Connect with us

Migráció

VISSZA DÉLRE: Több mint háromszáz migránst szállítottak el Szabadkáról Szerbia déli részébe

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

A rendőrség és a csendőrség kíséretében több mint 300 migránst szállítottak el a preševoi befogadó központba, de így is további 160 migráns maradt a helyi központban – írja a subotica.com szabadkai hírportál, amelynek az értesülései szerint a migránsok áttelepítését a szabadkai polgármesterrel és a helyi rendőrparancsnokkal folytatott nemrégi megállapodás alapján hajtották végre. Elképzelhető, hogy a migránsok elszállítása Szabadkáról a magyar külügyminiszter két nappal későbbi belgrádi látogatásával hozható összefüggésbe.

A Szerbiai Menekültügyi és Migrációs Hivatal közlése szerint a múlt héten egyetértés született abban, hogy tehermentesíteni kell Szabadkát a migránsoktól, főleg ami a helyi befogadó központot illeti.


A hivatal szerint ez csak egy akció volt a sok közül, miután tudatában vannak annak, hogy Szerbiának erre a részére állandó nyomás nehezedik.

– A megállapodás szerint a szabadkai befogadó központból 144, a központ környékéről pedig további 160 migránst hat busszal vitték át az ország déli részében lévő preševoi központba. Maszkokat és vizet kaptak. A migránsokat a rendőrség és a csendőrség kíséretében szállították el

– közölte a szerb hivatal, amely szerint további 160 migráns marad a szabadkai befogadó központban.

Ezek a migránsok Szíriából, Algériából és Líbiából érkeztek, és mindannyian Nyugat- Európa országaiba akarnak menni.

A migránsok azonban már hónapok óta nem léphetik át törvényesen a magyar államhatárt, miután a magyar hatóságok a koronavírusra való tekintettel az utolsó, minimális lehetőséget is megvonták tőlük.

A járvány kitörése előtt Magyarország munkanapokon összesen két migráns engedett be az országba két beléptető kapun keresztül.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

English

.
sitemap