Az ukrajnai helyzetet vitatta meg a horvát parlament, az ülésen részt vett Vaszil Kirilics, Ukrajna horvátországi nagykövete is, aki felelős lehet azért, hogy az általa vezetett...
Hivatalos adatok szerint Horvátországba eddig 344 menekült érkezett, jelenleg 18-an vannak a zágrábi Plitvice Motelban. Máshol, például Varasdon is készülnek az ukrán menekültek fogadására, miközben nemcsak...
Toborzó irodává lépett elő a Facebook, miután Ukrajna külföldi önkénteseket kezdett az országba hívni az oroszok elleni harchoz. Az ukrán elnök már aláírta a rendeletet, amellyel...
Magyarország támogatja azt a kezdeményezést, amelyet nyolc európai uniós tagállam indított Ukrajna európai integrációjának elősegítéséért – közölte a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter a Facebook-oldalán közzétett...
A horvát miniszterelnök bejelentette, hogy a jelenlegi globális körülményekre való tekintettel az általános/szokásos szinthez képest megemelték a horvát hadsereg készültségi szintjét. Andrej Plenković reagált az ukrajnai...
Nem kellett sokat várni a szomszédságban kibontakozó orosz-ukrán háború első “balkáni” politikai áldozatára: a bolgár védelmi miniszter a február 24-én Facebookon tett kijelentése, miszerint nem folyik...
A horvát kormány hétfői ülésén úgy határozott, hogy 124 millió kuna (kb. 17 millió euró) értékű gyalogsági fegyverből és védőfelszerelésből álló segélyt küld Ukrajnának. A védőfelszerelés...
Ukrajna szerbiai nagykövete a belgrádi Prva televízió reggeli műsorában kijelentette, hogy minden megszálló “golyót kap a fejébe” Ukrajnában. Olekszandr Alekszandrovics arról is beszélt, hogy Ukrajna élvezi...
Az oroszbarátságáról ismert Bulgária az ukrajnai háború kirobbanása után gyorsan csatlakozott az uniós szankciókhoz, szombaton lezárta a légterét. Szófiában oroszellenes tüntetések is voltak, a bolgár hatóságok...
A nyugati szövetségesek és Oroszország között egyensúlyozó, a feleket fegyverszünetre felszólító Ankara egyelőre az ukránok kérésére még nem zárta le a szorosait az orosz hadihajók előtt....
Az egész görög politikai spektrum elítélte az orosz inváziót, és eddig összesen tíz görög halálát, akik a háború kezdete óta veszítették életüket Mariupol mellett egy orosz...
Már nem csak mennek, hanem meg is érkeztek az első horvát önkéntesek Ukrajnába, akik “saját szervezésben” indultak/indulnak a háborúba. Egyikük a magyar-ukrán határról jelentkezett be a...
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Twitteren mondott köszönetet Recep Tayyip Erdoğan török államfőnek azért, hogy Törökország lezárja a Boszporuszt és a Dardanellákat az orosz hadihajók előtt....