Egy anya, aki fiát gyászolja, egy politikus, aki a pártját védi, és egy vállalkozó, akit ellehetetlenítettek – Szerbia közbeszédet egyre inkább az éhségsztrájkok uralják. Miközben Aleksandar...
Miközben a szerb hatalom hangszórókkal válaszol egy anya gyászára, és megzenésített provokációkkal próbálja ellehetetleníteni az éhségsztrájkoló édesanya, Dijana Hrka tiltakozását, Szerbia-szerte egyre többen állnak ki mellette....
A budapesti gimnazisták szolidaritást vállaltak a Szerbiában hónapok óta demonstráló diákokkal, akik a társadalmi igazságtalanságok, az erőszakos politikai közeg, valamint az erkölcsi felelősségvállalás elmulasztása miatt emelték...
Vladimir Đukanović (Đuka), a Szerb Haladó Párt parlamenti képviselője, és a kiemelt politikusok és bűnözők ügyvédje egy publicisztikájában konkrétan bűnvádi eljárást követelt Đokić ellen, akit „a...
A szerb elnök új színt vitt a szerbiai fejleményekbe azzal, hogy kijelentette: a garázdák és bűnözők bandája nőket bántalmaz, és azt hiszik, hogy ezt megtehetik, hozzátéve,...
Újvidéken a diákokhoz a gazdák is csatlakoztak, akik traktorjaikkal vonultak fel, ezzel is demonstrálva a társadalom különböző rétegeinek szolidaritását
Az ezerötszáz fős tömeg végigsétált a sugárúton, közben fújta a sípját, sikongott és kiabált. A központba érve ugyanazt skandálták, mint mi, anno 2000 októberében, amikor a...
Az eset azért érdemel különös figyelmet, mert Ana Zorana Brajović piros kesztyűben hajolt meg a közönség előtt, ezzel szolidaritását fejezve ki a „Véresek a kezeitek” elnevezésű...
Mindeközben szerdán a belgrádi egyetemekről a hallgatók arról számoltak be, hogy fáznak, mert nincs fűtés. Az egyetemisták a bölcsész-, a nyelvész, a biológiai-, a fizikai-, a...
Milica Ranđelović, a Demokrata Párt aktivistája - aki moderátora az Aktivizmus Facebook csoportnak - de ő maga soha nem vett részt egyetlen tüntetésen sem, nem is...