Connect with us

Egészségügy

HÁZI KARANTÉN: Az egészségiügyi miniszter is összeszedte a vírust, pedig vigyázott

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Hiába egészségügyi miniszter valaki, a vírust ez nem érdekli. Ezért kellett házi karanténba vonulnia Vili Berošnak is. A horvát egészségügyi miniszter az izolációból azt üzenete, hogy nem könnyű megbetegedésről van szó, azokra a találgatásokra azonban nem adott egyértelmű választ, hogy karácsonyra lesz-e vakcina, mint ahogy azt egy horvát szakértő reméli.

Vili Beroš az izolációból nyilatkozott az egészségi állapotáról a horvát RTL televíziónak.


– Ma kissé alacsonyabb a lázam, be kell vallanom, hogy elég magas volt, elismerem, hogy nem könnyű betegség ez. De hiszek abban, hogy minden rendben lesz. Követem az orvos utasításait. Az állapotom lehetővé teszi, hogy kommunikáljak a munkatársaimmal, a miniszterelnökkel és a miniszterelnök-helyettessel, és mindenki mással

– jelentette ki Beroš, akitől azt is megkérdezték: tudja-e, hogy hol fertőződött meg?

-Állandóan maszkot viselek, de kesztyűt nem, mert allergiás vagyok. Sajnos, a minisztériumban több olyan tárgyaló is van, ahol nincs lehetőség szellőztetésre. Mindenesetre, megpróbáltam megvédeni magam, de nem sikerült

– mondta a horvát egészségügyi miniszter, aki ismételten kifogásolta, hogy az emberek nem viselik a maszkot, és továbbra is összejöveteleket tartanak.

– Vezethetünk be szigorúbb intézkedéseket, de ha az emberek nem viselnek maszkot és magánösszejöveteleket tartanak…, itt a lehetőség a felelősség megmutatására

– hangoztatta Vili Beroš, aki ezzel arra utalt, hogy a horvát rendőrség két szórakozóhelyen ütött rajta Zágrábban, amely a megengedettnél tovább működött. A két razzia során összesen 239 embert igazoltattak, akik közül egy 23 éves fiatalember pozitív volt.

A beszélgetés során felmerült az is: reális-e, hogy karácsonyig megérkezik a vakcina Horvátországba.

– Csatlakoztunk minden európai kezdeményezéshez, hogy idejében megvásároljuk a vakcinákat a különböző gyártóktól. Államként mindent megtettünk. Most minden a gyártókon múlik

– válaszolta a horvát egészségügyi miniszter a védőoltással kapcsolatos kérdésre.

Horvátországban az utóbbi huszonnégy órában 3573 személy volt pozitív a tesztelések során, 47 pedig elvesztette a harcot a vírussal. A kórházakban 1981 személyt ápolnak, ebből 213 van lélegeztetőgépen.

Horvátországban egyébként vasárnaptól, november 22-től újabb szigorítások lépnek életbe, amelyek szerint bezárják a játékterméket, a kaszinókat és az éjszakai szórakozóhelyeket, valamint csökkentik az esküvőkön és az egyéb összejövetelen engedélyezett résztvevők számát.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország6 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság6 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia2 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró3 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátországban van egy két cementgyár, amely szemétégetőként is működik. A tervek szerint a komoračnoi Holcimban égetnék el a gospići hulladékot, ha ezt a tiltakozók esetleg nem akadályozzák meg
Horvátország1 nap telt el azóta

Szemétégető erőművek: Horvátország négy létesítményt tervez
A szemétből energia lehet, de a horvát hulladékpolitika körül leginkább az indulatok szabadultak el

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró4 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

Haladó körökben Raša Nedeljkov, a CRTA választásmegfigyelő szervezet programigazgatója sajtótájékoztatón ismertette a szerbiai választásokkal kapcsolatos megállapításokat
Szerbia4 nap telt el azóta

A független választási megfigyelő Vučićék legnagyobb ellensége?
A hatalom a független választási megfigyelőket támadja, a CRTA pedig tovább számolja a szabálytalanságokat

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap