Connect with us

Horvátország

KERÍTÉS HELYETT: Tepertővel, szalonnával és kolbásszal védené a határt egy horvát jobboldali politikus

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

teperto
play icon A cikk meghallgatása
()
Olvasási idő: 2 perc
[responsivevoice voice=”Hungarian Female” {rate: 1.6} buttontext=Hallgasd!]Görögország könnygázzal és gumibotokkal igyekszik feltartóztatni a migránsokat a török határon. Közben kiépülőben van egy “második védelmi vonal” is. A balkáni útvonalon lévő országok készenlétbe helyezték a rendőrséget, és más erőket is a határokra vezényelnek. Aleksandar Vučić szerb elnök utasította a hadsereget, a rendőrséget és az egyik szerbiai titkosszolgálatot, hogy hermetikusan zárják le az észak-macedóniai határt, ha a migránsok áttörik a görög védelmi vonalakat, és megindulnak a Balkán középső része felé. A szerbiai intézkedések ellenére Horvátországban többen is veszélyben érzik magukat, ezért egy polgári kezdeményezés indult a Facebookon.

A disznóhadsereg.

“Tepertő és szalonna dobása az állami határra” – ezzel a “munkacímmel” hirdetett meg egy eseményt a Facebookon a spliti városi tanács egyik tagja, aki a korábban kormányzó Most politikusaként lett tanácsnok, később azonban átült a Függetlenek Horvátországért elnevezésű jobboldali törpepártba.

Martin Pauk úgy érezte, hogy a mostani nagy felfordulásban neki is tennie kell valamit, hogy megóvja Európát és a kereszténységet a migránsoktól, amire a közösségi médiát használja fel.

Pauk április 9-re és 10-re “tepertő- és szalonnadobálást” hirdetett meg a -szerb határon lévő Bajakovo térségébe.

Mivel a nemzeti politikának nincs bátorsága szögesdrót kihúzására és kerítés emelésére, hogy megvédjen minket, ezért az ügyet a saját kezünkbe vesszük. Hozzon mindenki minél több sertéshúsból készült élelmiszert, hogy megvédjük a határt

– tűzte ki Pauk az este 11 órakor kezdődő és másnap délig tartó akció célját. A jobboldali politikus bónuszpontokat is kilátásba helyezett azok számára, akik komolyabb áldozatokra is hajlandók a haza védelmében.

Bónuszpontok járnak azoknak, akik élő disznót hoznak, a disznók alkotják majd a második védelmi vonalat

– jelentette be Pauk, aki azonban jónéhány részletkérdéssel adós maradt.

Arról például nem beszélt, hogy csapatépítő jelleggel szerveznek-e közös disznóvágást, kolbásztöltést vagy szalonnafüstölést a határ térségében.

Azt viszont megjegyezte, hogy a tepertővel, a szalonnával, valamint a sonkákkal és a kolbászokkal “megáldják” a határt.

Igény van rá.

Eddig már több száz ember fejezte ki részvételi szándékát: a cikk keletkezéséig 312 személy jelezte, hogy bekapcsolódik a “tepertődobálásba”, további 550 ember pedig érdeklődött az esemény iránt.

teperto szalonna sonka kolbasz

A nagyfokú szimpátia több dologra is utalhat.

Részletekbe menő elemzések nélkül megállapítható, hogy igény van egy ilyen szélsőséges megnyilvánulásra, ha komolyan vesszük a bejelentést, ha nem.

Ez abból fakadhat, hogy az érintett emberek – és nem elsősorban a spliti tanácsnok – félnek egy újabb migránsáradattól, ugyanakkor nem bíznak abban, hogy a hatóságok képesek lesznek megvédeni őket.

A kérdés ezután már csak az, hogy ki viszi a disznót?[/responsivevoice]

Tetszett a cikk?

Osztályozd a csillagokkal!

Átlag: / 5. Szavazatok:

Ha tetszett ez a cikk,

kövess bennünket ezeken a csatornákon:

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

Segíts nekünk, hogy jobb cikkeket írjunk,

Ezért mondd el a kifogásod

Az olvasás folytatása




BALK könyvek Balkán

Horvátország

A Horvát Demokratikus Közösség befolyása alá kerül a regionális sajtó?

Avatar photo

Közzététel:

a megjelenés dátuma

regionális horvát
A kormányközeli Media Solutions hirtelen megtáltosodott, és elindult megmenteni a tönk szélén szédelgő horvát regionális lapokat
play icon A cikk meghallgatása
()
Olvasási idő: 3 perc

A Horvát Újságíró Egyesület (Hrvatsko novinarsko društvo, HND) november 23-án, szombaton nyilatkozatot kért a horvát Gazdasági Versenyhivataltól (Agencija za zaštitu tržišnog natjecanja, AZTN) a Glas Slavonije, a Novi list, a Glas Istre és a Zadarski List tulajdonjogának koncentrációjával kapcsolatban. Az újságírószövetség közlésének értelmében a versenyhivatal válaszolt az Istra24 portál megkeresésére, miszerint augusztus 4-én értesítést kaptak a vállalkozások összefonódásának megvalósítására irányuló szándékról, és felkérték a Media Solutionst, hogy egészítse ki a bejelentést, amelyet még nem nyújtottak be az AZTN-hez szeptember 18-án, amikor a regionális napilapok tulajdonjogának konszolidációjáról szóló szöveget közzétették”.

Mi itt a gond voltaképpen?

A Horvát Újságíró Egyesületet egyrészt a Media Solutions tulajdonosi szerkezete aggasztja – a tulajdonosok egyértelműen a kormánypárthoz kötődnek – másrészt az a tény, hogy annak ellenére, hogy a vállalat pénzügyi nehézségekkel küzd, ezért a Glas Slavonije dolgozóinak fizetése hónapokat késik, és a számlájuk blokkolva van -, most hirtelen terjeszkedésbe kezd.

Ez a horvát kollégák szerint politikai konnotációt kölcsönöz ennek az üzleti tranzakciónak. Arról nem is beszélve, hogy a fúziót a 2024-es szuperválasztási év előtt hajtják végre, amikor megválasztják a kormányt, a köztársasági elnököt és az európai parlamenti képviselőket.

horvát sajtó

Az eszéki Media Solutions többségi tulajdonosa, Oleg Uskoković kifejezetten erős HDZ-s kapcsolatairól ismert (Forrás: LiderMedia)

Gyors vizsgálódásunk eredményeként kiderítettük, hogy az eszéki Media Solutions többségi tulajdonosai Oleg Uskoković kifejezetten erős HDZ-s kapcsolatairól ismert dubrovniki ügyvéd/üzletember és Bojan Divjak, aki annyit tett az emberiségért, hogy a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) egyik alapító tagjának, Vladimir Šeksnek az unokaöccseként látta meg a világot.

A képet – nyilván szándékosan -, még egy kicsit homályosabbá teszi, hogy az üzletben társként rész vesz a szlovák JOJ Media House médiaholding is.

Persze, amíg a Horvát Újságíró egyesület sötét ármányt és cselszövést lát a dologban, Oleg Uskoković a Media Solutions vezérigazgatója egészen másként vélekedik.

Szerinte, a Media Solutions csupa szívjóságból és a polgárok minőségibb tájékoztatását szem előtt tartva vállalkozott a fúzióra.

Oleg Uskoković szerint az akvizíció és a Glas Slavonijevel való jövőbeli egyesülés célja, hogy konszolidálja a regionális napilapokat, miután az elmúlt években számos olyan válsághelyzeten mentek keresztül, amelyek erősen befolyásolták üzleti tevékenységüket, mint például a 2020-as Covid-válság, a papír árának 2021-es rendkívüli emelkedése, és végül az energiaárak 2022-es erőteljes növekedése kétségessé tette fennmaradásukat.

A Media Solutions vezetője valahol július végén, amikor a tranzakcióra sor került, és azt bejelentették a horvát Gazdasági Versenyhivatalnál, hangsúlyozta, hogy a fúzió lehetővé teszi a napilapok számára a gazdasági jövőt egy rendkívül versenyképes környezetben.

horvát sajtó

Bojan Divjak, aki annyit tett az emberiségért, hogy a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) egyik alapító tagjának az unokaöccseként látta meg a világot

Spekuláljunk egy kicsit horvát fejjel!

Minden esetleges félreértés elkerülése végett, a következőket nem tudjuk semmilyen dokumentummal vagy egyéb bizonyítékkal alátámasztani, így akár népmesének is felfogható, amit most mondunk, viszont egyike a valószínű forgatókönyveknek, amelyek szerint az egész lejátszódott.

Az írott sajtót sújtó válságok miatt a regionális lapok igencsak lerongyolódott állapotban voltak, így a választások előtt remek ötletnek tűnt ezek aprópénzért történő felvásárlása.

Erre bármely politikai párt szívesen vállalkozott volna, de Horvátországban az ilyesmit kizárólag csak a kormánypárt tudja végrehajtani.

Természetesen az ügylethez szükséges tőke semmiképpen sem követhető vissza a HDZ-hez, kis millió módja van annak, hogyan lehet pénzt juttatni valakinek akár az állami költségvetésből is, nem beszélve a szövevényes kompenzációkról, ahol valaki megelőlegezi a szükséges pénzt saját számlájáról, hogy máshol igen kedvező feltételek mellett kössön üzletet.

Meg aztán létezik burkolt, vagy szimpla zsarolás, donorhálózat, ígérgetés, fenyegetés, hogy ne soroljuk már tovább a politika eszköztárát.

Akárhogy is volt, az anyagi nehézségekkel küszködő Media Solutions egy pillanat alatt megtáltosodott, és elindult megmenteni – külföldi (szlovák) partnerével közösen :o) – a tönk szélén álló horvát regionális lapokat.

A kérdés most csak az, és lényegében ez áll a Horvát Újságíró Egyesület aggodalmának hátterében, hogy milyen sors vár a most “kézhez vett” regionális sajtóra.

A legjobb esetben hasznos kis fogaskeréknek bizonyulnak, ha a kormánypárt továbbélteti őket némi állami segéllyel, viszont az is előfordulhat, hogy a választások után a felszámolás vár rájuk, bár ez nem lenne bölcs dolog, lévén, hogy ezúton olyan területekre sikerült a kormánypártnak betörnie a Glas Istre és a Novi list révén, mint Fiume, vagy Isztria, ahol az ellenzék volt és van hatalmon.

Tetszett a cikk?

Osztályozd a csillagokkal!

Átlag: / 5. Szavazatok:

Ha tetszett ez a cikk,

kövess bennünket ezeken a csatornákon:

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

Segíts nekünk, hogy jobb cikkeket írjunk,

Ezért mondd el a kifogásod

Az olvasás folytatása

KÖVETÉS

A BALK Hírlevele


Azonnali értesítés

Meteorológia

A szerző cikkei

Könyvek kedvezménnyel

B.A. Balkanac

Balkanac

in english

Könyvek kedvezménnyel

Tíz nap legjava