajártunk a dolognak, és az alábbiakat tudtuk meg.

Az ajánlat mindenkire vonatkozik

Az ügyben telefonon kerestük fel a helyi önkormányzatot. Kérdésünkre a lastovoi önkormányzat munkatársa elárulta, hogy az ajánlatot nem kötötték semmiféle állampolgársághoz, ám miután egyházi projektről van szó, ezért az egyház dönti el, hogy kinek ítéli oda a földterületet.

Az önkormányzatnál tájékoztattak bennünket arról is, hogy a horvát törvények értelmében csak azok bérelhetnek ingatlant az országban, akik legálisan tartózkodnak Horvátország területén.

Ez az EU-tagállamok esetében nem jelent különösebb problémát, de más országok polgárainak rendelkezniük kell letelepedési engedéllyel ahhoz, hogy bekapcsolódhassanak a katolikus egyház által meghirdetett akcióba.

Koronamentes övezet

Lastovo elszigeteltsége ellenére is vonzó lehet az új potenciális lakosok számára, mivel még mindig koronavírus mentes területről van szó.

Ez nem csoda, hiszen a mindentől távol eső szigetre csak komppal vagy hajóval lehet eljutni.

A dél-nyugat adriai szigeten egyébként az utóbbi időben egyre inkább fellendülőben van a turizmus. [quads id=4]

A Slobodna Dalmacija horvát lap szerint Lastovon valóságos „bébibumm” tapasztalható, de ennek ellenére van még kiaknázatlan lehetőség.

Mindennek tudatában, ha bárki is úgy érzi, hogy szívesen leköltözne az Adriára, és készen áll egy kis kalandra, akkor Lastovo remek lehetőséget kínál.



SZIGETLAKÓ LEHET: A lastovoi ajánlattal bárki élhet állampolgárságtól függetlenül SZIGETLAKÓ LEHET: A lastovoi ajánlattal bárki élhet állampolgárságtól függetlenül balkanac nagy
2021

Kövess bennünket a Facebookon!