Connect with us

Horvátország

HORVÁT BÍRÓSÁGOK: Nincs politikai nyomás, viszont sokáig tart az ítélkezés

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Ivan Turudić, a zágrábi megyei bíróság elnöke úgy nyilatkozott, hogy Horvátországban már nem nehezedik politikai nyomás a bírákra, legalábbis nem a pártok és a politikusok részéről. Ez azt jelenti, hogy már nem lehet felhívni a bíróságok elnökét, és azt kérni tőlük, hogy ítéljenek el vagy mentsenek fel egy bizonyos személyt.

– Azt hiszem, hogy előre léptünk a politikai kultúra terén. Erre már nincs példa, mindenki óvatos ezen a téren. Nagyobbnak látom a közvélemény nyomását, ami aztán néha politikai nyomássá alakul át.


A zágrábi megyei bíróság elnöke a CNN-hez közeli N1 televízió horvátországi adásának nyilatkozva úgy vélte, hogy az igazságszolgáltatás terén uralkodó helyzet megítélése nem jó, és ennek az az oka, hogy sokáig tart az ítélkezés. Turudić azt követően beszélt erről, hogy az Európai Bizottság nemrég közzétett országjelentésében bírálta a horvát ítélkezési gyakorlatot és az igazságszolgáltatás területén jelentkező korrupciót.

Biztosan vannak tiszteségtelen emberek
„A helyzet egyszerűen szólva nem jó. 1991 óta vagyok bíró, de azt hiszem, hogy a megtítélés soha nem volt rosszabb, mint most, még akkor sem, amikor kétszer ennyi megoldatlan ügy volt. Véleményem szerint a közvélemény leginkább azt kifogásolja, hogy túl sokáig tart az ítélkezés. Biztosan vannak tisztességtelen emberek a bírák, az ügyészek, az ügyvédek és a rendőrök között, de azt hiszem az elsődleges probléma nem az igazságszolgáltatásban tapasztalható korrupció, hanem az eljárások elhúzódása.”

Évtizedekig tartó perek

Ivan Turudić, aki visszalépéséig a horvát legfelsőbb bíróság elnöki tisztségének várományosa volt, kiemelte: mindenki azon a véleményen van, hogy a tíz, tizenöt vagy húsz évig tartó ítélkezési gyakorlat rossz, mert az ügyek elévülhetnek. Elmondása szerint két olyan eset is van, amelyben már 22 éve tart az ítélkezés. A zágrábi megyei bíróság elnöke szerint ez az állam és a jogállamiság veresége.

Álláspontja szerint a problémák azonban nem a tárgyalóteremben kezdődnek, hanem már az egyetemeken. A diákok úgy fejezik be a jogi egyetemet, hogy egyetlen tárgyalást sem néztek végig – konstatálta Turudić.

– A megyei bíróságon már tíz éve egyetlen gyakornokot sem láttunk, ez már önmagában abszurdum.

Turudić azt mondta, hogy a bírák vagyonbevallásának közzététele az „Önök kérték” műsorhoz hasonlít. Ezzel szerinte a bíróságokat a szórakoztató ipar részévé teszik. Turudić megjegyezte, hogy a horvát korrupció és szervezett bűnözés elleni ügyészség (USKOK) bírájaként igencsak szigorú ellenőrzésen esik át, ezért vagyonbevallásának közzétételével populista követeléseknek tesz eleget.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország7 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság7 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia3 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró3 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátországban van egy két cementgyár, amely szemétégetőként is működik. A tervek szerint a komoračnoi Holcimban égetnék el a gospići hulladékot, ha ezt a tiltakozók esetleg nem akadályozzák meg
Horvátország2 nap telt el azóta

Szemétégető erőművek: Horvátország négy létesítményt tervez
A szemétből energia lehet, de a horvát hulladékpolitika körül leginkább az indulatok szabadultak el

Haladó körökben Raša Nedeljkov, a CRTA választásmegfigyelő szervezet programigazgatója sajtótájékoztatón ismertette a szerbiai választásokkal kapcsolatos megállapításokat
Szerbia4 nap telt el azóta

A független választási megfigyelő Vučićék legnagyobb ellensége?
A hatalom a független választási megfigyelőket támadja, a CRTA pedig tovább számolja a szabálytalanságokat

Szövetkeznek a horvátok és a szerbek Bosznia-Hercegovinában. Milorad Dodik és Dragan Čović hétfői találkozójukon Banja Lukában megerősítették, hogy rendszeres és nyílt párbeszédet folytatnak, és hogy továbbra is együtt kívánnak működni
Bosznia19 óra telt el azóta

Szövetkeznek a horvátok és a szerbek Bosznia-Hercegovinában
Az egymással szövetkező Dodik és Čović a nagyköveti posztoktól a titkosszolgálatokig átbútorozná a hatalmat

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap