Connect with us

Járvány

MÁR MAJDNEM KATASZTRÓFA: Egyre többen betegednek meg Szerbiában, tízzel kell szorozni a hivatalos adatokat

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Dr. Predrag Kon epidemiológus, a szerbiai válságstáb egyik tagja, kijelentette, hogy a megbetegedések számának csökkenésére számított a héten, de ennek éppen az ellenkezője következett be.

Elmondása szerint az utóbbi egy napban csak Belgrádban 1430 fertőzöttet regisztráltak, ami lényegesen több, mint az egész előző hét során, amikor ez a szám a napi 1000 és 1200 között mozgott.


Az epidemiológus szerint a szerbiai és a külföldi tudományos értekezések is arra utalnak, hogy jóval többen fertőződnek meg, mint ahány megbetegedést hivatalosan feljegyeznek.

– Kezdetben öt és tíz közötti szorzót használtunk a beteg valódi számának megállapítására, de miután elkészültek az epidemiológiai tanulmányok, ma már 10 és 20 közötti szorzóval számolunk

– nyilatkozta a szerb epidemiológus, aki szerint ha ezer fertőzöttet regisztrálnak, akkor az azt jelenti, hogy napi szinten tízezer új beteg van.

Kon a szerbiai állami televíziónak nyilatkozva arra figyelmeztetett, hogy Szerbia közel áll a katasztrófához, amikor az embereket már nem lesz hol kezelni.

Szerinte kórházi ágyak kiürítésére is sor kerülhet, hogy legyen hely a legveszélyeztetettebbek számára.

– Ez a hullám azonban olyan nagy, hogy nem szabad csodálkoznunk azon, ha a következő időszakban katasztrofális epidemiológiai helyzet alakul ki, és nem lesz elegendő ágy az emberek elhelyezésére. Nem azért mondom ezt, hogy bárkit is riogassak, csak reagálok. Nem állunk túl messze ettől a helyzettől

– szögezte le a szerb epidemiológus, aki hozzátetette, hogy meg kell állítani a vírust, különben a „vírus állítja meg az embereket”.

Szerinte a jelenlegi helyzetben elméleti esély sincs a vészhelyzet bevezetésére, mivel ennek nincsenek meg a jogi keretei, és mert az eddigi intézkedéseket sem sikerült betartatni.

– Ha nincs lehetősége arra, hogy érvényt szerezzünk a legbanálisabb intézkedéseknek, akkor hogyan beszélhetnénk bármi másról. Teljesen érthetetlen számomra, hogy még mindig vannak emberek, akik azt állítják, hogy a vírus nem létezik

– méltatlankodott a szerb epidemiológus, aki nem tudja felfogni, hogy „ennyi tanú” sem elegendő ahhoz, hogy a kételkedőket meggyőzze a vírus létezéséről.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország6 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság6 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia2 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró3 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátországban van egy két cementgyár, amely szemétégetőként is működik. A tervek szerint a komoračnoi Holcimban égetnék el a gospići hulladékot, ha ezt a tiltakozók esetleg nem akadályozzák meg
Horvátország1 nap telt el azóta

Szemétégető erőművek: Horvátország négy létesítményt tervez
A szemétből energia lehet, de a horvát hulladékpolitika körül leginkább az indulatok szabadultak el

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró4 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

Haladó körökben Raša Nedeljkov, a CRTA választásmegfigyelő szervezet programigazgatója sajtótájékoztatón ismertette a szerbiai választásokkal kapcsolatos megállapításokat
Szerbia4 nap telt el azóta

A független választási megfigyelő Vučićék legnagyobb ellensége?
A hatalom a független választási megfigyelőket támadja, a CRTA pedig tovább számolja a szabálytalanságokat

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap