Horvátország
Hajózási hírek és egy kis energetika, hogy ne unatkozzunkA világ legnagyobb repülőgép-hordozója látogatást tesz Splitben
Az USS Gerald R. Ford, a világ legnagyobb repülőgép-hordozója ismét Splitbe érkezik, miközben Horvátország LNG-kapacitása duplázódik. A geopolitikai mozgások, haditengerészeti látogatások és energiaügyi fejlesztések új fényt vetnek a régió biztonsági és gazdasági viszonyaira
Már a régi rómaiak is tisztában voltak vele, hogy hajózni szükséges. A világtengerek feletti uralom és ezzel a kereskedelem feletti uralom vetette meg a Nyugat dominanciájának alapjait, a portugálokon, spanyolokon, németalföldieken át a britekig és amerikaiakig, akik még jelenleg is uralják a habokat.
Samu bácsi ármádiájának jelképe, a legmodernebb és legnagyobb repülőgép-anyahajó, az USS Gerald R. Ford kedden, október 21-én a horvátországi Splitbe érkezik vizitálni. A 100 ezer tonna kiszorítású, atommeghajtású monstrum még mindig a világ legnagyobb hadihajójának számít – de ha igaz, a most épülő negyedik kínai anyahajó megfosztja ettől a hízelgő címtől.
Az ember sohasem tudja
Ez a repülőgép-hordozó második látogatása Splitben és Horvátországban, az előző, 2023-as horgonyzása után. A látogatást az Egyesült Államok hatodik flottájának műveleti területére történő folyamatos bevetés részeként tervezik, hogy támogassák az Egyesült Államok haditengerészeti erőinek háborús készültségét és tengeri biztonságát, valamint megerősítsék az Egyesült Államok, szövetségeseik és partnerei elkötelezettségét az európai stabilitás és biztonság iránt.
– Az ilyen rutinszerű kikötői látogatások erősítik a védelmi partnerségeket, és tükrözik az Egyesült Államok és Horvátország, a NATO értékes szövetségese közötti szoros kapcsolatot – áll a zágrábi amerikai nagykövetség közleményében. A rossz nyelvek szerint a Ford látogatása az „értékes szövetségeshez”, azzal állhat kapcsolatban, hogy az amerikai fél roppant szeretné, ha a horvátok a Lockheed Martintól vásárolnák meg két új korvettjüket.

A repülők között néhány helikopter is akad
Rókusi meglátások szerint ez nem lenne rossz üzlet, lévén a szóban forgó hajócska az Arleigh Burke osztályú romboló zanzásított változata, AEGIS radarrendszerrel, fedélzeti helikopterrel egyetemben, mely utóbbi a tengeralattjárók elleni harcra szakosodott.
Bár az ember sohasem tudja, mégis van egy olyasféle megsejtés, hogy a horvátok megorroltak a franciákra ezek szerbiai seftelése miatt, s most a francia korvettek vásárlása kevésbé időszerű.
Az anyahajóról dióhéjban
A USS Gerald R. Ford (CVN 78) a valaha épített legnagyobb hadihajó. Több mint 330 méter hosszú és 76 méter magas, és 25 fedélzettel rendelkezik.
A megépítése 12,8 milliárd dollárba került, további 4,7 milliárd dollárt pedig kutatásra és fejlesztésre költöttek. 75 repülőgépet tud szállítani. A „légiközlekedési személyzeten” felül a legénység 4500 főből áll.
A hajó a legfejlettebb fedélzeti vadászgépeket, az F-35C Lightning II és F/A-18E/F Super Hornetet, az E-2D Advanced Hawkeye felderítő és korai figyelmeztető repülőgépeket, az EA-18G Growler haditengerészeti elektronikus hadviselési repülőgépeket, valamint az MH-60R/S többcélú helikoptereket és számos pilóta nélküli légi járművet szállít.
Visszatért Omišaljba az LNG Croatia
Az LNG Croatia FSRU hajó tegnap, 55 nap után tért vissza Omišaljba, miután Törökországban végzett munkálatok során hajón egy új újragázosító modult kapott, és elvégezték rajta a hajózási bizonyítványok megújításához szükséges munkálatokat. Az új komponensek telepítésének köszönhetően várhatóan megnő a hajó újragázosító kapacitása.
A hajót sikeresen kikötötték az omišalji cseppfolyósított földgáz (LNG) terminálon, és az LNG Croatia cég bejelentése szerint már folynak az előkészületek és a tesztek a terminál október 26-ra tervezett kereskedelmi üzembe helyezése előtt.
A kapacitásbővítési munkálatokat az Isztambul külvárosában, Tuzlában található Kuzey Star hajógyárban végezték, megduplázva a horvát LNG-terminál névleges kapacitását, évi 6,1 milliárd köbméter földgázra.

Az LNG Croatia megduplázza a kapacitását, lesz gáz, amennyi csak kell. Vagy nem. De ez majd kiderül (Forrás: offshore-energy)
Ezzel kapcsolatban a horvát kormány néhány órával ezelőtt azt közölte, hogy „az orosz agresszió által okozott energiakihívások közepette Horvátország az LNG-terminál kapacitásának növelésébe történő befektetésekkel erősíti saját energiabiztonságát, és regionális központtá válik, amely gázzal látja el a szomszédos országokat is”.
Hogy ne legyen unalmas
Hogy ne legyen unalmas, a HINA száraz, tárgyilagos híradását megspékeljük egy kis pletykával. Ugyanis úgy tűnik – legalábbis a FGSZ weboldalán szereplők értelmében -, a horvátokat meglepte a váratlanul hidegre forduló időjárás és a kapacitásbővítésre elhajózó LNG-hajó hiányában, Magyarországról kényszerültek gázt importálni.
Valószínűleg a Vujnovac-féle PPD közvetítésével, de ez most lényegtelen.
Oké. Illetve oké lenne, ha a logika nem azt sugallná, hogy ez a gáz a fuj-fuj fajta orosz gáz, amely mellé igény szerint netalán Putyin aranykeretes képeit és az Orosz Föderáció címerével ellátott pólókat is osztogatnak, lábbal taposva az európai értékeket és terjesztve a gonosz orosz befolyást. A zágrábi vezetés lehet, hogy kicsit megfeledkezett minderről?
Ez az apróság is arra hívja fel a figyelmet, hogy az orosz energiahordozókról való leválás nem olyan egyszerű, mint ahogy azt Móricka elképzeli. Nyugat-Európa tekintetében ez olyan jól sikerült, hogy Franciaország hitelminősítését pénteken a S&P Global váratlanul leminősítette.

