Az újvidéki közgyűlés kulturális tanácsa elfogadta Žarko Mićin polgármester javaslatát, hogy emlékművet állítsanak annak a 16 embernek, akik a vasútállomáson történt baleset során vesztették életüket. Az...
A szerbiai rendőrség nyomozást indított az elkövető kilétének megállapítására és kézre kerítésére. A felvétel alapján kérik a lakosság segítségét: aki felismeri a férfit, vagy információval rendelkezik...
Közben két egyetemi oktató arra lett kíváncsi, hogy Szerbia 2013-ban miért tért át az Európai Unió támogatásával megvalósuló projektekről - amelyek komoly átláthatósági szabványokat követnek -...
Újvidéken a diákokhoz a gazdák is csatlakoztak, akik traktorjaikkal vonultak fel, ezzel is demonstrálva a társadalom különböző rétegeinek szolidaritását
Közben fűtés is lett az egyetemi városban. Két nappal ezelőtt ugyanis Belgrádban az Egyetem téren lévő karokon szünetelt a távfűtés. Az egyetemen dolgozók szerint egyértelmű szabotázsnak...
Aztán egyre többet keveredtek előttünk a jelen és a múlt. Amikor nemrég (november elején) utoljára beszéltem Domival telefonon, mondta, hogy vissza akar jönni Újvidékre, legalább látogatóként...