Vučić és Orbán biliárdozott egyet, az utóbbi szívott egy kis friss levegőt Belgrádban. Erről számolt be a szerb kormányközeli Informer, amelynek a főszerkesztője a napokban telesírta a szerb baráti médiát amiatt, hogy heteken belül börtönbe vonul, de ez most nem tartozik ide.

Két mondat a biliárdról

A szerb elnök és a magyar miniszterelnök biliárdozásáról annyi derült ki, hogy egyiket Orbán, a másikat pedig Vučić nyerte, jóbarátok között így az „igazságos”, mondhatnák, akik pikírtkedni szeretnének.

– írta az elnöki Instagramon Vučić. A bejegyzés majdnem ugyanannyi szívecskét kapott, mint a NATO-légicsapások kezdetének 24. évfordulója alkalmából tartott zombori nagygyűlésről készült két fotó.

Valószínűleg a nagygyűlés hatása alatt lehetett az az „oktondi csápoló”, aki megjegyezte, hogy „bravó Orbánnak, Magyarország az egyetlen uniós ország, amely nem bombázott minket”, és ezt 22 ember kedvelte is. Így terjed Magyarország jóhíre Szerbiában!

– tette hozzá még Vučić az Instagramon a fent már említett egy mondathoz.

Orbán a közösségi médiában

Eközben a magyar miniszterelnök a Facebookon csak három szót csatolt a biliárdos fényképhez, miszerint „magyar-szerb rangadót” vívott, miután Brüsszel után felkereste Belgrádot, hogy találkozzon Vučićtyal.

Orbán a Twitteren már némileg bőbeszédűbb volt.

– írta a magyar miniszterelnök a madárkás portálon, amire egy Levente nevű fickó megjegyezte, hogy Belgrádban sok minden van, de a friss levegő sajnos nem tartozik ezek közé.

Több tízezer ember részvételével emlékeztek meg Zomborban a Kis-Jugoszlávia elleni NATO-légicsapások kezdetének 24-ik évfordulójáról, ami jó alkalomnak bizonyult a szerb elnök számára, hogy ismét üzenjen a Nyugatnak, ezúttal egy igencsak ambivalens, gyújtó hangú beszédben. A nagygyűlést azért tartották Zomborban, mert 24 évvel ezelőtt a bombázás első célpontja a város melletti katonai repülőtér volt. A nagygyűléssel párhuzamosan a CNN-közeli N1-es televízió egyik fiatal újságírója a Twitteren arra emlékeztetett, hogy egy évvel a támadást megelőzően, 1998. március 24-én alakult meg az a szerb kormány, amely miatt a Nyugat légicsapásokat mért a Kis-Jugoszláviára, és amelynek a tájékoztatási minisztere éppen a Zomborból „dörgedező” Aleksandar Vučić volt.

Beszéd, erős idegzetűeknek

A szerb elnöktől nem idegen, hogy bizonyos kérdésekről ambivalens kijelentéseket tegyen egyazon beszéden belül, és mivel a beszédek egyre szaporodnak, ennek révén egyre több lesz az ambivalens kijelentések száma is.

– indította a szerb elnök Zombor főterén és sétálóutcáján tartott beszédét. Még mielőbb továbblépnénk, meg kell jegyeznünk, hogy a beszéd nem Szerbiának, hanem a szerb népnek szólt, a szerb elnök ugyanis úgy tekintett a NATO-légicsapásokra, hogy azokat a szerb nép, és nem a Kis-Jugoszlávia ellen hajtották végre.

Vučić többször is elmondta, hogy a Nyugat a szerb népet büntette, és véletlenül sem tért ki annak latolgatására, hogy a légicsapások elődidézéséért milyen felelősség terhelte Kis-Jugoszlávia kormányát, amelynek ő is tagja volt.

A beszéd ezúttal is túllépte annak az országnak a kereteit, amelyeket jelenleg vezet, Zomborban ugyanis szinte teljes létszámban megjelent a boszniai Szerb Köztársaság vezérkara, Milorad Dodikkal az élen.

Gyertyát gyújtottak az áldozatok emlékére, a képen a szerb elnökön kívül a boszniai szerb elnök, a szerbiai parlament elnöke és a szerb miniszterelnök (Forrás: szerb elnöki honlap)

Mindebből következik, hogy Vučić nemzeti utalásokkal, sokan talán úgy mondanák, hogy féligazságokkal tűzdelt nacionalista jellegű beszédet mondott, amellyel ismét szembe állította a szerbeket, sokan azt mondanák, hogy a „szerb világot” a Nyugattal, amellyel azonban csak verbálisan kíván konfrontálódni, mert tudja, hogy ugyanúgy veszíthet, mint azt 1999-ben már megtapasztalta.

Miközben a szerb elnök felrótta a Nyugatnak, hogy kettős mércével mér, a koszovói albánok a felszabadításuk/felszabadulásuk nyitóakkordjaként emlékeztek meg a Kis-Jugoszlávia elleni légicsapások kezdetéről, amely lehetővé tette számukra az elszakadást az elnyomó belgrádi rezsimtől.

Szerbia és Montenegró bombázása a NATO, és annak vezető ereje, az Egyesült Államok számára ugyanakkor megteremtette annak feltételeit, hogy behatoljon az orosz érdekövezetbe, amelynek a szélén támaszpontot hozott létre.

Itt arról sem szabad megfeledkezni, hogy a bombázások idején az akkor még tagköztársaságnak számító Montenegró elnöke az a Milo Đukanović volt, aki április 2-án küzd hazájában a harmadik elnöki mandátumért.

De térjünk vissza a szerb elnök beszédéhez, aminek jobb megértéséhez talán segítséget nyújt a kicsit hosszúra nyúlt bevezető.

A bombázás a nemzetközi jog halála volt

Vučić beszédének egyik alapvető tétele, már nem először, hogy a Kis-Jugoszlávia ellen 24 évvel ezelőtt indított légicsapás végképp a „modern nemzetközi jog halálát hozta”, amiben van némi igazság, ha eltekintünk a nagyhatalmi önkény minden korábbi formájától.

– mondta a szerb elnök, aki szerint a Nyugat előbb a Szovjetuniót döntötte meg, majd következett Jugoszlávia, illetve a diktátumokat elutasító Szerbia.

A szerb államfő szerint a Nyugat „hazudott”, amikor azt állította, hogy a NATO Kis-Jugoszlávia bombázásával „humanitárius katasztrófát” és „népírtást” akadályozott meg Koszovóban, szerinte ugyanis ebben csak azok a szolgalelkű albánok hisznek, akik ma erre építik a karrierjüket.

– mondta a szerb elnök, aki arra emlékeztetett, hogy a Nyugat sutba vágta a nemzetközi jogot, mivel a támadás megindításához nem rendelkezett ENSZ-felhatalmazással.

– próbálta belegondolni a Nyugat szerepébe magát a szerb elnök, aki itt felsorolta, hogy a 24 évvel ezelőtt történt bombázások során a Kis-Jugoszláviában 79 gyermek, 2500 ember vesztette életét, nem csak civilek, hanem katonák és rendőrök is.

– tette fel a kérdéseit a szerb elnök, miközben a közönség bele-bele tapsolt a mondandójába, ami azt is tartalmazta, hogy a Nyugat megpróbálta megtörni a „büszke és dacos” szerbek szellemiségét, de azt eddig még soha nem sikerült elérnie, és ezentúl sem fog sikerülni.

Vučić ezen a ponton megállt egy pillanatra, megjegyezte ugyanis, hogy „ők” soha többé nem akarnak konfliktust az albánokkal, a bosnyákokkal, a horvátokkal és senkivel, még velük, vagyis a Nyugattal sem, akik nagyok és hatalmasok, 19-en támadnak egyre.

A zombori nagygyűlés résztvevői több tízezren lehettek (Forrás: szerb elnöki Instagram)

Aktuális üzenetek a „gazembereknek”

A szerb államfő a zombori megemlékezésnek komoly politikai élt adott azzal, hogy bírálta az Ukrajna területi integritását védelmező Nyugatot, amely 24 évvel ezelőtt nem tartotta tiszteletben Szerbia területi sérthetetlenségét.

Vučić megállapította, hogy jogos Ukrajna területi integritásának védelme, csakhogy a Nyugat nem tartja tiszteletben ugyanennek a jognak az érvényességét egy kis „szabad és szabadságszerető” ország, Szerbia esetében, és nem törődik az ENSZ 1244-es határozatával sem.

A szerb elnök eddig talán most fordult a leghatározottabban szembe a Nyugattal, miután párhuzamot vont a 24 évvel ezelőtt történt események, és a jelenlegi helyzet között.

– jegyezte meg Vučić, aki úgy fogalmazott, hogy ő személy szerint nem kollaterális (járulékos) kárként tekint azokra a civilekre és gyermekekre, akik az 1999. március 24-én este kezdődött bombázás következtében az életüket vesztették.

– mondta igencsak indulatosan a szerb elnök, aki azzal vádolta meg a Nyugatot, hogy a szerbek gerincét és nyakát akarta törni, de hozzátette, hogy élni fog a szerb nép, minden nyugati szándék ellenére.

A magyar kártya

A szerb elnök úgy fogalmazott, hogy a zombori megemlékezésen nemcsak szerbek, hanem romák és bosnyákok, magyarok és más nemzetek tagjai is részt vettek, vagyis mindazok, akik Szerbiát a hazájuknak tekintik.

Vučić megjegyezte, hogy az említett nemzetiségek tagjai 24 évvel ezelőtt együtt éltek át minden borzalmat, és pontosan érzik, hogy az mit jelentett, mert az ugyanúgy sújtotta őket is, mint a szerbeket.

Itt következett a magyar miniszterelnök szerb bel- és egyéb politikai célokra történő felhasználása.

– jelentette ki a szerb államfő, aki szerint emiatt Nagy-Britannia akkori miniszterelnöke, Margaret Thatcher is szemrehányást tett Orbánnak.

Ez már nem először merül fel a vučići dialektikában, a szerb elnök fél évvel ezelőtt már felvetette ugyanezt, és már akkor tisztáztuk, hogy 1999-ben nem Margaret Thatcher, hanem Tony Blair volt a londoni kormány vezetője. A szerb elnököt ez azonban nem zavarta abban, hogy nyomatékot is adjon a történetnek:

Vučić szerint azonban a szerb nép kezd felépülni, és mára már az emlékezés lehetősége is adott, nem úgy mint 10, vagy 12 évvel ezelőtt, amivel azokra az időkre kívánt visszautalni, amikor még nem ő volt kormányon, vagyis ezzel azt kívánta sugallni, hogy az „emlékezés szabadsága” vele kezdődik.

Koszovóval teljes a szerb világ

A cikk elején említettük, hogy Zomborban ott volt szinte a teljes boszniai szerb vezetés, és aztán kiderült, hogy nemcsak a boszniai szerbek mentek el Zomborba, ami megint csak arra utal, hogy nem egy országos, hanem egy össznemzeti megemlékezésről beszélünk.

– mondta a szerb elnök, akik ezzel az ügyes fordulattal azt fogalmazta meg, hogy az ottani szerbek számára Koszovó, mint ország, nem létezik.

Vučić köszöntötte a szerb nép montenegrói, észak-macedóniai és szlovéniai képviselőit is, valamilyen oknál fogva azonban kifelejtette a horvátországi szerbeket, amit nyilván Horvátországban annyira nem sajnálnak. Viszont tavaly ősszel egy egész nagygyűlést szenteltek Újvidéken a horvátországi szerbeknek, szolgáljon ez az egyre inkább „mítingelő” szerb elnök mentségére.

A helyzet ambivalens jellegét az adja, hogy a gyújtóhangú beszéd során Vučić folyamatosan arról beszélt, hogy a Nyugat által sanyargatott Szerbia mégis csak békét akar, és ezt segíti elő a szerb hadsereg fejlődése/fejlesztése is, ami mindenki számára elrettentő tényezőnek számít.

– tette hozzá a szerb elnök, aki saját céljainak alátámasztására kívánja fordítani a „titói szlogent”, miszerint „Tuđe nećemo, svoje ne damo!”, vagyis másé nem kell, de a sajátunkat nem adjuk. Ezt már Slobodan Milošević volt szerb és kis-jugoszláv elnök is elirigyelte a volt jugoszláv diktátortól.

1998. március 24-én megalakult az a szerb kormány, amely az országot a légicsapások idején vezette, balról az első a jelenlegi szerb elnök (Forrás: Twitter, Dušan Mlađenović)

A szlogen verbális szinten jól hangzik, és összhangban van azzal, hogy Szerbia az 1244-es BT-határozat és a szerb alkotmány szellemében továbbra is igényt tart Koszovóra, csak ezt nem mondja ki, mert ha kimondaná, az súlyos következményekkel járna, amit Vučić nem kíván felvállalni, mert a másik oldalon ott vannak a „nagyok”, akiket legfeljebb csak verbálisan már megtámadni.

Viszont egy ilyen jellegű nagygyűléseken, amelyből egyre több van Szerbiában, a belgrádi szerb vezetés és maga a szerb elnök is azt a gondolatot igyekszik popularizálni, hogy a szerb alkotmány és az 1244-es BT-határozat alapján Koszovó továbbra is megilleti Szerbiát.

Ha az ENSZ 1244-es határozatának szellemében el is fogadnánk ezt az érvelést, jusson eszünkbe, hogy a kilencvenes években Aleksandar Vučić egyike volt azoknak, aki a horvátok, bosnyákok és albánok ellen uszított, amivel megalapozta más népeknek, de nem utolsó sorban a saját népének a tragédiáját is, aminek a felelősségét azonban a mai napig nem képes átérezni.

Talán nem neki kellett volna szónokolni egy ilyen jellegű megemlékezésen, mert legalább annyira bűnös mindazért, ami történt, mint a bombázásokat végrehajtó NATO.

Zárásként már csak az a kérdés merül fel, hogy mi lett volna akkor, ha a „dörgedelmes beszéd” során a szerb elnökön netalán eluralkodnak az érzelmei? Merthogy megígérte, hogy nem enged nekik.