Március 2-a nagy nap Albániában, főleg Lezhában, ahol Hunyadi János albán szövetségese, Kasztrióta György (Gjergj Kastriot Skanderbeg), ismertebb nevén Szkander bég 1444-ben egyesítette az albán törzseket...
A korrupció tekintetében mélyponton van az egész Nyugat- Balkán – állapították meg a Transparency International (TI) elemzői. A jelentés szerint a térség országaiban a koronavírus-járvány újra...
A macedón sajtó szerint az utóbbi két napban eszeveszett keresés folyt Szaso Mijalkov után, aki a hétvégén tűnt el. A kutatás ugyan nem hozott eredményt, viszont...
A macedón rendőrség nemzetközi elfogatóparancsot adott ki a titkosrendőrség volt parancsnoka ellen – közölte a szkopjei belügyminisztérium. Szaso Mijalkov a hétvégén lépett meg, mindössze néhány nappal...
Szalafista terjeszkedés a Balkánon. Észak- Macedóniában vezető hír, hogy a muszlim hívők egy csoportja Szkopjében létrehozta és nyilvántartásba vetette az úgynevezett Dār al-ḥadi szalafi iszlám közösséget....
Đorđe Balaševićet a volt Jugoszlávia gyászolja, a volt-ország a volt-énekest. Balašević halála révén kiderült, hogy most is sokan vannak, akik számára a volt-énekes a volt-ország szimbóluma...
Déli gyümölcsöt, egészen pontosan mandarint és narancsot szállító kamionnal érkezett több migráns is Szerbiába. Idén naponta átlagosan három illegális bevándorló jut be Szerbiába a kamionokkal szállított...
Vakcinákat adományozott Szerbia az Észak- Macedóniában élő testvéreknek, lehetővé téve ezzel déli szomszédjának, hogy megkezdhesse a védekezést. A 4680 adag Pfizer/BioNTech koronavírus elleni oltóanyagot a szerb...
Tegnap a bűnözők, ma a migránsok voltak napirenden. A szerb rendőrök közel száz migránst gyűjtöttek be Belgrádban, ahonnan a preševói befogadó központba szállították őket. Az akcióval...
Madárraj sikolt a sötét égen, néma az ember, S a vérem izzó várakozás. (Meša Selimović) A helyszín, ahol szóban forgó, a fenti mottóval kezdődő film játszódik,...
A Helsinki Bizottság kérte, a Frontex teljesítette. Az uniós határ- és partvédelmi ügynökségének kivonulását a Magyar Helsinki Bizottság követelte, amely gondosan dokumentálta a Magyarország részéről Szerbiába...
Szerbiában körülbelül félmillió ember jelezte, hogy szeretné felvenni a koronavírus elleni védőoltást, és már sokan meg is kapták, mivel mintegy 150 ezer embert oltottak be. Folyik...
A belgrádi Blic értesülései szerint a Szerbiai Gyógyszer- és Gyógyászati Eszközök Ügynöksége (ALIMS) engedélyezte korlátozott mennyiségű kínai oltóanyag beadását. Egész pontosan százezer vakcináról van szó, egyelőre...