Koronavírus
JÓTÉKONYSÁG: A maszkok áttételesen a migránsok ellen is védenek, adtunk belőlük a macedónoknak és szerbeknek is
Magyarország amikor jótékonykodik, akkor sem veszíti szem elől a migráció kérdését. A külgazdasági és külügyminiszter Szkopjéban jelentette be, hogy Magyarország 300 ezer maszkot ad Szerbiának és Észak- Macedóniának, kettő az egy arányban. Közben az is kiderült, hogy Magyarország kínai gyártósort vásárolt, amellyel beindítja a maszkok sorozatgyártását. Kérdés, hogy ez mire lesz elegendő?
Jótékonykodási politika
– Magyarország egészségügyi védőfelszerelést adományozott Észak- Macedóniának, hogy a nyugat-balkáni ország minél hatékonyabban tudjon szembeszállni az új típusú koronavírus-járvánnyal
– közölte a magyar külgazdasági és külügyminiszter a macedón fővárosban.
Magyarország százezer maszkkal és ötezer védőruházattal járult hozzá a világjárvánnyal szembeni észak-macedón védekezéshez, vagyis a másik kétszázezret Szerbia kapta.
[totalpoll id=”7150″]
Szijjártó Péter kiemelte, hogy Budapest azért tud segíteni más országoknak, mert vásárolt egy maszkok gyártására alkalmas gyártósort Kínától, és hamarosan elkezdődik az egészségügyi maszkok sorozatgyártása.
A maszkok azonban nemcsak a vírustól, hanem a migránsoktól is védenek.
– A térség ilyen formájú segítése azért is fontos, mert ha a nyugat-balkáni országok legyengülnek, akkor nem tudnak hatékonyan védekezni a migrációs nyomás ellen sem
– húzta alá a magyar külgazdasági és külügyi tárca vezetője.
Szerbia megköszönte
Közben Jadranka Joksimović szerb európai integrációs miniszter bejelentette, hogy hazája kétszázezer védőmaszkot és tízezer védőruhát kapott Magyarországtól.
-Állandó kapcsolatban vagyok Szijjártó Péterrel, megbeszéljük a helyzetet, a megtett intézkedéseket, és az orvosi felszerelésekkel kapcsolatos szükségleteket
– jelentette ki Joksimović.
Hozzátette, hogy jelenleg a világpiacon nagyon nehéz bármilyen egészségügyi felszereléshez hozzájutni, ezért ez a kézzelfogható segítség a legjobbkor jött.
– Ez a tisztelet, és az egészséges szomszédsági viszony jele, amit Vučić elnök és Orbán miniszterelnök alapozott meg. A szerb állam és a szerb nép minden baráti gesztust értékel, amelyet feléje tesznek a nehéz időkben
– hangsúlyozta a szerb miniszter.
Joksimović hálásan megköszönte Szijjártó Péternek, a magyar államnak és a magyar népnek az igazi szolidaritást és barátságot.
(MTI/BALK)
