Dusan Kovacsevics:

III. Radovan

(Egy montenegrói Belgrádban) Fájdalmas komédia és önleleplezés Fordította: Varga Szilveszter

Személyek:

III. Radovan, a Szülőföld egyszerű gyermeke, akit körülményes körülmények között harminc éves korában nyugdíjaztak. Keveset dolgozott, de rendkívül sok kárt okozott.

Rumenka, Radovan felesége. Radovan életének divattervezője, útitárs és áruló.

Georgina, Radovan nagyobbik lánya, apja hosszú évek óta vérző szívének szomorítója.

Katica, Radovan kisebbik lánya, aki helyett fiút szerettek volna, ám ő nőként is kemény legény - egy interkontinentális hűtőkocsi sofőrje.

Sztaniszlav, nem Radovan apja, hanem feleségéé.

Ru Sztaniszlav's.

Őzike, Radovan foglya, a jól szituált Vilotics família leszármazottja. Ha nem lenne olyan, mint amilyen, akkor olyan költő lehetne, mint amilyen soha nem lesz.

Pincér, Radovan ellensége majd veje, de végső soron egy nagy senki

Vaszilije, Radovan életébe csak véletlenül keveredett, mert Sztaniszlav édestestvére.

Néhányan a jól szituált, de ütődött, alávaló, utálatos és mindenre elszánt Vilotics famíliából.

Első felvonás

I.

Szúnyoginvázió, avagy Radovan keserves élete

Sokféle funkciót betöltő lakótelepi szoba: franciaággyal, két hűtőszekrénnyel, néhány fotellal, három csillárral, tíz székkel és rengeteg szerteszét heverő, ruhával, kabáttal, köntössel, nadrággal, rongyokkal és minden más lommal... Valaki mocorog a családi ágyban, köhint, majd zsörtölődni kezd... Egy csattanás hallatszik, mintha valaki egy ló farára csapna.

Női hang: Te állat!

Az asszony felkapcsolja az olvasólámpát, amely egyszerű embereket világít meg: őt magát - Rumenkát, és férjét - Radovant.

Rumenka középkorúságához illően kövér. Hangján érződik, hogy már húsz éve mérges, bár ezt néha csak színleli.

Radovan egy seggfej, hatalmas bajusszal és sötét napszemüveggel. Ül az ágy szélén, látszik rajta, hogy rögtön rohamot kap, bajszát rágja. Évtizedek óta mindig visszafogta magát, ma éjjel azonban...

Radovan szemével a feje körül köröző szúnyogot figyeli, majd hatalmasat csap saját homlokára. Felesége önkéntelenül összerezzen és feljajdul: Te vadállat! Radovan ujjával megfenyegeti az asszonyt, majd dühösen fölugrik és fölkapcsolja a szoba közepén lévő lámpát. Kezében egy kispárna... Rumenka sír, majd megszakad az ember szíve; még nézni is rossz.

Radovan a kispárnával hadonászik. Könyörtelenül csapdos a falra és a bútorokra. Egyre gyorsabban jár föl-alá, és egyre gyorsabban csapdos mindenfelé.

Rumenka: Mi a fenének meszeltettünk, ha te két nap alatt összekoszolod a lakást. Nézd meg milyenek már a falak, az egyik folt a másikat éri, minden össze van kenve, méghozzá a mi vérünkkel. Mert, ha agyoncsapsz egy szúnyogot, akkor a saját véredet ontod... Radovan! Nyeljen el a föld, ne játssz az idegeimmel... (Arcát hirtelen mozdulattal a tenyerébe temeti.)

Radovan: Ha, ha, ha... Hála Istennek, hogy téged is megcsípett.

Rumenka: Engem bánthatsz, sértegethetsz, eltaposhatsz, megalázhatsz, de tőlük (ujjával a szomszéd lakás falára mutat), tőlük megfutamodsz. Te gyáva alak! Elsápadsz, belezöldülsz, görcsbe rándulsz, kitör a frász, ha meglátod őket.

Radovan: Kiket?

Rumenka: Azt hittem, hogy férfihez mentem férjhez, de nem, hanem egy, egy...

Radovan: Na kihez?

Rumenka: Egy denevérhez.

Radovan: Kihez? Kitől félek én? A Viloticsoktól? Én? Félek tőlük? Még hogy én félnék tőlük? (A falhoz rohan, és öklével verni kezdi.) Rablók! Zsiványok! Banditák! Szétszórlak benneteket, mint őszi szél a magokat.

Rumenka: Ühüm, ez igen! Megfenyegetted ám őket!

Radovan: Hogyhogy? Még jobban kellene?

Rumenka: Hát persze!

Radovan: Felkenlek benneteket falra! Megbosszulom a mi drága Georginánkat! Ti, ti vidéki barmok!

Rumenka: Az anyjukat, az anyjukat emlegesd. Az fáj nekik a

legjobban.

Radovan: Az anyátokat, hogy...! Rumenka: Mi? Az anyjukat - mi? Radovan: Nincs értelme. Elég volt mára.

(Eljön a faltól és visszafekszik az ágyba. Ekkor zörgés és zaj

hallatszik a szomszéd lakásból, majd egy erős férfihang kiált át.)

Egy hang Viloticséktól: Halló, Radovan! Van még néhány Georginád?

Radovan: Még az írmagjukat is kiirtom, hogy baszódnának meg mindannyian.

(Radovan lassan felkel, előveszi a pisztolyt a párna alól, és lábujjhegyen kimegy az erkélyre... Amikor visszatér, még mérgesebb.)

Radovan: Rács van az ablakukon. Az erkélyen szögesdrótot húztak ki, és áramot vezettek bele. Nincs más hátra: szereznem kell néhány tonna aknát, hogy a levegőbe röpíthessem ezt a szarházi bandát. Puskaport az erkélyre, puskaport az ajtó elé, mi pedig elmegyünk egy kicsit sétálni... (Szétnéz a szobában.) Soha nem láttam ekkora szúnyogokat. Akkorák, mint a gólyák. Amikor eloltom a villanyt, rögtön szívják a véremet. Ha nem lenne ez a napszemüveg, már a szememet is kivájták volna... (Rágyújt. Fekszik az ágyon. A hamutartót a hasára teszi.)

Rumenka: Feladtam a hirdetést. Hátha jelentkezik valaki.

Radovan: Beletetted, hogy fölcsinálták?

Rumenka: Nem. Varrok neki egy ruhát. Semmit sem lehet majd észrevenni. Különleges szabásminta: az a neve, hogy Mindörökké lányka.

Radovan (mélyet lélegzik, keservesen.): Radovan, Radovan, saját magad ellensége vagy. Nagyobb ellenséged nincs is, mint amekkora te magad vagy. Egész életedben magad ellen dolgoztál. Senki nem tehetett volna jobban tönkre, mint ahogy tönkretetted magad... Radovan, Radovan, mi bajod volt neked odahaza a Szülőföldön. Ki kényszerített arra, hogy ide gyere, és úgy éld le az életed, mint egy nyomorék. Pedig ember voltál... Most meg mi vagy: egy szerencsétlen, egy nyomorult és ráadásul még süket is vagy.

Rumenka: Az vagy.

Radovan: Ekkora barmot még nem látott a világ...

Rumenka: Hát nem. Radovan: ... és nem is fog. Rumenka: Nem bizony.

Radovan: Ugatnod kellett volna egész életedben, mert ember soha nem lesz belőled. A kóbor kutyának nagyobb a becsülete, mint a tiéd.

Rumenka: Majdnem!

Radovan: Már a dögvészről is szívesebben beszélnek az emberek,

mint rólad.

Rumenka: Ez van.

Radovan (pofon vágja a feleségét): Egész este azt kell hallgatnom,

hogy sértegetsz! Tűröm, tűröm és azt kérdezem magamtól: "Meddig bírja még ez a szemérmetlen?" Ha tíz évig folytatnám, akkor ez a némber addig nem hagyná abba!

(Az asszony bebújik a paplan alá. Halkan sírdogál. Radovan a feje mögé teszi a kezét, és az ablak felé néz, ahol feltűnnek a nap első sugarai.)

Radovan: Radovan rögtön fogja magát, összepakol és visszamegy a Szülőföldre. Ott még a patak illatát érezni, itt meg... levegőt sem kapni már, mindenütt korom, füst, hamu... Ott pacsirta ébreszti az embereket, itt meg csörgőóra. Már tíz éve nem láttam madarat... Ha Isten földre szállna, akkor a Szülőföldön építene magának házat. Mert ott most...

Rumenka (kikukucskál a paplan alól): ...térdig érő sár van és ganajszag, a parasztok pedig megkéselik egymást.

Radovan (fölugrik): Ide figyelj, Rumenka! Engem sértegethetsz, de

- de a szádra ne vedd nekem a Szülőföldet! Mert ha még egyszer megpróbálod, én gondolkodás nélkül agyoncsaplak... Ha rajtam múlna, akkor a városlakóknak duplán ismerném el az éveiket, amikor nyugdíjba mennek.

Rumenka: És idő előtt nyugdíjaznád őket, te szerencsétlen. Az utolsó hülye is karriert csinált, csak te maradtál ilyen ágrólszakadt.

Radovan: Ha én most lekeverek neked harminc pofont... Rumenka, ne akard, hogy hosszú évekre ítéljenek el miattad és hogy a nevem bekerüljön az újságokba.

Rumenka: Üss meg, ha mersz. Próbáld csak meg! Tudod, hogy mit mondott Katica, mielőtt Bécsbe indult: "Anya, hogy ha egy ujjal is hozzád ér, csomagolhat és azonnal emigrációba vonulhat."

Radovan: Katica? Ezt mondta?

Rumenka: Erősebb vagy nála?

Radovan: Lenyomtam a kezét mielőtt elment.

Rumenka: Igen, lenyomtad, de csak azért, mert részeg volt a

gyerek.

Radovan: És én? Én józan voltam?... Megittunk két liter pálinkát - ő

egy litert, én egy litert. Alig tudott bemászni a hűtőkocsi kormánya mögé, bakot kellet tartani neki.

Rumenka: Erősebb nálad!

Radovan: Libafejű, kacsalábú pulyka, és olyan szemei vannak, mint egy csörgőkígyónak.

Rumenka (a falon díszelgő poszter felé mutat. A poszter erős férfit ábrázol, akinek hajviseletét, bajuszát és nevetését Radovan utánozza.): George az utolsó szemét, gané. George mutogatni való bolond. George...

Radovan (felordít és a szívéhez kap): Rumenka, őt ne! Csak őt ne sértegesd! Ne csináld, térden állva kérlek. Ő az én utolsó vigaszom, mentsváram, reménységem.

Rumenka: Senkiházi hülye.

Radovan: Könyörgöm, ne! Fél ötkor (az órájára néz), vagyis nyolc perc múlva, kiűzlek a világból. Olyan vérontást rendezek, hogy bekerülök az orvosi tankönyvekbe.

(Lassan nyílik az ajtó. A szobába a terhes Georgina merészkedik be. Fehér mennyasszonyi ruhában van, készen arra, hogy bármelyik pillanatban induljon az anyakönyvvezetőhöz. Kialvatlan, sírós arccal áll az ajtóban.)

Georgina: Nem szégyellitek magatokat? Nappal alusztok, éjszaka veszekedtek, zajongtok, ordibáltok. Nem csak ti laktok ebben a lakásban. Ha a gyerekem születési hibával jön a világra, az csak miattatok lesz.

Radovan: Milyen gyerek? Kinek a gyereke? Egy szót nem akarok hallani a gyerekről. Amíg nem mész férjhez, hányszor mondjam, nincs semmiféle gyerek. Ne legyél már ilyen ostoba. Én nem akarok szégyenkezni az emberek előtt. Találj valakit, menj hozzá, aztán annyit tojhatsz, mint a nyulak. De ha lányfejjel hozol egyet is a világra, saját kezemmel fojtom meg. És még

büszke is leszek magamra, mert erre kötelez az I. Radovan iránti tisztelet. Én III. Radovan nem engedhetem meg, hogy nagyapám nevét besározzák, leköpködjék, meggyalázzák.

Rumenka (keresztet vet, miközben Georgina sír): Istenem, Istenem, miért teremtettél ekkora idiótát... Ne ordibálj Georginára! Hogy nem szánod ezt a szegény lányt, aki már öt éve másállapotban van. Öt éve nem engedet, hogy megszülje a gyerekét. Ha lenne lelked Radovan, akkor megkérdezném tőled, hogy nem félsz-e a kárhozattól?

Radovan: Ha nem megy férjhez, akkor még tíz évig nem szüli meg... Te, te liba, miért hagytad magad? Miért hagytad, hogy az a Vilotics lenyomjon, megszégyenítsen és elhagyjon? Miért?

Georgina: Én szerettem őt.

Radovan: Szeretted, szeretted, ez aztán a válasz, te tehén. És hol van most ő? Hol van most az, akit szerettél. Elment Ámerikába, elment az a kurafi.

Georgina: Tehát mégsem szülhetem meg?

Radovan: Rumenka, ez a liba nem normális. Ennek valami baja van. Fél órája hajtogatom neki, de csak nem akarja megérteni. Kifelé! Mars ki a szobából! Látni sem akarlak! Véres bosszút állok a Vilotics famílián, de te is fizetni fogsz: a fiatalságodat másállapotban töltöd. Mars kifelé!

Georgina: Egész életemben arra készültem, hogy anya legyek. Csak babáztam és éjjel-nappal főztem. Máshoz sem értek. Miért nem mondtátok, hogy tanuljak meg valami mást is. Mit tegyek most, Radovan úr?

Rumenka: Könyörgöm Radovan, gondold meg még egyszer a

dolgot.

Radovan (kitolja a lányát a szobából...): Tűnj el! Kifelé! (...és

bevágja az ajtót.)

Rumenka (elégedetten): Jól beolvastál neki. Én csak azért védtem, mert az anyja vagyok.

Radovan: Rumenka, kinevettél, amikor azt mondtam, hogy egy pillanatra sem szabad magára hagyni, mert azonnal befekszik valaki alá. Zongoraórákat vagy nyelvórákat is vehetettek volna, hogy hozzámehessenek valami külföldihez, ahelyett az egyik egy interkontinentális hűtőkocsival, a másik meg a hasával jegyezte el magát. Mit tehetünk?

Rumenka: És amikor mondtam neked, hogy ne hátúról, mert lány lesz, akkor kiröhögtél... Ki zargat bennünket hajnalok hajnalán?

(A bejárati ajtó felől erős csengőszó hallatszik. Radovan megragadja a pisztolyt és óvatosan kilépdel a szobából... Néhány pillanattal később magasba emelt kézzel és kétcsöves puskával a hátában beesik a szobába Őzike. A puskát a

büszke és boldogságtól olvadozó Sztaniszlav tartja... A mozgékony, élénk és szívós öregtől eltérően a fiatal Vilotics-gyerek anémiás-melankolikus depresszióban szenved.)

Sztaniszlav: Elfogtam! Öt napig kuksoltam a lift tetején, de a hatodik napon csak megcsíptem ezt a gonosztevőt. Megadod magad, fiacskám?

Őzike: Meg. Teljes mértékben, minden feltétel nélkül.

Radovan (aki közben bejött, és a foglyot kerülgeti): Ez igen! Egy élő példány az alávaló Vilotics családból... Mit csináljak, most veled? Nem vagyok elég okos ahhoz, hogy kitaláljam. Mondd meg, hogy mit csináljak veled? Előbb cakkozzam ki a füleidet vagy azonnal tekerjem ki a nyakad? Hogy is fogjak hozzá? Jaj, istenem, olyan szörnyű bosszút állok, hogy az már nem normális... Most megfizetsz, te féreg. Öreg! Vallasd ki egy kicsit, hadd lássuk, hogy énekel-e a madárka!

Őzike: Én poéta vagyok. Nem tudom, hogy ez felmerült-e Önökben?

Radovan: Pofa be! Öreg! Kezd már a vallatást! Őzike: Csak tessék. Úgyis tudom, hogy mi vár rám. Sztaniszlav: Fordulj meg!... Hogy hívnak?

Őzike: Vilotics Őzike.

Sztaniszlav: Fel a kezekkel! Ki mondta, hogy leengedheted? Hány testvéred van? És te hányadik vagy a sorban?

Őzike: Büszkeség dagasztja keblem, én a hatodik vagyok a tizennyolcból.

Radovan: Tizennyolc?! Lesz még munka, lesz még munka bőven.

Sztaniszlav: Hogyhogy tizennyolc? Évek óta próbállak megszámolni benneteket, de sehogy sem megy. Megközelítőleg tíz és százhatvan között van a számotok. Tizenkettőig mindig eljutottam, de akkor valaki új ruhát vett fel vagy szakállat növesztett, vagy éppen megnyiratkozott, ezzel aztán mindig összezavartatok.

Radovan: Az a taktikájuk, hogy mindig másmilyennek tűnnek. Így titkolják el, hogy hányan vannak. Ismerem én őket még a Szülőföldről.

Rumenka: Ezek a tieid. A te néped.

Radovan: Ezek nem az „én népem”. Ezek a hegy túloldaláról származnak. Az én népemnek ezekhez semmi köze. A Vilotics famíliából ősidők óta csak árulók és hitvány alakok kerültek ki. Az utóbbi öt háborúban öt különböző oldalon álltak. Tudom, tudom, hogy azt akarod mondani, hogy valamikor mindannyian egy törzshöz tartoztunk. Ez igaz, de a századok során elváltak az útjaink. A derék, becsületes és nemes lelkű emberek mind hozzánk

csatlakoztak. Azon az oldalon pedig csak útonállók, zsebtolvajok, lókötők és léhűtők maradtak.

Rumenka: Ők ugyanezt mondják rólatok.

Radovan: Persze, hogy ezt mondják, mert nem téptük ki idejében a nyelvüket... Sztaniszlav, folytasd, nekem gyöngék az idegeim, és attól félek, hogy azonnal agyoncsapom, akkor pedig nem tudunk meg tőle semmit.

Sztaniszlav: No, fiacskám, tisztázzuk csak a létszámot. Akinek cvikkere van, az ugyanaz, mint az, akinek nincs cvikkere.

Őzike: Nem. Az másik. Az ő, akinek micisapkája van és pipája.

Sztaniszlav: Ő a legfiatalabb?

Őzike: A legfiatalabb a bajuszosok között. Kék a szeme és távolba néző a tekintete. Álmodozó. Csodálatos ember. Minden reggel sír, amikor olvassa az újságot. A következő a sorban az, aki dadog.

Sztaniszlav: Nem dadog, hanem köhög. Naphosszat. Úgy köhög az a disznó, hogy visszhangzik tőle az egész ház.

Őzike: Nagyon szeret köhögni. Amikor fiatalabb volt, akkor mindig csuklott. Egy ideig pedig csak hátrafelé menetben járt. Az orvosok azt mondták, hogy kevés szeretetet kapott kiskorában, és azért próbálja felhívni magára a figyelmet. Különben csodálatos ember.

Sztaniszlav: És az, aki azt ordibálja, hogy jaj, de szeretek gyűlölni.

Az azonos azzal, aki a moziban aludni szokott?

Őzike: Igen, ha egyre gondolunk.

Sztaniszlav: Fehér öltönyben jár... vagy feketében?

Őzike: Ő az, ő az. Egy hatalmas zsírfolt van a zakóján, és soha nincs pertlije. De azért lerí róla, hogy is mondjam, lerí róla a... a...

Sztaniszlav: A szikárság.

Őzike: Igen, ez az. Szembetűnően szikár és kövér.

Radovan: Azonnal agyoncsapom.

Sztaniszlav: Hogy lehet valaki egyszerre szikár és kövér? Őzike: Ellentmondásos személyiség.

Radovan: No, ebből elég! Fordulj ide felém... Rumenka, menj ki a szobából, nehogy rosszul legyél a véres jelenetektől... És mond csak, igaz-e, hogy Marko Ámerikában van?

Őzike: Hát hogyne lenne igaz!

Radovan: És emlegeti-e Georginát a leveleiben? Megírta-e már, hogy miért hagyta itt, miután maga alá rántotta?

Őzike: Ír, ír. Rendszeresen ír. Oldalakat. Csak mi nem tudunk

angolul.

Radovan: Miért ír angolul?

Őzike: Ezt is biztosan megírja a leveleiben, de mivel mi nem tudunk angolul, ez még előttünk is titok. Beírattuk a köhögős testvérünket egy angol nyelvtanfolyamra, hogy legyen, aki elolvassa a leveleket, de kidobták, mert folyton megzavarta az órát.

Sztaniszlav: Köhögött a tanfolyamon? Őzike: Sokat! Köhögött meg hátrafelé járt.

(Rumenka, aki eddig az ágyban feküdt, egy kissé felemelkedik.)

Rumenka: Istenem! Milyen emberek vagytok ti? Kikkel élek én együtt? Milyen keserű játékot játszik velem a sors.

Sztaniszlav: Radovan! Hadd, majd én folytatom! Fordulj ide, te ördögfajzat. Te vagy az, akit erősítésért küldtek a Szülőföldre. És ki volt az, aki utánad kiáltott, hogy élelmet is hozzál?

Őzike: A legidősebb bátyám. Gvozden.

Sztaniszlav: Az nem lehet, Gvozden nem a legidősebb. A legöregebb köztetek Mihajlo.

Őzike: Hát igen. Nem mondtam, hogy nem.

Sztaniszlav: No, most melyik, Gvozden vagy Mihajlo?

Őzike: Mihajlo az igazi neve, de mi magunk között csak Gvozdennak hívjuk. Amíg kicsi volt, addig Erzsikének becéztük. Mert vállig érő haja volt.

Sztaniszlav: Elég!... Tehát elfogyott az élelmetek.

Őzike: Már száraz kenyerünk sincs. A múltkor a közért előtt Ön rálőtt az egyik testvéremre, és eltalálta a kezében lévő tejes zacskót. Azóta tejünk sincs.

Sztaniszlav: Rálőttem, és ezután is tüzet nyitok rátok.

(Rumenka fölpattan az ágyról, odamegy a hadifogolyhoz, megforgatja, méregeti minden oldalról.)

Rumenka: Magasság? Őzike: 180.

Rumenka: Testsúly? Őzike: 75.

Rumenka: Öt kilót le kell fogynod. Tökéletes izomzat, hogy el ne kiabáljam... Pompás! Mától kezdve te vagy a próbababám. Én pedig mostantól kezdve Ru Sztaniszlav's vagyok. Ez a művésznevem. Hallottad apám? A te nevedet vettem fel, a saját keresztnevemet pedig lerövidítettem. Csak egy hegyi pásztor nevezheti a lányát Rumenkának... Őzike, hadd halljam, hogy hívják a divattervező asszonyságot?

Őzike: Ru Sztaniszlav's.

Ru Sztaniszlav's: Okos vagy, fiacskám. Gyere, hadd csókoljam meg azt az okos fejedet.

(Ru Sztaniszlav's megöleli a fiatalembert, hozzáhajol és csókolgatni kezdi... Radovan és Sztaniszlav némán állnak, néznek és hunyorognak, mint akik semmit sem értenek.)

Sztaniszlav: Rumenka! Észnél vagy? Saját apád szeme láttára csalod meg a férjedet?

Radovan: Nem is éri meg a reggelt. Rumenka, esküszöm az összes szentekre, hogy ma már nem reggelizel velünk.

(Az épületből lövöldözés hallatszik. Radovan és Sztaniszlav fegyverrel a kezében kirohan a folyosóra. Rumenka végigtapogatja Őzikét a feje búbjától a lába hegyéig.)

Ru Sztaniszlav's: És neked van fegyvered?

Őzike: Nincs és nem is lesz soha. Megvetem az erőszakot... Mi értelmiségiek... Asszonyom, mit csinál?

Ru Sztaniszlav's: Azt mondod, hogy nincs pisztolyod? És ez micsoda, mondd csak? Beretta?

Őzike: Nem... Hazai rövidcsövű...

(A szobába beesik Katica. A nyomában Radovan és Sztaniszlav. Katica, aki egy kisportolt férfinál is izmosabb és durvább, letörli véres arcát. Természetesen sofőr ruhában van.)

Katica: Hogy húznám föl a Vilotics anyjukat. Kilestek az alagsornál. A házmesterlakásból ugrottak elő.

Sztaniszlav: A házmesterlakásából?

Radovan: Az a gazember megint átállt hozzájuk. Tegnap még nekünk dolgozott. Sztaniszlav! Egy csomag dinamitot küldjünk neki újévre!

Sztaniszlav: Szó sem lehet róla. Én magam török be hozzá, és személyesen robbanok fel.

Katica (taszít egyet Őzikén, aki belehuppan egy fotelba): Beszélj!

Honnan van nektek atomfegyveretek?

Őzike: Marko küldte Ámerikából.

Katica: Tehát így állunk? Idegen elemekkel szűrtétek össze a levet?

Radovan (az órájára néz): Elég legyen! A következő órában egy szót sem akarok hallani. Kezdődik a George-ról szóló sorozat.(Bekapcsolja a televíziót.) Nem tudom, George miért nem válaszol a leveleimre. Ebben is a Viloticsok keze van. Megszerzik a postámat, és tüzetesen átvizsgálják,

természetesen semmit nem tudnak meg belőle, mert George mindig angolul válaszol.

Ru Sztaniszlav's: Hadifogoly! Felállni! Irány a fürdőszoba! Lesz egy kis kényszermunka.

Radovan: Sikáltasd le vele az összes koszt, amit te évek óta

otthagytál.

Ru Sztaniszlav's: És ki látott el benneteket ruhával? Ki törte a fejét,

ki tervezete és varrta meg azokat a csodálatos darabokat, amelyeket viseltetek? Évek óta nekem, nekem köszönhetitek, hogy ti öltöztök a legízlésesebben és a legelegánsabban az egész városban.

Sztaniszlav: Én már öreg vagyok. Engem már nem érdekel a divat! De ha fiatalabb lennék, nekem biztos nem kellene olyan öltöny, amelynek három ujja van. Mit csináljak ezzel a harmadikkal?

Ru Sztaniszlav's: Nagy ruhatervezőknél is becsúszhatnak kisebb

hibák.

Radovan: Jobb lett volna, ha egyenruhákat varrsz. Holnap hadat

üzenünk a Vilotics-famíliának, valamiről fel kellene ismernünk egymást. Miben különbözünk majd tőlük?

Sztaniszlav: A bátorságban.

Katica: Ez az, nagyapa! De hogy kerül a nyolcadik gyászszalag az öltönyödre?

Radovan: Meghalt az öreg Aleksza.

Katica: Szép temetése volt?

Radovan: Gyönyörű! Sajnálom, hogy nem lehettem ott. De éppen a temetéssel egy időben volt a nyolcszázharminckettedik folytatás...

(Ru Sztaniszlav's-nak végre sikerül kituszkolnia Őzikét a fürdőszobába. A többiek a televízió előtt várakoznak ... Belép Georgina, aki a hasát fájlalja.)

Georgina: Katica, fájásaim vannak. Jó lenne, ha bevinnél a

kórházba!

Radovan: Egy szót sem! Előbb találj egy férjet magadnak, aztán

majd mehetsz a kórházba. Mars ki a szobából. Kifelé! Épp eltaláltad, hogy mikor idegesíts!

(Georgina szipogva megy ki.)

Katica: Rögtön átugrom Ámerikába, és élve vagy halva, de visszahozom azt a gané Vilotics Markót. Nem nézhetem tovább tétlenül a testvérem szenvedéseit... De itt a lakásban is van ám egy bűnös... Nem hallod

Radovan, hogy mit mondok? Ebben a lakásban is van valaki, akinek hamarosan összetöröm minden porcikáját.

Radovan: Ha jól értettelek, ez...

Katica: Ez rád vonatkozik! Te személyesen és perszonálisan beszélted rá Georginát, hogy szűrje össze a levet azzal a barommal. Mert hogy az is a Szülőföldről származik. A Szülőföldről akartál vőt magadnak, világra szóló lagzival, amelyre majd több emberöltőn át emlékeznek... Engem meg, amióta eszemet tudom, fiúnak neveltél. Mert te helyettem fiút szerettél volna minden áron. Ezért az anyakönyvbe is azt írattad be, hogy Kázmérnak hívnak. Mindmáig bajban vagyok, amikor igazoltatnak. Úgy nőttem fel, mint egy utolsó flaszterkoptató. Amikor férfiak közé kerülök, azonnal verekedhetnékem támad... Néhány nappal ezelőtt pedig azon kaptam magam, hogy egy nő után füttyentettem.

(Radovan felemelkedik a székből. Felhangosítja a televíziót. Visszaül és megbabonázva mered a tévére, amelyben éppen egy zenés-bűnügyi történet megy... Radovan egyik pillanatban felpattan, felkapja az asztalról a hamutartót, és a televízió felé indul.)

Radovan: George! Húzz be neki... Vigyázz, hátulról! Menekülj a bódé mögé! Ne oda... Jaj, megölik!... Ha kinyírják, én azon nyomban kiugrom az ablakon. Lőj! George, lőj!

(Két lövés a tévében. Radovan megnyugodva és elégedetten ül vissza a helyére. Katica és Sztaniszlav csodálkozva néznek rá.)

Radovan: Látjátok, ezért imádom. Négy pali, négy elvetemült alak támadt rá orvul, és mi történt? Kettőt közülük az öklével csapott agyon, kettőt pedig lepuffantott. Az egyik mamlaszt úgy kiütötte, hogy az ablakkerettel együtt esett ki a kilencedik emeletről. Az eszem megáll... Én, én, én... ha egyszer találkoznék vele, én azon nyomban agyvérzést kapnék és rögtön kinyúlnék... Nézzétek, nézzétek... hogy vezeti azt az autót. Ez már nem normális. Nézzétek, nézzétek... én ezt már nem bírom.

(Radovan elfordul a tévétől, de vissza-visszatekintve lesi, hogy mi történik. Katica feláll.)

Katica: Radovan! Te kerülöd, hogy egyszer már beszéljünk egymással, mint férfi a férfival. (Katica tenyerével az apja tarkójára csap.)

Sztaniszlav: Kerüli, persze, hogy kerüli... Belőlem is szamarat csinált. Rábeszélt, hogy adjam el a házat meg a földet, és hogy költözzem ide. A pénzt aztán két hónap alatt elverték Rumenkával. Öregkoromra azt kellet megérnem, hogy a kádban alszom. De ez sem volt neki elég, eladta megboldogult Vaszilije testvérem földjét is. Annak az árát szintén eldorbézolták,

méghozzá fél hónap alatt. Abból a pénzből pedig, amelyből drága testvérem sírkövét akartam megcsináltatni, abból autót vett. Néhány nap múlva össze is törte... Legalább meghalt volna, de még az sem... itthon meg mit csinál, a szemem láttára veri a lányomat.

Katica: Mit kell hallanom? Már megint kezet emelt az anyámra?

Sztaniszlav: Igen. Még hogy nem.?!

Katica: Széthasítom, ha az anyám is ezt mondja.

(Katica a fürdőszobába indul, de az ajtót zárva találja. Lehajol és a kulcslyukon kukucskál be.)

Katica: Öblítenek... és csavarnak. Majd utána megkérdezem.

Radovan, Radovan, látom a sötét jövődet.

(Radovan nem figyel a lányára. Átszellemülten nézi a tévét, és benne George kalandjait.)

Radovan: Mindig örülök annak, ha valaki faluról verekszi fel magát. George egy Isten háta mögötti farmról érkezett Chicagóba. Toprongyos gyerek volt. Ha járt volna iskolába, biztos mezítláb kellett volna mennie. Egy kibaszott dollárja nem volt, amíg nem hajtott végre két rablótámadást. Egy bankot meg egy áruházat fosztott ki, és az így szerzett pénzt központi hűtéses sivatagi járművek fejlesztésébe fektette. Ahol nincs kockázat, ott nincs profit. Volt vér a farkában! Az ilyesmihez bátorság kell. Öt millió dollárt vitt magával a legjobban őrzött chicagói bankból. Lepuffantott két pénztárosnőt, két rendőrt, egy takarítónőt, egy főkönyvelőt és néhány ügyfelet. Puff, puff, puff, öt milliót zsebre vágott, és viszontlátásra. Good bye, ciao, zdravo. Én mentem, ti meg, ahogy akarjátok. Ezt így kell csinálni. Nem kell várni a nyugdíjra minden hónap elején, addig meg akár éhen is dögölhet az ember. Csak tudnám, hogy én mit ruházzak be? Miként forgassam meg a nyugdíjamat... Alig várom, hogy George meglátogasson. Biztos kitalál nekem is valamit. Ő mindig tudja, hogy az ember hogyan gazdagodhat meg...

(Csörög a telefon, Katica veszi fel.)

Katica: Igen... Mi? Hogyan?... Igen, igen, igen... Nem... Igen... Legyenek szívesek, szállítsák haza... Tudják, mi napközben nem merünk kimenni... Hogy miért? Az már a mi bajunk. Ez nem tartozik Önökre... Hozzák haza... (Elgondolkodva teszi le a kagylót.) Néhány percen belül itt lesz Georgina. Fél órával ezelőtt kiugrott az ablakon, innen a tizenkettedikről. Most a traumatológián van, de ép és egészséges... Szegény, szerencsétlen testvérkém... Valami baja is történhetett volna... Radovan, Radovan, nincs már neked sok hátra. Te is a traumatológiára kerülsz hamarosan.

(A fürdőszobából kijön Ru Sztaniszlav's és a ifjú Őzike. Az asszony a ruháját igazgatja és kimondottan dühös.)

Ru Staniclav's: Apám, ennél különb foglyot is ejthettél volna. Ez nem is igazi férfi, hanem maga a megtestesült búbánat.

Őzike (az égre tekintene, de csak a plafont látja): Én örökös áldozat vagyok. Soha senki nem értett meg. Bánatom hatalmas és vég nélküli. Az emberek csak az állati ösztöneikkel törődnek. Istenem, mit érnek a könyvtárban elpazarolt évek, Hippokrates, Honore de Balzac, Tacitus, Petrarca, és a Milenkovics testvérek... mit ér mindez... (Kinéz a tizenkettedik emeleti ablakon, majd hirtelen, elemi erővel szavalni kezd.)

Szakadék szélén állok mélában és búban, Leküzdhetetlen mélység választ el tőled. Harcolok, mint igazi hős a háborúban, De nem félek, mert úgyis agyonlőnek.

Szülőföld sarjai, drága büszke népem, Álmod ne zavarja ellenség fortélya,

Egy poéta éreted könnyeket hadd ejtsen, Lábamnál a Duna a partot nyaldossa.

(Őzike arcáról patakzik a könny. Sztaniszlav keresztet vet.)

Sztaniszlav: C, c, c... Ez teljesen meggárgyult. De hát hogy is lehetne normális, amikor az egész famíliája hülye. Az egyik testvérének öt neve van, a másik egész nap köhög és hátrafelé jár, a harmadik pedig csak bambul a moziban...

Katica: Anyám, gyere ide és ülj le. Mondani szeretnék valamit. Georgina kiugrott az ablakon. Most éppen sajtókonferenciát tart, de utána hazahozzák. Holnap minden újságban benne a lesz képe, azzal a nagybetűs címmel, hogy a tizenkettediket is túlélte.

Radovan: Ki kellene használni a népszerűségét, hátha végre sikerülne férjhez adni. A szólás is azt mondja, hogy az istállóból egyetlen ló sem kél el. Sztaniszlav, te elmehetnél Georginával a piacra. Hadd nézzék meg egy kicsit jobban az emberek... Jaj, jaj! George, vigyázz, nehogy belehajts az árokba. Segítség, fogjatok le, ez nem lehet igaz! (Arcát a tenyerébe temeti, de ujjai közül lesi a televíziót.) Meghült a vér az ereimben. Láttátok micsoda mutatványt adott elő. Én, én... eszeveszetten imádom ezt az ürgét. De rám ijesztettél, te rosszcsont.

(Rumenka öklével az asztalra csap és felsikolt.)

Ru Sztaniszlav's: Az én lányom nem egy vidéki liba, hogy a piacon kelljen mutogatni. Ezt én, mint anya, nem engedhetem meg. Amíg élek, addig a gyerekemet csak az Interflórán keresztül vagy egy előkelő kocsmában lehet eladni. A piacról hallani sem akarok. Elmehetünk vele esetleg egy másodosztályú vendéglőbe.

(Sztaniszlav majd megfeszül, úgy igyekszik figyelemmel kísérni, amit a világra nyíló ablakon" keresztül lát.)

Sztaniszlav: Az Istenit! Radovan miről szól ez a folytatás? Nem győzöm elolvasni a feliratokat. Tegnap óta már újságot sem veszek, mert abból is csak az derül ki, hogy minden olyan gyorsan történik... Mit csinál itt ez a sok rendőr?

Radovan (nagy élvezettel meséli a képernyőn látottakat, mintha ő lenne a narrátor): Amikor George látta, hogy az egész várost lezárták, Chicago külvárosa felé indult. Majdnem sikerült kibújnia a gyűrűből, de a Stendhal utca sarkán a Vörös és fekete presszó kövér pénztárosnője felismerte. Maier felügyelő időről időre betért ebbe a presszóba, hogy bedobjon egy húszast a kávéautomatába, és hogy meghallgassa ennek a válogatott besúgónak a jelentéseit. Amikor a pénztárosnő meglátta Georget, azonnal felhívta a felügyelőt: Itt Uzsonna titkos ügynök, a keresett személy belépett a presszóba. Abban a pillanatban minden irányból szirénázás hallatszott, a rendőrség tízszeres gyűrűt vont a kerület köré, és tizenhatezer fogdmeg mászott fel a tetőkre. A kíváncsi járókelők is felkapaszkodtak a tetőkre, sőt a gyerekek is, akik után az aggódó anyák kúsztak felfelé. Maier felügyelő felkért mindenkit, hogy térjen vissza a földre, mert ekkora tömegben George-nak nyoma veszhet. A mászási tilalom ellenére megjelentek a tetőkön a középiskolások is, pedig mindenhol jól látható volt a felirat, hogy tizennyolc éven aluliaknak és felülieknek mászni szigorúan tilos. A 22-es számú ház összeomlott, és tizenötezer kíváncsi járókelőt temetett maga alá. Az áldozatok többsége azonnal életét vesztette, akik pedig túlélték a katasztrófát, azok kórházba szállítás közben haltak bele sérüléseikbe. A világ minden tájáról részvéttáviratok érkeztek... És mit láthatunk most... George éppen ezekre a táviratokra válaszol: Engem soha nem kapnak el. Soha!

Sztaniszlav: Téged ugyan miért fognának le?

Radovan: Kit?

Sztaniszlav: Téged!

Radovan: Engem. Miért engem?

Sztaniszlav: Azt mondtad, hogy téged soha nem kapnak el.

Radovan: Engem? Miért tartóztatnának le, engem? Elkövettem én valaha is valamit? Hát nem a legszebb éveimben nyugdíjaztak? Dehogyisnem. A törvény betűjét betartva vonultam nyugalomba. Hát akkor, mit akarsz?

Sztaniszlav: Téged nem tartóztatnak le?

Radovan: Minket soha nem fognak elkapni.

(Csöngetnek. Sztaniszlav azonnal elveti magát - és a bejárati ajtóra szegezi fegyverét... Georgina lép be, összetörten, megviselten, a ruhája szakadt.) Ru Sztaniszlav's: Drága Georginám, a mennykő csapjon beléd!

Hogy tehettél ilyet? Rongyokban lóg rólad az esküvői ruha, pedig ez egy igazi divatsikoly volt. Több hónapig dolgoztam rajta, azért lett olyan érzéki. És nézd meg mi lett belőle... Ebben a családban senki nem becsüli meg a munkámat. Bizony, ha annak idején elmentem volna Párizsba vagy Londonba, most én lennék Közép-Európa legnagyobb divattervezője. Az én formabontó tradícionalizmusommal még az afrikai országokat is meghódítottam volna. De ilyen a sors. Itt kell kushadnom, pedig az emberiséget hatalmas veszteség éri azzal, hogy én itt ütöm el a drága időt. Itt ebben a lyukban, ahol csak sértegetnek és megaláznak. Majd adok én a te bolond fejednek. (Nekiesik Georginának, többször fejbe veri.) Ha még egyszer kiugrasz az ablakon, akkor előbb vetkőzz le, hogy ne szaggasd össze az esküvői ruhádat. Nesze! Nesze!... Ez a hála azért, hogy föláldoztam az életemet értetek! Ez a köszönet!?

Őzike(Georgina elé áll, hogy megvédje őt): Kérem, könyörgöm Önhöz asszonyom, legyen kicsit elnézőbb Georgina kisasszonnyal szemben. Ő több figyelmet és tiszteletet érdemelne. Miért ne lehetnének Önök is emberek? Nagyon fárasztó lehet embertelennek lenni! Véleményem szerint Önök itt mind

- de facto - szenvednek.

Ru Sztaniszlav's: Kinek tartasz te előadást? Ki az Istennek?

Sztaniszlav: Megfeledkeztél arról, hogy hadifogoly vagy? Nagyon otthonosan érzed már magad. Leülni! Ide!... És most azonnal ismerj be szép sorjában mindent. Mindent az utolsó szóig!... Beszélj! Beszélj, ha mondom!

Őzike: Elnézést kérek, mit kellene beismernem?

Sztaniszlav: Ha én azt tudnám, akkor nem kérdezném tőled...

Jobban jársz, ha bevallasz mindent... Ha nem, hát nem? Úgy is jó. Rumenka!

Ru Sztaniszlav's: Én erre a névre már nem hallgatok. Engem Ru Sztaniszlav's-nak hívnak.

Sztaniszlav: Nem hívlak, hanem parancsolom, hogy hozd ide a sótartót... Galambocskám, bevallod te nekem még azt is, amire kíváncsiak sem voltunk. (Elveszi a sótartót Rumenkától, a fogoly fejét hátrarántja, és sót önt a szájába.) Most pedig kivárom, amíg megszomjazol.

Radovan: Azokból a pogácsákból kellett volna adnod neki, amelyeket Rumenka süt. Ha egyet megeszem belőle, egy hétig a zuhany alatt állok. Nincs olyan titok a világon, amit ne ismernék be.

Ru Sztaniszlav's: Paraszt! Tudod is te, mi a jó?

Sztaniszlav: Szomjas vagy már, mi?

Őzike: Nem... és nem is leszek! Én már megtanultam, hogy a fizikai teljesítőképességemet miként rendeljem alá a lélek rezdüléseinek.

Életemben szerettem tíz asszonyt, Két paripát, és egy bús folyót, Zöldellő erdőt és a favágót,

Egy romba döntött híd felét, Amikor feljajdult, hogy itt a vég.

Legjobban a vasárnapokat szerettem, Amikor nyakkendő helyett

A nyakamra kígyót tekertem. És ahogy ünnepnapokon illett, Elővettem a legdrágább ruhám,

Amelyet szorgos kezek varrtak rám Mielőtt megszült volna az anyám. Vasárnap vár a folyó és a híd...

Szomjas vagyok! Igenis tudják meg, hogy nem tűrhetem a szomjúságot.

Sztaniszlav: Erre vártunk. Akkor végre vallomást teszel? Őzike: Vallomást. Vallomást teszek.

Sztaniszlav: Akkor halljam, mit vallasz be. Őzike: Mindent. Az utolsó szóig.

Sztaniszlav: Ezt már szeretem. Ha lett volna magadhoz való eszed, akkor nem kellett volna szenvedned. Vallottak nekem már nagyobb gonosztevők is.

Radovan (Felugrik és torkaszakadtából ordít.): Ne oda! Ne oda! George! Ne oda! A következő folytatásban úgyis ott keresnek. Menekülj! Hagyd most azt a kurvát! Ő volt az, aki jelentette a rendőröknek, hogy San Franciscóba utazol. George, hagyd azt a kurvát... Jaj, anyám... mi lesz itt a következő részben...

(Felhangzanak a film záróakkordjai. Radovan kikapcsolja a televíziót, odamegy a feleségéhez és pofon csapja.)

Ru Sztaniszlav's: Radovan...

Radovan: Elég legyen! Egy szót sem akarok hallani! Mind egyformák vagytok! Mind! Pártfogoltalak benneteket, és ez a hála. Miért árultál el? Miért jelentetted Maier felügyelőnek, hogy San Franciscóba megyek? Ez a hála azért, hogy két házat, öt autót, tíz kiló aranyat és negyven kiló drágakövet vettem neked? Ez a hála azért, hogy kimentettem a bátyádat az égő garázsból, és hogy kihoztam a sittről az apádat. Pedig életfogytiglanira ítélték.

Sztaniszlav: Engem a sittről?

Radovan: Téged! Téged! Hát elfelejtetted Harold? És még csodálkozol is... Látod, látod Radovan, hogy mit kellett megérned? Inkább maradtál volna a Szülőföldön, inkább törted volna a követ... A következő folytatásig ki kell valamit találnom, nem foghatnak el... (Radovan fáradtan az ágyra omlik, Georgina pedig feljajdul.)

Georgina: A gyerekemnek jövőre már iskolába kellene járnia. Ti lesztek a bűnösök, hogy ha írástudatlan marad. Nem lesz egyetlen bölcsődei és óvodai emléke sem. Mit mondok neki, ha majd egyszer megkérdezi, hogy miért nem volt gyermekkora?

Ru Sztaniszlav's: Gyere kislányom, hadd sminkeljelek ki. Elmegyünk egy előkelő kocsmába. (Megragadja Georginát és kifesti, mint valami bohócot.)

Radovan: Megyünk, férjhez adjuk Georginát?

Ru Sztaniszlav's: Igen, papácska. Megyünk és férjhez adjuk a mi drága kis leányunkat. Nézd csak meg, hogy milyen szép, amikor egy kicsit rendbe szedi magát.

Katica: Ma mindenki a vendégem. Ha most nem kel el Georgina, akkor holnap Ámerikába repülök és láncra verve hozom vissza azt a galád Vilotics Markót.

Ru Sztaniszlav's (egy darabot kivág az esküvői ruhából): Így ni, egy kis dekoltázs nem árt. Nem kolostorba készülsz. No, sétálj egy kicsit... Egyenes derékkal. És mosolyogjál! Miért húztad össze magad? Mosolyogj, te tehén!

Radovan: Meg kellene beszélnünk, hogy hogyan lépünk be a kocsmába. Próbáljuk ki! Ez itt a kocsmaajtó. Először Georgina lép be - egyedül és magányosan. Menj be Georgina és ülj le az egyik asztalhoz. Menj már, hadd lássam, hogy hogyan csinálod. Rögtön őt követi Sztaniszlav és Őzike, aztán George, pardon, aztán én, végül pedig Katica és Rumenka.

Ru Sztaniszlav's: Engem nem így hívnak.

Radovan: Ide figyelj, Rumenka! Ha én megváltoztatom a feleségem nevét, akkor lecserélem az egész asszonyt, tetőtől talpig... Georgina, nagyon

figyelj, hogy hogyan viselkedsz, amikor mi belépünk. Jól jegyezd meg: te nem ismersz minket. Mi majd oda megyünk hozzád, de te kikosarazol bennünket. Elvégre nem adhatod magad túl olcsón... No, próbáljuk meg még egyszer.

(Georgina újrajátssza a belépést. Tekintetét a magasba emelte, és emiatt belebotlik az egyik székbe. Mindenki legyint, hangzavar támad, mindenki megmutatja, hogy hogyan kell bejönni.)

Ru Sztaniszlav's: Te trampli! Ki fog feleségül venni egy ilyen szerencsétlent? Menj vissza és gyere be még egyszer. Kicsit kecsesebben. Azért kaptad az Istentől a karcsúságot, hogy élj vele, és nem azért, hogy itt botladozz. Gyere be... Micsoda vigyor ez? Mi ez? Te hülye! Nem azért megyünk a kocsmába, hogy szétzavarjuk a vendégeket, hanem hogy férjhez adjunk. No, még egyszer... Így, így...

Sztaniszlav: Radovan, én azt hiszem, hogy ez egy kicsit veszélyes vállalkozás. Ha Viloticsék kiszagolják, hogy az ajtajuk előtt megyünk el, biztosan lőni fognak.

Radovan: Őzike megy az ajtó felől, lőjék ki őt. Gyerünk Georgina, induljunk. Ezen az ajtón. Őzike, ide gyere! Te leszel a védőpajzsunk.

(Kimennek a szobából. Radovan a fogoly mögé bújva hagyja el a

színt.)

II.

A vendéglőben

(Teljesen szokványos sarki kocsma: néhány asztal, négyszer annyi szék. A terem kihalt - sehol senki. Egy kiszolgált rádióból, a söntés felől vidám nótaszó hallatszik. Georgina lép be, úgy jár, ahogy az előbb mutatták neki... Megfordul... Odalép az egyik asztalhoz és leül. Belép Sztaniszlav is, úgy viselkedik, mint akinek életében legalább százezer nővel lett volna dolga. Megáll. Tapasztalt hódítóként végigméri Georginát.)

Sztaniszlav: Micsoda nő, és teljesen egyedül van. Mondja csak szépségem, vár valakire?

Georgina: Nem.

Sztaniszlav: Leülhetek a magácska asztalához? Tudja, én gazdag

vagyok.

Georgina: Én pedig becsületes.

Sztaniszlav: Oh, csodálatos, csodálatos. Milyen meglepő. Magácska

az első leányzó, aki visszautasítja az én mesés kincseimet... A szerencse kegyeltje lesz, akinek magácska a kezét nyújtja. Meghívhatom egy italra, hogy mibe kerül, nem érdekel.

Georgina: Nem iszom, nem dohányzom, nem eszem. Kérem, távozzon, mert sért a tekintete. Az életben számomra a tisztesség a legfontosabb.

Sztaniszlav: Ha ezt nem a saját fülemmel hallom, akkor el sem hiszem. A magácska iránti őszinte tiszteletem jeléül fogadja el tőlem ezt a platinából készült aranykarkötőt.

Georgina: Tartsa meg az ajándékát. Ha azonnal nem távozik, akkor segítségért kiáltok.

Sztaniszlav: Most azonnal megbecstelenítelek!

Georgina: Segítség!

(Beront a vendéglőbe Radovan, ugyan olyan ruha van rajta mint George-on.)

Radovan: Magácska kiáltott segítségért?

Georgina: Oh, drága járókelő, a legjobbkor jött. Ez az öregember a becsületembe gázolt.

Radovan: Ismerem már ezt a szatírt régóta. Ő a legnagyobb fajtalankodó ebben a városban. Most azonnal végzek vele!

(Radovan verni kezdi Sztaniszlavot. Előbb - a megállapodás szerint -csak úgy tessék-lássék, de aztán egyre jobban beleéli magát... Néhány jól kimért ütés után Sztaniszlav lemond a kéjenckedésről.)

Sztaniszlav: Radovan, hagyd abba, ígérem, soha többé...

Radovan (amerikai kiejtéssel): Addig verlek, amíg le nem megy a nap. Gazember! Te köpted be, hogy kiraboltam azt az ékszerüzletet. Különben honnan lenne neked platinából készült aranykarkötőd? Te disznó!

Sztaniszlav: Jaj, ne csináld, jaj... Hagyd már abba! Én már nem akarom ezt játszani...

Radovan: Nem?! Amikor osztoztunk a zsákmányon, akkor még akartad. Akkor jó voltam neked! Mihelyt - nekem köszönhetően -meggazdagodtál, azonnal rendőrségi besúgó lettél. Azt hiszed, hogy tiéd a lóvé, meg még a titkosszolgálatnak is dolgozhatsz, George pedig üljön helyetted is. Ugye? No, majd most...

(Radovan lelketlenül üti-veri az öreget. Belép Rumenka, Katica és Őzike. Őzike fején kötés, mint aki fejlövést kapott. Nagy nehézségek árán sikerül leválasztani Radovant az agyba-főbe vert „besúgóról”.)

Ru Sztaniszlav's: Ezt nem lehet semmibe se bevonni. Mindent elront, összezavar, tönkretesz.

Radovan (öklével fenyegeti meg az ijedt Sztaniszlavot): Találkozunk mi még, Harold! Találkozunk mi még az életben! Megfizetsz te még ezért! (Előrántja a pisztolyt és a fogas mögött keres fedezéket) Maier felügyelő, kezeket fel! Fel a kezekkel, ha nem akarja, hogy szétlőjem a fejét!

Őzike(Katica mögé bújik): Radovan úr, ne tessék! Én vagyok az, Őzike. Már súlyosan megsebesültem.

(Radovan megnyugszik, mintha kezdene észhez térni. Leül egy asztalhoz, és lassan feleszmél.)

Radovan: Azt hittem, hogy ez a Vörös és fekete" kávéház. Őzike!

Tartsd magad távol Georginától.

Őzike (éppen a sírógörccsel küszködő Georgina kezét csókolgatja): Drága kolléganő, engedje meg, hogy minden hátsó szándék nélkül megcsókoljam a kezét. Az Ön szenvedése nagyon közel áll hozzám, mert amit nekem a sajátjaimtól el kellett szenvednem (rámutat a fején éktelenkedő kötésre), azt nem lehet családi szeretetnek nevezni. Megértem, hogy néha el kell viselni a bírálatokat és a pofonokat, de hogy valakinek az életére törjenek, az már mégis csak embertelen dolog. Drága Georgina, a mi kettőnk sorsa szinte teljesen azonos. Kérem, ne mondjon nekem nemet! Akar-e a feleségem lenni?

Katica: Őzike, ne szarjál! Nem látod, hogy egy kibaszott lélek sincs a környéken?

Őzike: Georgina kisasszony, én Öntől őszinte választ várok, mert nekem nincsenek alantas szándékaim. Én komolyan veszem a házasságot., és ha nem lenne a költői szabadság, akkor talán még szerethetném is.

Radovan: Tényleg, miért ne? Georgina és Őzike...

Ru Sztaniszlav's: Szó sem lehet róla! Bemutatkozott már ez a balfácán! Ügyefogyott! Balek... Az én lányom nem fog az egyik Viloticstól a másikig sodródni - nemzedékről nemzedékre. Aztán majd ha Őzike elhagyja, jön az a köhögős, utána meg a kuka...

Katica: Pontosan... Nem marad más hátra, mint hogy felhajtsak egy italt, aztán irány Ámerika. No akkor, üljünk le mindannyian.

(Összetolnak két asztalt. Eldőlnek a székek, leesik a hamutartó, hirtelen hatalmas zaj támad.)

Radovan: Pincér!... Hol a pincér? Pincér!

(A konyha felől előjön egy kövérkés pincér. Álmos, lusta, lomha, és mint lenni szokott: faragatlan tuskó. Az asztalhoz érve ásít, de nem szól semmit.)

Katica: Hol vagy, apuskám? Hol az Istenbe' voltál? Rendelhet itt valamit az ember?

Pincér: Ki engedte meg, hogy összetolják az asztalokat, és hogy szétverjétek a berendezést?

Sztaniszlav: Kicsit többen vagyunk, egy asztalnál nem férünk el.

Pincér: Akkor talán tessék engedélyt kérni, nem mint valami csürhe. Te nagyfejű, miért rúgtad föl azt a széket? Neked beszélek, ne játszd meg a hülyét! (A pincér tarkón legyinti Őzikét.)

Őzike: Magától dőlt el, amikor összetoltuk az asztalt. És ne verje a fejem, kérem szépen.

Radovan (csillapítani igyekszik a feszültséget): Idefigyelj, öregem! Kicsit idegesek vagyunk, és nem jutott eszünkbe, hogy megkérdezzük. No, OK? Hozzál nekünk...

Pincér: Hozzak? - Majd ha mindent visszaraknak a helyére. (A pincér sarkon fordul és visszamegy a konyhába. Mindenki meglepetten néz utána.)

Ru Sztaniszlav's: Micsoda primitivizmus? Hm... hm... Hol élünk? Milyen emberek vannak?... Szépen mondtam, hogy magánvendéglőbe menjünk. Így csak az állami alkalmazottak beszélnek a vendéggel. Ha az övé lenne ez a kóceráj, a lábunk nyomát is megcsókolná.

Katica: Huj, hogy görcsbe rándult a gyomrom. Azt hiszem, hogy hamarosan szétverem a pofáját. Szemétláda pincér!

Sztaniszlav: Csak semmi izgalom. Mindent a helyére teszünk.

Katicám, fogd vissza egy kicsit magad.

(Az asztalokat és a székeket visszatolják a helyükre, majd két asztalhoz ülnek le, az egyiknél Katica, Georgina, Ru Sztaniszlav' s és Radovan, a másiknál Sztaniszlav és Őzike.)

Pincér (valamelyest elégedettebben tér vissza): Ez már más. Otthon maguknál lehet disznóól, de itt nem. Aztán még valamit: minden porcikáját összetöröm annak, aki zsebre vágja a poharat.

Radovan: OK, OK! Hozzál most nekünk...

Pincér: Zabálni nem akarnak?

Katica: Nem! Már zabáltunk.

Pincér: Tehát, csak leöblítenék egy kicsit. És mit isznak a halak?

Katica: Az az érzésem, hogy börtönbe kerülök miattad.

Radovan: Katica... Légy szíves, öregem, egy itallapot. OK?

Pincér: Az nincs. Ellopták a vendégek. Pedig finom bőrkötésben volt. Tetszett nekik és ellopták. Szandált csinálnak belőle.

Sztaniszlav: Milyen italaid vannak?

Pincér: Most soroljam?

Katica (fogai között sziszegve): Ha mutatni nem tudod, akkor sorold.

Pincér: ÉS az a bizonyos még nem kéne. Ne szórakozzanak itt velem. Ha valami okosat kiöltenek, ha egyáltalán képesek rá, akkor majd hívjanak. (Sarkon fordul és elmegy. Katica felpattan, de Radovan és Sztaniszlav visszatartja.)

Katica: Oh, hogy az anyja... Engedjetek! Rögtön homokot csinálok az epekövéből!

Sztaniszlav: Gyerünk innen!

Katica: Nem! Azt már nem! Vagy kiszolgál, vagy agyoncsapom!

Pincér! Gyere ide, te barom!

Pincér (kilép a konyhából. Egy tányérból kanalaz valamit.): Csak semmi hangoskodás, kérem szépen!

Radovan: Ide két gyomorkeserűt...

Pincér: Nincs, tovább.

Sztaniszlav: Egy fehér bort.

Pincér: Van, de nincs kinyitva. Tíz literes üvegbe palackozták.

Kihozzam?

Sztaniszlav: Mit kezdjek én tíz literrel?

Pincér: És mit kezdjek én tíz literrel, még majd rám savanyodik?

Vagy tíz vagy semmi.

Katica: Két pálinkát.

Pincér: Te nő vagy, neked csak üdítő jár. Tele van a pince üdítővel.

Nehogy már én igyam meg!

Ru Sztaniszlav's: Egy Chartreuse-t kérek.

Pincér: Lehet, de csak duplát.

Ru Sztaniszlav's: Miért csak duplát?

Pincér: Mit csodálkozik? A vendéglőknek is megvannak a maguk titkaik. De nem akarnak inkább bablevest. Nézzétek csak, milyen jó! Én ezt reggeliztem, ebédeltem, uzsonnáztam, most ezt vacsorázom, sőt még éjjel is felébredek arra, hogy megkívánom. Olyan mint a drog. Képes lennék betörni a gyógyszertárba, ha ott főznék a bablevest.

(Katica felállt. Igyekszik nyugodtan, lassan és érthetően beszélni.)

Katica: Ide figyelj, barátocskám! Én sofőr vagyok. Ezért idegileg kicsit emocionális személyiség, és néha nem tudok uralkodni magamon. A hozzád hasonló állatkirályokat pedig még mindenütt elpáholtam, és ha ettől a pillanattól kezdve nem viselkedsz illedelmesen....

Pincér: Megígérem, hogy illedelmes leszek, de csak egy feltétellel.

Ha ez a nagyfejű leül a földre. (Határozottan Őzikére mutat.)

Georgina: Nem lehet! Ő is csak ember!

Radovan: Őzike, ülj le! Gyerünk, nem lesz semmi bajod. A fontos az, hogy igyunk már valamit. Gyerünk, ülj le... Te pedig Georgina, tartsd magad távol a Viloticsoktól!

Pincér (lassan hátrálni kezd): Addig nincs ital, amíg ez nem ül le.

Megyek, addig szedek magamnak még egy tányér marihuánát.

Katica: 1966. májusában Bajina Bastaról sürgősen Torontóba kellett vinnem egy rakomány karajt, Budapesten és Zürichen keresztül. Előbb telefonon megbeszéltük a részleteket: "Pronto, pronto, ott Toronto?! Máris érkezem!"... Aztán tökig a gázt. Mindössze kétszer álltam meg, mert Görögországban és Hollandiában olyan esőzések voltak...

Sztaniszlav: Miről beszél ez itt?

Radovan: Fogalmam sincs, de azért nagyon izgalmas.

Katica: Grenoble-ban leállítottam az interkontinentális hűtőkocsit, és beugrottam egy út menti csehóba. Amint leültem, máris várakoznom kellett, egy órát, kettőt, hármat... leereszkedett az éjszaka, feljött a hold, csodálatos éjszaka volt, de pincér egy szál se. Odamentem a konyhaajtóhoz és bekukkantottam a kulcslyukon. Hát, volt mit látnom: öt pincér és öt szakácsnő

szűzanya meztelen henteregnek a lábasok meg a fazekak között. Nyögtek, sikoltoztak, visítoztak. Momentán elborult az agyam, kirohantam a csehóból, beugrottam az interkontinentális hűtőkocsiba. Belöktem a motort és neki a kócerájnak, aztán hátra és így oda-vissza, oda-vissza, oda-vissza, amíg nem lapítottam szét az egész épületet. Itt is valami hasonlót teszek, csak előbb ezt a pincért felakasztom a lábánál fogva, mint egy disznót. Barom! Gané!

Pincér: Igen?

Katica: Idefigyelj, te anyaszomorító! Utoljára mondom...

Pincér: Ez a nagyfejű még mindig nem ült le a földre?

Radovan: Őzike! Leülni!

Őzike (fehér zsebkendőt terít szét és leül):

Árva fa vagyok, társam csak a szakadék, Harmatot csókol minden fűszál alant, Szirt fokán a vihar dühében engem tép. Villámmal, széllel még csak dacolnék, De árnyak kezében a fejsze, mint a lant.

Hangolnak már, készül a műre a sok zenész. Emelkednék, szállnék föléjük a magasba, Ám öreg ágaimtól idegen a repülés, Gyökereim ide kötnek, ebbe a kietlen talajba. Számomra nincs kiút, nincs menekvés, Istenem, lesz-e, ki meghallja

Amikor sok-sok kar lendül és -Kidől a fa

A szirt fokán.

Katica: No, látod, leült és még szavalt is - most már italt ide!

Pincér: Nem úgy van az... Azonnal lesz kiszolgálás, hogyha az asszonyság megeszik egy köteg friss szénát. (Ru Sztaniszlav'sra mutat.) No, gyerünk?

(Rumenka, azaz Ru Sztaniszlav´s felsikolt és a szívéhez kap. Katica székét felrúgva feláll és elkezdi verni a pincért, kézzel, lábbal és a fogassal. A pincér összegörnyed, könyörög, esküdözik, letérdel... Radovan ugrál örömében.)

Radovan: Jobb egyenes! Ez az! Bal láb! Kitűnő! Hogy verekszik ez a nő! Bravó! Bravó Kató!

Katica (egy pillanatra megáll és az órájára néz): Tíz óra lesz öt perc múlva. Reggel hatig verem!

(Folytatja a pincér ütlegelését. Hirtelen azonban egy határozott férfihangot hallani kintről.)

Hang: Heeeeeeeej! Radovaaaaaaaan! Bekerítettünk benneteket!

Adjátok meg magatokat, vagy mindenkit lemészárolunk!

Sztaniszlav: A Viloticsok... körbezártak bennünket!

(Radovan lába elé esik egy papírgalacsin, amelyet az ablakon

dobtak be.)

Ru Sztaniszlav's: Ha most meghalok, nehogy valaki azt írassa a

sírkövemre, hogy Rumenkának hívtak.

Sztaniszlav: Nekem nem kell sírkő. Higgyétek el, nekem - őszintén szólva - nincs kedvem meghalni. Még be tudom fűzni a tűbe a cérnát, huszonnégy fogam van és kopasz sem vagyok...

Radovan: Gyáva féreg!

Sztaniszlav: Elnézést kérek, ez születési hiba! Egy pillanatra erőt vett rajtam a gyöngeség. Mit írnak a Viloticsok?

Radovan (széthajtogatja a papírgalacsint és olvassa az üzenetet): "Ma jutott tudomásomra, hogy Marko fiam Amerikában gyilkosság áldozata lett." Azt úgy írják, hogy Ámerika. Képzeld csak el: Ámerikában.

Sztaniszlav: Olvasd tovább!

Radovan: "A tettes személyleírása alapján arra gyanakszunk, hogy a merényletet a te megboldogult Vaszilije nagybátyád követte el. Véres bosszút állok érte. Ilija."

Sztaniszlav: Az én megboldogult testvéremre, Vaszilijere gyanakszik? Hát normális ez? Őzike - apád nem ütődött egy kicsit?

Őzike: Nem tudom. Lehet, hogy nem normális, az viszont biztos, hogy nagyon veszélyes ember.

Katica: Mennyi fegyverünk van? Radovan: Nálam van egy pisztoly. Katica: Akkor öleljük meg egymást!

Ru Sztaniszlav's: Őzike, te szereted Georginát?

Őzike: Ha kiejthetném a számon ezt a magasztos szót, akkor összeszedném minden bátorságom...

Ru Sztaniszlav's: Elhallgass! Látod, hogy mindannyiunkat le akarnak mészárolni. Őzike! Ha megmentesz bennünket, akkor hozzád adjuk Georginát. Tegyél már valamit!

Őzike: Becsületszóra?

Ru Sztaniszlav's: Mindent megkapsz, amit csak akarsz. Csak tegyél már valamit. (Őzike Georginához lép, kezet csókol neki, és kirohan a

vendéglőből. Sztaniszlav az ablakon les ki... A többieken feszült várakozás lesz úrrá.)

dinár.

Katica: Mit csinálnak?

Sztaniszlav: Most állítják fel az aknavetőket...

Pincér: Ha aknatalálat ér bennünket, minden összetört pohár száz

Radovan: Hol van Őzike?

Sztaniszlav: Éppen az apjával tárgyal... Valamiről igyekszik

meggyőzni... Már jön is vissza.

(Őzike lép be, egy nagyobb papírszatyor van a kezében.)

Őzike: Sikerült egyezségre jutnunk... Apám ezt a mérget küldi. Vegyék be mindannyian. Azt üzeni, hogy ennyit még megtehet Önökért. A szavamat adtam, hogy kollektívan megmérgezik magukat. Ez egy békés módszer, lövöldözés, vér és jajgatás nélkül. Ők most visszavonulnak, Önök pedig megmérgezik magukat. Ugye tisztában vannak vele, hogy a Szülőföldön mit jelent az adott szó, amikor az ember a homlokára teszi a kezét és megesküszik...

Radovan: Fiacskám, régen elhagytam én már a Szülőföldet, és nem emlékszem az ilyesmire. Az őseink azok igen, de mi már, az idők, ugye, azok változnak. Ma szavadat adod valamire, aztán holnap már kit érdekel, hogy mit ígértél?

Őzike: Radovan úr! Az én családomban ezer éve senki nem szegte meg az ígéretét. Kérem szépen, igyák meg ezt a mérget. Ne hagyjanak cserben, ne hozzanak rám szégyent! Könyörgöm! Ha most nem mérgezik meg magunkat, akkor soha többé nem kerülhetek a testvéreim és apám szeme elé.

Sztaniszlav: Mit képzelsz te? Hogy megmérgezzük magunkat és elhulljunk, mint a tyúkok csak azért, mert te a homlokodra tetted a kezed! No, tűnjünk innen, amíg ezek a gazemberek nem jönnek vissza.

Radovan (Őzikéhez): Te nem vagy normális. Ha meg akarod mérgezni magad, hát csak mérgezd. Még hogy a szavát adta? Egy ilyen neveletlen tuskó. Hogy mertél megígérni bármit is a mi nevünkben?

(Radovan és családja szedelőzködik. Indul kifelé a vendéglőből, de útjukat állja a pincér.)

Pincér: Addig sehova nem mennek, amíg nem fizetik ki a számlát.

Radovan: Számolj gyorsan. Mennyi?

Pincér: Fél millió.

Katica: Azonnal agyoncsapom.

Radovan: Meneküljünk! Azt akarod, hogy a Viloticsok itt találjanak bennünket. (Egy köteg pénz vesz elő. A többiek elsietnek.) Itt van, te útonálló, de a héten még eljövök a visszajáró pénzért. Megemlegeted te még III. Radovant!

(Radovan kirohan a vendéglőből. A pincér elégedetten nézi a pénz, majd felhangosítja a rádiót és énekelni kezd.)

Második felvonás

III.

Ütközet előtt

Georgina a szobában szanaszét heverő dolgok között járkál fel-alá, egy babát lóbál a lábánál fogva. Közte és Őzike között áll Sztaniszlav, állig felfegyverkezve. Ru Sztaniszlav´s egy hatalmas ollóval szab valamit. Belemerült a munkába. Radovan csúfondáros tekinteteket vet rá, vigyorog, a bajuszát tépkedi... Felesége idegesen pislog rá vissza, nem tudja elviselni férje megvető és lenéző pillantásait.

A hálószoba rongyokkal, ruhákkal, szabászati eszközökkel és divatlapokkal teli raktárhoz hasonlít.

Ru Sztaniszlav's: Mi van te tökkelütött? Mit bámulsz? Meddig ugrálsz még az orrom előtt? Radovan! Esküszöm, hogy összekaszabollak ezzel az ollóval...

Radovan: Mint az egyetlen kabátomat. Csak nézlek, nézlek, és nem tudom, hogy mit csináljak veled: kicsavarjam-e a kezedből az ollót? Te addig varrogatsz, amíg nem vágom le a kezed. Idefigyelj, te montenegrói tehén! Mit vegyek föl, ha holnap esni kezd a hó?

Ru Sztaniszlav's: Ki látott már havat szeptemberben?

Radovan: És mit csinálok decemberben?

Ru Sztaniszlav's: Miért? Hova akarsz menni decemberben?

Radovan: Gyere Sztaniszlav! Búcsúzz el a lányodtól! Csókoljátok meg egymást, búcsúzkodjatok csak el szépen... Mert rögtön ledobom a liftaknába... Én, én, már teljesen kivetkőztem magamból. Már azok sem ismernének rám, akikkel eddig jóban voltam. Én, én már nem is tudom, hogy mit csináljak.

Ru Sztaniszlav's: Soha nem is tudtad... már bocsánat, te provokáltál.

Radovan (eléggé furcsa nadrágjára mutat): Mi ez, Rumenka? No, gyerünk! Mondd meg, ha nem akarod, hogy ellássam a bajod! Mi ez rajtam? Mit csináltál a téli kabátomból?

Ru Sztaniszlav's: Nem tudod, hogy mi van rajtad?

Radovan: Nem tudom!?

Ru Sztaniszlav's (keservesen sírni kezd): Így hálálod meg azt, hogy a véremet ontottam éreted, amikor az ujjamba böktem tűt. A szemem is elromlott már a sok szabás-varrástól... Köszönöm, köszönöm Radovan...

Radovan (megenyhülve): Az asszonyok elgyöngülésénél még hatalmasabb erőt nem láttam... Jól van, no... Ne sírj! Csak mondd meg, hogy mi ez rajtam!

Ru Sztaniszlav's: Nadrág.

Radovan: A kabát két ujjából lett a nadrág két szára, az elejét pedig meghagytad sliccnek? Nem kényelmes, de azért mutatós.

Ru Sztaniszlav's: Ez a legújabb római viselet. Radovan: És a rómaiak nem fáznak kabát nélkül? Ru Sztaniszlav's: Hogy érted azt, hogy kabát nélkül?

Radovan (igyekszik szépen szólni a feleségéhez): Hát, csak úgy, hogy ha a kabátjukból nadrágot varratnak, akkor télen egy kicsit fáznak, vagy nem?

Ru Sztaniszlav's: Nem. Mert a telet a Kanári-szigeteken töltik. És nagyon jól érzik magukat kabát nélkül. A Kanári-szigeteken egy ingben-gatyában is járhatnak.

Radovan: Tényleg... Látjátok, hogy milyen okos a feleségem... De mi lesz akkor, hogyha én nem jutok el a Kanári-szigetekre? Hogyha közbejön valami rendkívüli?

Ru Sztaniszlav's: Oda akarsz menni?

Radovan: Muszáj lesz. Hogy várjam be a telet kabát nélkül?

Ru Sztaniszlav's: Neked annyi pénzed van, hogy akár a Kanári-szigetekre is elmehetnél? Radovan! Radovan! Mondhatom, szép dolog. Mi itthon éhen döglünk, mert azok ott fönt rajtunk akarnak spórolni. Te meg milliókat dobnál ki azért, hogy a Kanári-szigetekre utazz. Hallod ezt, Apa? Urasága itt hagyna bennünket.

(Sztaniszlav megpróbálja az ajtó felé lökdösni Őzikét, de az ellenáll.)

Sztaniszlav: Nem akarnál megszökni? Ne gondold, hogy olyan hülye vagyok, mint egy éjjeliőr! No, gyerünk! Én szépen elfordulok, te meg futás, irány az ajtó. Becsületszavamat adom, hogy nem a fejedre, hanem a lábadra célzok.

Őzike: Nem! Sztaniszlav úr. Arról szó sem lehet. Én már rég rájöttem, hogy a sorsomat nem kerülhetem el. Csodálom, hogy Ön, élete csúcsán, ezzel még mindig nincs tisztában... Engem ehhez a helyhez sokkal erősebb szálak fűznek, mint bármiféle kötél. Sztaniszlav úr! Látta már Ön a Szöktetést a szerájbólt, Verditől?

Sztaniszlav: Ki ne ejtsd a nevét annak a lókötőnek! Ismerem én a

fajtáját!

Őzike: Oh, igen. Elnézést, nem tudhattam.

Sztaniszlav: Fogd már fel végre, hogy ebben a házban te hadifogoly

vagy, és hogy ki vagy szolgáltatva nekem.

Radovan (a televízió előtti fotelben ül, nagyot sóhajt): Az első vonattal visszamegyek a Szülőföldre. Örökre itt hagylak benneteket, veszekedjetek, tépjétek, marjátok egymást, ahogy akarjátok. Engem otthon a Szülőföldön várnak az enyéim, méghozzá tárt karokkal. Ők soha nem felejtik el, hogy Radovan, amikor még valaki volt, gyárat építetett nekik. A gyár fényei eloszlatták a falumra évszázadok óta nehezedő sötétséget. Az én népem nem olyan telhetetlen és hálátlan, mint a családom... Miért nem kezdődik már a következő folytatás. Tán csak nem fogták el George-t? Még csak az hiányozna. Rögtön főbe lőném magam. Ebben a szent pillanatban.

Őzike: Tisztelt Radovan úr! Engedje meg, hogy elszavaljam Önnek egyik versemet a Visszatérés a Szülőföldre című gyűjteményből. Hátha kicsit megkönnyebbül tőle.

(Őzike szavalni kezd, áhítattal, hittel és lelkesedéssel.)

Éjszaka álmomban lenézek a hegyről, Ismerem az összes szégyenkező viskót,

Tudom: a vad csak akkor szökken az erdőn -Ha a Szülőföld fölött magasan áll a Hold.

Éjszaka álmomban virágot bont a kert, Fehérbe öltözik, mint sok kíváncsi szűz,

És kérdi mind: férfi szívre miként tesz szert, Majd bomlott hajába vérző alkonyatot tűz.

Éjszaka álmomban búcsúba indulnék, Oda, hol zeneszóra nyílnak a bicskák,

Hol csendes misék után duhaj lesz a násznép -És a halált a csalárdnak jutalmul osztják.

Éjszaka álmomban ismét gyermek vagyok, Ki a barbár kövek között gyíkot veséz,

Az Istenek erre nem járnak, vagy csak gyalog -És semmi nem fenyeget úgy, mint az ébredés.

(Radovan elnémulva bámulja a költőt, majd feláll, odalép hozzá és átöleli. Őzike zavartan pislog.)

Radovan: Te számomra mától kezdve - klasszikus vagy. Én még ilyen verset soha nem hallottam. Bravó, fiacskám, Bravó... Milyen szépen összeszedted. Esküszöm neked, hogy kiadom az összes műveidet. Saját költségen, famentes papíron, kemény kötésben... Hanem, tudnál-e rólam is írni egy verset. Elmondanám, hogy mit tegyél bele, aztán te csak összeraknád és rímbe szednéd. Például: melyek az én jellegzetes tulajdonságaim? Vegyük előbb a legkifejezettebbeket: becsületesség, bátorság, megfontoltság, szereti a népét, népe szereti őt, nem is tudni melyik szereti jobban a másikat...

Őzike: Sajnos, ez lehetetlen. Nem vagyok én udvari költő.

Georgina: Én már kívülről tudom az egyik versedet: Az asszony, az ember és a folyó. (Kézen fogja Őzikét. Szaval.)

Az asszony szegény, a folyót nézi A folyó őt megigézi,

Aki elmegy, annak halkan megígéri, Soha-soha nem fogja

Még álmában sem elítélni.

Őzike: Egy csónak, egy csónakocska Merül bele a habokba,

Könnyen siklik, majd eltűnik, A hullámok tova űzik.

Georgina: Az asszony szegény, gondok marják A lelkét szorongatják,

Aki elment, annak nyomát, A habok örökre Elkapdossák.

Őzike: A férfi, egy boldog ember, Aki a folyóval dacolni mer, Útnak indult, hajtja a vágy,

Várja a kín és a szabadság.

Georgina: Az asszony szegény, bánatában, Vigaszt keres a habokban.

Őzike: A férfi egy zilált alak, Bőszen evez, izma dagad.

Megveti őt, aki csak él, Asszonyt adott a világér'?

Georgina: Az asszony szegény, a víz viszi, Valahol majd partra veti,

Nem lesz, aki eltemeti?

(Georgina és Őzike meghajolnak. Radovan elkapja a lányát és kitaszigálja a szobából. Sztaniszlav aggódva fordul a vejéhez.)

Sztaniszlav: Nem kellene Georginát bevinni a kórházba. Magad is hallhattad, hogy szavalni kezdett. Megboldogult Vaszilije testvérem is verseket mondott, amikor lezuhant a góré tetejéről. Fejre esett, és amikor talpra állt rögtön szavalt:

Ha lenne mordályom, mely tüzet prüszköl, Vagy karabélyom, száz tölténnyel -Galambocskám! Átölelnél még ma éjjel?

Radovan (Őzikéhez): Kiábrándultam belőled. Nem vagy te sem férfi, sem költő. Felejtsd el, amit az összegyűjtött műveidről mondtam.

Ru Sztaniszlav's: Ebül jött, ebül megy el.

(Radovan majdnem agyoncsapja a feleségét, de csörög a telefon.)

Radovan: Halló?... Kit keres?... Igen, igen, ez III: Radovan lakása...

Igen... Kihez van szerencsém?

(Radovan idegesen engedi le a kagylót)

Sztaniszlav: Ki volt az?

Radovan: Egy futóbolond. Azt kérdezte, hogy itthon vagyunk-e, és hogy te élsz-e még.

Sztaniszlav: Miért ne élnék?

(A bejárati ajtó fölött megszólal a csengő. Sztaniszlav odalép és óvatosan ajtót nyit. Mindenki legnagyobb meglepetésére, sőt: megrökönyödésére a szobába belép a - Pincér. A vendéglátó-ipari alkalmazott kezében hatalmas csokor művirág. Alkalomhoz illően kicsit feszélyezetten viselkedik.)

Sztaniszlav: Elég sok bolondot láttam már életemben, de ekkorát még soha. Neked az hiányzik, hogy felnyársaljunk.

Pincér: Engedjék meg, hogy bemutatkozzam: Osman Avramovics, vendéglátó-ipari alkalmazott, s. k.

Radovan: Részemről a megtiszteltetés. III. Radovan, aki kicsinálta Osman Avramovics vendéglátó-ipari alkalmazottat.

Pincér: S. k.

Radovan: Majd adok én neked s.k.-át - te semmirekellő.

Pincér: Én mindenre elszántam magam. Belenyugodtam a sorsomba. Azt mondtam magamnak, hogy vagy olyan életem lesz, mint a virágnak, vagy búcsút intek a világnak.

Sztaniszlav: Te magasságos ég, már ez is szaval.

Pincér: Íme, ezt a csokrot hoztam Georginának, mert ez, mint a mi szerelmünk, soha el nem hervad. De mit is tehetnék, amikor szeretem. Amióta megláttam, azóta aludni sem tudok.

Ru Sztaniszlav's: Ülj le, kedves vejem. Isten hozott nálunk!

Sztaniszlav: No, látod! Ki hitte volna, hogy egy ekkora szemét is lehet jó ember. Tehát - lakodalom!

(Sztaniszlav elsüti az egyik pisztolyt, majd a konyhaszekrényből egy üveget vesz elő.)

Radovan: Nyugalom, nyugalom. Még meg sem mondtuk neki, hogy Georgina... (A hasára mutat.)

Ru Sztaniszlav's (újdonsült vejét méregeti): Ki varrta ezt a fércművet, hogy száradjon le a keze. Hm, hm, hm... Ez már régen kiment a divatból. Majd én mindjárt megigazítom... (Fogja az ollót és vágni kezdi az öltöny egyik ujját.) Ugye, hogy most jobb? Ha van benned érzék a komparatív esztétika iránt, akkor be kell ismerned... Georgina! Georgina! Azonnal gyere ide! Megérkezett a férjed, Georgina!

Georgina (belép és odamegy Őzikéhez): Férjecském.

Pincér: Asszony! Hát, én vagyok a férjed!

Georgina: Az meg hogy lehet...

Sztaniszlav: Hej, de megkívántam már egy kis lakodalmat. Hogy bezabálhassak, mint egy disznó. Kezdetnek megeszek húsz tányér levest, tíz tálca főt pulykát, tíz vödör fehér mártással és tíz vödör piros szósszal. Aztán levágok két nyájat, egy kondát, lelövök negyven vadkant és kitekerem a nyakát minden libának, amely az utamba kerül. Megiszom száz akó pálinkát, hat kamion sört és nyolc ciszterna bort. Ettől úgy berúgok, hogy nem fogok tudni

magamról, de másokról sem. Kapom a puskám és tizennégy vendéget lepuffantok. Ahol nincs tizennégy halott, az nem is lakodalom, hanem szarás.

Pincér (közben szorgalmasan jegyzetel): Nulla, nulla... kettő meg öt az kilenc... maradt a nyolc... tehát: ötvenmillió-kétszáznegyvenezer.

Sztaniszlav: Semmiség.

Radovan: Erről jut eszembe. Add csak vissza azt a pénzt, amellyel a kocsmában megrövidítettél.

Pincér: Egy dinárom sincs. Ezt az öltönyt vettem belőle.

Radovan: Rendben van. Legyen az a hozomány... Rumenka, ki mondja meg neki, hogy Georgina...

Ru Sztaniszlav's: Te vagy az apja.

Radovan: Te meg az anyja.

Ru Sztaniszlav's: Sztaniszlav meg a nagyapja, Katica a testvére, bátyja pedig nincs... De minek mondjuk el az egész családfát! Köhints egyet és bökd ki.

derogál.

Pincér: Miről van szó? Lehet, hogy segíthetnék, hogy ha nem

Radovan: Már jobban nem is derogálhat.

Pincér: Nézzék meg ezeket a kezeket. Ez a két kéz egy aranybánya.

Tanúim vannak rá, hogy egyes egyedül, ami azt jelenti, hogy én magam, úgy ahogy itt látnak... Mit is akartam mondani? Ja, igen: 1946-ban a hó még ott is derékig ért, ahol elhányták, a május még távolinak tűnt, és foga volt a napnak... Hogy is? Már megint elfelejtettem. Előfordul velem néha, hogy elkezdek valamit, aztán... aztán mintha köd ereszkedne az agyamra... Nem is tudom... Voltam már orvosnál is, hogy adjon valamit, de mire odaértem, elfelejtettem, hogy mit akartam és betömetem a fogamat. Ide nézzenek, a felső sorban már ötször betömettem minden fogam.

Radovan: Pofa be. Georgina másállapotban van.

Ru Sztaniszlav's: Csak egy kicsit. Egészen kicsikét. Alig-alig. Egy anyának elhiheted. Miért is hazudnék?

Pincér: Hát, miért nem ezzel kezdték! Én meg egész úton azon töprengtem, hogy igen, vagy hogy talán mégsem... Már majdnem az agyamra ment a dolog. Ezek után egy kicsit megkönnyebbültem. Anyuka, hadd csókoljam meg! Apuka...

Radovan: Csak ne vigyük túlzásba. Amikor én csókolódzom, akkor valaminek történnie kell... Tehát, neked az megfelel, hogy egy kicsit...

Pincér: Hát hogyne! Maguk igazi szülők.

Sztaniszlav: A vej kicsit gügye.

Ru Sztaniszlav's: Hát ez megint nem sikerült. Sokkot kapott, amikor meghallotta.

Pincér: Nézzék meg ezeket a kezeket...

Radovan: Mint két aranybánya. No, takarodj innen! Mars! Nem elég, hogy az apósom hülye, még az hiányzik, hogy a vejem is az legyen. No, tűnés!

Sztaniszlav: Az lehet, hogy hülye vagyok, de én legalább férjhez adtam a lányomat. Add te férjhez a tiédet!

Pincér: Ezek egy becsületes ember kezei. Én nem fejeztem be öt egyetemet. Ahova én jártam, az csak egy kis iskola volt nagy emberek számára. Georgina! Gyere, hadd csókoljalak meg. Megtapogathatom... Tényleg másállapotos! Úgy elérzékenyültem, hogy máris libabőrös lettem. Szerelmem! Engem nem érdekel a múltad, csak a jövőd!

Sztaniszlav: Lehet, hogy impotens, de úgy látszik, hogy szereti a gyerekeket. Hány ember felnevelte már más csemetéjét. Kérdem én, hasonlít rám az én lányom? Egy szemernyit sem. Mégis úgy szeretem, mintha a sajátom volna.

Radovan: Hát, igen. Legalább így biztos lehet benne, hogy nem az övé. Nincs miért gyötrődnie... Menjetek gyerekek, de később gyertek vissza. No, menjetek, menjetek csak. Ahhoz, hogy az ember visszajöjjön, előbb el kell mennie, mi pedig már nagyon várunk benneteket. Nagyon, de nagyon. Menjetek, hogy aztán visszajöhessetek. Tessék csak, tűnjetek el.

(Őzike felemeli a fejét. Georginához fordulva szaval.)

Őzike:

Már egy ezredéve halott voltam, Róma alatt és a középkorban, Most élek, de nem jöttem világra, Élve várok a feltámadásra.

Georgina: Emelt fővel járhatsz, Őzike. Soha nem felejtelek el.

Sztaniszlav: Gyerekek, álljatok meg! Nem válhatunk el így.

Legalább nyolc percig vigadjuk és mulassunk.

Radovan: Sok lesz az, Sztaniszlav.

Sztaniszlav: Jól van, no. Legyen öt. Én most mindjárt spontánul énekelni kezdek. Kövessétek a példámat és mindenki spontánul énekeljen velem.

Megfútta Mile a furulyát,

Hogy beterelje a gulyát. Ooooooooooj!

Radovan: Elővette Mile a távcsövet, Hogy közelről lássa a seggemet.

Jooooooooooj!

Pincér: Kacsozd, kacsozd Mile a szőlőt, Fölcsinálták a szeretőd.

Oooooooooooj!

(Kóló hangjait hallani. Radovan vezeti a táncolókat a kijárati ajtó felé, ahol előreengedi a lányát és a vejét. Miután azok elhagyták az ő "életterét", hirtelen becsapja az ajtót.)

Radovan: No, ez is megvan. Már majdnem lemaradtam miattuk a következő folytatásról. De miért nem kezdődik már? Így is egy órát késnek... Mégiscsak elfogták volna George-t az előző fejezet óta.

(A bemondó hangját hallani. Radovan felpattan és felerősíti a

televíziót.)

Bemondó hangja: Kedves nézőink! Mint már délelőtt értesülhettek

róla, a George-ról szóló sorozat következő epizódjai elmaradnak. Véleményünk szerint a sorozat egyes részei a bennük foglalt kegyetlenség és antikonformista ideológia miatt nem sugározhatók tovább. A bűnügyi történet szolgált ugyanis ürügyül a szerzőknek ahhoz, hogy számunkra idegen és elfogadhatatlan üzeneteket továbbítsanak. Jól felfogott és...

(Radovan kikapcsolja a televíziót. Az ablakhoz támolyog, mindkét kezét a szívére szorítja. Sztaniszlav is ideges.)

Sztaniszlav: Mi történt, Radovan? Miért szakították meg a

sorozatot?

utánanéz.)

ablakon.

Radovan: Én ezt nem élem túl!

(Radovan kiveti magát az ablakon. Sztaniszlav odarohan és

Sztaniszlav: Láttál már ekkora hülyét? Minden ok nélkül kiugrott az

Ru Sztaniszlav's: Legalább szétloccsant a feje a betonon?

Sztaniszlav: Nem, még esésben van... Nem kis magasság a

tizenkettedik emelet. Van itt mit repülni...

Ru Sztaniszlav's: Nem az a baj apa. Emberként soha nem nyomot sokat a latban. Soha nem volt neki súlya, amióta csak ismertem. Földet fogott már?

Sztaniszlav: Most tart a negyedik emeletnél. A harmadiknál, a másodiknál. Az elsőnél. A földszint előtt lelassított - és most földet ért.

Ru Sztaniszlav's (fekete kendőt köt): Apa, ez hogy áll?... Hosszú, hosszú évekig tartó ábrándozás után, végre megalkothatom életem főművét, a "Szomorú Özvegy" kollekciót. Apa, mondd csak, a néphagyomány szerint a feleségnek akkor is el kell siratnia a halottat, hogy ha a férje?

Sztaniszlav: Tőlem kérded? Mikor volt az már, amikor elhagytam a népet. Rumenka, a férjed fölállt. Fölállt! Leporolta a ruháját és jön vissza.

Ru Sztaniszlav's: Ki állt fel? Ki jön vissza?

Sztaniszlav: Radovan!

Ru Sztaniszlav's: Nem, az lehetetlen. Az nem lehet igaz. Majdnem transzba estem amiatt, hogy elvesztettem? Már a szívem is elszorult.

(Megszólal a telefon. Ru Sztaniszlav's veszi fel a kagylót.)

Ru Sztaniszlav's: Halló?... Igen... Az lehetetlen? Apa, Katica interkontinentális balesetet szenvedett... Mi, mi történt a lökhajtással... Hozzák haza Katicát... A címünk: Antipapp Antónia 108, 109. sugárút, 110. épület, 111. bejárat...

(Radovan lép be, kicsit húzza a lábát... Leveri ruhájáról a maradék port és elégedetten vigyorog.)

Sztaniszlav: Ugyanígy vigyorgott az én megboldogult Vaszilije testvérem is, amikor leesett a góré tetejéről... Radovan! Hogy érzed magad?

Radovan: Köszönöm kérdésed, viszont kívánom... Mégsem ugrottam ki hiába. Miközben zuhantam lefelé, száz csodát láttam. Ezeknek itt alattunk tizenegy új albérlőjük van. És mind sorban állnak a WC előtt. Annak ott lent, akinek nagyobb feje van, mint nekem...

Ru Sztaniszlav's: Nálad senkinek nincs nagyobb feje.

Radovan: De, a múlt héten összemértük... A legjobban azonban akkor éreztem magam, amikor az ötödik emelnél haladtam el. Valami csodálatos, hihetetlen szerelmi pózt láttam.

Sztaniszlav: Az lehetetlen!

Radovan: A nő a lábaival átölelte a férfi derekát, a férfi pedig körbe-körbe szaladgált vele a szobában. Azt hiszem ennél az emeletnél időztem a legtovább.

Sztaniszlav: Melyik emelet volt az?

Radovan: Az ötödik.

Sztaniszlav: Ja, igen. Az a hosszúlábú légikisasszony. Anyám! Az csakis ő lehetett.

(Sztaniszlav nekiszaladásból veti ki magát az ablakon. Még Őzike is megélénkül. Kinéz az ablakon és Sztaniszlav után kiált.)

Őzike: Mit látsz, öreg? Mit látsz?... A vén kujon, egy szót sem szól.

(Őzike is kibukik az ablakon.)

Radovan: Őzike is elment világot látni.

Ru Sztaniszlav's: És ki volt a légikisasszonynál?

Radovan: Egy alak, valami balfácán, ekkora bajusszal.

Ru Sztaniszlav's: Ja, tudom már! Az a markáns mezőgazdasági kistermelő, az a paraszt, aki a túrót és a tejfölt hozza.

(Ru Sztaniszlav's az ablakhoz rohan, Radovan azonban az utolsó pillanatban elkapja.)

Radovan: Én egy tisztességes és becsületes családból származom, és amíg nekem Radovan a nevem, addig te itt ki nem veted magad az ablakon.

Ru Sztaniszlav's: Szégyelljétek magatokat! Tele van a lakás kukkollókkal. Nem sül le a bőr a képetekről, hogy tömegesen ugráltok ki az ablakon. Még majd azt gondolják az emberek, hogy egy nehezen prosperáló ejtőernyős iskola működik nálunk.

(Sztaniszlav lép be mérgesen. A vén ember fujtat és fenyegetően néz Radovanra.)

Sztaniszlav: Ki kiabálta azt, hogy mit látsz, öreg? Ki volt az, hadd törjem össze a csontjait.

Radovan: Őzike... De ő is kiugrott.

Sztaniszlav: Már csak a redőnyt bámulhatja. Én is csak azt láttam. A légikisasszony zajt hallott, és rögtön leengedte a rolót... Egy rendőr pedig majdnem megfosztott a szabadságomtól. Azt mondja nekem: "Nézem itt, nézem, hogy ugrálnak, és kérdem magamtól, hogy mikor hagyják már abba?" De azért Radovan be kell ismernünk, hogy különösen szerencsés nap a mai... Látogatóba jön hozzád George. Éppen landoltam, amikor egy húsz méter hosszú autóból szállt ki, és kérdi tőlem: Ugye ebben az Empire State Buildingben lakik III. Radovan?"

Radovan: George?

Sztaniszlav: Esküszöm. Ott van, ott osztogatja az autogramokat. Azt mondta: írtál neki, hogy keressen fel. Méghozzá a te költségeden.

Radovan: Rumenka, nézd, hogy ver a szívem. Emberek, én ezt nem élem túl. El sem hiszem, hogy teljes életnagyságban láthatom George-t. Menten megüt a guta.

(Mint a szélvész, úgy ront be Őzike, torkaszakadtából kiabál.)

Őzike: George! Jön George! Radovan, megérkezett George!

(Csöngetnek. Mindenki riadtan áll, kivéve Radovant, aki egy pillanat alatt megváltozott.)

Radovan: Őzike! Menj és mondd meg neki, hogy tűnjön el, de tüstént! Látni sem akarom. Kicsoda ő, hogy hónapokig megvárakoztatott. És éppen most kellett idetolnia a pofáját, amikor levették műsorról és közveszélyes elemnek nyilvánították. Még majd összesúgnak az emberek a hátam mögött, hogy különféle nemzetközi terrorista erőknek nyújtok menedéket! Engem senki sem vásárolhat meg a népszerűségével. Mondjuk ha egy-két millióról lenne szó, amitől kicsit meginogna hazafiúi kötelességtudatom. De hát így? Mért nem jött addig, amíg hivatalosan elismert volt. Radovan nem olyan naiv...

(Radovan az ajtóhoz rohan és ordibál.)

Radovan: Mars! Tűnj el a szemem elől! Te rohadék!

(Radovan visszatér, a kezét dörzsöli.)

Radovan: Akkorát behúztam neki, hogy a földszinten kötött ki. Hadd lássák az emberek, hogy ki az a III. Radovan, és hogy melyik oldalon áll. Ő jön és megy, nekem viszont itt kell élnem...

(Letépi a falról a George-t ábrázoló posztert, összekócolja eddig leolajozott haját, leveti a csíkos zakót... A szomszédos Vilotics-lakásból furcsa morajlás, dübörgés, recsegés hallatszik.)

Sztaniszlav: Radovan! Ezeknél a Viloticséknál valami történik. Valamire készülnek... (A fülét a falra tapasztja és hallgatózik.) Jól hallatszik a fegyvercsörtetés... A fal mellett vonják össze erőiket... Bekukkantok hozzájuk az erkélyről.

Radovan: Őzike! Mit csinálnak ott nálatok? Őzike: Meg akarják bosszulni Marko testvéremet.

Sztaniszlav (Visszatér az erkélyről. Nagyon izgatott.) Teljes harckészültséget rendeltek el. Kétezren hasalnak a fal mellett, több százan ebédelnek a konyhában. Ott van náluk mindenki a Szülőföldről: Mile, Avram, Jevrem, Aleksza, az ütődött, Sztevan, az ifjabb Ásó Szavo és az idősebb Ásó Szavo, Sztojan az unokáival, a kancsal Krle, a szomszéd Cane, Szavo, a vízvezeték-szerelő...

Radovan: Nem adjuk meg magunkat. Georginánk becsülete megkétszerezi erőinket!

Sztaniszlav: Mit ugrálsz? Fölaprítanak bennünket mint a répát. Őzike, figyelj csak? Nem akarnál áruló lenni? Megígérem neked, hogy elteszem láb alól azt a pincért és visszahozom neked Georginát.

Őzike: Amikor még iskolába jártam, akkor besúgtam azokat, akik elszöktek a műszaki nevelésről. A tekintetükkel aztán fel...

Sztaniszlav: Nincs idő, most azokkal a tekintetekkel foglalkozni. Akarod-e, hogy visszahozzam neked Georginát, te pedig cserébe elárulod a családodat. Igen vagy nem?

Őzike: Soha, de soha nem tennék ilyet... ha nem szeretném Georginát, akkor soha...

Kiért van az ember? Talán egy másikért.

A kő a követ nem ismeri, Mert kővé az emberi teszi,

A kő nem tudja, hogy hívják, Kőnek magát nem nevezi...

Sztaniszlav: Elég legyen! Ez itt azt akarja, hogy a családja lemészároljon bennünket. Csak szaval nekem! Nekünk legalább három nap kellene ahhoz, hogy felkészüljünk a csatára. Most azonnal elmész az apádhoz és közlöd vele, hogy nálunk pestis járvány ütötte fel a fejét. Amíg ők ennek utánanéznek...

Radovan (Őzikéhez): Felülsz az első vonatra és irány a - Szülőföld. Szólsz a népemnek, hogy válságos helyzetbe kerültem, hogy legalább akkora szarban vagyok, mint ők voltak addig, amíg nem építettem nekik oda azt a gyárat. Szedjék elő az elrejtett fegyvereiket és azonnal induljanak. Az útiköltséget én állom. Gyerünk, menj már, drága vejem!

(Kikísérik Őzikét. Az asztalt az ajtó elé tolják.)

Sztaniszlav: Szöges drótot kellene kihúzni az erkélyen, mert már elővették az ostromlétrát. Minden oldalról megtámadnak bennünket.

Radovan: Alig várom, hogy betegyék ide a lábukat. Úgy szétcsapok köztük, hogy kiskanállal kell majd összeszedni őket. Fogalmuk sincs arról, hogy kit támadnak meg, és hogy mi vár rájuk. Én valamikor ezzel a pisztollyal... Sztaniszlav! Kérlek vágj pofon, amikor a dicső múltamról kezdenék beszélni. De úgy vágj pofon, hogy a fogaim kihulljanak. Még mindig jobb, hogy ha te vágsz kupán és nem valaki más. Neked legalább vissza tudom adni, ha túlzásba viszed.

(Sztaniszlav egy tekercs szögesdróttal bíbelődik, Ru Sztaniszlav's pedig két karabélyt kerít.)

Ru Sztaniszlav's: Nem vagyunk eléggé felfegyverkezve.

Radovan: Osztok én nekik akár puszta kézzel is!

Sztaniszlav: Radovan! Nem hallod, hogy átrendezik a soraikat.

Bármelyik pillanatban elindíthatják a támadás.

(Radovan és Sztaniszlav kimennek az erkélyre, viszik a szögesdrótot is. Ru Sztaniszlav's a puskákat pucolja. A szomszéd lakásból egyre erősödő zaj, lárma hallatszik, majd tisztán kivehető dobpergés.)

IV.

A nagy ütközet

A szobában igazi frontvonal húzódik, szögesdróttal, és a bútorokból készült barikáddal... Sztaniszlav és Radovan viseltes egyenruhában és puskával a vállán sétál az ellenség felőli fal mellett. Ru Sztaniszlav's ápolónőnek öltözve egy vöröskeresztes zászlóval a kezében ül a barikádon és sírdogál.

Radovan: Rumenka! Ne rontsd a sereg harci morálját! Még majd miattad elhatalmasodik sorainkban a kishitűség! Inkább énekelj... Mondd csak, miért sírsz te egész nap?

Ru Sztaniszlav's: Magamat sajnálom, mert tudom, hogy senki nem lesz, aki elsirasson. Annyi év után, ahányat önmagammal eltöltöttem, erre talán csak van jogom? Ne avatkozz bele az én sorsdöntő pillanataimba... Jaj, anyám, anyácskám...

(Csöngetnek a bejárati ajtón. Sztaniszlav azonnal támadó állásba helyezkedik)

Radovan: Ha ez nem Őzike, akkor végünk... Ki az? A jelszót?

Sólyom?... Bejöhetsz.

(Katica jelenik meg az ajtóban: szinte minden testrésze gipszben van, lépni is alig tud.)

Radovan: Katica! Talpig páncélban kellett ide beállítanod?

Ru Sztaniszlav's: Egészen jól áll neked ez a gipsz. Csak, itt lehetne egy kicsit fodrosabb... Fordulj csak meg, kérlek... Ki csinálta ezt a fércmunkát itt a hátadon, hogy száradna le a keze.

Katica: Kár ilyesmire a szót vesztegetnem. Búcsúzni jöttem, mert máris mennem kell.

Radovan: És mondd csak kislányom! Igaz az, amit az újságok írnak? Hogy abban a balesetben hét embert gázoltál halálra. Mondd csak, valóban jól értesültünk az esetről? Szeretném tudni az igazat!

Katica: Igaz is, meg nem is. Valóban hét kissé halott embert vettek ki abból a bizonyos autóból, az autó viszont csak négyszemélyes volt. Ami a többi hármat illeti, az én lelkiismeretem tiszta. A KRESZ szerint egy négy személyes autóban nem ölhettem meg hét embert. Minek furakodtak oda, ahol semmi keresni valójuk nem volt. Felőlem lehettek volna akár húszan is... Aznap dög meleg volt, vezettem, csak vezettem...

Radovan: Hogy imádom, amikor meséli az élményeit. És mi történt, egészen pontosan?

Katica: Szóval, dög meleg volt. Nyugat felé indultam, azok meg a saját oldalukon tartottak felém. Még véletlenül sem mentek volna át az én oldalamra, pedig én már áthajtottam az övékére. Hát, ilyen ott külföldön a közlekedési kultúra. Ezért harcolunk mi a hazai utakon?

Radovan: Legalább villantottál nekik?

Katica: Villantottam hát!

Radovan: Akkor meg mit eszed magad? Ha villantottál nekik, akkor nem te vagy a bűnös, hanem ők.

Katica: Dudáljak vagy ne dudáljak, kérdeztem magamtól, de hagyjuk, volt, ami volt... Radovan, Radovan, látod, hogy mit tettél velem? Látod, hogy hova vezetett, hogy mindig fiúsra vágattad a hajam, hogy bokszmeccsekre vittél és hogy kocsmákba jártál velem. És hogy rábeszéltél, hogy a tb-ben páholjak el mindenkit. Ez mind a te lelkeden szárad. Uraim, ha nem látnánk többé egymást, akkor a legrosszabbakat. A Viloticsoktól!

(Katica dühösen távozik. Az ajtóban majdnem beleütközik egy idős emberbe. Az idegen utánanéz, majd szépen lassan becsukja az ajtót. Az ismeretlen fáradtnak, megviseltnek látszik, a ruhája pedig csupa por... Mindenki zavartan nézi, hogy mi történik.)

Sztaniszlav: Ki ez az ember?

Ru Sztaniszlav's: Meg se kérdezted, hogy bejöhetsz-e?

Radovan: Úgy látszik, nincs minden rendben nála.

(Az idegen leül az asztalhoz, pogácsát és sajtot vesz elő. Lassan, kimódoltan falatozni kezd. Sztaniszlav méregeti, kerülgeti, majd egy darab sajtot elcsen tőle. Majszolja és ízlelgeti a sajtot.)

Sztaniszlav: A sajt ismerős, csak az ember nem. Viszont az a fura érzésem támadt, hogy ő valahonnan ismer engem. Mondd csak, honnan vagyok

én neked ismerős? Honnan emlékszel rám?... Ez a sajt - olyan mintha tegnap ettem volna.

Radovan: Vigyázz, Sztaniszlav, vigyázz. Úgy látszik ez az idegen valamilyen éhező nép leszármazottja. Azok még olyankor is veszélyesek, amikor jól laktak.

Idegen (cigarettára gyújt): Fél évszázada járom a világot, már mindenütt kerestelek benneteket. Térdig kopott a lábam, és a golyó is lötyögni kezdett a fejemben. (Leveszi a kalapját, és egy jól kivehető sebhelyet mutat a bal szeme fölött.) Úgy szálldos a golyó a fejemben ide-oda, mintegy bogár. Halljátok, hogy zümmög... Akkora a fejem már, mint egy méhkas. Amikor járkálok, akkor megáll, amikor megállok, akkor beindul. Kettőnk közül, az egyik mindig mozgásban van.

Radovan: Hozzánk már száz éve egyetlen normális ember nem tette be a lábát. Gyerünk öreg, tűnés kifelé!

Sztaniszlav: Egyre ismerősebb ez az ember nekem... Istenem, mikor is feledkeztünk meg egymásról.

Idegen: Én balra, a golyó jobbra. Én jobbra, a golyó balra. Én le, az meg föl. A legutóbbi háborúban annyi fej közül, hogy tudta épp az enyémet megtalálni?

Sztaniszlav: Hát, elég nagy fej. Radovan: Hányas fejet viselsz? Idegen: Kilencvennyolcast.

Radovan: Gratulálok. Rumenka látod, ennek is nagyobb feje van, mint nekem.

Idegen: Írtam a fogolytáborból nektek, de az őrök nem akarták továbbítani a levelet. Akkora balhét csaptam, hogy még aznap este egy helikopter szállt le a tábor közepén. Valami lenyalt hajú, alacsony emberke lépett ki belőle, kefe bajuszkával az orra alatt, földig érő katonakabátban. Odajött hozzám és azonnal nekem rontott. - Ide figyelj Vaszilije, miért szidod te az én anyámat, meg az egész Harmadik Birodalomét? - Én nem szidtam -válaszolom, mire ő: - Igenis, szidtad! - Nem szidtam - Szidtad! - Hát, akkor szidtam. - Erre ő elkezdte szidni a családomat. Megszerezhették neki a családfánkat, mert Jevrem ősapánkkal kezdte... Amikor Zsivko apóhoz ért, úgy szájon kaptam, hogy begurult az árokba... csak két óra múlva találtak rá. Mihelyt egy kicsit magához tért, felsorakoztatta az egész tábort és felolvasta a napiparancsot: - Vaszilijet a fegyelem megsértése miatt kitiltjuk a tábor területéről. - És ott Németország kellős közepén kiraktak a németek közé.

Sztaniszlav: Az én megboldogult testvérem. Vaszilije!

Radovan: A kellő pillanatban érkezett. Legalább segít nekünk a Viloticsok elleni harcban. Még soha egyetlen vámpírnak sem örültem ennyire.

Vaszilije: Fogd be a szád, Radovan... A háború után visszatértem a Szülőföldre. Mielőtt bementem volna a faluba, szétnénéztem egy kicsit a temetőben. Tudni szerettem volna, hogy kivel nem találkozom már odabenn. A családi sírhelynél, egyszer csak azt látom, hogy még 1942-ben elestem. Először kicsit megsajnáltam magam, mert a legszebb éveimben haraptam fűbe. Már majdnem sírni kezdtem, amikor dönögni kezdett a golyó fejemben. Akkor először. Még örültem is neki, mert amíg dönög, addig biztos, hogy élek... Mondhatom, szép síremléket emeltetek nekem. Kivettetek egy deszkát a kerítésből és ráírtátok: Kihoztuk Vaszilijet ide, ezért otthon most már van bor és pálinka... A faluban azt mondták nekem, hogy elmentettek Ausztráliába, Ausztráliában viszont közölték velem, hogy oda nem érkeztetek meg. Az jutott az eszembe, hogy belétek bújt az ördög és Ámerikába költöztetek. De ott csak Marko Viloticcsal találkoztam. Elmondta nekem, hogy mennyire megszégyenített benneteket. December eleje volt. Egy neon reklám alatt végeztem vele, miközben szállingózni kezdtek az első hópelyhek. Aztán visszamentem a kocsmába és lemészároltam a barátait, akik a meleg kályha körül ücsörögtek. Már tizenöt országban körözést adtak ki ellenem, mert mindenkit eltettem láb alól, aki az utamba került... Ezentúl már senki nem választhat el bennünket. Senki! Soha többé! Az lehetetlen! Nincs olyan erő!

Sztaniszlav: Vaszilije! Drága testvérem. Köszönjük neked, amit tettél, de te mégiscsak túl hülye vagy ehhez a házhoz. Kérlek, távozz innen!

Radovan: Megleszünk mi nélküled is. Egy ilyen bolond még majd valami baromságot csinál. Magad is láthatod, hogy nem vagy teljesen tiszta. Azt a gyilkosságot azért köszönjük, egyszer még majd megháláljuk...

(Kidobják Vaszilijet a lakásból. Miközben lökdösik kifelé, belopódzik Georgina. Ugyanúgy néz ki, mint mielőtt férjhez ment. És ugyanúgy sír.)

Ru Sztaniszlav's: Georgina? És te? Hogyhogy itt?

Radovan: Mindenki visszajön ide, csak Őzike nem. Te mit akarsz?

Georgina: A pincér csak azért vett feleségül, mert így akart lakáshoz jutni. Sürgősen egy másállapotú asszonyra volt szüksége, hogy feljebb kerülhessen a szakszervezeti listán. Végig vezetett minden irodán, és mindenkinek mutogatta a hasamat. Miután megkapta a lakást, mindjárt elzavart. Új asszony kell neki, akivel saját gyereket csinálhat.

Ru Sztaniszlav's: Georgina! Te szerencsétlen! Hagytad magad becsapni. Hogy lehetsz olyan ostoba, hogy mindenkinek bedőlsz? Mikor jön már meg az eszed?

ragadja.)

bennünket?

(Végre zilálva betoppan Őzike. Radovan odaugrik hozzá és vállon

Radovan: Hol voltál eddig? Mit csináltál? Miért várakoztattál meg Őzike: Georgina! Hát visszatért...

Radovan: Hagyd békén! Georgina, mars kifelé! Nem volt belőlük

ennyi elég...

(Radovan megfogja a lánya kezét, és kivezeti a szobából, majd bezárja az ajtót.)

Őzike: Miért küldte el az én drága Georginámat?

Radovan: Térj magadhoz, amíg szépen mondom. Hadd halljam, kik jönnek a Szülőföldről, hogy segítsenek nekem.

Sztaniszlav: Kik jönnek?

Őzike: Azt üzente a nép, hogy élve nyúzza meg Radovant, ha egyszer kézre keríti.

Radovan: Ezt üzenték nekem a Szülőföldről? Őzike: És a környékéről.

Radovan: De miért? Azért, mert ezzel a két kezemmel emeltem nekik gyárat. Mert nem akartam, hogy külföldre menjenek dolgozni, amikor itthon már úgyis beszélik a nyelvet. Hálátlanok!

Őzike: Szörnyű bosszút forral a nép. A gyár, amelyet Ön emeltetett, szennyezte a folyót, a rossz víztől pedig tönkre mentek a mezők. Már a gyom sem terem meg. Gátat kellett emelni, vízi erőművet kellett építeni, hogy megmentsék a Szülőföldet. De a mesterséges tóban nem jött össze elég víz. Az erőművet leállították, még mielőtt beindították volna. Hogy csökkentsék a kárt, leengedték a vizet, csak az iszapot hagyták meg. Bevetették rizzsel, de termés nem volt, mert a klíma hol hideg, hol meleg. Hogy túl meleg, arra akkor jött rá a nép, amikor betemették a mesterséges tavat és a helyén hegyet emeltek, hogy sí pályákat építsenek. Hó ugyan nem esett, a hegyet azonban kellett valamire használni, ezért bányát nyitottak benne. Hónapokig ástak, ástak, mire a hegy alatt megtalálták a mocsarat. Végül úgy döntöttek, hogy bezárják a gyárat, és ismét búzát, meg kukoricát vetnek.

Radovan (hatalmas fejéhez kap): Jajjj! Hát kivel akartam én véghezvinni az iparosítást? Parasztokkal? Akik csak azt ismételgetik, hogy búza, kukorica, búza, kukorica. Tudják is ezek, hogy mi a haladás, a jövőbelátás, a progresszió. Aki paraszt, az paraszt marad élete végéig!

Őzike: A Szülőföldön most mindannyian arra készülnek, hogy az én családom segítségére siessenek. Saját költségükön. Az pedig végképp

felbőszítette őket, amit az én drága Georginámról meséltem nekik. Még képesek lesznek őt is megbosszulni.

Radovan: Ha én azt ölbe tett kézzel nézném... Rumenka, hova készülődsz?

Őzike: Mindig attól féltem, hogy ennek egyszer rossz vége lesz. Ahogy most a dolgok állnak, úgy gondolom, a legjobb lenne, ha lemennék egy kicsit kiszellőztetni a fejem...

Radovan: A legnehezebb pillanatokban hagyod el életed párját. Hát mit ígértél meg az anyakönyvvezetőnél, amikor összeházasodtunk?

Őzike: A családom tíz perc múlva indítja a támadást. Azzal is végeznek, akinek száz élete van. Hallják, hogy énekelnek?

(A Vilotics-lakásból erőteljes énekszó hallatszik - mintha egy egész kórus zendített volna rá.)

Ru Sztaniszlav's: Aki marad, marad. Én kurvára megfutamodom. Tisztában vagyok vele, hogy mit teszek, de nincs más választásom. Ha az ember nem akar elesni, jobb ha beismeri... Gyerünk, Őzike.

Sztaniszlav: Te is fiam, Őzi?

Őzike: Muszáj! Távoli hangok hívnak.

(Őzike és Rumenka sietősen elhagyják a lakást... Radovan megtölt egy puskát, majd a muníciót odanyújtja Sztaniszlavnak.)

Radovan: Magunkra hagytak bennünket. Kérlek, bocsáss meg, hogy ha az életben valaha is... Ne neheztelj rám, Sztaniszlav.

Sztaniszlav: Megbocsátásra most nincs idő. Mert sokáig tartana.

Sok bajt hoztál a fejemre. Emlékezz csak vissza...

Radovan: Emlékezz te vissza, Sztaniszlav. A te rábeszélésedre emeltettem a Szülőföldön azt a gyönyörű cementgyárat. Vagy nem igaz? Nem te akartál a cementgyár igazgatója lenni. - Gyárat! Cementet! Gyárat! Cementet! -mindig ezt mondogattad. Igaz, vagy nem?

Sztaniszlav: Így volt.

Radovan: Hát akkor - kvittek vagyunk.

Sztaniszlav: Akár lehetnénk is, ha nem akartál volna többször is eltenni láb alól. Hányszor törtél az életemre?

Radovan: Én? A te életedre?

Sztaniszlav: Tavaly, amikor együtt vadásztunk. Felhajtottam neked a nyulat, de te a nyúl helyett engem céloztál meg.

Radovan: És, amikor én tavaly októberben benyúltam a kádba, hogy megnézzem elég meleg-e a víz, úgy végig szaladt rajtam az áram, mint a sistergős isten nyila.

Sztaniszlav: És, amikor én valamelyik éjszaka meg akartam gyújtani a villanyt, csak a meztelen drótok lógtak ki a falból. Úgy földhöz vágott az áram, hogy az alagsorban kötöttem ki.

Radovan: Ami igaz, az igaz. A múltkor, amikor át kellett mennünk az utca másik oldalára, te átértél, rajtam pedig keresztül hajtott egy kamion. Ki lökött be alá? No, ki! Hmm?

Sztaniszlav: Hát igen. És amikor én itt mentem el a ház előtt, ki talált fejbe egy cserép virággal. Hónapokig nem tértem magamhoz, mert Radovan véletlenül lelökte azt a cserepet.

Radovan: És amikor leszakadt velem a lift, az semmi?

Sztaniszlav: Rendben van! Béküljünk ki.

Radovan: Jó. Béküljünk ki és aztán együk meg együtt a szart.

(Összeölelkeznek és megcsókolják egymást.)

Sztaniszlav: Gyerünk! Énekeljünk mi is! Hadd lássák, hogy mi is készen állunk a harcra!

(Az ellenség felőli falhoz mennek és teljes torokból énekelni

kezdenek.)

Ki nem velünk, az ellenünk, Hősök vagyunk, küzdünk, verünk. Ki most ránk tör, tudja meg hát, Megvédjük mi Georginát.

Radovan: Mit szólnál ahhoz, hogy ha az erkély felől hátba támadnám őket?

Sztaniszlav: Inkább ne, mert ha én itt maradok egyedül, akkor ők túlerőben lesznek.

(Ebben a pillanatban hatalmas robbanás hallatszik és óriási rés keletkezik a falon. Harci kiáltások közepette a résen berontanak a szobába a Viloticsok, élükön Katicával, Őzikével, Rumenkával és Vaszilijevel... Egyenlőtlen a küzdelem, Radovan és Sztaniszlav közelharcot vív az ellenséggel.)

Radovan: Rám merted emelni a kezedet, te áruló!

Ru Sztaniszlav's: Végre eljött ez a pillanat is.

Sztaniszlav: Üsd őket, Radovan! Ne sajnáld!

Radovan: Rohamra, Sztaniszlav! Addig ne ess el, amíg nem győzünk! Aprítsd az árulókat! És azokat, akik velük tartanak! Vágd őket miszlikbe.

(Radovan és Sztaniszlav visszaverte a Viloticsok és az árulók" támadását... Ismét egyedül vannak... Sebeiket kötözgetik.)

Sztaniszlav: Már nem sokáig tudjuk tartani magunkat. Jobb stratégák vagyunk, mint harcosok.

Radovan: Lepd meg te őket az erkély felől. Amikor elkiáltod magad, hogy roham, akkor én erről rontok rájuk.

(Sztaniszlav tiszteleg és kirohan az erkélyre. Pár pillanat múlva ismét megjelenik az ellenséges csapatot vezetve.)

Radovan: Te is elárultál, Sztaniszlav.

Sztaniszlav: El. Ha már mindketten ugyanazért a célért küzdünk, akkor legalább egyikünk legyen a győztes oldalán.

Radovan: Vén hülye!

(Radovan emberfeletti erővel küzd. Minden erejét összeszedve visszaszorítja az ellenséget... Rengeteg sebből vérzik, amikor meglátja a szobába betámolygó Georginát, aki éppen vajúdik.)

Georgina: Apa. Végre beindult.

Radovan: Kislányom, tarts ki. Egyedül védelek és egyedül bosszullak meg. Menj oda, és takaróddz be. Most már kész, elsötétült előttem a világ. Az utolsó szálig kiirtom őket. Rohamra, Radovan! Utánam, Radovan!

(Radovan betör a szomszédos lakásba... majd néhány pillanat múlva visszatér az ellenséges csapatokat vezetve. Magasba emeli a puskáját, a győztes pátoszával szónokol!)

Radovan: Hát nem meg mondtam. Amíg nem álltam át hozzátok, addig ezen az oldalon mindig volt valaki, aki ellenállást tanúsított! Ne tegyétek le a fegyvert, mert ezek akkor a legveszélyesebbek, amikor tehetetlenek! Nagyon jól tudom, hogy mi leselkedik errefelé a győztesekre. Össze kell fognunk és közösen kell kiűznünk innen Georginát, mert ő miatta tört ki a háború.

Mindenki: Így van! Éljen Radovan!

(A szomszéd szobából felsír az újszülött... Mindenki megretten... de Radovan megakadályozza, hogy a sereg visszavonuljon.)

Radovan: Megállj! Erősítést kaptak! Ki sem lehet irtani őket! Osztódással szaporodnak! Máris egyből kettő lett! De nem hagyhatjuk, hogy legyőzzenek bennünket. Ne tévesszen meg senkit, hogy saját magunkat kerítettük be. Inkább mi őket, mint ők minket. Nem hátrálunk meg! Fel a fejjel! Bátorság, jobb idők várnak ránk! Nézz körül és láthatod, hogy mindannyian itt vagyunk. Üsd a dobot, erősebben, erősebben, hadd szóljon! Emelt fővel előre.

Hangosabban, hadd hallja mindenki. Emelt fővel! A süketek kedvéért még hangosabban. Emelt fővel előre! Mindenki! Mindenki! Előre!

Mindenki: Emelt fővel előre! Emelt fővel előre! Emelt fővel előre!

Előre...

(Amíg a hadsereg a döntő ütközetre készül, és amíg ezzel a rituális

lelki gyakorlattal önt erőt magába, addig a másik szobából egyre hangosabban hallatszik a most született “ellenség" sírása.)

Vége

Belgrád, 1973./Budapest 2001.