Horvátország
NYÁRI DÍJSZABÁS: A nyári hónapokban többet kell fizetni a horvát autópályákon

A horvát autópálya-kezelő vállalatok bevétele tavaly meghaladta a 3 milliárd kunát. Ez annak is köszönhető, hogy tavaly egyes autópályaszakaszokon bevezették a „nyári díjszámítást”. Hivatalos közlés szerint az újfajta díjszámítás a szektorban működő cégek finanszírozásának elfogadott módja.
Horvátországban tavaly 82,6 millió gépjármű közlekedett az autópályákon, ami 3,4 százalékkal több, mint 2017-ben, az ebből származó bevételek pedig meghaladták a 3 milliárd kunát (128 milliárd forintot). A bevételek növekedéséhez hozzájárult az is, hogy a tavalyi évtől nyáron többet kell fizetni az autópályák használatáért.
Tíz százalék a szezonális felár
A horvát utak kihasználtsága a nyári időszakban a legnagyobb, a nyári hónapokban az egész éves forgalom 40% zajlik. Egyes szakaszokon akár háromszor is több autó közlekedhet, mint az év más időszakaiban.
Ezért Horvátországban június 15-e óta három hónapig „nyári díjszabás” van több útszakaszon is. Például Zágráb és Split között az úthasználati díj a korábbi 181 kuna helyett 200 kuna, ami közel 9000 forintnak felel meg. A Zágráb- Fiume útvonal olcsóbban megúszható, az a nyári szezonban mindössze 77 kuna, azaz körülbelül 3500 forint.
– Természetesen csak egy irányba, visszafelé pontosan ugyanennyi.
Megduplázzák a ráfordításokat
2018-ban az autópályákra 677 millió kunát (29 milliárd forint) költöttek, 2019-ben ezt szeretnék megduplázni, és 1,2 milliárd kunára (51,4 milliárd forint) növelni a befektetéseket.
– Az autópályák mellett 75 pihenőhellyel rendelkező benzinkút, 124 pihenőhely, 26 étterem és 11 hotel van.
Trükkös kamerázás
Az autópályákon 2018-ban 14%-kal emelkedett a balesetek száma, a halálos áldozatok száma pedig 50%-kal nőtt. Összesen 2801 baleset volt, amelyben 565 személy szenvedett sérüléseket, és 34 halt meg.
A szabálytalanságok és a balesetek számának visszaszorítására a horvát rendőrség és a horvát autópálya-kezelő vállalat 2020-tól újfajta traffipaxot, úgynevezett átlagsebesség-mérő rendszert telepít majd a horvát autópályákra, addig pedig trükköznek egy kicsit azzal, hogy kamerának álcázott üres dobozokat is kihelyeznek. (MTI/BALK)

Horvátország
Robotok, robotok, világít az orrotok (egy költő veszett el a tudósítóban)

A Horvát Robotikai Társaság szervezésében június 7-e és 10-e között a Varasd Arénában rendezik meg a negyedik európai RoboCup Junior versenyt. Tizennyolc országból (tizenöt európai ország, plusz Dél-Korea, Izrael és Egyiptom) 730 gyerek vesz részt Európa legnagyobb robotikai versenyén. A rangos eseményt, amely ezt az interdiszciplináris tudományterületet népszerűsíti, először rendezik meg Horvátországban.
RoboCup Junior
A Horvát Robotikai Társaság elnöke a Večernji list tudósítójának azt mondta, hogy pontosan 159 csapatot, azaz több mint 700 diákot és mentoraikat tudták elhozni, akik három kategóriában versenyeznek majd: On Stage, Rescue és Soccer.
-Ez három nagyon igényes kategória 15 alkategóriában, ahol 15 Európa-bajnokot kapunk
– tette hozzá Ivica Kolarić, aki egyben a Varasd megyei Robotikai Központ vezetője is.
A versenyzők változatos korcsoportokban lépnek fel, az óvodásoktól középiskolásokig, robotjaik a következő négy napban táncolni, focizni fognak, és áldozatokat mentenek veszélyes területekről, például földrengések romjai alól, stb.
A horvátországi iskolákban rendkívül népszerű a robotika, többek között a Horvát Robotikai Társaságnak köszönhetően.
A húsz évvel ezelőtt alapított lelkes egyesület tizenöt éve Ivica Kolarić professzor vezetésével folyamatosan dolgozik a fiatalok oktatásán, és kiváló eredményeket ér el az európai és világversenyeken.
Ezt a munkát és minden sikerüket az európai Robocup szervezet azzal díjazta, hogy idén Horvátországnak ítélte ennek a rangos versenynek a megszervezését.
A jéghegy csúcsa
Ez a fenti hírecske azonban csak a jéghegy csúcsa.
Kevesen tudják, hogy Horvátországban alapították a szintén „robotbarát” IRIM-et (Institute for Youth Development and Innovation), amely non-profit szervezetként Európa legnagyobb iskolán kívüli oktatási programját fejlesztette ki és hajtja végre – a CroatianMakers mozgalmon keresztül, amely csak Horvátországban több mint 300 000 gyereket ért el.

KIS ÁLMOK: Február 7-e és 16-a között rendezték meg a Horvát Makers League harmadik fordulóját (Forrás: Croatian Makers)
Bár az IRIM Horvátországban indult, és elsősorban itt működik, tevékenységét kiterjesztette Szerbiára, Bosznia-Hercegovinára, Koszovóra, Montenegróra és Svájcra is, ahol a helyi partnerekkel együttműködve valósítja meg projektjeit, és további tízezer gyermeket von be a robotika világába.
Középpontjában a digitális és tudományos műveltség, valamint a technológiai és egyéb kompetenciák fejlesztése áll a STEM (Science, Technology, Engineering and Mathematics – Tudomány, Technológia, Mérnöki Tudományok és Matematika) területén annak érdekében, hogy a most cseperedő nemzedékek a 21. század egyenjogú polgáraivá váljanak a földgolyó más tájairól érkező társaikkal.
Az IRIM a STEM-mel kapcsolatos tevékenységet a fontos kompetenciák eléréséhez szükséges eszköznek tekinti olyan kulcskészségek elsajátítása során, mint a tanulási készségek, a problémamegoldás, az együttműködés, a kommunikáció, valamint az olyan személyiségjegyek, mint a kíváncsiság, a kezdeményezőkészség, a kitartás, az alkalmazkodóképesség, valamint a társadalmi és kulturális tudatosság.
Az IRIM nagy mennyiségű felszerelést adományoz elsősorban a tudás széles körű és mély terjesztésének eszközeként szervezett tevékenységek, oktatók képzése (csak Horvátországban több mint 4500 pedagógus részesül ebben), oktatási tartalmak fejlesztése, valamint oktatási weboldalak készítése, stb.
Az IRIM egyedülálló abban, hogy sikerül a „skálázhatóságot”, vagyis a mély tudás átadását nagy mennyiségben elérni.
Az IRIM kezdeti és állandó kulcsfontosságú finanszírozása Nenad és Rujana Bakić adományainak köszönhető, de ugyanakkor az egyesületet polgárok, vállalatok és más források adományaiból is finanszírozzák, de sikeresen pályáznak a nemzeti és európai fejlesztési alapoknál is.
Az IRIM már kifejlesztette az oktatók (nagykövetek) szilárd ökoszisztémáját, és kiépített egy gazdag oktatási platformot, amely lehetővé teszi a tevékenységek sikeres fejlesztését.
Mi ennek az értelme?
Horvátország és a szomszédos országok iskolarendszerei a reform különböző szakaszaiban vannak, de jelenleg még nem képesek minőségi tudást nyújtani a STEM területén, vagy olyan kulcskompetenciákat fejleszteni, mint például az együttműködés a csoportmunkában, kommunikáció, tanulási készségek, kreativitás, kíváncsiság, kitartás és vezetői készségek.
Az IRIM feladata nemcsak az hogy, természetes módon befolyásolja e kompetenciák fejlesztését, hanem tudatosan törekszik azok erősítésére is.
Az Eurostat vonatkozó felmérése szerint a horvát állampolgárok – az EU egészéhez viszonyítva – az oktatásnak és a kemény munkának tulajdonítják a legkisebb jelentőséget a siker elérése terén, szemben a politikai kapcsolatokkal és az egyéni boldogsággal.
Hasonló a helyzet más nyugat-balkáni országokban is, ahol ennek kiküszöbölését, vagyis az IRIM által szorgalmazott tevékenységeket helyi partnerek végzik.
Az IRIM fő társadalmi küldetése ugyanis a siker kultúrájának megteremtése azzal a céllal, hogy megerősítse a meritokráciát, mint a társadalom központi pillérét és fő mozgatórugóját.
-
Koszovó6 nap telt el azóta
KOSZOVÓI ELNÖK: Szerbiának nincs helye az európai nemzetek között, plusz 1 kecske
-
Szerb Köztársaság3 nap telt el azóta
Dodik Moszkvába utazgat, mégis kap pénzt az Európai Uniótól
-
English2 nap telt el azóta
Dodik travels to Moscow, yet receives money from the European Union
-
Szlovákia6 nap telt el azóta
GLOBSEC 2023: Szlovák biztonságpolitikai fesztivál, amelyre az egész világ odafigyelt