Olvasási idő: 4 percHa ég a ház, akkor jönnek a tűzoltók, akik legfeljebb a lángokat képesek megfékezni, a keletkezett károk...
A február 6-án bekövetkező földrengések (ebből a két legnagyobb 7,7 és 7,6-es erősségű volt Kahramanmaraş megyében, az ország délkeleti részén)...
Az epidemiológusok véleménye szerint a koronavírus-járvány a hatodik hét környékén tetőzik, ami bizonyos szempontból jó hírnek számít. A rossz hír viszont az, hogy a szakemberek szerint...
A rendőrség Split egyik külvárosában szétoszlatta a hívőket, akik a virágvasárnapi szentmisére igyekeztek. A Sirobuja városrészben lévő templomban így csak néhányan vettek részt a misén, amelyet...
A szerb kormány úgy gondolja, hogy ezekben a nehéz időkben az embereknek nem csak orvosi, hanem pszichológiai tanácsokra is szükségük van. A szerb nemzeti pszichoterápiát csak...
A szerb védelmi minisztérium közlése szerint 11 orosz repülőgép landolt Belgrádban. A gépek védőeszközöket és orvosi felszereléseket hoztak, amelyeket Oroszország azt követően küldött Szerbiának, hogy Aleksandra...
Az országok többsége komoly támogatásokat jelentett be a gazdaság megsegítésére. Szerbia körülbelül a GDP-jének a 11%-át szánja a lakosság kisegítésére, továbbá a munkahelyek, valamint a kis-...
A palánkai BAP televízió nézői hívták fel a figyelmet arra, hogy Dunacséb kijáratánál nagyszámú kidobott védőmaszkot láttak, amelyeket feltételezhetően senki sem használt. A televízió munkatársai értesítették...
Nem kezdődik jól azoknak a gyerekeknek az élete, akik koronavírus idején születnek. Különösen rosszul kezdődik viszont, hogy ha a szülők is megbetegednek. A Balkánon több példa...
A volt szlovák külügyminiszter kinevezésével új személy képviseli az Európai Uniót a Szerbia és Koszovó közötti tárgyalásokon, amelyeket az EU szeretne minél előbb kimozdítani a holtpontról....
A montenegrói rendőrség közölte, hogy az ország középső részén lévő Kolašinnál őrizetbe vett egy férfit, aki egyszerre három kihágást követett el. A férfi ittasan vezetett, és...
Szerbiában az illetékesek gyakran helyezik kilátásba, hogy a járvány miatt akár az olasz vagy a spanyol forgatókönyv is bekövetkezhet, ha a lakosság nem viselkedik fegyelmezetten. Már...