Az amerikai közvetítéssel létrejött koszovói-szerb megállapodás legnagyobb nyertese Izrael, de a megállapodás jótékony hatással lehet Donald Trump választási kampányára is. Az amerikaiak szerint a Fehér Házban...
Teljesültek a feltételek a cseppfolyósított gáz érkezéséhez a krk-i LNG terminálról – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután szavai szerint Magyarország történelmi gázvásárlási megállapodás született...
Csütörtök hajnalra eltűntek a sátrak Szófia útjairól: a rendőrség ellenállás nélkül számolta fel mindenütt a hetek óta tartó tiltakozó akciósorozat útakadályait. Három órára helyreállt a megszokott...
Néhány óra alatt három alagutat találtak a rendőrök Bács- Kiskun megyében – közölte a rendőrség szerdán a honlapján. A Bács- Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében azt írta,...
A stratégiai jelentőségű és a hosszú távú együttműködést megalapozó kérdésekről is tárgyalt Beldben a magyar miniszterelnök. Orbán Viktor megbeszélést folytatott Janez Janša szlovén miniszterelnökkel, majd megjegyezte,...
Ismét növekszik a migránsok száma a magyar határ mentén. Helyi beszámolók szerint több száz migráns állomáshozhat Szabadkán, Horgoson, Magyarkanizsán, Martonoson, és a többi határ menti településen....
A bolgár kormány azonnali és feltételek nélküli lemondása mellett foglalt állást kedden Bulgária államfője. Rumen Radev a Katonai Akadémia tanévnyitóján elhangzott beszédében úgy fogalmazott: a Bojko...
Az Észak- Macedóniával közös szerb államhatár egy részén épült drótkerítésről készített képek bejárták a szerb médiát, és vitákat váltottak ki az ottani közéleti szereplők körében. Az...
A horvát kormány egy évvel ezelőtt bízta meg a Lazard befektetési bankot (korábban Lazard Frères & Co.), hogy végezze el az INA “mélységi átvizsgálását”, vagyis mérje...
Montenegróban közzétették a parlamenti választások hivatalos végeredményét. A legtöbb szavazatot a Szocialisták Demokratikus Pártja kapta, ez azonban a jelek szerint nem elegendő ahhoz, hogy “hagyományos koalíciós...
Az ellenzék bejelentette győzelmét a montenegrói parlamenti választáson, de továbbra is az eddig kormányzó Szocialisták Demokratikus Pártja a legerősebb politikai szervezet Montenegróban. Milo Đukanović köztársasági elnök...
A fenti címmel közölt cikket a montenegrói parlamenti választások napján a szerb kormánypárti Informer. A montenegrói egyházügyi törvény tavalyi elfogadását követően kimondottan feszült a viszony Belgrád...
A vártnál jelentősen magasabb a részvétel a montenegrói parlamenti választásokon. A valamivel több mint 540 ezer szavazásra jogosult állampolgár 7 és 20 óra között dönt arról,...