Újabb csapás sújtotta a koronavírussal küzdő horvát fővárost. Vasárnap reggel földrengés volt Zágrábban, aminek következtében többen megsérültek, és megrongálódott a város jelképének számító katedrális. A rengést...
Március 20-án, pénteken kerül sor a szlovák parlament alakuló ülésére. A jelenlegi kormány ekkor nyújtja be a lemondását. Zuzana Čaputová államfő egy nappal később, szombaton nevezi...
Horvátországban eddig 32 embert fertőzött meg a világméretű járványt okozó vírus. A harminckettedik megbetegedett egy zágrábi óvodás. Az érintett óvodát emiatt 14 napra bezárták, a gyerekeket...
A közösségi médiában megjelent videó szerint egy fekete csuklyás csoport kezdte „megregulázni” a migránsokat Belgrádban. A magát „Népi Járőrségnek” nevező csoport éjszakánként tűnik fel a szerb...
A Balkánon szembe jön az abszurd, nem kell sokat keresgélni. Tavaly október 10-én emelték le talapzatáról a legismertebb belgrádi lakost, hogy Zoran Kuzmanović szobrász szendrői (Smederevo)...
Január közepén őrizetbe vették Miroljub Jevtićet, a szerbiai vasúti infrastruktúra állami tulajdonú társaság igazgatóját. A hírt Nebojša Stefanović szerbiai belügyminiszter jelentette be. A szerb kormány azóta...
A múlt szerdán, azaz január 8-án Isztambulban Recep Tayyip Erdoğan török, Vlagyimir Putyin orosz és Alekszandar Vučić szerb államfők, illetve Bojko Boriszov bolgár kormányfő szimbolikusan megnyitották...
Horgoson évek óta folyamatos a migránsok jelenléte, most azonban valami megváltozott. A migránsok eddig a Bácska mezőgazdasági birtokon tartózkodtak, és ritkán jártak be a városba, általában...
Montenegróban január 8-án lépett hatályba a vallásszabadságról szóló törvény, amely a vallási közösségek jogi helyzetére vonatkozó, 1977-es keltezésű jogszabály helyébe lépett. A törvény miatt a Szerb...
A montenegrói parlament elfogadta az évek óta vitatott egyházügyi törvényt, miután a rendőrök elvezették az ellenzéki képviselőket, mert verekedtek, és törtek-zúztak az ülésteremben. A javaslat azért...
Csehország a Koszovó elleni mérkőzésen a hajrában csikarta ki a győzelmet, amivel biztosította részvételét az Európa Bajnokságon. Csehország 1996 óta zsinórban hetedszer kvalifikált az Eb-re. A...
A Balkánon a legnagyobb marakodás a testvérnépek között folyik. A bolgárok viaskodnak a macedónokkal és a szerbekkel, a szerbek nem nem kedvelik a bosnyákokat és a...
Az ellentmondásos Stájer Őrség (Štajerska Varda) fegyverekkel járőrözik a horvát határ mentén. Az erről szóló képeket a Reuters jelentette meg, és a horvát sajtó vette át....