Connect with us

Koronavírus

AMERIKÁBÓL JÖNNEK: A szerbiai nagykövet szerint közel hétszáz szerb szeretne hazatérni az Egyesült Államokból

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Szerbia amerikai nagykövetének nyilatkozata szerint körülbelül 670 szerbiai állampolgár jelezte, hogy szeretne visszatérni a hazájába.

Matkovics György a belgrádi Pink Televízióban elmondta, hogy a New York-i és a chicagói konzulátusokon összeállították az érdeklődők listáját.


A nagykövet arról is beszélt, hogy a múlt héten 236 kis- és középiskolás, valamint egyetemista térhetett haza Szerbiába az Egyesült Államokból.

Hozzátette, hogy most a kint rekedt turisták és a munkavállalók, főleg a tengerjáró hajókon dolgozók szeretnének hazautazni.


[totalpoll id=”7306″]

Matkovicsnak nincsenek információi arról, hogy az Egyesült Államokban élő szerb állampolgárok közül bárki is megbetegedett volna a koronavírus következtében.

Elmondása szerint jó az együttműködés az amerikai külügyminisztériummal, amely értesíti azokat az országokat, amelyeknek az állampolgárai megfertőződnek.

Az Egyesült Államokban tomboló járvány következtében eddig több mint 550 ezer embernél diagnosztizálták a koronavírust, a halottak száma megközelíti a 22 ezret.

A koronavírus-járvány kirobbanását követően Szerbia közel 400 ezer állampolgárát fogadta vissza, akik főleg Németországból, Ausztriából és Olaszországból tértek haza.

Matkovics Györgyöt 2014-ben nevezték ki Szerbia washingtoni nagykövetévé.

A kinevezés előtt Matkovics Aleksandar Vučić jelenlegi szerb elnök, akkori miniszterelnök külpolitikai tanácsadója volt.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország5 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság6 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia1 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró2 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátország számára a találkozó lehetőséget kínál arra, hogy a mediterrán kérdéseket az európai napirend előterébe helyezze, miközben megerősíti diplomáciai szerepét a régióban, beleértve az EU költségvetésének alakítását is - legalábbis ez az a kormányközeli optimista álláspont, amellyel a CroatiaWeek portál az internetet beragyogja
Horvátország7 nap telt el azóta

Az EU költségvetéséről tanácskozik Dél-Európa Splitben
Splitben a mediterrán kilencek már a brüsszeli nagy meccsre melegítenek: pénzről, bővítésről és a Nyugat-Balkánról egyeztetnek

Éjszakai vonatozás: befejeződött a Budapest-Belgrád vasútvonal csúcsmenetrendi terhelést szimuláló tesztelése - számolt be róla a Facebookon Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, amire a belgrádi Vreme is reagált
Magyarország7 nap telt el azóta

Miért félnek a magyarok utasokat felengedni a Sólyomra?
A Sólyom repülne, de egyelőre utasok nélkül: Magyarország teszteli a Belgrád–Budapest gyorsvasutat

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró3 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap