A bulgáriai kormányellenes tüntetések szervezőinek egyik csoportja, a “mérgező trió” közölte, hogy “egyéb ellenállási formákra” állnak át. Döntésüket a COVID-19 járványra hivatkozva hozták meg, megjegyezve, hogy...
Aki ezt a nem túl biztonságos sportot briliáns módon űzni tudta echte “balkáni módra”, filmrendező volt. Goran Paskaljevićnek hívták, és most – mondhatni, ugye, az idő...
A horvát miniszterelnök a CNBC televíziónak nyilatkozva a nyáron azt mondta, hogy a vírus elleni küzdelemben az első félidőt sikerült megnyerni. A jelenlegi járványhelyzet arra utal,...
Magyarország számára remek hír, hogy az eddigi kormányzó koalíció folytatja a munkáját Szerbiában, és még ennél is jobb hír, hogy számít a vajdasági magyarok részvételére a...
2011. július huszadikán reggel fél kilenc felé egy sötétszemüveges férfi álldogált a krušedoli kolostor közelében a Fruška gorában – utóbbi, ugye, magyarul Tarcal. Időnként ideges pillantást...
A Bojko Boriszov miniszterelnök vezette kormánypárttal szembeni teljes ellenzéki összefogás mellett tette le a garast a több mint 100 napja kezdődött bulgáriai tüntetéssorozat vezetése. Az önmagát...
Szófiában péntek este tartották meg az “5. nagy népi felkelést”, amelynek résztvevői továbbra is sikertelenül követelték a Bojko Boriszov vezette jobbközép koalíciós kormány és Ivan Gesev...
A keleti széllel érkezett és nem beszélt sokat: Csudálatos Mary, ahogy Halász Judit énekében is megamaradt. Aztán ez a csudálatos jövevény azt is hozzáfűzte még, hogy...
Vlagyimir Putyin orosz elnök októberben Belgrádba látogat, vagy talán mégsem? Putyin elnök állítólag a látogatás lemondásával büntetné meg a szerb elnököt azért, mert az amerikaiakkal kokettál....
Belgrád legnagyobb városi községe Palilula, amely magyarul Pipagyújtót jelent. A neve a 19. század kezdetéről származik, amikor még különálló rész volt. A krónika úgy tudja, hogy...
Milliárdnyi ígéretes dollárok repkednek a tárgyalóasztalok felett azóta, hogy a szerb kormány egyeztetéseket folytat az amerikai Nemzetközi Fejlesztési Pénzügyi Társaság (DFC) küldöttségével. Mint ismeretes, Donald Trump...
Rendkívüli hatósági biztonsági intézkedések közepette tarthatták meg Szófiában a “nagy népi felkelés 3.” névre keresztelt akciójukat kedden azok a tüntetők, akik már 76 napja a bolgár...
Tovább tart a montenegrói klánok közötti leszámolás, aminek legfőbb színtere a szerb főváros, ahol szinte hetente-kéthetente történik egy-egy gyilkosság. Szeptember 13-a nem volt szerencsés nap Strahinja...